Képviselőházi irományok, 1878. XX. kötet • 804-856. sz.

Irományszámok - 1878-816. Törvényjavaslat, az 1870:X. törvényczikk által elrendelt Duna-szabályozási munkák folytatásáról

130 816. szám. mintha a promontori folyamág medrének összeszoritása 474 méterre valaha terveztetett volna, mely szélesség csak a kis vizmedernek szándékoltatott megadatni, az árvizek 500—600 öl 948—1138 méter), sőt ennél még sokkal nagyobb szélességben fogván lefolyhatni. A műszaki bizottság azonban osztja a külföldi szakértők azon nézetét, miszerint a vám­háztól lefelé a meder szélességét folytonosan növelni kellett volna, ugy, hogy az már a pro­montori ág bejáratánál birjon körülbelül 474 méter szélességgel, mire azonban most már viszsza­menni nem épen lenne szükséges. Hasonlókéyen osztja a külföldi szakértők azon nézetét is, hogy ugyanott a balparti töltés görbülete nem túlzott, valamint hogy az eredeti terven történt változás igazolt és semmi hátránynyal nem bir. 3. A külföldi szakértők jelentéseinek 326. lap 2-ik bekezdésétől a 332. lap végéig terjedő részleteire vonatkozólag, a műszaki bizottság a jegyzőkönyv 6-ik pontja szerint meg­győződvén a felől, hogy a soroksári folyamág hajdan az egész folyam árviztömegének y s részét levezette, abban állapodott meg, hogy a soroksári ág teljes elzárása helyes lett volna ugyan akkor, ha a promontori dunaág képes lett volna az Vs-al megszaporodott árvzimennyiséget akadálytalanul levezetni, mire azonban, az 1876. évben észlelt egy méternél nagyobb vizszin­duzzadásból következtetve, képtelen, tehát a promontori folyamágnak ezen új vízviszonyoknak megfelelő általános szabályozása most utólagosan múlhatatlanul szükségesnek találtatott. 4. A jelentés 333-ik lapja kezdetétől a 338-ik lap 3-ik bekezdéséig terjedő részletre vonatkozólag, a műszaki bizottság feltételezhetőnek tartja ugyan, hogy azon esetben, ha a pro­montori ág jég által eltorlaszoltatnék, és a Csepel-sziget felől időközben elkészített védtöltések a felduzzadt árvíznek ellentállani képesek volnának, az árvíz a soroksári ág elzárása folytán a fővá­rost veszélyeztetné, de ezt nem lehet semmi szín alatt feltételezni, és jégmentes árvíz felduzzadásától, és, mit egyébiránt a külföldi szakértők is csak a hibás informátioból szerzett azon téves nézet alapján állíthattak, hogy a promontori folyamág egész hosszában 474 méterre összeszorittatni szándékoltatik. 5. A külföldi szakértők továbbá a jelentés 340-ik lapján oda nyilatkoztak, miszerint „nem lehet a promontori ág kimélyitéséből származó szelvénynövekedésre számítani, mindezen veszélyek elhárításánál. A Duna nem mélyíti ki ezt a medert, melyben különben is több helyen, mint például Promontor mellett, sziklafenék van. Bármily tekintélyes kotrások eszközöltessenek is, az, a mit emberi erő véghezvihet, mindig jelentéktelen lesz ahoz képest, a mit még tenni kellene, hogy pótoltassák az árviz lefolyása elől elzárt soroksári ág. u A műszaki bizottság nem mulasztotta el ezen igen fontos állításokat a jegyzőkönyv 11. pontja szerint behatóan tanulmányozni, minek folytán a felől győződött meg, hogy kivált­képen Budapesttől Ercsiig a promontori ág csak keveset, de onnan lejebb már előnyösebben képződik, tehát annak kiképzésére egyedül a vizerő útján számítani nem lehet ugyan, de szá­mításba véve azon mederbővítéseket, melyek az árviz akadálytalan lefolyására, illetőleg a soroksári folyamág elzárásából származott vizszinduzzadás elenyésztetése végett szükségesnek épen nem mondható, hogy kotrások útján a promontori ág kellőleg kiképeztethető nem volna, sőt nincs kizárva azon lehetőség sem, hogy azon esetben, ha az árviz, de kiváltképen a jég­zajlás akadálytalan levonulhatására kiszámított mederkibővitések a promontori folyamágban csak egyrészben is kikotortatnának, valamint a kis vízmeder tervszerint szabályoztatnék, a hátralevő részt, vagy legalább annak bizonyos hányadát a kotrások után hathatósabban, működendő vizerő is kimosni fogná, minthogy továbbá a mellékelt felvételi rajz szerint a promontori szakaszban sziklák is találtatnak ugyan, de azok átlagosan véve csak mintegy 800 öl hosszban (1517 méter), 30 öl középszélességre (57 m.) és 2 láb mélységre (O.e méter) lennének eltávolitandók, mit igen nagy feladatnak tekinteni épen nem lehet, mindezeknél fogva a műszaki bizottság a pro­montori folyamág szükséges kibővítését leginkább csak pénzkérdésnek tekinti, tehát a külföldi szakértők fent elősorolt azon állítását, hogy azt kellőleg kiképeztetni nem lehet, tévesnek nyilvánítja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom