Képviselőházi irományok, 1869. XII. kötet • 1148-1246. sz.

Irományszámok - 1869-1152. Törvényjavaslat a buda-pesti indóházakat összekötő vasut létesitése tárgyában

24 1152. SZÁM. ségei is, melyek e jelentésbe felemlitvék, s a mennyiben az ott feljegyzett összegek részletezése kívántat­nék, a ministerium azoknak bemutatására mindenkor kész. A költségek összege, mint a főösszeállitás mutatja, a javaslat szerint 8.920,000 forintot teszen. Ezen összeg mennyiben változik az alternatívák esetleges elfogadása által, azt az előbbeni pontban emiitett kimu­tatásnak a költsógvetésseli összevetése mutatja. Építés kezdete és vége. Az előmunkálatok annyira haladtak, hogy az épitós a jövő tavaszon meg volna kezdhető, ha e javaslat még ez éT folytán törvényerőre emelkedik; mert ez esetben a munkák kiadása, a kiviteli részletek meg­állapítása s a t. még a tél folytán foganatosítható. Befejezésre 3 nyár szükséges, s így ha a fennebbi feltevés bekövetkezik, e vasút 1874 őszén meg volna nyitható; a személy-pályaudvar azonban, melynek szüksége égető, 1873-ban lesz befejezve, s a for­galomnak átadva, ha t. i. a munkák jövő tavaszon megkezdhetők lesznek. Midőn a ministerium a tisztelt ház e jelentés elején idézett határozatának a viszonyokfés szükséglet igényeinek legjobban megfelelőleg vél e javaslat által eleget tenni, remónyli, hogy tervezete ós költségve­tése helyesléssel találkozand, — mely hitben, a felsoroltak folytán ós alapján azon kéréssel járul a tisztelt ház elé, szíveskedjék tervezetben szintén ide zárt törvényjavaslatát Sürgetően tárgyalás alá venni, ós mi­előbb lehetsógesiteni, hogy ezen oly nagy feszültséggel várt, s annyi fontos országos érdeknek szolgáló épít­mény minél rövidebb idő alatt adathassék át a forgalomnak. Eóri egyszersmind a ministerium elrendelni, hogy az összekötő vasút pályaudvarai ós ezeknek a fővám­házzal és Csepel szigetével leendő összeköttetésére a bemutatott összesen 8.920,000 forintot tevő költsé­gekre 1.500,000 ft, már a jövő 1872-ik évi költségvetésbe felvétessék, — hogy ezzel a munkák még a jövő évben egész erélylyel megkezdhetők legyenek. ^^^Vi-UiUJ 1 . Ái jAicJJ-í/í',* •ííöi i&vitainaíte ŰOSJB tótóijlíiosasö ti^éih$i züikiM&ds^ü aé teséaiá öliaí tógé? i&isr&silöi A

Next

/
Oldalképek
Tartalom