Képviselőházi irományok, 1869. I. kötet • 1-104. sz.

Irományszámok - 1869-81. Az osztályok előadóiból alakult központi bizottság jelentése az első magyar gácsországi mozdony-vasut épitése és üzlete tárgyában beterjesztett törvényjavaslat iránt

81. SZÁM. 235 Egyszersmind felhatalmaztalak a ministeriuni, hogy azon esetben, ha időközt az érintett kedvez­mények kilátásba helyezése mellett, a szóban forgó vasutak kiépítésére vállalkozók találkoznának ezekkel, a törvényhozás jóváhagyásának fenntartása mellett szerződésre léphessen; az erre vonatkozó engedély-okmányok pedig annak idejében indokölt jelentés kíséretében a képviselőház elé terjesztendők lesznek. Gajzágő Salamon m. k. Csengery Antal m. k. az állandó vasúti biz. elnöke. a pénzügyi biz. elnöke. Szeniczey Ödön m. L ifj. grf. Zichy József m. k. a vasúti biz. előadója. a pénzügyi biz. előadója. 81, szám. Az osztályok előadóiból alakult központi bizottság jelentése az első magyar gácsországi mozdony-vasut építése és üzlete tárgyában beterjesztett törvényjavaslat iránt. A központi osztály a vasúti ós pénzügyi osztályok véleménye, nem különben az egyes osztályok­ban tartott tárgyalások alapján meggyőzödvén arról, hogy a magyar-észak-keleti vasút vonalnak sátorallya­ujhely-kassai vonalából, Homonnán ós Mezőlaborczon át, ez utóbbi hely ós Lupkow gácsországi helység közt Przsemysl irányában az ország határáig terjedő vasút, hazánkra nézve hadászat ós közforgalom szempont­jából, nemcsak kiváló fontosságú és nagy jelentőségű, de különösen sürgős is; — ezen vasút engedélye­zése iránt beterjesztett törvényjavaslatot általánosságban és részletekben elfogadandónak véleményezi, és e czólra kiadott engedélyezési okmány helybenhagyását ajánlja. A kamatbiztositásnak mórtföldenkónt 44,000 ftról 40,000-re leszállítását, valamint a pénz­ügyi ós vasúti bizottmányok együttes jelentésében kifejtett egyébb módosításokat, és kisebb sajtóhibák kiigazítását helyesli, s elfogadja. Az Eperjes-Palocsa-Tarnowi, valamint a munkács-stryi-vasut vonalok iránt pedig a vasúti bizott­ság nézetét osztja, ós az általa véleményezett határozati javaslatot, a végén előforduló — _s lehetőleg még a folyó évben" — szavak kihagyásával a t. képviselőháznak elfogadás végett ajánlja. Pesten, jul. 9. 1869. Röth László s. k. központi előadó. 30*

Next

/
Oldalképek
Tartalom