Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1940 (8. évfolyam, 99-146. szám)
1940-06-21 / 140. szám
(Trianon 21.) 1940 június hó 21. S2J^^tP£SuU> S. oMri Nagy sikere volt az ev. Kossuth- gimnázium tornaünnepélyének és cserkészbemntatójának Napok óta tartó nagy 'esőzések első sagélyinyuijtó munkából is, meután szinte el sem akarta hinni az ember, hogy meg lehet tartani az ev. Kossuth-gimnázium testnevelési bemutatóját és cserkész ünnepélyét, de mégis kegyes volt ia.z Ég, csütörtökön délutánra bezárultak az Egek csatornád s meg lőhetett tartani a.z ünnepélyt. Tatán a napok óta tartó rossz i'dő is hozzájárult ahhoz, hogy az első napsugara« délutánra hatalmas közönség gyűlt össze a Kossuth- gimnázium tágas udvarán és őszinte örömmel hódolt az ifjúság nagyszerű sportbemutatói, fegyelmezett gyakorlatai előtt. Felvonulás és a Himnusz után az iskola tornászcsapata kezdte meg a tornabemotatót. A nyújtón bemutatott gyakorlataik, az óriás körök sokszor ragadták tapsra a közönséget. Még szebbet és tökéletesebbet nyújtott a tornászcsapat a korláton. Igen hatásos volt a ritmikus szabad- gyakorlat is. A kisdiákok stafétát futották és a II. osztály futói a nyolcszor 50 méteres stafétában legyőzték az I. és a III. osztály csapatát. Élvezettel figyelte a közönség a kosárlábdadátékot is, amely teljes szépségében bontakozott ki a VI. és a- VII. osztály játékában. A tor na ünnepély második felében cserkészbemutató volt. Most kapott dső ízben ízelítőt közönségünk abból a katonás szellemű cserkészne- velésből, amely a magyar cserkész- nevelésit a régi nemzetközi, játékos •állápról katonai szellemmel, fegyelemmel megtöltött új alapokra fektette. Nem hízelgőnk a Szaibolcs- csrk eszeknek és a csapat kiváló HŐK (Honvéd őrsvezetők Köre) gárdájának, amikor azt mondjuk, hogy a nagyközönség teljes elismerésével találkozott minden, egyes bemutatójuk. És ez a bemutató serkentően szolgálhat arra is, hogy a nyíregyházi cserkészek minél több ízben lépjenek hasonló szellemű bemutatókkal a nagyközönség elé. A nagyközönség pedig egyre nagyobb szeretettel és megértéssel fogja kísérni a cserkés z bemut a t ók at. dalházy Miklós őrsvezető vezényelte. A fiúk a jelenlevő katonai szemlélők megállapítása szerint is nagyszerű fegyelmezettséget mutattak s igazi katonás szellemet árultak el. Szinte élményszerű látványosságot tárt fel a Zsolnai Kálmán rajvezető által vezetett kerékpáros gyakorlat. A kerékpáros század együttes gyakorlatai után Bedő Zoltán, Juhász György és óth Béla kerékpáros rajai külön-külön is mutattak be gyakorlatokat s ezek ben a kerékpárosok az ellenséges támadás esetén való magatartást é9 védekezést játszották .meg. ízelítőt kapott a közönség a csapat kebelében folyó légoltalmi „Tiéd“ címen érdekes, forró magyar levegőjű verskötet jelent meg Mátészalkán, a „Szatmár és Bereg“ e. hetilap kiadásában. A verses kötet írója Vargha Károly fiatal erdélyi menekült, akinek magyar ruhás, turulsapkás arcképe itt van a kötet első oldalán. A verses kötethez Sztreicher Andor alispán írt előszót. ,,E kötetben versek vannak, — írja. — Versek, melyek tele vannak hazaifiúi búval, szülői szeretettel és szerelemmel. írójuk egy menekült ember, aki otthagyta szűkebb hazáját, rokonait, szerettei sírjait. Hogy ez mit jelent, azt csak az tudja teljesen átérezni, aki maga is végigjárta ennek a kálváriának az útjait. Verseiből kitűnik, hogy lelke fele ottmaradt S hogy ez állandóan fájó és nyugtalanító érzéseket vált ki belőle. De ki is tud megnyugodni, amig magyar milliók .vannak rabságban! Hiába múlnak el az évtizedek, fájdalmunk és vissz a vágyásunk megmarad! Igaz szívből jövő, legnemesebb érzésekből fakadó versek ezek s így kérem az olvasókat, hogy fogadják szeretettel és megértéssel. Mikor pedig végére érnek e verses kötetnek, pár pillanatot szentelve, gondoljanak szegény megcsonkított Hazánk sorsára.“ Vargha Károly versei valóban sugallják is a rab haza sorsára való gondolást, felszítják a megcsonkított lyet Borsy 'Zoltán, őrsvezető irányított. Az akadály verseny komoly és tréfás alakjait Juhász György segédtiszt vezette le, nagyszerűen szemléltetve azt a különbségeit, amelyet a fegyelmezett és fegyelmezetlen cserkész mutat. Kedves, derűs perceket szerzett a csapat a közönségnek a Tarpataky Zoltán őrsvezető által levezetett játékok és papír- krinolimn.al végzett bemutató által. Tetszéssel hallgatták meg a Zsolnai Kálmán rajve.zető által vezényelt katonainótákat is. A cserkészbemu- tató háncs zeni gyakorlattal zárult, amelynek irányítója Prékopa István segédtiszt volt. A cserkészbemutatók után a Szózat hangjai zárták be a minden tekintetben kiválóan sikerült ünnepséget. iföld iránt fokozottabb lángolással égő honsziereimet. Az a hang süvölt az izigrtvérig magyar muzsikájú sorok, magyar képzelet vásznára festett képek, magyar daliamú szép mondatokból szőtt erdélyi lelkű költeményekben, amely hang Végvári, Szatmáry István, Papp-iVáryné Szik- lay Szeréna és a magyar honfiúi érzés többi hivatott énekesének lantjáról kiáltott bale a magyar éjszakába. A magyar öntudat, a magyar fájdalom őszinte hangja ez, amelynek tüze szikraesőként hull a szívek, a közömbös szívekre, hogy élessze, terjessze a nagy magyar lángot. — Vargha Károly nem játszik a szavakkal, nem Tart pour Part költő, aki a szubjektum titokzatos világába süllyedve, önmaga szerelmese. Vargha a közösség, a nemzet fia, az a költő, aki .nem tudja elhallgatni a nemzeti szolidaritás hangját. Legszebb költeményei a hazafias dalok és ódák. Nincs az az óra, nincs az a perc, Nincs az a szó, az a gondolat, 1 Melyben ne érted hullna könnyem i S ne rólad szőném álmomat. i Leroskadok romjaid előtt, | Földed mély gyászát„zuhasztja rám, ] S a poriban ... föl sebze tt homlokom ’ Feléd emelem, óh, Hazám. A honszerelem tiszta hangja ez. Kölcsey hazaszeretete. Nem csinált, nem divat-honszerelem, hanem a ki- üldözöttség lázadása, az elhagyott ősi földért való nosztalgia zokogó fiúi bánata. Egyik verse: — És jöttek a székelyek ... a .székely hadosztály dicsőségét zengi. Ez a költeménye, valamint több más mélyből feltörő vallomása igen alkalmas ünnepi msorszámokba iktatásra is. A verses kötet, amelyben gyöngéd fiúi és megindítóan bensőséges szerelmi költemények is igazolják Vargha Károly költői elhivatottságát, fzve 2.50, kötve 3.50 pengőért megr rendelhető a „Szatmár és Bereg“ c. lap kiadóhivatalában (Mátészalka), •vagy a szerzőnél, Vargha Károlyná1! (Nagydobos). Fénycsökkentö berendezésekkel kell ellátni az autdket A rendőrség figyelmezteti az autó- tulajdonosokat, hogy a legújabb miniszteri rendelkezések értelmében 1940 augusztus 1-től kezdődően a a közúti forgalomban résztvevő ösz- 8zes gépjármüvek külső megvilágítását szolgáló lámpákra ' fénycsökkentő berendezést kell felszerelni Ha ennek a rendelkezésnek' nem tesztek eleget, azok az autók a közúti forgalomban nem vehetnek részt, a gépjármű megkülönbüztető jelzését visszavonják és a rendőri büntető eljárás is megindul azok az autótulajdonosok ellen, akik a rendelkezéseknek nem tesznek eleget. Segély, kamatmentes kölcsön pásztorlakások ás gazdasági, “beruházásokra •*“,45 A földművelésügyi miniszter most megjelent rendelete szeriin,t a községek, legeltetési társulatok és a szervezett b írt ok oss ág ok részére lehetővé teszi, hogy az állattermelés fejlesztése érdekében megfelelő számú apaistállóik, pásztor tálcások és a hozzátartozó mintaitrágyatelepeik létesítése céljaira kamatmentes, hosszúlejáratú kölcsönöket vehessenek fel. A kölcsön — és kivételes esetekben a segélyösszeg — mindenkor a minta trágyát e lep költségeinek számítás- bavétde arányában lesz megállapítva. Többféle minta is tálló tervrajz és minta trágyatelep tervrajz áll rendelkezésre. Külön, tervrajz határozza meg a pásztor lak ás minőségét is. Itt az egyetlen cél, hogy a társulatok pásztorai is a kor követelményeinek megfelelő, emberséges lakáshoz jussanak. A tervrajzok az illetékes vármegyei gazdasági felügyelőségek útján szerezhetők be. A puskás század gyakorlatait BuHungária Filmszínház Junius 22-23-24 Szombat-vasárnap és hétfő Két, izgazlmaktól szenzációs film egy műsorban. Finnország lángokban A finn—orosz háború véres csatáiról magyarul beszélő filmre összeállította CSERÉPY LÁSZLÓ. Tűz az Óceánon megrázó, izgalmakban szenzánciós film. Előadások kezdete: Vasárnap 2, 725, 7 és 7210 órakor szombaton és hétfőn 7 és 7210 órakor uit? Uránia Filmszínház utí Junius 22 23 24 Budapesttel egyidőben 1 Szombat-vasárnap-hétfő Dal a szabadságról A ,,Metro“ szenzációs, különleges óriásfilmje, amelyben csodálatosan párosul a romantika éa az idegfeszitö izgalom. A főszerepekben; NELSON EDDY és VIRGINIA BRUCE Előadások: Hétköznap 5 7 és 9 órakor. Vasárnap 3 5-7 és 9 órakor. — Vasárnap délelőtt fél 11 órakor matiné, kedvezményes helyárakkal Ma, pénteken utolsó nap: A NADRÁGOS ANGYAL Egy menekült erdélyi költő verskötete, amelyhez Streicher Inder dr. alispán irt előszót