Képviselőházi napló, 1869. VIII. kötet • 1870. ápril 8–junius 21.
Ülésnapok - 1869-171
98 17i- országot Ülés május 9. 1870. Gorove István, földmivelés, ipar és kereskedelmi miniszter és a közmunka ós közlekedési minisztérium vezetője :T. képviselő ház ! Nem szükséges a vasutak ügyének fontosságát és sürgősségét itt kiemelnem, azok. mint a t. képviselőháznak megállapodásai mutatják: előzetesen vannak a tárgyalásra kitűzve. Azonban igen ismeretesek azon bajok is, a melyek az iparügyek rendezetlenségére nézve még fönállanak. Ennélfogva bátor vagyok a t. képviselőház előtt azon kijelentést tenni, hogy, ha azon tárgyalások közepette, melyek a vasutak körül folyni fognak, olyannak fogjuk találni a tárgyalás lehetőségét, hogy az ipartörvényt fölvehessük : akkor azon kéréssel fogok a t. ház elé járulni, hogy ezt is fölvegyük, annyival inkább, mert ez is azon ügyek közé tartozik, melyek a horvátokkal ködösen tárgyalandók. (Helyeslés.) Latinovits Vincze : T. képviselő ház ! Én szintén a napirendhez akarok szólani. A tiszai koronái uradalom területén létező községek uradalmi járadékaiknak megváltásáról és a váltság ár lefizetéséről szóló szerződés illetőleg törvényjavaslat a pénzügyi bizottsághoz utasíttatván, ott már tárgy altatott. Ezen szerződésben, mely az országgyűlés jóváhagyásától függ. több olyan pont van, a melyek magára azon kerületre nézve életkérdésüek, az államra nézve pedig hasznosak. Különösen a szerződésnek egyik pontjában benne van az, hogy a szerződés jóváhagyása napjától számítandó 90 nap alatt az első járadék 185-ezer pengő forintban, a váltsági szerződést aláirt községek által lefizetendő ; azontúl október 1-én szintén 185-ezer forint lesz az illető községek által fizetendő. Ez tehát összesen 360 és néhány ezer forintot repraesentál, a mit a községek oly könnyen nem teremthetnek elő, ha ezen összeg a pénztárban nincs. Közgazdasági szempontból pedig, ha a községek ily roppant terhet vállalnak magukra, hogy az arra szükséges pénzösszeg a pénztárban heverjen anélkül, hogy jövedelmezne valamit, az a községre nézve káros ; de káros az államra nézve is, miután ezen összeg a tiszai uradalmi községek megváltási összegének tetemes részét repraesentálja, a melynek fizetésére az állampapírok, t. i. a szőlő-dézsmaváltsági és úrbéri papirosok el vannak zálogosítva, a melyek az államnak két °/ 0 jövedelmeznek. Szükséges, hogy a törvényjavaslat tárgyalása minél előbb tűzessék ki. Kérem erre a t. képviselőházat annyivalinkább. miután igen könnyen megtörténhetik, hogy a két határidő : t. i. a 90 napi, és az október 1-eji összeesik, s akkor egyszerre 360,000 frtnyi összeget kellene fizetniök a községeknek. Zsedényi Ede : T. ház ! Magam is a napirendhez, illetőleg a kitűzendő tárgyak sorrendéhez kívánok szólani. Ugyanis a t. ház néhány nappal ezelőtt, a mint Justh József képviselőtársam is megemlítette, a vadászati törvény tárgyalását tűzte ki a mai napra ; és bár ennek fontosságát mind a tulajdonjog szempontjából, mind pedig nemzetgazdasági tekintetből senki kétségbe nem vonja, de mégis, miután azt azért tűzte ki a ház, mert a horvát-slavon képviselők jelen nem voltak, de ezek. mint értesültünk, időközben saját országgyűlésük tanácskozásainak félbeszakításával megjelentek, — szükséges, a mint Pest városa érdemes képviselője is kijelentette, mindenekelőtt,— miután fölteszem, hogy a tisztelt ház hozzájárul, hogy a vadászati törvény tárgyalása elhalasztassék, — a sorrendet meghatározni. A háznak tisztelt elnöke azt méltóztatott mondani, hogy csak két tárgyra nézve, t. i. a valkán-perjámosi, és a nyíregyház-ungvári vasutak iránt, vannak a pénzügyi bizottságnak kész jelentései, ezeket tehát mindjárt most az ülés után azonnal lehetne az osztályok tárgyalásaira bocsátani. Azután következnék a pénzügyi bizottság jelentése a határőrvidék quotája iránt, mely ma már fölolvastatott, és alkalmasint még ma kezünkben lesz ; ez is holnap vagy holnapután az osztályokban tárgyaltathatnék ; azután jönne a gömöri és bánrévi-ozd-nádasdi vasút; tehát ha ezt a sorrendet méltóztatnak elhatározni, azt hiszem : az elnök kimondhatja, hogy az osztályok minő sorban fogják munkáikat végezni.Ha azután időközbén a jelentések elkészülnek, következnek azon vasutak, melyek a horvátokat közelebbről érdeklik az eszék-pozsega-károly városi, azután az eperjes-tarnovi, és végre a munkács-strii vonal, melyre nézve a pénzügyi bizottság több adatot követel a közlekedési minisztériumtól s mindaddig, mig az adatokat meg nem kapja, jelentését be nem adhatja. Most sincs jelen a közlekedési minisztérium részéről senki, hogy tőle az adatokat megkapjuk. Ha ezt a sorrendet határozatilag kimondjuk, az osztályok fogják tudni magukat mihez tartani. Ha azután időközben más tárgyakra lesz idő, a törvénykezésre vonatkozó ügyeket is tárgyalhatjuk. Elnök : Hiszen, t. ház, kár e dolognál veszte gelni. Miután ki van mondva, hogy a munkában le vő tárgyakat az osztályok szakaszszák meg, s tegyék félre, természetes, hogy fölveszik a pénzügyi bizottság mindazon jelentéseit, melyeket a horvátokkal együtt kell tárgyalni, melyek készen levén mindjárt tárgyalhatók. Ebben nem lesz semmi nehézség. Én azt voltam bátor mondani, hogy azon tárgyakat, melyek most függőben vannak, végezzék el az osztályok, ez azonban Deák Ferencz indítványa következtében elesik, s ennél fogva az lesz a határozat, hogy az osztályok azon-