Főrendiházi irományok, 1906. XVII. kötet • 722-769. sz.
Irományszámok - 1906-753
753. szám. 245 alatti Morva szakaszon az első öt éven belül oly módon hajtassanak végbe, hogy a kizárólagos morvaországi Morvaszabályozás idejében való megkezdése lehetővé tétessék, elkerülhetetlen volt mindkét tartományban a munkálatokat egyidejűleg foganatba venni, oly módon, hogy az a magyar—alsóausztriai szakaszon alulról felfelé nagyobb, — a magyar—morvaországi vonalon pedig felülről lefelé kisebb erővel folytattassék. A munkák tehát 1908. évben úgy a magyar—alsóausztriai, mint a magyar— morvaországi szakaszon foganatba fognak vétetni; és pedig az első három évben az alsó szakaszon a marcheggi hídtól Gajár felső határáig az átvágások p hozzá tartozó szabályozási művekkel együtt fognak létesittetni, úgy, hogy az alsó Öbölzet ármentesitése esetleg már a negyedik évben meginditható lenne. A magyar—morvaországi határszakaszon a rendelkezésre álló pénzösszegek terhére a Moravkaszabályozás, a göding-holicsi út alatti Morvaszakaszig a tervezett 2 átvágás az ezekkel összefüggésben álló szabályozási- és műépítményekkel fog az első években kivitelre kerülni. A közösen végrehajtandó Morvaszabályozási munkák után a magyar államot terhelő 4,600.000 K költségből a ministertauácsnak erre vonatkozó, fentebb emiitett határozata értelmében 2,485.960 K 17 f az 1895. évi XLVIII. t.-cz. 3. §-a alapján rendelkezésre állott 108 millió összhitelből akként lett volna fedezendő, ho.-y az 1904—1912. években e czélra évenkint 230.000 K, 1903. évben 415.960 K 17 f lett volna felhasználandó, mig 1914. évre 44.039 K 83 f, valamint 1915 — 1023. évekre évenkint 230.000 K, tehát összesen 2,114,039 K 83 f engedélyezése a törvényhozásnak a Morvaszabályozásról teendő külöu előterjesztésben lett volna kérendő. Ezen megállapodástól azonban eltérőleg a pénzügyminister úrral egyetértőleg az egész 4,600.000 K az 1908. évtől kezdve végrehajtandó vizi beruházások költségszükségletébe vétetett fel, viszont azonban az emiitett vizi beruházások programmjából ki hagyattak azok a munkálatok, a melyek a Morvaszabályozásra — az 1895. évi XLVIII. t.-cz. által rendelkezésre bocsátott hitelből — tényleg réservait 2,485.96') K 17 f-nyi összegnek a fentiek szerint való felszabadulása folytán még 1907. év folyamán foganatba vétettek. VII. A Vág. A Vág folyó rendezéséhez oly nagy vidék mezőgazdasági, forgalmi és főként lutajozási érdeke fűződik, hogy nem lehet elzárkózni továbbra az elől, hogy a Vág Rózsahegytől, de legalább is Zsolnától kezdve állami kezelés alá vétessék. Ennek folyományaként szükséges lesz, hogy úgy, mint az az állami kezelés alatt álló folyóknál történik, e folyó medréből is évenként kiszedessenek mindazok a tuskók, vándortömbök, behullott fák, a melyek a viz lefolyását akadályozzák, a mederben káros elfajulásokat okoznak, a zátonykép;;ődést és elágazást előmozdítják s egyrészt a partok örökös megtámadását okozzák, másrészt a tutajozásnak is szüntelen akadályokat gördítenek r.tjába. Mindezeket figyelembe véve, ezentúl a Vág folyó állami kezelésbe való vételével a Vág. folyón fontos szerepet játszó tutajozás és az alsó szakaszon a hajózás, de általában a folyó medrének jókarban tartása érdekében a medertisztítás foganatosítandó lesz évenként és a szükséges költségekről évenként az állami költségvetésben kell gondoskodni. A Vág folyón eddig főként helyi jellegű bajok orvoslására, árvédelmi töltések és községek védelmére szolgáló művek épültek. Bár ezen, az alább említendő egységes terv keretébe beillő művek létesítésével jelentékeny munkák végeztettek,