Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.

Ülésnapok - 1861-7

92 VII. ülés 1861. június 19-én. Ismét tiz év veszettel a Lobit ovitz-féle veszélyes terv kivitelének küzdelmeiben, a német nyelvnek azonban erőszakos behozatalából annyi haszna lett a magyarnak, hogy felébredt a Mária Therezia alatti udvari csábok ringató álmaiból, és saját nyelvét nemcsak a társas életben, de irodalmilag is elkezdte pártolni s művelni. II. Leopold sokkal jobb volt mint hogy csak mégis kisértette volna az iszonyú Lobkovitz-féle tervet, mig végtelen kár, hogy e jó királynak csak két évet lehetett élnie! I-ső Ferencznek kezdetben minden figyelmét a Martinovits és társai, majd a nyugtalan franczia batárt nem ismerő terjeszkedése foglalák el annyira, miként nem tartá tanácsosnak az I-sö Napóleon által különben is nagyszerű Ígéretekkel magához kecsegtető magyarokat elkeseríteni, kik rendületlen meg is maradtak a király iránti hűségben ugy, hogy I-sö Ferenczet a hála és elismerés érzete erkölcsileg kötelezek, meg nem kisérteni a Lobkovitz-féle terv kivitelét, de a tapasztalt agg király oly hazárdjátéknak is tekinté e tervet, hol egyarántkoezkára van téve a király és nép sorsa. V-ik Ferdinánd a magyar nemzet iránti rokonszenvének mindjárt megkoronáztatásakor szép jelét adá, az ország koronázási ajándokát fele részben az Ínséggel küzdő szegényeknek, fele részben a magyar akadémiának adta, a magyar nyelvet régi jogában visszaállítván, törvénykezési nyelvvé tette, s a magyar törvénykönyv fénypontját, az 1848-ki törvényeket szentesitette, ki keble nemességében mitsem akart tudni a Lobkovitz terv iszonyú kiviteléről; még is az álnok tanácsosok mindent megkísértettek, hogy a második mód szerint felbőszítsék egymás ellenében a testvérnemzeteket; miként sikerült ez, eléggé mutatja a leélt gyászos tizenkét év, s mit vesztett e miatt az uralkodóház, mit vesztett a nemzet? hosszú volna elősorolni; elég legyen annyit kiemelni, hogy a számos milliónyi anyagi veszteségeknél még sokkal nagyobb a szellemi s erkölcsi veszteség. Kétszáz éven át történtek hát — a mint elsorolám — folytonosan nyílt és alatomos, véres és nem véres kísérletek a Lobkovitz terv kivitelére, és még sem sikerült, kell-e ennél nagyobbszerü bizonyság arra, hogy kivihetlen, s mi volna természetesb következtetés, minthogy örökre hagyjanak fel véle, miután annyi számos éven átvitt, s a végletekig elkeseredéssel folytatott harczok leélt'szenvedései hangosan parancsolják, hogy a Lobkovitz terv kivitelét többé megkísérteni nem szabad, mert az jogtalan és törvénytelen, hogy több nemzet sorsát egynek, bármi élénk színekkel festett nagyságáért is a kétesjövőnek kitegyék. Mit tesznek tehát már most külszinleg; a Lobkovitz tervét, a két százados véres szörnyet, maguk is jogtalannak mondják, mert a különböző nemzetiségeket akarta megsemmisíteni, mert a kiviteli forma törvénytelen volt, hanem már most az ujabb tudós miniszterek, törvényes formák közt a képviselet útján akarják a birodalmi egység eszméjét kivinni ; ne ámítsák kérem önnön magukat, és ne ámítsanak minket se. Valóban a szabad és önkormányzattal biró nemzeteknek, a birodalmi tanácsban annyira sürgetettjelenlegi beolvasztása nem más, mint a Lobkovitz tervnek a szelídült idő szelídebb és rafinirizottabb szelleméhez idomított második kiadása. Ne sürgessék önök annyira a magyarnak kényszerű beleállását, nem teheti ezt ős alkotmánya, külön kormányzata s nemzetisége feláldozása nélkül, és ha már önöket a magyar ellenigyülölet csakugyan reá bírja, hogy nem átalják megkísérteni, miként a magyar önként tagadja meg magát és nemzetét, hogy önként szűnjék meg a magyar többé magyar lenni, de azt már még sem lehet megbocsátani, miként be nem akarják látni, hogy a birodalmi tanács erőszakos létesítése, az osztrákon kívül, minden más nemzeteknek megsemmisitésökre irányzott törekvés, mert azon hitegetés, hogy azért minden egyes nemzetnek megmarad a maga külön nemzetisége, önkormányzata és szabadsága, csak üres czifra szavak, és puszta ígéretek, mint voltak legközelebb az annyira hirdetett és kimagasztalt nemzetiségek jogegyenlősége, s mi volt ez a gyakorlati életben ? 12 év keserű tapasztalatából tudjuk, de a különböző-nemzetiségek jogegyen-' lősége, a birodalmi tanács egységével, sem elméletileg, sem gyakorlatilag össze sem fér, ha csak háttérbe szorított jogegyenlőség fogalma nincs, a német dictionárban, mert azzal a birodalmi egység még nincsen elérve, hogy a birodalmi tanácsban mindnyájan németül beszéljenek, hanem főföladata a német érdekek minden ároni elövitele, hogy legyen ez mint uralkodó elem, s teremje meg a birodalmi tanácsban a maga gyümölcsét, s ekkor hogyan állhatnának meg mellette a többi nemzetek érdeke önállósága s független kormányzata, ez képtelenség s már magában ellenmondás, ha csak a többi nemzetek önálló joguk abban nem fog állni, hogy kegyelemből mindegyiknek meg leend engedve, miként oda haza a maga háznépével, kiki a maga anyanyelvén beszélhessen. — — Hiába uraim minden ámítás, és szépítgetés, a főtörekvés most.is a külömbözö nemzeteknek, egy erős, és hatalmas német osztrák birodalomba leendő beleolvasztása; de Isten óvja önöket azon chemiai procedúrától, midőn a külön olvadás be fog következni. Hiában adnak önök tudós német miniszter urak bármi czimet is a birodalmi tanács egységének, nem más ez, mint a Lobkovitzféle terv, tetszősb köntösbe burkolva, de a melyben csak a német élhet meg. (Helyeslés.) Testvéri fájdalommal szánom én mindazon népeket, kik maguk rohannak az eléjök terjesztett hálóba, melynek hurokjai még most kezdetben tágak, de mindig szorosabbá lesznek, mig végre az elleutállni törekvőt megnem fojtják; vagy talán abban bíznak, hogy elegendő erejük leend vég veczkendéseik közepette is széttépni? ne feledjék kérem, hogy e hálók mesterileg szövék, s mielőtt érzékenyen szorítanának, lassan emésztik föl az ellenállható erőt; gondolják meg a testvérnemzetek, hogy egy ily koczkáztatott nagyszerű lépésért a jövő kor előtt felelősek lesznek, s vigyázzanak, nehogy utódjaik égető halálos könyeik, sirhantjaikat kopárrá égessék.