Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-78

126 LXXVIII. OKSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 6. 1866.) Csak azt jegyzem meg, hogy a második alternatíva is végtelen szenvedésekkel járna, és könnyen, igen könnyen következhetnék belőle a föltámadás nélküli halál. Ne tegyünk tehát le a reményről végképen ; és míg reményünk van, addig tartsuk fen azon határozatot, melyet e reményre alapítottunk. Hisz jól jegvzé meg Vay Lajos b.t. barátom, hogy maga a másik fél is reménynyel biztatja magát e részben, mert maga az indítványozó Tisza Kálmán t. barátom azt kívánja kimondatni, hogy uj föliratban kérelemmel járuljunk ő felsége elé az iránt, hogy, ismételten kifejtett kérelmeink értelmében, hazánk alkotmányát egész teljességében visszaállítani méltóztassék. Ha minden remény elenyészett volna, nem járult volna ujabban kérelemmel, nem sürgette volna- kérelemképen ismételten. Jele tehát, hogy itt is az történt, mi az életben mindennapi dolog. A Jegroszabb körülmények között hányszor mondja az egyes emberis: „Semmi reményem többé;" és ha higgadtan keblébe tekint, ott találja a remény utolsó csillámló sugarát. Szerencsétlen csak az, ki még ez utolsó csillámló sugarat ápolni nem tudja, vagy épen elfojtja. [Helyeslés.) Nem szólok, t. ház, e részben bővebben; hiszen bűn volna a bővebben kifejtett tárgyat újra és ismét újra csépelni vagy rostálni. Indítványom második pontjáról szólok, hol azt mondom, hogy miután a királyi leirat azon pontjait, melyek az úgynevezett közös ügyekre vonatkoznak,' jelenleg úgysem tárgyalhatjuk, mondjuk meg ő felségének, hogy majd akkor fogjuk azokat tárgyalni, a mikor a többit, azon munkát t. i., mely arról készülni fog. Hogy mikor fogja tárgyalni a ház azon munkát, az a háztól függ; hanem hogy attól elkülönítve a leirat ezen részét külön tárgyalni nem lehet, azt hiszem, mindenki belátja; és én e részben azon képviselők okoskodásában nem tudok eligazodni, kik még azt sem akarják, hogy a javaslat készitésére kiküldött bizottság folytassa munkálatát, és mégis belementek tárgyalásába azon pontoknak, melyek e javaslatban foglaltatnak. (Elénk helyeslés.) Egy dolgot szó nélkül nem hagyhatok. Tényeket mondok el egyszerűn, szárazon, a mint történtek. A jelen országyülést összehivta ő felsége. Hiszi-e a t. ház, hogy akkor az ország közvéleményének két óhaja, két fő vágya volt: az alkotmány visszaállítása, és a becsületes kiegyezkedés — ? (ügy van ! Igaz!) Ezen alapon összejött az országgyűlés, nem szorosan alkotmányos törvények szerint, mert itt-ott volt hiány; összejött mégis, hogy e két czél elérésére működhessék. A ház többsége és az egész országgyűlés alkotmányunk visszaállítását föliratában sürgette, és egyszersmind egy bizottságot választott, 67 tagból állót, mely a közös érdekekből származott viszo| nyokra nézve egy a czélnak megfelelő javaslatot j készítsen, fentartva az ország alkotmányos önállóságát és függetlenségét. A ház e bizottságot kiküldötte, a bizottság működését elkezdette; és mivel 67 embernek ily nagyfontosságú tárgyban javaslatot készíteni kissé nehéz és késedelmes volna, 15 tagot bizott meg, hogy ezek készítsenek javaslatot a fő elvekre nézve. E 15-ös bizottság működésének alapja az volt, mit e háznak határozata, sőt már az 1848-iki törvény is elismert, hogy léteznek oly viszonyok, melyek Magyarországot s az ő felsége uralkodása alatt álló többi országokat közösen érdeklik. Kötelessége volt oly javaslatot készíteni, melyet saját meggyőződése szerint legez élszerűbbnek vélt. Teljesítette e kötelességét a bizottság, javaslatba hozta, mit legbensőbb meggyőződése szerint legjobbnak vélt; becsülettel egyebet nem tehetett. (Elénk helyeslés jobbról.) Lehet, hogy a bizottság tévedett; lehet, hogy javaslata nem czélszeru módot foglal magában; lehet, hogy valamely pontban messzebb ment, mint a t. ház talán óhajtaná. De kérdem, megalkudott-e a bizottság valakivel ? végleges határozatot hozott-e ? nem olyan javaslat-e ez, melyet 6 7 embernek még átkeli vizsgálnia, megállapítania, és mely fölött azután a t. ház kebelében e ház fog határozni, és azt fogja mondani, vajon helyes-e, vagy nem helyes-e a mű ? Nem volt váratlan előttem, hogy a mi véleményünk itt-ott egyik-másik pontra nézve lényeges véleményeltérésre, sőt ellenzésre is talál; nem is szeretném, ha valamely nagyobb fontosságú tárgy bővebb, szigorúbb megvitatás nélkül valaha törvénynyé válhatnék; erre, mondom, el voltam készülve; azt is lehetőnek tartottam, hogy az ellenzés , hogy a különböző nézet élesen fog nyilvánulni ; — hanem egy váratlan volt előttem: s ez az, hogy a 15-ös bizottság többsége azzal vádoltatik, hogy az ország alkotmányos jogait és függetlenségét föláldozza; azzal vádoltatik, hogy miután a hatalom nem akarja alkotmányunkat visszaadni, a bizottság átadja alkotmányunk lényegét, hogy annak aprólékait tarthassa meg ; vádoltatik nyilvánosan, a ház és az ország színe előtt átalános kifejezésekben, alapos motivatio nélkül, szigorúan és élesen. De ha ez azon képviselőknek véleménye, ám emeljenek vádat: én e jogukat nem támadom meg, azon tiszteletnél fogva, meíylyel a véleménynek szabadságát sértetlenül fentartom. A méltányosság ugyan azt kívánta volna, hogy e vádak, a melyeknél szigorúbbat, élesebbet alig lehet valamire kimondani, ne akkor mondassanak ki, mikor az a tárgy tanácskozás alá nem jöhet, mikor a javaslat a ház előtt nem fekszik, tárgyalás alá nem vétethetik s ennélfogva a javasI latkészitők nem fejthetik ki okaikat, nem czáfol-