Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 1-25. szám)

1941-01-23 / 18. szám

(Trianon 1 3.) 1941 január hó 2 9. _ J#ÍKVIDÉK ­SZABOLCSI MÍRLAP HÍRLAP 5. atdal Büntettaek minősítik azokat a vétségeket, me­lyeket egyesek a közellátásra vo natkozó adatok hamis bevallásával követnek el. Azt jelenti á közélel­mezési miniszternek idevonatkozó határozott bejelentése, hogy na­gyon súlyosan büntetik meg a nem­zetgazdaság ellen elkövetett bűnö­ket. A gazdaságokat és háztartá­sokat megkérdezik a készletekre vonatkozólag és akiről kitűnik, hogy nem igaz, amit bemondott, azt elítélik és pedig olyan büntetés­sel, mintha nem is csalást, hanem egyenesen lopást követett volna el. A közösségi érdek védelmének szempontja vonul be a jogrend­szerbe, amikor az errevonatkozó törvényes intézkedés megtörténik. Ügy rendezkedik be az állam és a társadalom, hogyha valaki magá­nak meg nem engedett mértékű ja­vakat halmoz fel, ez azt jelenti, hogy másokat megkárosít, hogy a magának lekötött és meg nem en­gedett mennyiséget mástól vette el. Persze, ez az okoskodás nem fér bele sok koponyába. De nagyon jól illik az evangéliumi életrendszer­be, a katekizmusi jogrendszerbe, amely a felebaráti szeretetet hir­deti legfőbb alapelvként. Csakhogy nagyon is igazuk volt azoknak az egyházi szónokoknak és világi apostoloknak, akik figyelmeztet­tek eleget arra, hogy a vallásosság nem szó és nemcsupán imádkozás, hanem főként és csakis önzetlen felebaráti cselekvés. Ez pedig ne­héz, de Krisztus kereszthalála még nehezebb volt, emberi szemmel nézve, holott a szeretet Istene má­sokért szenvedett és halt meg. Amikor a törvény bűntettnek mi­nősíti a nemzetgazdasági élet ellen elkövetett cselekvéseket, akkor azt a pogányságot veti börtönre, ame­lyét a liberális és kapitalista erköl­csök termeltek ki. Ez és csakis ez az igaz új pogányság. Róm. kat. Timót. Gőr. kat. Xene. Prot. Tádé. A nap kél 7 óra 20 perc­kor, nyugszik 16 óra 32 perckor. A hold kél 4 óra 25 perckor, lenyug­szik 13 óra 55 perck or. Magyar napirend Még ha kissé távolabb is volna tő­lünk Románia, akkor is figyelemmel kisérnék az ott végbemenő eseménye­ket, igy azonban, hogy szomszédunk, kétszeres figyelmet szentelünk az on­nan érkező események hírének. Na­gyon csodálkozunk, hogy nem igye keztek reánk kenni a merényiet ér­telmi szerzőségének vádját. Ez lett volna stílszerű. Igaz, hogy görög em­berre kenték, de amint ujabban ki­derül, román vasgárdista felelős érte. Ha igaz az a mondás, hogy ugy szép az élet, ha zajlik, akkor most Romá­niában nagyon szép az élet. Csak azt ne adja az Isten, hogy ottmaradt vé­reink is részesüljenek ebből a szép­ségből. van a villannyal ? Megjavítja Horváth Bethlen utca 2. Telefon 562. S0K0MI ÁSVÁNYVÍZ Szénsavas, üdítő és gyomorbetegségeknél gyógyhatású ásványvíz. Kapható mindenütt! GYÓGYSZERTÁRAK! Szombat estig a következO gyógyixar­árak tartanak ügyeleti szolgálatot: JANCSÓ-REICHMANN (Luther-u, 1.) és FEJÉR (Rákóczi-utca) Január hónapban a közgyógyszer­ellátás, Tüdőbeteg-Szanatórium. Gyer­mekmenhely, Stefánia vényeire Os­gyáni József Bessenyei tér gyógyszertára szolgáltatja ki a gyógyszereket. A Tárosf <5s- és kádlirdő ayitra. — Az Ev. Leány egy let biblia órá­ját péntek délután 5 órai kezdettel Chováin Sándor püspöki titkár tart­ja. Mindenkit szeretettel hív és vár az elnökség. GSERKÉSZ FELSZERELÉST cserkészboltban vásároljunk Papp Déliesnél LUTHER UTCA 6. szám. — Megverték. Egy súlyosan sérült íérfiit szállítottak a nyiregyházi Er­zsébet kórházba. Oracs Mihálynak hívják, nyirpazonyi gazdasági cse­léd, 'aki kihallgatása során azt adta elő, ihogy régi haragosa, Garay János nyirpazonyi lakos verte meg. A ve­rekedés ügyében folyik a vizsgálat. Uj vonatpár Nyíregyháza \ és Ungvár között A vonatközlekedés rendjéről teg­napi számúinkban megjelent közle­ményhez a következőket fűzzük hozzá: Nyíregyházáról Ungvárra 6 óra 25 perckor indul vonat és Ung­vár felől 19 óra 45 perckor érkezik Nyiregyházára. '•mmxmwmmssBmamMwmMxmam — A városi gőz- és kádfürdő csü­törtökön és pénteken reggel 7 óra­kor, szombaton és vasárnap reggel 6 órakor nyílik. (x) — A felszabadult tanoncnak segé­di fizetés jár. A m. kir. iparügyi mi­niszter elvi jelentőségű döntése sze­rint: „Abban az esetben, ha a tan­idő szabályszerű lejártával a tanonc az 1922. évi XII. tc. 104. paragrafu­sának megfelelően kellő időiben a se­igédi vizsgálatot (tanviszony megszű­nését a munkaadónak a szerződés lejárta előtt 2 héttel az ipartestület­ben be kell jelenteni) nem tehette le és csak hosszabb idő leteltével tesz sikerrel segédi vizsgálatot, a tanvi­szony szabályszerű befejezése és a sikerrel letett segédi vizsgálat között elteit időben végzett gyakorlat se­gédi gyakorlaínak minősül és erre az időre a kezdő segéd részére megálla­pított munkabért kell fizetni". F riss főzelékek paradicsom, gyümölcs-konzervek, izek, jam-ek óriási választékban vitéz Tornay István fűszer és csemege üzletében Zrínyi Ilona utca 9. szám. — Telefon: 126. — A Reménysugár, a magyar ke­reskedelmi iskolák ifjúságának lapja most jelentette meg XXI. évifolya­mának 5. számát. A lap vezércikkét Kádár Imre szentgotthárdi diák írta. (Cikkei közül kiemelkedik Oroszi Gábor szurdokpüspöki diáknak a finn hősi époszról címen írt tanul­mánya a finn-orosz háborúról és a Reménysugár arukét ja Üj Magyaror­szágért. Több vers, kisebb cikk, ke­délyes sorok és rejtvények, szakis­kolai hírek teszik változatossá a jól szerkesztett lapot. — Mont-Blanc Tintakulija tfikéletc*. Kapható Jóba papírfizUtbcn. Teleióni 77. szám. (z) — Hétezerhúsz szabadalmi beje­lentés. A szabadalmi bíróságnál az 1938. év folyamán 7020 szabadalmat jelentettek be, ebből 5505 darabot iratéztt a bíróság. A bejelentett sza­badalmak között 578 szabatossági és fizikai műszerekre, 269 vegyiijpari dolgokra, 158 építkezéssel kapcsola­tos újításokra, 134 .vasúti és érőgé­pekre, 127 a szépművészeti és sok­szorosító iparra, 128 háztartási esz­közökre, 87 fűtés és világításra vo­natkozott. Magyarországon lakó egyének részére 954, külföldön lakók részére pedig 1296 szabadalom enge­délyeztetett. — Az orrába dugott egy vasdara­bot. Sebők Margit 3 éves ramocsa­Iházai lakos, játék köziben egy vasda­rabot dugott az orráiba. A nyiregy­iházi kórházban operatív úton sike­rült a gyermek orrából a vasdarabot eltávolítani. — Legfeljebb 30 grammos arany­tárgyat lehet készíteni. Az arany- és ezüstfeldolgozó szakmának esemé­nye, hogy a jövőben csak 30 gramm­nál könnyebb súlyú aranytárgyait le­het készíteni. Eddig a maximális súly 50 gramm volt. A szakmának úgy az arany-, minit az ezüstszük­séglete fedezhető. A visszatért Er­dély ezüstbányái kielégítik a belföl­di szükségletet A közeljövőben életibe lép a fázisadó az ékszerszak­mában is. — Forgalomba kerül az „egységes" textil. A kormány tudvalevően elren­delte, hogy a textilgyárak a szegé­nyebb néprétegek ellátása érdekében gyártson egységes textiliákat. Az egyik nagy budapesti textilgyár moöt értesítette a kereskedelmi ér­dekképviseleteket és a nagykereske­dőket, hogy e héten megkezdi a stianidard jt extüliák for ga 1 oimbaího zata ­lát. Az első két hétben a kartonok és klottfélék kerülnek forgalomba, maijd pedig a puplin-anyagok és min­tás trenchek. Az árakat a hivatalos lapban teszik közzé. Vitéz Bartha Károly honvédelmi minisztert ünnepélyesen fogadták Berlinben Vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter kíséretének tagjaival meg­érkezett a német fővárosba. Fogad­tatásán megjelent számos katonai és polgári 'előkelőség és a magyar kö­vetség tagjai teljes számban. A mi­niszter elvonult a tiszteletiére kiren­delt díszszázad előtt, majd autóba szállt és Adlen szállóbeli lakására vonult. Bartha Károly három napig időzik Berlinben, azután kíséretével megtekinti a nyugati hadszínteret. (MTI.) Tört aranyát, régi ezüstjét legmagasabb áron beváltja Sándor Rezső ékszerész, Zrinyi Ilona utca 3. — Talált tárgyak. Nagyobb meny­nyiségü szemestengerit találtak és beszolgáltattak a rendőrkapitány­sághoz, egy gyermekruha is szerepel a talált tárgyak között. Igazolt tulaj­donosuk átveheti a rendőrkapitány­ságon. — Anyakönyvi hírek. Január 17— 21. Születés: Örgován József r. kat., Kadula István r. kat., Sárosi Gizella r. kat., Hercegfalvi Tibor róm. kat., Tannóoky Julianna ref., Oláh Éva r. kat., Panczó Lajos g. kat., Panczó Margit g. kat., Hankovsziky halva­született fiú, Bihari Irén ref., Pintér András r. kat., Kiss Juliánná g. kat., Benkei László ref., István Mihály g. kat., Rausz Ilona ág. ih. ev., Andrej­kovios János ág. h. ev., Török Mihály ág. h. ev., Vadai György róm. kat., Csóti halvaszületett fiú, Vass Kata­lin ref., Szlovenszki József r. kat„ iKrajecz Ilona ág. h. ev., Virág Mária r. kat., Kádár György g. kat., Ku­kiinda Magdolna g. kat.., Óvári Mar­git r. kat., Farkas Imre r. kat., Var­ga József gör. kat. Házasság: Virá­nyi Sándor r. kat. és Gerda Mária ág. h. ev., Pazonyi Géza r. kait. és Szmrecsányi Sarolta ref. Halálozás: Liíkács András ref. 68 éves, Lukács Béla r. kat. 70 éves, Marton Dezső­né r. kat. 59 éves, Szabó Lajos ref. 2 éves, Forró Erzsébet ref. 12 éves, Jakab Ágnes ÍZT., Bodnár Andör g. kat. 9 hónapos, Gaszper János róm. lkat. 77 éves. — Mont-Blanc Pix automata zsebtrón­nal írni élvezet, különféle szép kivitel­ben kapható Jóba papírüzletbeii. (z) Nagyszabású fogadást tartott a belgrádi magyar követ Báró Bakács-Bessenyei György belgrádi magyar követ tegnapi foga­dó-estjén megjelent Pál régensiher­ceg és hitvese, Olga hercegnő. A katonai és polgári előkelőség élén Gvetkovics miniszterelnök is. (MTI.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom