Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-18

130 A FŐRENDIHÁZ XVffl. ÜLÉSÉ. tanítottak. A nagyszombati főgymnasiumnak legnagyobb érdeme van abban, hogy Nagyszombat és vidékének lakossága magyarosodik, legalább az intelligentiája egészen magyar és ismeretesek a történelemből azok a küzdelmek, amelyeket az ötvenes években épen a nagyszombati tanárok folytattak a germanisatio ellen. E tanárok egyike most is él; a tanári karnak egykor előkelő tagja volt az egri biborosérsek és ismeretes a harcz, a melyet ezek a tanárok akkor a bécsi gernianisatióval szemben folytattak, amikor annyira beavatkozott a kormány a tanár tanításába, sőt a ruha viselésébe is, hogy czilindert akartak reájuk parancsolni és ők ennek erősen és állhatatosan ellenállottak. Midőn tehát ily előzményekről van szó. akkor a magyar államnak nem lehetett elzárkóznia az ily iskolák segélyezése elől, hanem kötelességét teljesítette, hogy lehetővé tette ez iskolák további fennállását. Azt azonban teljesen magamévá teszem, hogy oly gyinnasium, oly középiskola, amelyben nem magyar a tanítási nyelv, külön elbánás alá kerüljön, mert ha megköveteljük, hogy a magyar nyelvet a népiskolákban tanítsák és azokban legtöbb helyen az oktatás nyelve a magyar, annál nagyobb joggal követelhetjük, hogy a középiskolák nyelve magyar legyen. Elmondandó beszédem folyamán bizonyos körülményekre akarom felhívni a t. cultusminister ur figyelmét, épen a középiskolák tekintetében, de elmondhatom már most, hogy magam megbotránkoztam, amikor kezembe véve és tanulmányozva a statistikai kimutatásokat, azt találtam, hogy a statistíka szerint van Magyarországon még hét közéjnskolai tanár, a ki nem tud magyarul, és van 48, a ki keveset tud. Ennek mindenesetre a középiskolai törvény megalkotásának 29-ik évében nem volna szabad előfordulnia. (Ugy van!) A mi pedig végül illeti a népiskolák segélyezését, a tandijkárpótlást és megváltást, magam is azt mondom, hogy amikor c törvény meghozatott, nem igen lelkesedtem érte, mert láttam, hogy különösen nagyobb helyeken, városokban voltaképen veszíteni fognak az iskolafentartók, mert ezentúl tan dijat szedniök nem szabad, az államnak pedig ez nagy megterhelése lesz. Ami pedig a bizonyítványt illeti, ugy tudom, magából a törvényből és tudom a kibocsátott ministeri rendeletből, hogy a bizonyítványokat kötelessége felülbírálnia az egyházmegyei hatóságnak, és ha az egyházi hatóság észreveszi, hogy valamely községi vagy falusi iskolában 60 gyermek járt és azok után követelnek egész 600 koronáig terjedő tandijmegváltást, ez már előzetesen gyanússá teszi a dolgot, hogy ez az összeírás nem jó, nem helyes alapokon történt, és arra van hivatva azután az egyházmegyei hatóság, hogy az ily összeírást ne fogadja el, hanem követelje annak kijavítását és a-meglevő alapok szerint való átalakitását. Ezek után áttérve beszédem tulajdonképeni tárgyára, mindenekelőtt kijelentem, hogy a cultusminister ur az ő tárczájának tárgyalása közben többször kijelentette már, hogy működésének iránya és czélja a magyar culturának előbbrevitele. Hangsúlyozta már tavaly országgyűlési beszédében is, hogy neki a különféle nézetek harczában résztvennie nem szabad, nehogy ezen különféle áramlatok összecsapásából keletkező harcz közepette veszélyes következmények háruljanak a magyar culturára, melyet neki sértetlenül kell fentartania és előbbre vinnie. Ebben a t. cultusminister urnak teljesen igaza van. A t. cultusminister urnak tartózkodnia kell a szélsőségektől, különösen minálunk, oly országban, mely különféle politikai pártokból, felekezetekből és nemzetiségekből áll. Itt nem lehet más irányadó culturpolitikát folytatni, mint azt, mely ezer éven át fentartotta a hazát, és amely nem egyéb, mint a vallásossággal párosult hazafias szellem. Ez a culturpolitika nem zárja ki azt, hogy a nemzet számára értékeljük és hasznositsuk a culturának, a haladásnak különféle vivmányait, okosan, észszerűen haladva a nemzet fejlődésével, amint arra szükség van. Eődolognak azonban azt tekintem, hogy ezentúl is oda kell törekedni, hogy bármely vallású és nemzetiségű polgárai ennek a hazának hűséges gyermekei legyenek egyúttal, kik jó és rossz balsorsban hűségesen résztvesznek a haza dolgaiban. Ennek az irányzatnak voltunk mi katholikusok és vagyunk ma is hivei, és ennek — nem kételkedem — akartak és akarnak szolgálni a felekezetek is. Ha van itt-ott valami eltérés, a kormánynak törvényeink adnak elegendő fegyvert mindig a kezébe, hogy az ilyen irányzatok ellenében a magyar állam érdekeit minden tekintetben megvédje. Ezen nevelési elvünkkel és rendszerünkkel — bátran állithatjuk — szolgálatot tettünk nemcsak híveinknek, hanem magának az államnak is, mert erős meggyőződésünk, hogy csak vallásosán gondolkodó és hazafiasán nevelt nemzedék lehet biztos alapja nemcsak a társadalomnak, hanem magának az államnak is, (Ugy van!) és államférfiianknak kormányzati bölcseségéről tesz tanúságot az, hogy ők a magyar közoktatási politikában ezen elvekre mindig nagy súlyt helyeztek, és közoktatási politikánk voltakép mindeddig ezen alapokon nyugodott. Ezzel szemben azonban, méltóságos főrendek, ujabban egy más és ezzel egészen ellentétes áramlat keletkezett és jutott el nyugatról hazánkba is, az ugy nevezett radicalis vagy szabadon gondolkodó irányzat. Ez irányzat czélja a vallásnak kiküszöbölése az iskolából. Mindenekelőtt be akarják szüntetni a hitoktatást és igy kiirtani a hitet a gyermekek szivéből. Magukból a tankönyvekből eltávolítanak mindent, ami az Istenre csak emlékeztet, és elég hivatkoznom arra az országra, honnét ez a veszedelmes áram-