Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.
Ülésnapok - 1910-51
9G A FŐRENDIHÁZ LI. ÜLÉSE. Ezt tehát a ház határozataképeji mondom ki és az elnökség éhez képest fog eljárni. (Helyeslés.) Szomorú kötelességem a méltóságos főrendeknek bejelenteni Teleki József (sárpataki) grófnak folyó hó 10-én történt elhunytát. A megboldogult örökös jogon 1904. év óta volt e ház tagja s java férfikorában bekövetkezett halála, mely kiterjedt rokonságot borított gyászba, bizonyára fájdalmas megilletődést keltett e ház minden tagjában. Meg vagyok győződve, hogy ennek kifejezéseként egyhangú hozzájárulásukkal mondhatom ki elköltözött tagtársunk emlékének jegyzőkönyvünkben való megörökítését, valamint az elnökség azon intézkedésének jóváhagyását, hogy ravatalára a ház kegyeletének jeléül koszorút helyeztetett. (Helyeslés.) Bemutatom a magy. kir. ministerelnök ur átiratát, amely szerint 0 Csász. és Apostoli Királyi Felsége báró Skerlecz Ivánt Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok bánjává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Az átirat kiadatott a,/; igazoló-bizottságnak. Tudomásul szolgál. Bemutatom a belügyminister ur átiratát, mely szerint fenséges Leó Károly főherczeg ur részére a magyar országgyűlés főrendiházába szóló kegyelmes királyi meghívólevelet kieszközölte és kézbesítés végett az ő Felsége személye körüli ministeriumhoz tette át. Az átirat kiadatott az igazolóbizottságnak. Tudomásul szolgál. Bemutatom továbbá a belügyminister urnak egy másik átiratát is, amelyben arról értesít, hogy a főrendiház megkereséséhez képest Miklósy István hajdudorogi. Nóvák István dr. eperjesi görögkatholikus püspökök és Szirmay Ottó gróf örökös jogú főrendiházi tag részére a királyi meghívóleveleket kieszközölte és azok kézbesítése iránt megfelelőleg intézkedett. Ez az átirat is az igazolóbizottságnak adatott ki. Tudomásul szolgál. Bemutatom a méltóságos főrendeknek a tengerészeti parancsnok ur átiratát, amely szerint meghívta a főrendiházat a »Szent István« csatahajónak 1914. évi január hó 17-én délelőtt 11 órakor a »Ganz és Társa—Danubius B.-T.«-nak a Fiume melletti Bergudiban levő hajógyárában 0 császári és királyi Fensége Mária Terézia főherczegnő, mint az uj hajó keresztanyja jelenlétében megtartandó keresztelési és vizrebocsátási ünnepélyére. Az átirat tartalma a méltóságos főrendekkel körözvényileg közöltetett. Tudomásul szolgál. Bemutatom Pallavicini Alfonz őrgróf nagybirtokos sándorfalvai lakos kérvényét, főrendi jogosultságának elismerése iránt. A beadvány jelentéstétel végett az igazolóbizottságnak adatott ki. Tudomásul szolgál. Bemutatom a képviselőház elnökének átiratait, amelyek kíséretében megküldi: az 1914. év első felében viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról, a magyar királyi állami számvevőszék szervezetének módosításáról, a Magyarország és Horvát-Szlavon-Dalmátországok között létrejött pénzügyi egyezmény becikkelyezéséről szóló 1906. évi X. t.-czikk hatályának meghosszabbításáról, az állami, törvényhatósági, vicinális és községi közutakon az 1913. évi árvizek által okozott rongálások következtében végrehajtandó helyreállítási, valamint építési munkálatok költségeinek fedezéséről szóló törvényjavaslatokat, melyek a pénzügyi bizottságnak adattak ki, továbbá : a vizitársulatoknál (öblözeteknél) és a magy. kir. földmivelésügyi tárcza keretében házi kezelésben végzett munkálatoknál alkalmazottaknak betegség esetén való segélyezése és baleset esetére való biztosítása tárgyában 4000/VI. 1. 1912. sz. alatt kiadott m. kir. földmivelésügyi ministeri rendeletről szóló ministeri jelentést és a Londonban 1912. évi Julius hó 5-én kötött »Nemzetközi radiotelegraph-egyezmény« beczikkeIjezéséről szóló törvényjavaslatot, mely a közgazdasági és közlekedésügyi bízottságnak adatott ki és az Ogulintól Knin irányában létesítendő államvasuti vonal megépítéséről szóló 1912. évi XLVIII. t.-czikk 4. §-ának módosításáról; a külkereskedelmi és külforgalmi viszonyok ideiglenes rendezéséről ; a Kolumbiával 1912. évi márczius 23-án kötött kereskedelmi és hajózási szerződés beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslatokat, melyek az egyesült pénzügyi, valamint közgazdasági és közlekedésügyi bizottságoknak adattak ki; végül az 1884. évi IV. t.-czikk által Szeged sz. kir. városban felállított középitészeti tanács hatáskörének ujabb meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot, mely a közjogi és törvénykezési bízottságnak adatott ki előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett. Mindezen tárgyakról az illető bizottságok beadták jelentéseiket, valamint beadta jelentését az igazoló-bizottság is a hozzá utasított igazolási ügyek tárgyában. E jelentések idejében kinyomatván és szétosztatván, a mai ülés napirendjére tűzettek ki. Tudomásul szolgál. Jelentem továbbá a méltóságos főrendeknek, hogy a november 14-iki ülésben az egyes bizottságokban történt választásokról a megválasztottak a házszabályok 24. §-ában előirt módon vevény mellett irásbelileg értesíttettek és felhivattak, hogy a rájuk esett választás elfogadása tekintetében ugyancsak a házszabályok rendelkezése szerint 14 napon belül nyilatkozzanak. A felhívottak közül Szabó Jenő a naplóbirálóbizottságba való beválasztását egészségi okokból nem fogadta el, a nyilatkozattételre való felhívás-