Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1940 (8. évfolyam, 50-98. szám)
1940-03-16 / 62. szám
4 CTrianon 2d) 1940 március 16. 3. oldal me elhozza a magyar márciust. ] menyet szavalta el, majd a Vasutas A nagy tetszéssel fogadott ünnepi g Zenekar a Himnusszal zárta be a szónoklat után Homolay Béla Gyula I magunkbaszállásra és tettekre ser- diák „Márciusi .zsoltár“ című költe- I kentő márciusi ünnepet. Rézgálic MÁR KAPHATÓ: Magyar Mezőgazdák Szövetkezete ^zabolcsvármegyei kirendeltségénél Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 7. Télefonszám : 386 I. emelet. Két nyirábráuji gazda különös szerencsétlensége A nyirábrányi .vasútállomás közelében a vágányok mellett haladt Varga Bálint és Gyenge Rudolf gazdák. Közben vonat jött s a két ember a töltés oldalára húzódott. A vonat lépcsője azonban Varga Bálintot elkapta. Szerencséjére azonban nem vágta a kerekek alá, hanem kifelé dobta a töltésről. Varga Bá1- lint zuhanásában magával rántotta társát is, aki olyan erővel zuhant ax árokba, hogy keze-lába eltört. Varga Bálintnak pedig lábát és két oldalbordáját törte össze a vonat lépcsője. Mindkettőjüket súlyos állapotban szállították kórházba. a Papp László vegyiüzeme Vay Ádám utca 65. Telefon: 510. — Fióküzletek : Széchenyi utca 2. sz. Telefon 5C9. Véső utca 3. és Kis tér 2. ALAPÍTVA : 1914-ben. — Ezüst éremmel kitüntetve. — Ma este tartják a nyíregyházi Ének és Zeneegyesületek nagysikerűnek ígérkező hSGgvirseitűfcei a Korosa BatyfernébeB Igen nagy érdeklődéssel várja a nyíregyházi közönség az Ének- és Zeneegyesületek hangversenyét, melyet ma este pontosan 9 órai kezdettel tartanak a Korona nagytermében. A hangversenyjegyek legnagyobb része elővételben fogyott eJ s így a közönség-siker biztosítottnak látszik. A nagyszabású hangverseny Férfi divatingek nagy választékban. dől selyem harisnyák divatszinekben Asztalos László dlvatözlttébea, Vay idén a. 1. TELEFON: 535. szám. — teljes műsorát itt közöljük: 1. Rákóczi-nyitány, Kéler; játssza a Máv. fúvószenekar. 2. Kék Duna-keringő, Stransz; Zenekari kísérettel énekli a Városi Daiegylet. Vezényel Jakab Jó.zsef. 3. Aszaló&né Katona Magda zeneakadémiai hallgató énekel: a) Belli ni: Ária az Alvajáró c. operából; b) Dell4 Ajua Villa nelle. 4. Ladányi Irén zongoraművésznő zongorán játssza: a) Chopin Gesdur Impromtu; b) Liszt: Paganini, La Campanella. 5. Drávay Lajos zeneiskolai igazgató hegedűn játssza: a) D. Ambro- sio: Cansonetta; b) Kreisler: Liebes Freud és Schön Rosemarie; zongorán kíséri Ladányi I. zongoraművésznő. 6. Sibelius: Valse Triste és Liszt: II. Rapszódia; játssza a Szimfonikus Zenekar. Vezényel Simkovits Endre. 7. Aszalósaié Katona Magda, zene- akadémiai hallgató énekel: Laurisin Miklós: Mező, mező; Lavotta Rezső: Rég, volt... 8. Ladányi Irén zongoraművésznő zongorán játssza Kéler: Kossuth Lajos azt üzente... 9. Drávái Lajos zeneiskolai igazgató hegedűn játssza: a) Sarasaié: Romanzes Andalúzia; b) Zigeuner Weisen; zongorán kísér Ladányi Irén zongoraművésznő. 10. Háry János, Intermezzo.* Táncolják -a Kálvineumi növendékek tánccsoportja. yármegysi közlekedési ügyei februárban A vármegyei és állami utak februárban a nagy havazás következtében járhatatlanok voltak. A szánkókkal is nagyon nehéz volt a közlekedés. Az utakról a hó eltakarítása, fedezet hiánya miatt, csak az útkapar ók összevonása útján történhetett meg s állandóan folyamatban van ma is. A kőszállítás részben az időjárásokozta nehézségek, részben vagón- hiány miatt csak nagyon lassan haladt. Maradjon hű régi sorsjegyéhez. Tartsa meg eddigi sorsjegyszá- raát, mert a főárusitók ügyfeleiknek — lamennyibea módjukban áll — a régi számokat március 80-ig fenntartják. Uj vevők szerezzék be sorsjegyeiket sürgősen, mert csak igy remélhetik, hogy kevés befektetéssel gazdagok lehetnek. Közel fismillió pengőt sorsolnak ki egy játékban. Hivatalos sorsjegyárak: Egész P 28*—, fél P 14 — negyed P 7*—, nyolcad P 3 50 Minden főelárusitó szívesen ad felvilágosítást. I vizsgálóbíró kihallgatta Korlát hot, aki legyzfikSgyvbe meiidotta, hogy sennire ssm enltkszlk Még élénk emlékezetünkben él az a pár héttel ezelőtt történt merénylet, amelyet Burzik Margit volt varrónő követett el Korláth Árpád pénzügyi tisztviselő ellen. Együtt vacsoráztak a nő Hatzei-téri lakásán, amikor szóváltás keletkezett köztük s a vita hevében Burzik Margit kést ragadott s azzal Kor.átb Árpádot olyan súlyosan megsebesítette ■a fején, hogy heteken át élet-halál között lebegett az Erzsébet-kórház- ban. Állapota oiyan súlyos volt, hogy mindezideig kihallgatni sem lehetett. A kórház tegnap közölte a vizsgá.óbírói irodával, hogy Korláth Árpád most már kihallgatható állapotban van s túl van az életveszélyen. Horváth Sándor vizsgálóbíró csütörtökön délelőtt szállott ki a kórházba Batár József jegyző könyvvezetővel, a vizsgálóbírói iroda vezetőjével. A kihaLgatás azonban nem hozta közelebb a vizsgálat szálait, s a véres merénylet hátterének tisztázását, mert Korláth Árpád semmire sem emlékszik vissza s nem tud számot adni a végzetes vacsora lefolyásáról s annak előzményeiről. A szúrás pillanatában elvesztette em.ékezőtehetségét s még azt sem tudja, hogy a homlokán tátongó súlyos seb honnan származik. Akadozva, a fáradtságtól el- elcsukló hangon mondta jegyzőkönyvben, hogy a nővel .való istme- rettsége már évek óta terhes volt számára, de az csak több ezer pengős végkielégítés ellenében lett vo.na hajlandó szakítani vele, ezt az ösz- szeget pedig nem tudta megszerezni. Burzik Margit jelenleg vizsgálati fogságban van s a vizsgálat befejezése után — amelyet nem hozott közelebb Korláth Árpád kihallgatása sem — az ügyészség elkészíti a vádiratot s utána hamarosan sor kerül a főtárgyalásra. 1 liter finom édes EZERJÓ BOR 96 fillér vitéz Tornav István fűszer es csemege üzletében Zrínyi I'ona utca 9 Tehfon 126. A rendkívüli időjárás miatt megrongálódott csalóméit elromlott IfizpiRli fűtését befagyott vízvezetékét, fürdőszobáját szivattyúját és minden más szakmunkát, saját érdekében mielőbb csináltassa meg STERN PÁL cs Viz utca 42. Telefon 8-34* Épületszereléseknél kérjen árajánlatot. wem Hungária Filmszínház Telctonsgéip: 503 M*rc»us • 16-17 Budapesttel egy időben Szombat-vasárnap Göre Gábor visszatér Gárdonyi Géza örökéletü alakjai filmen. — A főszerepekben: Rózsahegyi Kálmán, Tompa S. Feldes s. Misoga L. (dórján Éra Előadások: hétköznap V«4, V«6, V«8 és VilO órakor. Vasár- és ünnepnap 2, 4, 6, 8 és 10 órakor. — A délutáni első előadások kedvezményesek — li. sz. Urania Filmszínház 11. sz. Március lő-17 Budapesttel egyidőben! Szombat-vasárnap Göre Gábor visszatér Gírdonvi Géza örökéletü alakjai fi'men. — Előadások: hétköznap 3/*3, 8 45,8A7 és 8/49 órakor, Vasár- és ünnepnap 3-5-7-Ö Vasárnap d. e. fél 11, órakor matiné, kedvezményes helyárakkal A délután 3 órai előadások kedvezményes helyá^akkal. Március 18 18 20 Budapesttel egyidőben Hétfő-kedd-szerda Dr. KOCH A n»gy kutató és tudói életének izgalmas regénye.