Képviselőházi irományok, 1872. XII. kötet • 574-621. sz.
Irományszámok - 1872-612. Határozati javaslat Kosztics László részéről a pancsovai választókerületben történt visszaélések tárgyában
290 612. SZÁM. laszon megjelennek — tehát tekintet nélkül valami tényre — bezáratja; illetőleg, hogy az utóbbiakat be kell zárnia; valami felsőbb rendeletre mutatván, mely előbb emiitett eljárásával törvénytelenséget követett el a jelölt s választói között törvény által is biztosított érintkezési szabadság, tehát a választási szabadság erkölcsi aladja, s a közakarat hű és törvényes kifejezése ellen, — az utóbb emiitett eljárásában pedig rejlik törvénytelen és bűnös kísérlet a képviselői immunitás és polgári személyi szabadságra is. 4-szer, hogy Periasz kerület szolgabirája, Szmetana, bírákat letett, és pedig Perlaszon Radivojevicset, Szakulán Popovicset s a tamaseváczi jegyzőt is Ilics L.-t csak azért, mert ezek ellenzéki jelölt mellett voltak, a miben rejlik törvénytelen avatkozás és bűnös pressio a választókra, a politikai hatalom közegei részéről, és igy a szabad választásnak bűnös megsértése, és az alkotmány s törvény lábbal tiprása. 5-ször, hogy Kovacsicza kerület szolgabirája, Magvarevics, a pancsovai választás után felfüggesztette az uzdini albirót, Lifa Ádámot azért, mert ez neki megígérte, hogy nem fog menni a választásra, de mindamellett elment és szavazatát az ellenzéki jelöltre adta; a kerületi szolgabíró ezen eljárást „ismételt engedelmetlenséggel" (wiederholte Unfolgsamkeit) indokolta, továbbá említett szolgabíró most a választás után vizsgálatot vezet arról: „kik azok, kik a választókat rábeszélték, hogy az ellenzéki jelöltre szavazzanak," a mit a törvény értelmében nincs jegában nyomozni; mindkét eset tartalmaz törvénytelen pressiót a választókra, az utóbbi pedig pressiót a jövendő választásra is. 6-szor, hogy Kovacsicza kerület szolgabirája, Magyarevics, az uzdinbeli választóknak, a választásra elmenetelük előtt, „nyilvános parancsban," mint a most polgárosított határőrvidékben szokásban volt — kijelölte az utat, mely utón a pancsovai választásra utazniok kell, még pedig nem egyenes utón Czrepaján keresztül, hanem, nagy kerülőt téve, Padinának; továbbá a választóknak ugyanezen parancsban a szolgabíró jelenlétében, tehát utasítására, ígérve lett 60 kros napidíj minden választónak s ingyenes étel s ital, és hogy ő ezen választókat személyesen Pancsovára vezette és kisérte, mely eljárások törvénytelen befolyást és bűnös pressiót, sőt a választók megvesztegetését, tehát a választási szabadság megsértését, törvény s alkotmány aláását tartalmazzák. 7-szer, hogy az ujfalvai bíró, Cech szolgabíró meghagyása folytán, a választóknak választási igazolványaikat számtalan felszólalás után csak Pancsován kiadta, ámbár ezek az illető rendelet értelmében a községben elindulás előtt kiadandók voltak; ép ugy történt a rudolfsgnadeniekkel, ezeknek is az igazolványok szavazás előtt Pancsován lettek kiadva; mi által megsisértve lett a választási jog meghiúsítása. 8-szor, hogy a pancsovai kerületi szolgabíró cs. kir. százados Radoszavlevics jelentésével autorizálta Dimitrijevics Simon pancsovai román esperes következő tettét; mikor ez a gör. kel. karácson másod napján f. évi január hó 7-én Ocsván a szent mise után a választókat összehívta s nekik következőket mondott: „Sztojacskovics Sándor kormányjelölt bírja ő felsége kulcsát, és ez által hatalmában áll, részükre mindazt megszerezni, mire szükségük van; hogy az uzdinieket már ellátta pénzzel és gabonával, és végre, hogy ők visszakapják a telepitvényeknek átengedett réti földet, ha a kormány jelöltjére szavaznak, ellenkező esetben a mostani réti földjüket is el fogják veszíteni," miről az \ a bizonyítvány tanúskodik; mindez képez nemcsak törvénytelen pressiót, hanem a választóknak autorizált, tehát a politikai hatóság felelőssége alatti ámítását és megvesztegetését. 9-szer, hogy a választási bizottság alelnöke Kovács Mihály szándékosan meghiúsította Pancsován a képviselő-választás folytatását és berégzését azáltal, hogy előre kinyilvánította a választási bizalmi tagok előtt, miszerint a választást meghiusitandja, ha észreveszi, hogy az ellenzéki jelölt többséget fog nyerni; hogy ezen szándokát tettel is bebizonyította és keresztülvitte, a mennyiben januárius 11-ki éjjelen betegnek jelentette magát; hogy ezen rósz szándékát bebizonyította a városbani nyil-