Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 49-73. szám)

1939-03-24 / 68. szám

138. oldaj SZ HIRUVP (Trianon 19.) 1939 március h ó 19. leinteni a templomot s ezzel is job­ban tudja biztosítani az éneklés rendjét. A templiomot megtöltő közönség soraiban Kováclh Elek fogondnok ve­zetésével a presbitérium tagjai tel­jes számmal megjelentek s azzal a tudattal távoztak el a hangverseny után, hogy a már régen szükségessé vált orgonaépítés nagyban emelni fogja a zene- és énekművészeitben elmélyülni kívánó hivek áhítatát. A legszebb angol és francia női kosztümök a legdivatosabb női kabát újdonságok ruhák, blúzok és kalapok olcsó szabott árban Maibaum Mariska divatüzletében Rákóczi utca 4. szám. Takarékossági hitel! dasági válság nem tette lehetővé, hogy a tervezett összeget össze­gyűjtse Nyireg}iháza. De így is félre tudott tenni a város még az előző évek költségvetéséből 16.000 pengőt, amely összegből ma némi kiegészí­téssel meg lelhetne szerezni a szo­borihoz szükséges anyagiakat. így Nyár egyházának szép művészi programja van. Fereniczy Noémi rö­videsen Nyíregyházára jön, hogy a városházán tanulmányozza a Szent István-évi gobelin helyét. — A magas vérnyomás és a vérke­ringési zavarok kezelésénél reggel éhgyomorra egy kispohár természe­tes „Ferenc József" keserűvíz sok­szor nagyon jót tesz, mert a bélmű­ködést csakhamar elrendezi, az emésztést előmozdítja, az anyagcse­rét felfrissíti és ezáltal igen kellemes közérzetet teremt. Kérdezze meg orvosát. Cimre ügyeljen! Címre ügyetlen! A kultuszminiszter 9000 pengős gobelint ajándékozott nyíregyháza városának a Szent islván éralkalmábil A kultuszminisztérium értesítette Nyiregyfháza városát, hogy a Szent István-év emlékének méltó megörö­kítése céljából valamelyes művészi értékű emléket ajándékoz a város­nak. Szohor Pál polgármester eb­ben az ügyben Budapesten járt. A kultuszminiszter a polgármesterrel közölte, hogy Nyíregyháza gobelint kap. A kultuszminisztérium egyik tisztviselője járt is azóta Nyíregy­házán és a polgármesteri szobának egyik faláról mértéket vett. Erre a falra kerül a művészi becsű sző­nyeg, amelynek elkészítésével a kul­tuszminiszter Fereniczy Noémi mű­vésznőt bízta meg. A gobelin azt a szimbolikus jelenetet ábrázolja majd, amikor Szent István királyunk a magyar és az idegen nemzetiségű lakosság között szemlét tart. Nyíregyházának képtárat ajánlott lel a kultuszminiszter A kultuszminiszter azt is közölte a polgármesterrel, ihogy amennyiben Nyiregyiháza megfelelő helyet tud biztosítani, képtárlati anyagot kap, így a művészet fejlődését bemutató szép képgyűjteményben gyönyör­ködhet majd a város közönsége. — Szohor Pál polgármester nagy öröm­mel fogadta a kultuszminiszter aján­latát és most a .minisztérium össze­állítja a Nyíregyházának adandó kéípek jegyzékét s ehhez képest a város gondoskodik a képtár elhelye­zéséről. M*g lesz rövidesen Benczúr GfUla nyíregyházi szobra A kultuszminiszter a gobelin és a képtár átengedésével kapcsolatban azt az őhaiját juttatta kifejezésre, hogy Nyíregyháza maga is járuljon bizonyos áldozattal ahhoz, hogy a Szent István-év emlékére alkossa­nak valamit és munkát adjanak a magyar művészetnek. Szobor Pál is­mertette a város régi tervét, a Ben­czúr-szobor elkészítésiének lehetősé­gét. Nyíregyháza város annakide­jén, amikor megünnepelték a mű­vész diadalmas pályafutását, elhatá­rozta, hogy méltó szoborban örökíti meg emlékét. A szobor elkészítésére Bepczur Gyula kon zseniális művész­társa, Zala György szobrászművész kapott megbízást, de ennek teljesíté­sét Zala György halála megakadá­lyozta. Egyébként is a beállott gaz­Szigorúén büntetik az áreiiseliSceS és ároeireltüket A Tiszántui néhány városában a novemberi mozgalmak napjaira em­lékeztető módon máról-holnapra in­dokolatlanul emelték az árakat. Meg­történt, hogy a már megrendelt árut is, amelynek árában néhány nap e.őtt meg is egyeztek, most, amikor az áru elkészült, 20 százalékkal ma­gasabb áron szállították, utalással arra, hogy közben a munkabérek emelkedtsk. Mivel a megalkudott árban történt megállapodás ideje óta nem jelent meg ujabb bérrendelet, nyilvánvaló, hogy az illető önkénye­sen emelte az árakat. Illetékes helyen közlik, hogy az önkényes áremeléseket és áruelrej­téseket szigorusn bünteti a hatóság. Nem hisszük, hogy Nyíregyházán a szolid legitim kereskedelemben erre a büntetésre sor kerülne, mégis jóiak látjuk értesülésünket közre­adni. Olcsó hus A háziipar remekei a Mezőgazdasági Kiállításon Aki szereti a földet, a föld népét, a falusi élet természetességét és szépségo'.t, a falu népművészetét, az nem mulaszthatja el, hogy évenként meg ne látogassa a mezőgazdasági kiállítást. 'Mezőgazdaságunknak színes díszí­tője, földműves lakosságunk szorgal­mának és ötletességének bizonyítéka lesz idén is ez a kiállítás. Biz'onyítéka annak, hogy a hosszú télen át egy­szerű eszköziökkel és kis ügyességgel minő sokféle hasznos tárgyat tud előállítani a fatlu népe a rendelkezé­sére álló lenből, kenderből, gyapjú­ból, bőrből, fűzből, szalmából, gye­kén y bői, kukori c ahán cs b ól. A falusi asszonyok .nagyértékü, •vidékenként különböző művészies kivitelű, magyaros kézimunkakiáillí­tás>a ezidén új színnel gylarapodik, a visszakerült országrész népművésze­tével és iháziip arával. Külön helyiségben bemutatják a tömegháziiiipari cikkek készítésiét: kosár- és kasfonást, gyékényszőnyeg készítését stb., míg a finomabb kézi­munkák készítése: halasi csiipke varrása, matyó és sárközi hímzések készítése stb. a kiállítási falu házai­ban lesz látható. klg. I. a. marhahús (pecsenyehus) klg. Leveshus klg. Sertéskaraj ... k!g. Sertéscomb ... klg. Tarja-lapocka klg. Oldalas klg. Borjúcomb ... klg. Eleje klg. Pörkölthus ... klg. Zsir 10 dkg. prima vegyes felvágott 24 íillér! Szabó Márton hentes és mészáros Bencs László tér 20. Telefon 578. Címre ügyeljen! Ginre ügyeljen 1 — -•80 1-50 1*40 1 "30 1-20 1-60 1'40 120 1-60 Meghivő M\ és férfi divatcikkek fehérnemű, ágynemű anya­gok, paplanok, takarók, harisnyák, kesztyűk nagy választékban, olcsón Mayer Ágoston divatüzletében, Nyiregyháza ZRÍNYI ILONA UTCA Takarékossági hitel. Telefon 5 37 Harctéri napiA 1915. március 24-én a 37. hon­véd hadosztálynak a San folyó felső völgyében vivott harcai alatt a volt pozsonyi 13. honvédgyalogezred 1. százada a lulparti magaslatokon álló ü oroszok ellen intézett támadás beve­i zetéseképen, illetve a további erők ' átkelésének biztosítása céljából, ezen j a napon Procisne falu közelébfn az j oroszok élénk elhárító tüzéb n és | ennekfolytán súlyos veszteségek árán j mint első gázolt át a jégzajlásos fo­lyó jéghideg vizén. 1915. március 24-én a volt kecs­kemeti 38. gyalogezred egyik harc­csoportja a San fo yó felső vö'gyé­ben fekvő Dydiova körül vivott har­cok alatt a folyó egyik hídja ellen támadó oroszokat kelepcébe csalták és ez alkalommal 7 tisztet és 189 oroszt fogtak el, akik teljesen beke­1 ritve megadták magukat. I Ezen a napon a volt zombori 23. gyalogezred 6. századának egyik szemfüles járőre a Baligród Piaski­nál, felderítés közben rajtaütött az oroszok egy gyanut anul pihenő osz­tagán és annak 82 emberét foglyul e'jtette — A tél utolsó napjai. Ma reggelre nem kis meglepetésünkre sűrű, téli hóesésre ébredtünk Nyíregyházán. Az utcáknak, kertekimek valósággal téli képe van. Ilyen késői télre nam emlékeznek a legöregebb meteoroló­gusok sem. Az erdőben újra elné­multak a madarak, a földeken meg­állt a munka. Az időjóslás azonban megvigasztal: holnap, holnapután itt lesz a meleg. A Csonka-Magyarországon élő er­délyi magyarok és székelyek egyesü­letei (Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete, Erdélyi Fér­fiak Egyesülete, Székely Hadosztály­egyesület, Debreceni Székely Társa­ság, Hargitaváralja Jelképes Székely Község) 1939 március 26-án, délután 5 órakor Budapesten, VIII., Rákóczi­út 15. szám alatti ihelyiségben tart­ják második Országos Kongresszu­sukat és egyben az Erdélyiek Szö­vetségének alakuló közgyűlését. I 'Ugyanazon napon délután 11 óra­kor Budapesten, a Zeneművészeti Faiskola dísztermében eridélyi dísz­hangverseny lesz gráf Teleki Pál mi­niszterelnök fővédnöksége alatt. A rendezőség, illetve az előkészí­tésre kiküldött Debreceni Székely Társaság, Erdélyi Férfiak Egyesüle­te és Hargitavárai ja Jelképes Székely Község hármas bizottságának meg­bízásából Szabolcs .vármegyében és \ Nyíregyházán élő erdélyi székely és magyar test vére inket úgy a kong­resszusra, mint a díszhangversenyre szeretettel meghívjuk. Debreceni Székely Társaság nyíregyházi csoportja elnöksége — Helyreállították a pályatestet Hemádcsányon. A Miskolc és Kassa között történt vasúti szerencsétlen­ség után a vizsgálóbíró a hibás vál­tóállításért felelős forgalmi tisztet és a váltókezelőt előzetes letartóz­tatásba helyezte. A pályatestet ma reggelre teljesen rendbeli ózták, úgy­hogy a gyorsvonat újra akadálytala­nul közlekedik a Budapest—.miskolc —kasai vonaloin. Hofherr-Schrantz-Clayton-Shutleworth Rt. mezőgazdasá­gi gépeinek körzet képviselete. Mindenféle gépek EREDETI GYÁRI ÚRON irtschafter Ármin vaskereskedésébea Nyiregyháza, Vay Ádám u, 3. Tel 90.

Next

/
Oldalképek
Tartalom