Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-55

A FŐRENDIHÁZ LV. ÜLÉSE. 227 az a felvilágosítás, amelyet a pénzügyi bizottságban kaptam. Van azonkívül két más kifogásom is. Az egyik a törvény utolsó szakaszában foglalt azzal az intézkedéssel függ össze, amelynél fogva ez a törvény csak akkor lép életbe, ka annak megfelelő törvényes katározmányok a birodalmi tanácsban képviselt királyságokban és országokban is törvényerőre emelkednek és a jelen törvénnyel egyidejűleg hirdettetnek ki. Méltóztatik tudni, hogy az osztrák törvényhozás jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy egy ilyen törvényt meghozhasson és a mi törvényünkkel teljesen egyenértékű és nyomatékú törvényt alkothasson. Valószinü, hogy ennek a miáltalunk most elfogadott törvényjavaslatnak megfelelő intézkedések az osztrák alkotmánynak 14. §-a alapján fognak életbeiéptettetni. A pénzügyi bizottságban ezt az igen t. pénzügyrniiiister ur nem is tagadta, habár felhozta ezen kifogásom ellen a következőket. Nekünk nem helyes, nem illő és nem is hasznos Ausztria alkotmányjogi vitáiba belebocsátkozni; erre vonatkozólag már praecedensek is vannak, s ennélfogva ennek a kifogsának voltaképen nincs alapja. Ami az első ellenvetést illeti, hogy nekünk a velünk szövetséges állam belügyeibe nem illő, nem helyes beleavatkozni, mert kiteszszük magunkat annak, hogy onnan is beavatkozás történik, ez tökéletesen igaz és helyes. De miről van itt tulaj donképen szó 1 Itt mi nem olyan kérdést tárgyalunk, amely kizárólag Ausztriát érdekli. Az osztrák törvénynek meghozatala vagy meg nem hozatala szorosan összefügg ezzel az intézkedéssel, az voltaképen nem más, mint egy felfüggesztő feltétel, hogy ott is ilyen törvény hozassék. Ennélfogva nekünk nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is megvizsgálni azt, hogy vájjon az a feltétel mily mértékben, mily módon telj esittetik és vájjon az csakugyan megfelelő-e az 1880. évi VI. t.-cz. megfelelő kikötésének, valamint magának ezen előterjesztés kívánságának, amelynél fogva megfelelő törvényes intézkedés hozassék Ausztriában. Ha már most közelebbről megtekintjük a 14. §-t, akkor azt fogjuk találn', hogy abban három oly feltétel van, amely mellett azt alkalmazni lehet. Az egyik az, hogy abban ne foglaltassák oly intézkedés, amely az ottani állami alaptörvényeket megváltoztatja. A második az, hogy állandó megterhelésével ne járjon az állami kincstárnak. A harmadik az, hogy állami jószág elidegenítésére ne vonatkozzék. Ha már most ezek a kifogások nincsenek meg, akkor is csak egy évre érvényes az a rendelet, amely a 14. §. alapján kiadatik, de amely rendelet elveszti a hatályát egy év múlva, vagy pedig akkor, ha azt a törvényhozás nem fogadja el. Én ezzel az utóbbi kérdéssel nem foglalkozom, nekem elég ez a három feltétel, mert azt látom, hogy kettőnek az esete itt fenforog. Először is állandó megterheléssel jár ez a törvény a kincstárra ; másodszor bizonyos intézkedések foglaltatnak benne, amelyek állami jószág elidegenítését involválják. E javaslatban tudniillik az mondatik, hogy a banjaluka—doberlini vasút átengedtetik Bosznia-Herczegovinának, ugy, hogy az később a bosnyák-herczegovinai vasúthálózat szerves kiegészítő része legyen és annak a számlájára kezeltetik, csak azzal a kikötéssel, hogy továbbra is katonai kezelésben marad. Ez kétségtelenül elidegenítése e vasutrésznek, e vasútvonalnak, amely nemcsak a mienk, de Ausztriáé is, amire nézve a 14. §-nak ez a kivétele áll. Megállapítom ennélfogva, hogy az osztrák alkotmány 14. §-a erre a mi előterjesztésünkre nézve jogilag egyszerűen nem létezik. Ennélfogva én nem tudoimmi fog jogilag helyesen bekövetkezni, ha ez is elesik és az osztrák törvényhozás sem tudja a törvényt meghozni. Akkor oly törvényt hozunk, amely sokáig esetleg nem is lesz végrehajtható. Harmadik megjegyzésem ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban az indokolásnak utolsó bekezdésére vonatkozik. Az indokolás utolsó bekezdése, amely nézetem szerint nagyon fontos, következőképen szól : »Midőn a bemutatott törvényjavaslat érdemleges intézkedéseit a fennebbiekben van szerencsém megokolni, egyúttal tisztelettel felemlítem, hogy Bosznia és Herczegovina tartománygyülése a szóban levő vasúté pitkezéseknek az ismertetett feltételek mellett leendő foganatositását a saját részéről már elhatározta, s az e részben a tartománygyülés által hozott törvény legfelsőbb helyen is szentesittetvén, annak végrehajtása immár csak a monarchia két államának törvényhozásai részéről szükséges hozzájárulás megadásától függ.« Méltóságos főrendek ! Ebben az intézkedésben én oly sérelmet látok, amelyet, azt hiszem, kötelességem volt itt szóvá tenni. Nézetem szerint ugyanis merőben lehetetlen dolog, hogy a magyar törvényhohozás oly kényszerhelyzetbe kerüljön, vagy ha nem nevezzük annak, de mindenesetre oly kényes helyzetbe, amelynél fogva elhatározásának szabadságát, , legalább részben, legalább némely tekintetben, korlátozza az a szentesítés, amely a boszniai törvényre nézve már tényleg megadatott. Ezt is felhoztam a bizottságban. A válasz az volt, hogy ez a leghelyesebb eljárás, mert Bosznia-Herczegovinának különállása — nem autonómiája, hanem önállósága — kevésbbé tűnik ki akkor, ha az ott hozott határozatok előzetesen külön szentesittetnek és a monarchia két adomának és törvényhozásainak elhatározásai csak később következnek be, szintén a megfelelő szentesítéssel. Én ott sem nyugodtam bele és kifejeztem abbeli aggodalmamat, hogy ez nem változtat a dolgon, akármilyen indokból történt; én nem látom azt, hogy ezáltal Bosznia valamikép háttérbe szorulhatna, ellenkezőleg, nagyon is előtérbe nyomul. Megnéztem azután a bosnyák önkormányzati szabályzatot, amely az említett időben adatott ki ő Felsége által, még pedig az akkori közös pénzügyrninister ur ellenjegyzése, mellett. A szabályzat 37. és 38. §-a vonatkozik ide. A 37. §. ezt 29*