Főrendiházi irományok, 1906. XV. kötet • 664-685. sz.
Irományszámok - 1906-670
670. szám. Ü7!> hosszú időre kizárná. Egyébként a kamarai közgyűlések nehézkesebb apparátusát sem volna czélszerü rövidebb időközökben e végből igénybe venni. Az intézeti közgyűlés tagjainak megválasztása kamaránként történvén, a javaslat súlyt helyez arra, hogy mindegyik kamarának tagjai számához mért arái.yos képviselete, de legalább is egy képviselője legyen a közgyűlésen, bármily csekély is a kamarai tagok száma. Erre vaió tekintettel minden kamarára legalább egy közgyűlési tag fog esni; a mely kamar.lnak azonban 75-nél több tagja van, minden 75 tag után egy-egy tagot és ha a kamarának a 75 ön vagy ennek többszörösen felül még vannak tagjai, a kiknek száma azonban a 75-öt már el nem éri, e fenmaradó rész után is, bármily csekély is ez, további egy tagot fog választani. Ily módon ki lesz zárva, hogy a tagjainak számánál fogva legnagyobb budapesti kamara az arányos képviselet mellett túlsúlyt nyerjen a többi kamara felett az intézet ügyeinek intézésében. Az ügyvédi kamarák tagjainak 1907. évi létszáma arányában az intézet közgyűlésébe kiküldendő tagok száma kamaránként a javaslat értelmében következőképen alakulna : Ügyvédi kamara Arad. . . . Balassagyarmat Beszterczebánya Brassó . . . Budapest . . Debreczen . . Eger .... Eperjes . . . Győr .... Kassa . . . Kecskemét . . Kolozsvár . . Máramarossziget Marosvásárhely Miskolcz . . Nagyszeben Nagyvárad . . Pécs .... Pozsony . . Sopron . . . Szabadka . . Szatmárnémeti Szeged . . . Székesfehérvár Szombathely . Temesvár . . Zalaegerszeg . Ügyvédek száma 1907. év végén Összesen Fiume 263 87 56 76 1623 279 110 151 134 188 99 210 164 127 127 80 209 177 339 63 293 115 275 120 115 303 191 5774 20 Az intézet közgyűlésébe küldendő tagok száma lenne 4 2 1 2 22 4 2 3 2 3 2 3 3 2 2 2 3 3 5 1 4 2 4 2 2 5 3 93 1