Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-77

88 LXXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 5. 1866.) Egyébiránt kénytelen vagyok kijelenteni azon nézetemet, tisztelt képviselőház, hogy valóságos gúny űzetik e szerencsétlen nemzettel. S ez a gúny egyrészt abban mutatkozik, hogy nem a magyar kormány — mely különben elvileg nem is létezik, s igy a bécsi bnreaucratia kiegészítő részének tekin­tendő — érintkezik velünk, s készíti a k. k. leirato­kat, hanem a bécsi minisztérium, mely is félig s egészen hivatalos lapjaiban bevallja, hogy a k. k. leirat az ő mííve, valamint azt is, hogy ha neki nem engedünk, s az o elveit, azaz a centralisatiot, el nem fogadjuk, tudja az Isten mikor lesz belő­lünk valami. Ez az egyik. A másik gúny pedig az, t. képviselőház, hogy miután 18 évig éreztette ve­lünk a zsarnokság minden nyomorait, s miután el­viselhetlen adókkal terheltetünk, nem azt mondja a bécsi minisztérium: „Bocsánatot kérek, méltóztas­sék az üldözött nemzet, legalább az államadósság egy részét — mi jogosan nem terhelheti — elfo­gadni, illetőleg a zálogba vetettnek tartható alkot­mányt körülbelül kétezer millió forinton kiváltani, azután tessék alkotmányt csinálni, a milyen tet­szik, csak respublica ne legyen. u Én azon meggyő­désben vagyok, hogy ennyi sanyaruságok után, melyeket még a sors keze is tetézett, legalább fél­század kívántatik arra, hogy a nemzet csak némi­leg is behegeszsze vérző sebeit. Meggondolhatná a kormány, mennyire veszélyes lehet azon helyzet, melyre rá illik ezen latin vers : „Una salus victis: nullám sperare salutem." Ráfogják azt is a nemzetre, hogy el akar sza­kadni Ausztriától, mert, szerintök, csak akkor mu­tatná meg loyalitását, ha alkotmánya biztosítékai­ról lemondva, a két ezer millió adósság elvállalása mellett, még az alkotmányt is ajándékba átadva, királyi kegyelem tárgyává tenné jövő sorsát. (He­lyeslés a bal oldalon.) Miért küzdöttek volna őseink háromszáz ötven év óta az absolutismus ellen? miért folyt Aradon és Eperjesen a sok ártatlan vér, ha mi most önkényt rontjuk el alkotmányunkat ? a mire Deák Ferencz 1861-ki föliratában bölcsen figyelmeztet bennünket, azt mondván: „A mit a zsarnokság, az anyagi hatalom egy nemzettől erő­szakkal elvesz, azt az idő visszaadhatja; de a mit egy nemzet önként oda ád, azt az Úristen sem adja többé vissza." Ez az én politikám, t. ház; engem e politikám terén Tisza Kálmán indítványa megnyugtat, s azt hiszem, biztos révpartra is vezet. A ki azt tartja, hogy más utón is megmentheti a hazát, azt figyel­meztetem arra, hogy a két szó között: haza és al­kotmány, egy kis különbség van. Lehetnek, kik a hazát ezeréves alkotmánya egy részének föladása mellett is megmenthetőnek gondolják; de én, mint tősgyökeres magyar — nem nyelvre nézve értem, hanem mint magyar polgár — inkább várok, mintsem egy tökéletlen, egy valóságából kivetkez­tetett törpe alkotmányt elfogadva, a jövő elé vág­jak és ezzel egy jobb j'övő reményét is semmivé tegyem. Ezen okok azok, t. ház, melyeknek alapján én Tisza Kálmán indítványát pártolom. (A bal ol­dalon éljenzés. Jobb felöl; Szavazzunk! Bal felöl; Folytassuk!) Elnök: T. ház! A ház szabályai értelmében valamely szőnyegen lévő kérdés fölött csak akkor lehet szavazni, ha mindazok, kik föl vannak je­gyezve a szólásra, ezen jogtól elállanak. (Számos felkiáltások: Eláüunk!) A mennyiben igen sok han­got hallok, mely, úgy látszik, a szavazás idejét el­érkezettnek nyilvánítja, nem fogja nekem a tisztelt ház rósz néven venni, ha azt a kérdést is vagyok bátor föltenni : méltóztatik-e a dolgot annyira megérettnek tekinteni, hogy a szavazáshoz fog­junk? (Zaj.) Azonban még azon esetre is, ha a t. ház erre ráállana és ezt a maga részéről elfogad­ná, azt hiszem, kívánatos volna elébb fölszólítani az indítványozó urakat, vajon a ház szabályainak értelmében az őket megillető zárszóval élni akar­nak-e vagy nem? Ezt mindenesetre csak akkor fognám tehetni, ha azok, kik föl vannak jegyezve, a szólástól elállanak. Tóth Tilmos jegyző: Detrich Zsigmond! Detrich Zsigmond: Ha mindenki eláll, én is elállók. Ráday László gr. jegyző: Csiky Sándor! Csiky Sándor: Én nem állok el. Tóth Tilmos jegyző : Úgy, kérem, Detrich képviselő úron van a szólás sora. Detrich Zsigmond: A szót elvenni senkitől sem lehet: ha tehát az utánam következők mind­nyájan lemondanak, én elállók. Csiky Sándor: Én részemről el nem állok. Detrich Zsigmond: Az óra már 12-ön túl van, s ez rám nézve intés, hogy röviden, de hatá­rozottan mondjam ki meggyőződésemet. Engem ez előttünk fekvő indítványok egyike sem elégit ki teljes mértékben. Annak oka helyze­tünkben van. Szerencsétlen az állapot, melyben mi vagyunk. Mintha mint ültetvényesek ülnénk itt, hol malomtiprásra vagyunk kárhoztatva, és sem­miféle megállapodásra nem juthatunk. Hazafias ag­godalmakban kínozva és gyötörve magunkat, min­denkor azon lelkiismereti kérdés támad bennünk: vajon ezzel vagy azzal nem ártunk-e ezen haza jövendőjének, ezen haza boldogságának? Ez az ok, melynél fogva az előttünk fekvő indítványokra nézve tökéletes megnyugvásomat nem nyilvánít­hatom. A debreczeni indítvány azon aggodalmat gerjeszti bennem, hogy talán a 12-ik órában tevé­kenységünket megszakítva, helyeinket elhagyva, törvényes elvörökségünket tán koczkáztatva, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom