Nyugati Magyarság, 2001 (19. évfolyam, 1-12. szám)
2001-11-01 / 11. szám
8. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2001. november Kisebbségi kaudoszkóp Az olvasás esztendeje Számvetést készít a magyar kultúra: olvasnak-e manapság eleget az emberek, mit olvasnak inkább, eljutnak-e a könyvek az olvasókhoz? Mindegyik létkérdése a magyar szellemi életnek. Nemcsak az anyaországban; a magyar kisebbségek közösségeiben hatványozottan az. Ment-e a világ a könyvek által elébb? - kérdezte Vörösmarty Mihály. Megőrizhet-e egy kisebbségi közösséget a könyv, a betű és a belőlük sugárzó üzenet? - ez a mi korunk egyik legfőbb magyar kérdése a Kárpát-medencében. Egy dél-erdélyi magyar orvos otthona idéződik fel bennem. Két fal a nagyobbik szobában mintha csupa könyvekből lett volna megépítve. Főleg romániai kiadók magyar könyveiből, hiszen akkor - a Ceausescudiktatúra évtizedeiben - a budapesti vagy még kevésbé a nyugati magyar kiadványok nem „léphették át” a vasfüggönnyé merevített trianoni határt. Különösen ritka volt a magyar könyv olyan vidékeken, mint a délerdélyi Hunyad, Szeben megyék, ahol az állami könyvteijesztő vállalat jó ha minden tizedik magyar kiadványt megrendelte, azokat is minimális példányban. Féltek a hivatalos terjesztők, hogy nem tudják eladni a magyar könyveket. Pedig a tapasztalat az ellenkezőjét bizonyította: a szórványokban élő magyarok igényét a magyar könyvekre, olthatatlan szomjúságukat a magyar betűkre. Orvos ismerősöm elmondta, hogy a magyar könyvek a magányát oldják a számára mégiscsak idegen világban, elhozzák székely szülőföldjének üzeneteit, lélekben összeforrasztják kényszerűen elhagyott világát. Tapasztaltam, hogy könyvek bőségében élő többségiek el sem tudják képzelni, hogy még a mai, televíziós világban is, mit jelent az erdélyi magyar szórványokban a magyar könyv, amely összeköti az ott lakókat a történelemmel, a nemzettel, a szépséggel, az emberséggel, mindazzal, amit a könyvek sugallnak. így aztán a nemzet egészéből szórványba szakadt magyar értelmiségiek és nemcsak értelmiségiek, nemritkán jobban ismerik Magyarország életét, történelmét és földrajzát, mint a született anyaországiak, akik mindezeket az iskolában tanulják meg. (Erdélyben még említeni is tilos volt, most is az, a magyar történelmet.) Vagy húsz évvel ezelőtt a Balatonra vittek le Budapestről a barátaim. Nem irodalmárok voltak. Amikor Kápolnásnyéknél haladtunk el, felkiáltottam: Vörösmarty! Csodálkoztak, hogy miért jöttem olyan tűzbe a számukra közömbös országúton.- Miként jutott eszedbe éppen itt a 19. század nagy költője?- Hát nem tudjátok? Kápolnásnyéken született, ide tért vissza a szabadságharc leverése után...- Tehát te már jártál erre? Azt mondtad, most jössz először.- Soha nem jártam még itt. Vörösmarty volt velem mindig, Erdélyben is. Orvos barátom említette, hogy ő a könyvújdonságokat Csíkszeredából szerzi be.- A Tőzsér-posta elküldi nekem a megjelenő könyvek jegyzékét, tőlük rendelem meg a köteteket. Mosolyogtam a bajuszom alatt, ugyanis Tőzsér József Csíkszeredái könyvterjesztőt én neveztem el „Tőzsér-postának”, még a hetvenes évek elején, amikor megismertem ötletes és roppant hasznos munkásságát. Tőzsér Jószef abból indult ki, hogy félmillió magyar él Erdélyben szórványokban, hozzájuk csak véletlenül jutnak el a magyar könyvek. A nagy szívű, leleményes szövetkezeti terjesztő kitalálta, hogy igazi hálózatot épít ki, országosan, és a postai könyvszolgálatból. Főnökeit meggyőzte, hogy ebből tisztes hasznot szerezhetnek, könnyebben „teljesíthetik a tervet”, tehát álljanak az ötlete mellé. Valójában a kisebbségi önszerveződés egyik formáját találta meg Tőzsér, csakhogy akkor ilyesmire még gondolni sem volt szabad. Tőzsér József 1993 óta a hasonlóan nagylelkű, csupa tenni akarás és nemzeti felelősségérzet budapesti kiadói emberrel, Zöld Ferenccel, mostanság a Custos könyvesbolt gazdájával együtt alapított Pallas-Akadémia Könykiadó és Könyvkereskedelmi Vállalat igazgatója. Jobb helyet ki sem lehetne találni számára. Ő, aki egykoron a szórványokat látta el magyar könyvekkel, és minden télen író-olvasó találkozók százait rendezte meg Hargita megyében, manapság az egyik legrangosabb erdélyi magyar könyvkiadó vezetője. A „Tőzsér-posta” harmincadik évfordulóján a Hargita Népe egész oldalas beszélgetést közölt Tőzsér Józseffel; ebben a könyvterjesztés veteránja olyan tapasztalatait mondta el, amelyek az egész mai könyvszakmát érdekelhetik. Ugyanis a nagy kérdés most, a rendszerváltás második évtizedében az, hogy miként lehetne visszaszerezni a könyv becsületét, minél több olvasót toborozni az értékes irodalomnak? Okos eszmefuttatások hangzanak el a tévében és a rádióban, az újságok írói vallomásokat közölnek, mindezt azzal a céllal, hogy felkeltsék az érdeklődést a könyv iránt és a televíziós állomások műsorai közepette, a szórakoztatóipar egyeduralma idején is új tábort toborozzanak a betűnek, a Gutenberg-galaxisnak. Tőzsér József titka nagyon egyszerű: ki kell vinni a könyvet a bolt ajtaján, el kell juttatni az olvasók városába, falujába, munkahelyére, otthonába. Ez a könyv igazi közege, ahol hatását legjobban kifejtheti. „Nagyon jól tudtuk, hogy az írót el kell vinni falura, a könyveket be kell mutatni az olvasóközönségnek. Emlékszem, amikor megjelent Kányádi Sándor Függőleges lovak című verseskötete, alig-alig lehetett eladni 500 példányban, de már a Fától fáig című könyvnek, amelyet csaknem fától fáig, falutól faluig vittünk, Kányádi Sándorral együtt, összpéldányszáma - tudomásom szerint - elérte a negyvenezret. Ekkor kiderült, hogy ezek a találkozók nagyon fontosak. Olyan esztendő is volt, hogy a februári könyvnapok alkalmával 34 találkozót szerveztünk, tehát több alkalommal naponta kettőt is.” Budapesten és más magyar városokban csillognak a könyvesboltok kirakatai, bent a polcokon könyvek ezrei kínáltatják magukat, mégis állandó a panasz, hogy a magyar emberek elfelejtettek olvasni. Válságban a könyvszakma. Az írók nem kapnak honoráriumot. Az irodalom elszakadt az olvasóitól, elszakadt az élettől. Nem lehetne panaszkodás helyett a könyvet Tőzsér József módszerével elvinni az olvasókhoz, mind a háromezer és egynéhány faluba, a legkisebb településre is? Rideg statisztikák, közgazdász számítgatások, borúlátó jóslások, minél nagyobb haszonra spekulálás helyett a családi otthonok ajtaját kell megnyitni, mert a könyv ott érzi igazán jól magát. V________________________________________________ B.GyJ Somogyi Imre emlékezete Ötven évvel ezelőtt, 1951. szeptember 14-én halt meg dr. Somogyi Imre, a magyar baptista misszió egyik legismertebb személyisége. 15-16 évesen húsz vidéki és fővárosi lap szépirodalmi rovatának munkatársa, szerzetes, kispap, újságkihordó, hadifogoly, rendőrfőkapitány, tanfelügyelő, baptista prédikátor, egyházi újságok, folyóiratok alapító-szerekesztője volt. Magyar történelmi, egyháztörténeti, teológiai, szépirodalmi művek, versek, elmélkedések, vezércikkek és cikksorozatok írója, hittankönyvek, jubileumi füzetek szerkesztője, számos egyházi tisztsége mellett, az Ifjúsági Szövetség és a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, s mindezek előtt Isten és honfitársainak áldott emlékű szolgájaként vált ismertté. Somogyi Imre Simontomyán, Tolna megyében született, - mint maga írja - Kossuth Lajos halálának esztendejében, 1894. október 18-án. Régi iparos családból származott. Édesapja Somogyi Gyula, édesanyja Lukács Mária. Kétegyházán, Gyulán, Sárospatakon, Budapesten tanult, teológiai diplomát az amerikai Louisville-i Déli Baptista Teológiai Szemináriumban, tiszteletbeli doktorátust pedig a Lynchburg-i Baptista Szeminárium és Egyetemen (Virginia) szerzett. Lelkipásztori szolgálatot előbb Gyulán, majd 1925-1927 között Canton, Detroit, Akron, Buffalo, Chicago, Cleveland, Los Angeles, New York és sok más település magyarsága között hirdette Isten igéjét. Kis- és nagyvárosok templomaiban, imaházaiban, hazafias egyesületeiben és a természet ölén a magyar közösségi élet fenntartására: az anyanyelv ápolására, a gyermek- és ifjúsági oktatásra, az óhazai gyökerekhez való ragaszkodásra, a földi és mennyei Haza szeretetére ösztönözte a hallgatóságot. Számos előadást, megemlékezést, ünnepi és avató beszédet tartott, melyek közül kiemeljük a Kossuth-szobor avatási ünnepségét (Cleveland, 1926. március 15.), ahol tízezer honfitársa előtt tartott beszédet, majd a szobor talpazatára a magyar baptisták koszorúját helyezte el. Az Államok és Kanada különböző városaiban az 1848/49-es magyar forradalomról, az aradi vértanúkról, Kossuth Lajosról, az első világháború magyar vonatkozásairól és a trianoni tragédiánkról tartott előadásokat, az Evangéliumi Hírnök, az Amerikai Magyar Népszava, Akroni Hírlap, Magyar Hírlap, Detroiti Újság, Califomiai Magyarság vezércikkeit, verseit közölte. Somogyi Imrét marasztalták Amerikába, de honvágya a tengeren túli ünneplésénél és jóléténél erősebbnek bizonyult. Erről vall egyik versfüzérének ötödik részében, amelyik a Háromszínű szalag alcímet viseli. Az alábbi sorokat nem tartja versnek, csak egyszerű érezelemhullámnak: /Háromszínű szalag pihen bibliámban / Kedves játszótársam idegen világban. / El-elnézegetem, meg-megsimogatom, / Nagymagyarországról suttog a fülembe, / Mikor imádkozom. / Háromszínű szalag, egy kis rongydarabka, / De nekem drága kincs, könnyem csillog rajta. / Hívogató szolgám, - kemény parancsnokom, / „Itt élned, halnod kell”, - súgja fülembe, / Mikor imádkozom. A kárpát-medencei magyarság nagy örömére, Somogyi Imre 1927. szeptemberében hazaérkezett, október 9-én pedig a fővárosi Nap utcai gyülekezet lelkipásztorává avatták és ismét átvette A Kürt című ifjúsági lap szerkesztését. Gyülekete, melyet haláláig pásztorolt, egyre inkább az egész világ magyar baptistáinak központjává vált. Ifjúsági Egylete, Nőszövetsége, ének- és zenekara és más alakulatai az egész országban, más egyházi és világi körökben is szívesen látottak voltak, munkásságuk Isten dicsőítését és az emberek elismerését váltotta ki. Nem hiányozhattak a fővárosi és országos nemzeti ünnepekről, emlkünnepségekről (Bocsaki István, Fischer András, Károli Gáspár, G. Washington, Kossuth Lajos...) melyekre a budapesti Bocskai szobornál, a Vigadó nagytermében, a Nemzeti Sportcsarnokban, a Tahi-i Baptista Táborban, a Nap utcai baptista templomban került sor. Az 1920. június 4-i békediktátum következményei, a revízió mielőbbi beteljesedésének reménye verseiben, előadásaiban, felhívásaiban tükröződik. A két Bécsi Döntés után, az egyház vezetősége élén meglátogatta az anyaországhoz visszatért területek miszsziókerületeit, gyülekezeteit, közöttük Kassa, Munkács, Szatmárnémeti, Nagyvárad, Kolozsvár, Bánffyhunyad, a Szilágyság és a Székelyföld baptista közösségeit. Bármerre is mentek, úgy fogadták őket, mint kissé korábban a felszabadító honvédeket. Két hétig tartó északerdélyi útjukról több lapban beszámoltak. Terjedelmi okokból csak egy kis részt idézhetünk a Szatmárnémetitől - Nagybaconig... című naplójegyzetből (A Kürt, 1940. december 15.): „Legközelebbi állomásunk az Udvarhely megyében levő, tipikus székely község, Homordódszentmárton. A főtéren az ifjúság nagy csoportja fogad minket; a szép, nagy imaházban megható jelenetek közt üdvözöl bennünket a poétalelkipásztor Dénes Ferenc, aki néhai Ilonka Mihály utóda. Az asszonyok, leányok székely népviseletben; mindenki édes székely dialektussal beszél. Annyira magyar itt minden, hogy a huszonkét esztendeig tartó román uralom szinte elképzelhetetlen. A Székelyföld nem tagadja meg magát! Mikor a magyarok bejöttek, egy hétig nem dolgoztak, csak ünnepeltek... Nagy öröm e kedves nép között időzni. Meglátszik rajtuk, hogy szeretik az Úr Jézust. Másnap reggel távoznunk kellett. Kikísértek bennünket az autóbuszhoz. Még most is hallom ajkukról a Székely Himnuszt: Ki tudja merre, merre visz a végzet, Borongás úton, sötét éjjelen? Vezesd még egyszer győzelemre néped, Csaba királyfi, csillag ösvényen. Maroknyi székely porlik, mint a szikla. Népek harcának zajló tengerén... Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja, Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!” Somogyi Imre első verseskötete Hulló csillagok (Gyula, 1909.) 15 éves korában jelent meg, melyet több mint 50 könyve, füzete követett. íme néhány: Szövétnek. Elmélkedések (1929.), Oltártűz. Versek (1929.), A vallássszabadság és a baptisták. Egyháztörténelem (1934, 1937.) Örökmécs. Versek (1940.). A Kürt-ön kívül, melynek alapító-szerkesztője volt 20 éven át, szerkesztette a Békehírnök, Sión Őre, Lelki Élet című lapokat, a Múlt, Jelen, Jövő című kalendáriumot, az 1848/49-es forradalom centenáriuma alkalmából megjelent „Emléklapok” két kötetét és több más lapot, könyvet is. Dr. Somogyi Imrét, az 1950-es évek ,Jiálás utókora” hamar elfelejtette. Tett róla a kommunista hatalom is, amelyik az utolsó baptista egyházi lapot, a Lelki Életet 1951. májusában megszüntette. Halálakor a reformátusok három lapja (Református Egyház, Egyházi Tudósító, Az Út) emlékezett az általuk is tisztelt személyiségre. A baptista közösségen belüli csendet, fia, dr. Somogyi Barnabás orvos-lelkipásztor törte meg, akit később dr. Király Ferenc, dr. Mészáros Kálmán, Welker A. Debora és mások Békehímökbeli megemlékezései követtek. Végre, 1982-ben lehetőség adódott, hogy a Baptista Egyház gondozásában, dr. Somogyi Barnabás szerkesztésében megjelenhessen a „Csontokba zárt tűz” dr. Somogyi Imre (Emericus) élete és munkája című terjedelmes emlékkönyv. Az Istent, hazáját és embertársait hűen, különleges tehetséggel szolgáló lelkipásztor-költő egész életművel példaképül szolgálhat a ma és a holnap nemzedékeinek. Zágoni Jenő Szervezett kételyünk, a börtön Milyen is a magyar börtönvilág az újrapolgárosodás korában? Erre igen nehéz választ adni. Napjaink vitáiban ugyanis Nyugaton, főképp az Egyesült Államokban már a büntetés eredeti fogalmának reneszánszáról beszélnek, azaz arról, hogy a szabadság elvonását az elítéltnek rosszként kell megélni. Kínában és Oroszországban - ahol többen vannak bezárva, mint a peresztrojka éveiben - maradt a munkakényszeres, átneveléses rezsim, Japánban pedig a régi császárságbeli katonai drill, míg mi annak a nagyon is liberális elvnek az alapjára helyezkedtünk, hogy a személyiség negatív fejlődését ellensúlyoznunk kell. Csakhogy a károsodás csökkentésének elvét nagyon nehéz, majdhogy lehetetlen végrehajtani ott, ahol a fogvatartott létszám reménytelenül az európai normák felett mozog, s ahol a börtönigazgatás anyagi alapjait a kincstár fukarsága igen sikamlóssá teszi. Szervezett kételyünk lett a börtön. A hazai fogva tartott népesség a rendszerváltás és a Balsai féle 1990. évi amnesztia után sokáig 13.000 fő körül ingadozott, ám az ezredfordulóhoz közeledve érezhetően emelkedni kezdett: ma a kádári arányokhoz közeledve mintegy 17.000 ember lehet rács mögött. Különösen problematikus az előzetes letartóztatásban lévők sorsa:, Jcaralábé tolvajok”, piti kábítószer dílerek, markecolók s kisstílű adócsalók akár három évig is bent tarthatók anélkül, hogy vádat emelnének ellenük. A Gyorskocsi utcában 460, és testvérintézményében, a Markóban is jó 400 fő fölötti előzetes vagy még csak első fokon elítélt várja ügye eldőlték de a börtönvilág szívében, az 1800 körüli létszámot meghaladó Gyűjtőben is mintegy félezren vannak, a tavaly átadott nagy előzetes házban, a kőbányai Venyige utcában pedig ugyancsak feszített a létszám, jóval túllépve az ezer főt. A volt munkásszálló tetején berendezett sétálóról látni az egész várost, alatta pedig a börtönfalon túl ott a kínai piac a maga kelet-európaias nyomorával, előzetesre váró „előzeteseivel”. Míg nő a börtönpopuláció, nő a börtönszemélyzet fluktuációja is: mintha a személyiség károsodása csökkentésének elve kevésbé vonatkozna rájuk, mint az őrzőitekre. Menekülnek. Az idősebb smasszerok idő előtt mennek nyugdíja, ami pedig őrök és őrzőitek erőnlétét illeti, egy, a Gyűjtőben végzett felmérés alapján úgy tűnik, hogy a mérleg az elítéltek javára billen. Szerencsére vannak a felügyelői és nevelői hivatásnak megszállottái az erős emberek körében is: a Gyűjtő-béli felmérést az Újpest ökölvívóinak vezető edzőjeként ügyködő bv. őrnagy végezte, a fiatal bűnöző férfiak (18-26 év) egyik fő gyűjtőhelyén, a Pálhalmán pedig egy 2 éves bv. főtörzsőrmester a Kung-Fu háromszoros magyar bajnoka. (Viccelődnek is vele: bv-ről a vb-re vagy vb-ről a bv-be?) Ha az őröknek nem kellene szabad idejükben annyi plusz munkát vállalniuk, minden bizonnyal több időt töltenének a szorítóban vagy a tatamin. Az egyébként kiválóan szerkesztett Börtön Újságban - amelyet a BV Országos Parancsnoksága ad ki - az Üzenetek oldalon, ahol a rablevelezés folyik, kitűnik, hogy az elítéltek viszont komolyan készülnek az erőnlétet követelő jövőre: a Gyúrjatok és vigyázzatok magatokra! szlogen ugyanis igen gyakori az üzenetváltások során. Éppen ezért minden tiszteletem a börtönparancsnokoké, akik kemény bűnözőknek is tudnak nemet mondani. Veszelka Vendel - aki most már tábornokként igazgatja azt a szegedi csillagbörtönt, ahol mint mondják, „tízezer évet” őriznek, hiszen ott van mintegy kétszáz nagyítéletes gyilkos vagy gyilkosságot megkísérelt rab - még márianosztrai parancsnokként győztesen került ki a média által sztárolt s maffiózó kapcsolatokkal gyanúsított Tasnádi Péterrel vívott fegyelmi párviadalából, vagy említhetném Estók József tábornokot, akinek sem a többszörös gyilkos, szerb Magda Marinko, sem a „whiskys rabló”, Ambrus Attila nem tudott az eszén túljárni. (Folytatás a 8. oldalon)
