Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 146-196. szám)
1942-07-30 / 171. szám
Szénsavas, üdítő és gyógyhatású ásványvíz. SS^5B5SS55555555BiBSBBmBS5SBB Elítélték a nyírbátori és nyíregyházi zsinagógák betörőit ipUlREK VANNAK rágalmazók, ha a gyűlöletnek és tudatlanságnak megbélyegzettjei vékony réteget és egyszersmínt átlátszó réteget is képeznek a társadalomban. Vannak, a miniszterelnök is hangoztatta és jellemző szavakkal írta körül Nyíregyházán is jól szemlélhető típusuk vonásait. És a nemzetvédelmi front erős magyarjai egy emberként álltak talpra, hogy megfékezzék a destrukciót, a tekintélyt kikezdő, harmóniát tépő, somképpen sem magyar lélekböl fakadó bűnözőket. A miniszterelnök nagy beszéde velőkig ható igazmondásával felsorakoztatta a legacélosabb magyar erőket a belső rend védésére. Rágalmazástól és gyűlölettől mentes magyar világot akarunk — mondotta a miniszterelnök — és kétségtelen, hogy ennek a világnak megteremtése folyamatban van. Szólott a kormány elnök az ifjúsághoz is, akiknek akként kell éreznie, gondolkoznia, mint a vitézeknek, tűzharcosoknak, nemzetvédelmi kereszteseknek. A kemény frontnak Szabolcsban is szilárd jellemű, tiszta látású, minden bűnt, áskálódást, ala- csonyrendűséget számontartó gárdája van. Ezt a gárdát kell támogatnia minden jóakaratú magyarnak, hogy erősen dacoljon minden viharral a belső front is. á P 11 E B D Róm. kai. Loyolai Szent Ignác. Gör. kát. Eudocim Prot. Oszkár. A nap kél 4 óra 25 perckor, nyugszik 19 óra 36 perckor. A hold kél 21 óra 42 perckor, ií- nyugszík 8 óra 50 perckor. MAGYAR NAPIREND: Néhány hónap alatt hatalmas lendülettel terelték egyedül helyes irányba a közgodoikodást azok, akikre az isteni gondviselés ma az ország vezetését bízta. A magyar érzés és gondolat kristályosodásának tengelye a magyar erőben, a magyar fegyverben és a magyar szociális igazságtevésbe vetett hit. Egy új tár sadalom alakult ki szinte észrevétlen és ez a társadalom magyar minden idegszálával, ösztönös mozdulataival. Nem is kíséreli már meg senki ennek az új világnézet síkon fejlődő fiatal magyarságnak elterelését hamis próféták és önző akarnokok útjára. Az út magyar út és egyszersmint az új korszellem útja. 1498-ban ezen a napon fedezte fel Kolumbus Kristóf harmadik útja alkalmával Trinidad szigetét. QYOCSYSZERTASASí: r ttzcmbst estig a gjéffiszss «árak tartanak ügyeleti «zolgáísfcst s Gonda (Nyírvíz palola Széchenyi ut), Gergelyffy (Szent István nt) Julius hónapban a közgyógyszer- ■sltátás, Tüdőbeteg-Szanatórium, Gyér- mekmenhely, Stefánia vényeire a gyógyszereket a Szopkó Dezső (Vay Á. u. gyógyszertára szolgáltatja ki. Sóstó-strandfürdő: 7—20 óráig nyitva. Sóstói kádfürdő: 8—20 óráig nyitva. Városi gőz- és kádfürdő: zárva. Kályhafütésí és háztartási szén Dercsényí Béla szén nagykereskedőnél, Luther-ház B. földszint 4. Telefonszám 25- 31. — Mennyit kap a vértadó a felajánlott véréért. Budapestről jelentik: A belügyminiszter rendeletben állapította meg a betegápolási átalányt, illetve a kötelező betegségi biztosítás intézetei terhére közkórházi ápolásban részesülő beteg részére vérátömlesztés céljából vértadó személy díjazását, ha az illető vérét nem ingyenesen ajánja fel. z a díj 10— 100 köbcentiméter vér után 10.— pengő, 101-—200 köbcentiméterig 15.— pengő, 201—300 kcm. vér után 20.— pengő, ennél több vér után 30.— pengő, — A török vasutakon a kénysierbiz- tosítást vezetik be. Istanbul. A török kereskedelmi minisztérium törvényt készít elő, mely szerint minden vasúti jegy megváltásával az utas - kényszerbiztosítása volna összekapcsolva. Ezt úgy vezetik keresztül, hogy a jegy árához pótlékot csapnak hozzá. A minisztérium számítása szerint e címen 850.000 török font több bevétel folyna be, melyből vasúti szerencsétlenségek folytán elhunytak örököseinek ezer és ezer sebesült utasaknak 50—ICO török font kártalanítást fizetnének ki. — Talált tárgyak. Talált pénzt, és egy pénztárcát pénzzel szolgáltattak be a rendőrkapitánysághoz. Igazolt tulajdonosa a hivatalos órák alatt átveheti. — JÁTÉKKÁRTYA ELADÁS A JÓBA-PAPÍRÜZLETBEN, —. Sarkalásí és ioltozásí anyagot kérnek a cipészek. A Magyar Bőrkereskedők Országos Szövetsége beadványban kérte a Lábbeli Központot, hogy a piros színű cipőutalványok forgalmát kapcsolják egybe a bőrhulladékok megfelelő arányú piacrahozatalával, hogy az által a kisiparosok a sarkalási és talp- foltozási munkák elvégzéséhez megfelelő anyagot kaphassanak. — A Lábbeli Központ foglalkozott ezzel a javaslattal és — mint szakkörökben hangoztatják, —■ ha nem is fogják a piros utalványokhoz kötni a bőrhulladékok forgalmát a kérdést közmegelégedésre intézik el. — Szakemberek mindkét megoldást helyesnek tartanák, mert ezzel biztosítani lehetne a lábbelikészítő kisiparosok részére a cipőjavítási célokra felhasználható b őrhullad éko k oat. szerdai száma közli az iparügyi miniszter rendeletét a sertésbőr fejtésének újabb szabályozásáról szól rendelet raó- dostása tárgyában. A rendelet szerint a hentes és sertésvágó vállalat, sertéshúsfeldolgozó üzem az általa hatósági engedély alaján leágott olyan sertésnek a bőrét, amely 50 kg. élősúlyt el nem ér, a további rendelkezésig nem köteles lefejteni. — Véletlenül agyonszúrta alkalmazottját. Kolozsvári jelentés szerint Butyika György földmíves a háza udvarán levő istállóból trágyát dobált az udvarra, Annyira elmerült munkájában, hogy nem vette észre Dániel János 17 éves legényt, aki be akart lépni az istállóba és így a villát a legény felé lendítette. A vasvilla két ága belefúródott a legény arcába, kiszúrta mindkét szemét és szétroncsolta agyvelejét is. A szerencsétlen fiatalember néhány perc alatt meghalt. — Megverték, Huszka György 73 éves nyírmadaí lakost Varga Ferenc ugyancsak nyírmadai lakos megverte. Huszka Györgyöt közkórházba szállították, a verekedés ügyében a vizsgálat megindult. Kedden tárgyalta Debrecenben dr. Fövé- nyessy Sándor tanácsa Weinberger Miksa, Novák Sándor és Klein Vilmos bűnügyét. Az ügyészség azzal vádolta őket, hogy Hajdúböszörményben, Hajdúszoboszlón, Nyíregyházán, Nyírbátorban és Debrecenben a Pásti-utcán a zsidó- templomokat törték fel. Elhordták az ezüst gyertyatartókat, ímakabátokról szedték le az ezüst díszítést és gombokat. A betörők arra számítottak, hogy nagyobb mennyiségű ezüsthöz jutnak, ha beolvasztják a zsákmányt, de csalódtak, mert nem minden volt tiszta ezüst. A tárgyaláson beismerő vallomást tettek. Novák arra hivatkozott, hogy nyomorba került, éltékeit zálogházba helyezte el, kiváltani sem tudta azokat. Weinberger rábeszélésére vállalkozott arra. hogy ezüstöket szedjenek össze a zsidó templomokból. Klein tagadta, hogy — Tiszántúlon van a legtöbb tehetség a Gencsy-féle tehetségkataszter szerint. A tiszántúli részeken a lakosság 8.9 százaléka tehetség, Erdélyben 7.6. Dunántúl baranyai részén 6.4 százalék a tehetség. Az érdekes tehetségkimutatás ezután a különböző népek tehetségmegoszlásátj is ismerteti. Ha rossz viselksfietlsn a kalapja Papp Dénes Luther utca 6. szám Oros község elöljáróságától. Szám: 3669—1942. V er seny tár gy alásí hirdetmény Oros község elöljárósága a belterületi községi iskolánál építendő W. C. munkálataira, valamint a község tulajdonát képező több épületeken végzendő javítási munkálatokra versenytárgyalást, hirdet. Előméreti költségvetés Oros község községházánál megtekinthető. Ajánlatok zárt borítékban 1942. évi augusztus hó 10-ig adandó be Oros község elöljáróságánál. Ores, 1942 július 28-án. Joó Ferenc sk. v. Seregéllyí Ágoston sk, községi bíró. vezetőjegyző. Gyümölcsfákról leszedett faestpát kg kint 4 P-ért minden mennyiségben vásárolok. Nagy Verbéna Drogéria Bessenyei tér 10. Telefon 26-91 a vidéki templomfosztogatásokban része lenne, csupán a Pásti-utcai betörést ismerte be. Kcmár Imrét orgazdasággal vádolta az ügyészség, de Komár mindig tagadta, hogy tudomása lett volna Weinbergeréb bűncselekményeiről. A bíróság a bizonyítási eljárás befejezte után bűnösnek mondotta ki Novák Sándort és 10 hónapi, a felbujtó Wein beígért egyévi és Klein Vilmost is egyévi börtönre ítélte el. Súlyosbító körülménynek vették, hogy mind a hárman voltak már büntetve. —« Komárt orgazdaság miatt három hónapra ítélték el. Az ítélet vele kapcsolatban nem jogerős, mert a bűnösség megállapítása miatt a Táblához fordult. A bűnper többi vádlottja megnyugodott a2 ítéletben. Hála és csodálat a Duce iránt c A magyarság mély hálával és a küi detési hittel alkotóknak járó csodálattal gondol ma a Duce-ra -születésnapja al kaiméból. Hálával, mert az ő államférfiúi igazságossága adta az első biztatást a trianoni sorsban magárahagyott, szegénységbe és szégyenbe taszított ma~v gyár nemzetnek. Csodálattal, mert a munkás rétegből államvezetésre szárnyaló zsenijében tökéletes férfiasság, nemes jóság, ideális eszétikai tudatosság egyesülnek és a dicső múltat felélesztve: szolgálja a jelent. CSÜTÖRTÖK, július 30. Budapest I. 15.20: Vidák Sándor zenekara muzsikál. 16.15: Ruszin hallgatóknak. 16.45: Időjelzés, hírek. 17.00: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 17.15; Rádió- zenekar. 18.00: Előadás. 18.20: Dohnányi: Szimfonikus percek. 18.35: Előadás a Vitézi Rend Zrínyi csoportjának műsorából. 19.00: Hírek magyar, német és román nyelven. 19,20: Hanglemezek. 19.50: „Énekes madár". Székely népi játék 3 felvonásban. 21,40: Hírek, lóversenyered« mények, 22.15: Üzen az otthon, 23.00: Hírek német, olasz angol, francia és finn nyelven. 23.25: Cigányzene. 24.00: Hírek,. Budapest II. 19.00: A kolozsvári együttesének előadása. 20.40: Hírek. 22,10: Magyar szerzők táncdalai. PÉNTEK, július 31. Budapest I. 15.20: Wilhelm Backhaus Brahms-műveket zongorázik. 16.15: Felolvasás. 16.45: Időjelzés, hírek, 17.00; Hírek szlovák és ruszin nyelven. 17,15: Nagyanyó táncrendje. 18.15: Német hallgatóinknak. 18.35: Korényi Aladár cigányzenekara muzsikál. 18.00: Sportközlemények. 19.00: Hírek magyar, német és román nyelven. 19.20: A Petőfi Társaság irodalmi estje. 19.55: Tánczene. 20.50: Csevegés. 21.10: A Mária Terézia 1, honvéd gyalogezred zenekara. 21.40; Hírek. 22.10: Üzen az otthon. 23.00; Hírek német, olasz, angol, francia és finn nyelven. 23.25: Tánczene. 24.00: Hírek, Budapest II. 18.55: Cigányzene. 19.45: Citeraszámok. 20.00: Hírek. 20.10: Göl- lerich Gizella Liszt-műveket zongorázik« 20.50: Hegedűs Miklós hegedül. 21.20: I Előadás. 22.10: Melles Béla zenekar. — I Julius 3i Péntek yllotf almát valamint mindenféle gyümölcsöt zöldséget és zöldfőzelekéket a legmagasabb árban vásárol a Konzervipari és zöldsépszáritó Üzeme. | Nyíregyháza, Bethlen utca. (Vágóhíd mellett) Telefonszám 22*60— A sertésbőr fejtéséről szóló rende let módosítása. A Budapesti Közlöny MÁEH mama,