Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-43

3?4 Az országgyűlés felsőházának US. ü máció elterjedésének első éveiben hazánk felső részeiben főiskolák, azonfelül a régi jó magasabb latin iskolák tucatszámra alakultak. Ezek sorában ott volt a késmárki evangélikus egy házkerületi liceum, sajnos csak volt egyházkerületi liceum, mert Trianon óta már nem tartozik a tiszai egyházkerület kebelébe. Ez a híres liceum, amely a hazának annyi jeles fiút adott, most e hónap végén, tehát a napokban ünnepli meg alapításának, illetőleg fennállásának négyszázadik évfordulóját. Ugyancsak a jövő év folyamán ünnepli meg az Eperjesről Miskolcra menekült jogakadémia — az 1531ben alapított és 1669-ben két fakultásos főiskolává fejlesztett eperjesi Collegium — fennállásának 400 éves fordulóját. A protestánsok, amint már jeleztem, belekapcsolódtak a romai katholikus egyház jogába és háborítatlanul alapították az iskolákat, ezek sorában a főiskolákat is. Ez így tartott az ellenreformációig, amikor a protestánssoknak ez a főiskolákat alapító és fenntartó joga az államhatalom részéről kétségbevonatott és nehéz idők következtek be egészen addig, amíg a XVIII. század végén II. Lipót^ király bölcseségének és a nemzet támogatásának, különösen a római katholikus mágnásoknak a Felsőházban legerőteljesebb támogatásának eredményeként létesült az 1791: 26. te, majd az 1868: XLIV. te. 26. §-a, mely utóbbi a protestáns felekezeti iskoláknak az állami iskolákkal való egyenjogúságát biztosítja. A főiskolai oktatás alaptörvénye, az 1791: 26. te. 5. §-ának idevonatkozó része így szól (olvassa): «Nemcsak azon, mind^ alsó, mind gramatikai iskolákat, melyekkel bírnak, megtartaniuk, hanem újakat és mindenütt, ahol szükségesnek látszik, valamint felsőbbeket is — (felsőbb iskolákat) — ezeket^ azonban előleges királyi jóváhagyás hozzájárulásával állítani és azokba mestereket, tanárokat, igazgatókat, aligazgatókat hívni és őket elbocsájtani, számukat szaporítani, vagy csökkenteni, valamint bármely iskola részére úgy helybeli, mint felsőbb és legfelsőbb tanfelügyelőket, vagy gondnokokat hitvallásuk tagjai közül választani; a tanítás és tanulás módját, szabályát és rendjét (érintetlenül maradván ez iskolákra nézve is a föntnevezett ő Felsége legfőbb királyi felügyeletének, mondatott az ország törvényes kormányszékei útján gyakorlandó joga) megállapítani a jövendő időkben mindig szabad legyen a mindkét hitvallású evangélikusoknak; a közoktatási rendszer azonban, amely a karok és rendek alázatos előterjesztéséhez képest ő Felsége által lesz meghatározandó, ezen iskolákra is egyaránt ki fog terjesztetni, de ide nem értvén a vallási tantárgyakat, melyek minden vallásnak saját rendelkezése alatt kell, hogy maradjanak.» Ez a szakasz világosan kimondja, hogy az iskolák a yallás ügyéhez tartoznak. Ekként nyilvánvaló,^ hogy az iskolával birhatás jogának teljes kézalatti kijátszása volna, ha az iskolák fennállása, valamint működése elé akadályokat gördítenének és elviselhetetlen sérelem, eme történelmi egyezmény első áttörése volna, ha_ a nyilvánossági jog bárminemű korlátozása által, akár a törvényhozás által is, a felekezeti főiskolák eddigi jogai sértetnének. (Az elnöki széket gróf Széchenyi Bertalan foglalja el.) Hogy ez a törvény sem miniszteri, sem királyi rendelettel, sem pedig törvényhozás útse 1933. évi június hó 26-án, hétfon. ján egyoldalúan meg nem változtatható, kitűnik már abból az elvitázhatatlan tényből is, hogy az evangélikusoknak ebben a törvényben biztosított joga egyrészt a király és >az evangélikus rendek, másrészt a király és a katholikus rendek, végül pedig a katholikus rendek és az evangélikus rendek közötti megegyezésen alapul, s így mint «örökérvényű egyezmény» iktattatott be a Corpus Jurisba. Ez tehát nem közönséges törvény, ez olyan törvény, amely a linzi és bécsi békekötéseket magában foglalja, és amely hosszú vallási villongások lezárásakép jött létre. Innét indult ki a történeti egyházak egyetértőbb működése az országban és a hazafiúi összefogás a történelmi felekezetek között & ennek megzavarását jelentené a jogakadémiák megszüntetése, megzavarását jelentené azért is, mert nagy érték nyilatkozik abban és nagy súly fektetendő arra, hogy a keresztény történelmi egyházak a főiskolai oktatás kérdésében és általában a felekezeti iskolai oktatás kérdésében közös plattformon állnak, amely együttműködés fenntartása nemcsak a felekezeteknek, de az országnak és nemzeti kultúrának is érdeke. Ezzel szemben azonban, mélyen t. Felsőház, a vallás-, és közoktatásügyi minisztérium, szemben a jogakadémiákat fenntartó egyházak ellenállásával, már az 1921. és 1923. év óta a jogakadémiák megszüntetését szorgalmazza. Az 1921. évi 112.180. számú rendeletében ugyanis kijelentette, hogy a jövőben megválasztandó illetve kinevezendő tanárok részére beszünteti, illetőleg nem folyósítja az addigi államsegélyt, az 1922. évi VI., valamint az 1922. évi XVII. te. 8. §-ában nyert abbeli felhatalmazás alapján pedig, mely szerint a vallás- és közoktatásügyi miniszter revízió alá veheti az államsegélyt élvező rendszeresített tanári állások után járó államsegélyt és megvonhatja azokat tőlük, ha pénzügyi vagy kultúrpolitika^ okok ezt szükségessé teszik,, a kultuszminisztérium az 1923 január 5-én 2614. szám alatt kelt rendeletével a felekezeti jogakadémiák, államsegélyét az 1922—23-ik tanév végével beszüntette. Az állam anyagi támogatásának ilyeténképpen való elmaradása, folytán a sárospataki és hódmezővásárhelyi jogakadémiák, amely utóbbi a máramarosi jogakadémiának volt utóda; az 1923. év őszétől kezdve kénytelenek voltak beszüntetni működésüket. Megmaradt azonban az egri katholikus, a miskolci evangélikus és a kecskeméti református jogakadémia, az egri érsek ő excellenciájának és a főtisztelendő egri káptalannak, a miskolci, a tiszai egyházkerületnek mint fenntartó hatóságának és Miskolc városnak áldozatkészségéből, a kecskeméti pedig az egyetemes református egyháznak és Kecskemét városnak bőkezűségéből, amely két törvényhatóság több tanszék dotálását és bizonyos egyéb dologi kiadások ellátását biztosította és pedig — a miskolci jogakadémia részére Miskolc városa kétoldalú szerződéssel. A három jogakadémia gondtalan működése azonban nem tairtott sokáig, elébük újabb akadályok tornyosultak, amennyiben a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr a szellemi proletariátus csökkenése címén, — a miniszterelnök közbelépését megnyerve — felszólította a jogakadémiákat fenntartó főhatóságokat, hogy a jogakadémiákat szüntessék be, mert a kormányt nem illetvén meg a felekezeti főiskolák beszüntetésének joga, egyedül a kapacitáció eszközére van a kormány utalva, hogy annak