Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 197-246. szám)
1942-09-12 / 206. szám
2. oldal (Trianon 23.) 1942 szeptember 12 Vasárnap w An Ae cnrdplAlAlt^sza ni ni IivllV»l 9V1 UVAvlv itv korona. Étteremben Uj fővárosi jazz zenekar játszik a Korona külön helyiségében Felhívás A Női Önkéntes Honvédelmi Munka- szolgálat nyíregyházi helyi bízotisága felhívja azokat a 18. életévüket betöltött és legalább négy középiskolát végzett nőket, akik hajlandók lakhelyüktől távol a mögöttes országrészben, vagy a hadtápterületeken szolgálatot teljesíteni, jelentkezzenek 8 napon belül a Helyi Munkabizottságnál. — Jelentkezés helye Luther-ház A. I. 2. — Jelentkezés ideje: délelőtt 11—1 óra között. Drágábban adta a szénát - három hónap! fogházat iapott Oláh Bertalan vissi lakos a réti szénát mázsánkint 6.40 pengő helyett 12 pengőért adta el. A nyregyházi törvényszék árdrágítás bűntettében mondotta ki bűnösnek Oláh Bertalant, akit jogerősen 3 hónapi fogházra Ítéltek. Az ítéletet dobszó útján a faluban közhírré kell tenni. DIÁKOKNAK töltőtollak, csavar- irónok nagy választékban, igen olcsó áron kapható JÓBA papirüzietében. Nyíregyháza megyei város polgármesterétől. K. ad 7594-1942. Varsenytárgifa ási h rdstmsny A 333. számú polgár-nyíregyházi törvényhatósági közút nyíregyházi átkelő szakaszán, a Bethlen utcán 1400 négyzetméter burkolási munkálatra 1942. szeptember 28 napjának délelőtt 10 órájára nyilvános versenytárgyalást hirdetek. A részletes versenytárgyalási hirdetmény, ajánlati minta és költségvetési űrlap a város mérnöki hivatalánál a hivatalos órák alatt díjtalanul megszerezhetők. Nyíregyháza, 1942. szept. 9. Szohor Pál s. Üt. Dolgaim ester. A Wilhelmstrasse éleshangu figyelmeztetése néhány svéd hírlapíróhoz Berlin, (TP.J A Wilhelmstrasse illetékes szóvivője ma rendkívül éles formában nyilatkozott két svéd laptudósítóról, akik jelenleg szemleúton vannak Angliában. Nincs semmi kivetni való abban, ha a laptudósítek leírják és megítélik a látottakat, ezek a svéd laptudósítók azonban túllépték a megengedeti határokat, amennyiben egy Németország ellen induló brit bombázóraj startjáról beszámolva kijelentik: a Neme tor szágellenes brit ofíenzívával való eme közvetlen kapcsolat egyenesen kínyilakoztatás volt számukra és amennyiben arról a feledhetetlen élményről beszélnek, amelyben ezeknek a hősöknek megtekintésekor volt részük. A svéd lap tudósítók ugyanis jól tudhatják, hogy ia brit légíhaderő bizonyos idő óta kizárólag a német városok polgári lakossága és a műemlékek ellen intéz támadásokat, a német hírszolgálattól eltekintve értesülhettek volna erről Petain marsall tiltakozó jegyzékéből is, amelyet a békés francia munkások életének borzalmas elpusztítása miatt intézett Londonhoz. S ha ezek a semleges laptudósítók ennek ellenére is kinyilatkoztatásnak tekintik a polgári lakosság ellen irányuló terrortámadások végrehajtóival való személyes kapcsolatot, úgy német részről ezt sohasem fogják elfelejteni. őszi Dauer újdonság gőz-, villany és előíütéses gépekkel. Wu2 és olajpakolásokka! Kelemennél Horthy Miklós tér 6. A vidéki városok {elkészülnek a háború utáni uj feladatokra A három éve kitört új világháború megnehezítette illetékes kormánykörök korábbi elhatározásának megvalósítását, amely szerint a megnagyobbodott ország lüktető munkatempója immár halaszthatatlanná teszi a céltudatos decentralizálást. Ez annyit jelent, hogy az egyes magyar tájegységek központjai nagyvárosi szerepkört töltésének be. Mindenhol készülnek a tervek: Kassa, Debrecen, Nagyvárad. Kolozsvár, Szeged. Szabadka, Újvidék. Pécs, Győr, Szombathely, Sopron stb. felelős vezetői már foglalkoznak a nagy kérdésekkel, amelyeket a háború utáni gazdálkodás eléjük állít. A Magyar Vidéki Sajtótudósító budapesti jelentése szerint itt is, ott is .kibontakoznak az elképzelések, amelyek köré kijegecesednek a feladatok. Az egyik helyen, mint Kassán, vagy & községi gr. Széchenyi István kereskedelmi középiskola és női kér. szaktanfolyam évnyitója A kér. középiskola és női kér. szak- tanfolyam évnyitó ünnepélye szeptember 9-én volt. Tarnay Kálmán igazgató megnyitó beszédében figyelmeztette az ifjúságot, hogy az iskola kapui olyan súlyos, gondterhes időben nyílnak meg. amikor minden ifjúnak fokozott mértékben kell kötelezettségét teljesíteni Istene, hazája és szülei iránt! Ma minden igaz magyarnak minden ereje latba vetésével, semmi áldozattól vissza nem riadva kell dolgozni a szebb magyar jövőért! ICegyeletes szavakkal emlékezett meg vitéz nagybányai Horthy István kormányzóhelyct- tes úr tragikus hősi haláláról, mint az áldozatos kötelességteljesítés legragfyo- góbb példájáról. Hálával emlékezett meg az igazgató Nyíregyháza város közönségéről és a város polgármesteréről, hogy nagy anyagi áldozattal lehetővé tették az iskola épületének kibővítését olyan időben, amikor szinte világszerte csak rombolás folyik. A három új teremmel és az átépített régi résszel a kér. középiskola olyan épülethez jutott, amelyben bővített keretekben — párhuzamosított I. osztály- lyal — kezdheti meg működésének 25. évét. Az igazgató megnyitó beszéde után Meilinger József IV. évf. tanuló lelkes szavakkal a nemzeti zászló jelentőségét méltatta tanulótársai előtt, majd az iskola elsőízben beiratkozott tanulói fogadalmat tettek, hogy hívek maradnak a zászlóhoz. A megnyitó ünnepély a Himnusz el- éneklésével ért véget. C SEP LÓ GÉPHEZ ! dobsin, gépzsir, szíj viasz, tizedesmérle■MHinnnM gek, zománcos asztaltüzhelyek, zománc- edény, horgonyzott áru és mindenfajta vasáru olcsón beszerezhető Újvidéken az egyetemi jellegű főiskolai élet kiépítése a kikristályosodási pont, máshol, mint Nagyváradon, az ipari szempontok irányítják a városfejlesztést. Újvidéken egyébként a szabadkiköíő építkezései jelentik a Délvidék kereskedelmi gócpontjának fejlődési irányvonalát. Nem kevésbbé fontosak a modern közlekedési problémák, különösen ott, ahol tágabb környéket kell a város középpontjához kapcsolni. így Debrecen és Szeged .ma már gondolhat a gyorsvasúti tervekre. Ugyanakkor főleg az autóbuszforgalom megszervezése válik majd aktuálissá, mert a vidéki városokénak a helyi autóbuszközlekedés adja meg véglegesen a nagyvárosias jelleget. Az uj kukoricát zárolták A közellátásiigyi miniszter a földművelésügyi miniszterrel egyetértésben, elrendelte, hogy az 1942. évi termésű kukoricát eladni és megvenni a közellátási miniszter további rendelkezéséig nem szabad. (MTI.) Sóstói, hegyaljai as mindenfele fajborok •4 olcsó árban és előnyösen beszerezhetők Kiss Kálmán bornagykereskedőnél Bessenyei tér 3 Telefon 26—08 Uibort és mustot nagvbán vásáro'ok. APOLLO Szeptember 13-14 15-16 Budapesttel egyidőben. Vasárnap-hétfő-kedd szerda. — Bdlliáns kiállítású kalandoriilm V i ha i* kapitány Bild ss< mindennap: 3-5-7 órakor. r i , .t »I* ... lzga,^,7S *Xarci i^ene,ek Hidfoglvok győtr^dé-e. Szerelem, kalandok humor. FilfflSZMZ iBlelCR 25-4 FdszerePldk:C-irioGindiani Dmi Duranti és Adriano Rimó'di - Ezenkívül vitéz nagybanyai Horthy István Kormáoyzóhelyettes Ur temetése, Ma utoljára: SZERELMI VIHAR