Főrendiházi irományok, 1878. III. kötet • 99-148. sz.

Irományszámok - 1878-147

496 GXLVII. SZÁM. Szerződés 'mely a közmunka- és közlekedési, valamint a pénzügyi m. kir. ministerek hozzájárulásával, egyfelől a kassa-oderbergi vasut-társulat igazgató­tanácsa, s másfelől az eperjes-tarnowi (magyarországi részyvamit igaz* gató-tanácsa közt, a nevezett két vasút egyesítése iránt köttetett, a mint következik : Az eperjes-tarnowi vasút magyarországi részének kiépítésére és üzletére vonatkozó, az 1871. évi XIV. törvényczikk által beczikkelyezett engedélyokmány, minden abból folyó jogokkal és kötelezettségekkel együtt, a kassa-oderbergi vasuttársulatra ruháztatik át. 2. §. Ezen átruházás folytán a két pályatest egyesítése akkép történik, hogy a jelen szerződés alapján egyesült társulafaak, mint olyannak számadásai és mérlegei egységesen vezettessenek, jogában állván egyébiránt a kormánynak a társulat magyarországi vonalainak egyes szakaszairól külön üzlet-számviteli könyveket is vezettetni, azon esetre, ha ez, tekintettel a kassa-oderbergi vasút osztrák és mostani magyar vonalai közt az állami biztosításból folyólag fennálló elszámolási viszonyra, szükségesnek mutatkoznék. VII.ágosan kiköttetik azonban, hogy az egyesült társulat összes magyarországi vonalai r az eperjes-leluchowi vonalat is ideértve, a magyar államkincstár irányában az elvállalt biztosítási kötelezettség tekintetében, minden körülmények közt egységes egészet képezzenek, s hogy külö­nösen az osztrák vonallal fennálló elszámolási viszony épségben tartásával mindaddig sem üzleti hiánylatról, sem üzleti fölöslegről ne lehessen szó, mig a magyar vonalak összes bevételei ugyan­azon vonalak összes kiadásait fedezik, II.letőleg mig az ezen vonalak részére biztosított tiszta jöve­delem teljesen el nem éretett. 3. §. A két társulat részvény-tőkéjének ez idő szerinti állása a még függő pénzügyi kérdések egyidejű rendezése czéljából következőleg constatai tátik : A kassa-oderbergi vasút részvénytőkéje áll 97,063 darab 200 o. é. forintról szóló rész­vényből = 19.412,600 forint névértékben, melyre az e vasút számára eredetII.eg biztosított tiszta jövedelemből, — az első sorozatú elsőbbségi kötvények kamatozásának és tervszerű tör­lesztésének levonása után s a törlesztési hányadon kívül — ez idő szerint 5% évi osztaléknak jnegfelelöleg 970,630 o. é. forint esik ezüstben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom