Képviselőházi irományok, 1906. XXXII. kötet • 1084-1114., CLXIII-CLXXIV. sz.

Irományszámok - 1906-1101. Az igazságügyi bizottság jelentése a Fejérváry-kormány alkotmányellenes és törvényellenes tényeinek megtorlása és az ezekre vonatkozó feliratok és kérvények tárgyában

szám. 237 belügyminister első sorban Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye 1905. évi június hó 20-án 923. szám alatt, és ugyancsak 1905. évi július hó 17-én 1.336. sz. hozott határozatait vette felülvizsgálat alá. A nevezett vármegye közönségének ezen két határozatát a ,volt belügy­minister 1906. évi július hó 24-én 70.742. szám alatt kelt rendeletével meg­semmisítette. Ezen megsemmisítő rendeletre vonatkozólag a vármegye közönsége ré­széről hozott ujabb határozattal, mint felirattal szemben a volt belügyminister 93.314/1906. szám alatt kelt rendeletével előbbi rendeletét továbbra is fen­tartotta, s annak végrehajtását az 1886 : XXI. t.-cz. 19. §-a alapján elrendelte, az alispánnak ezen utóbbi rendeletre vonatkozólag beterjesztett feliratát pedig 96.972/906. szám alatt kelt rendeletével figyelembe nem vehetőnek jelen­tette ki. A Pest vármegye közönségéhez 93.314/906. szám alatt intézett rendelet­hez hasonló indokolású rendeletek bocsáttattak' ki Abauj-Torna, Bars, Békés, Bereg, Csanád, Csongrád, Esztergom, Fejér, Gömör-Kishont, Győr, Hajdú, Háromszék, Heves, Hont, Hunyad, Jász-Nagy-Kun-Szolnok, Komárom, Krassó­Szörény, Maros-Torda, Mosón, Nógrád, Nyitra, Pozsony, Somogy, Sopron, Szilágy, Szabolcs, Szatmár, Szolnok-Doboka, Torda-Aranyos, Udvarhely, Ung, Veszprém, Zala Zemplén vármegyékhez is, a melyek a megsemmisített belügy­ministeri rendeletek végrehajtását határozatilag szintén megtagadták. A végre nem hajtott kormányrendeletek foganatositása végett a Kris­tóffy belügyminister Abauj-Torna, Bars, Csanád, Jász-Nagy-Kun-Szolnok, Pest-Pilis-Solt Kiskun, Sopron, Szatmár és Zemplén vármegyék főispánjainak megadta az 1886 : XXI. t.-cz. 64, • §-ában körülirt kivételes felhatalmazást. Ugyanilyen felhatalmazást kapott Turócz vármegye főispánja is a vele szemben a vármegye részéről tanusitott ellenállás tárgyában hozott közgyűlési határozatot megsemmisitő rendelet végrehajtásának foganatosítására. A városi törvényhatóságok közül Budapest székesfővároson kivül Baja, Debreczen, Győr, Kassa, Kecskemét, Komárom, Marosvásárhely, Pécs, Sza­badka, Szatmár-Németi, Szeged, Székesfehérvár, Újvidék és Zombor tagad­ták meg az önként befizetett adók beszolgáltatását illetve az állitásra ön­ként jelentkezők besorozására szükséges hatósági közreműködést. Ezen határozatokat a volt belügyminister szintén megsemmisítette, meg­semmisitő rendeleteit a feliratokkal szemben szintén fentartotta, s azok végre­hajtását Budapest székesfővárostól az 1872 : XXXVI. t.-cz. 12. §-a, a többi városoktól pedig az 1886 : XXI. t.-cz. 19. §-a alapján szintén követelte. Mindezen okoknál fogva a képviselőház van hivatva az 1886. évi XXI. t.-cz. 19. §-án alapuló jogánál fogva megállapitani, hogy a Fejérváry­kormány által az országgyülésileg meg nem szavazott adók behajtására és az országgyülésileg meg nem ajánlott ujonczok állitására vonatkozólag ki­bocsátott minden rendelet törvénytelen és semmis; a képviselőház által meg­állapítandó továbbá, hogy a törvényhatóságoknak mindazon határozatai, a melyekkel ezen törvénytelen és semmis kormányrendeletek végrehajtása meg­tagadtatott, törvényes és hatályos. A képviselőház e határozata közlendő volna mindazon törvényhatóságok­kal, melyek hozzá az 1886. évi XXI. t.-cz. 19. §-a alapján panaszszal for­dultak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom