Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 199-223. szám)
1935-09-21 / 216. szám
2. -1, l JSÍYÍRVIDÉK SZABOLCSI HIRLAP (Inanua 6.) '5 szeptember ir 21. Nem is törődnénk vele, ha nem lenne olyan jellemző, a kor bűneit, romlásunkat annyira jellemző tünet az áskálódás, a lekicsinylés, a gonosz irigység. Szerencsére ma már megunta a közönség a politikai kuruzslás avult fogásait. A komoly, az elfogulatlan szakember pedig nem mondhat mást a Kék Könyvről, mint amit a Pesti Tőzsdének, ennek a legszámottevőbb közgazdasági és pénzügyi szaklapnak hasábjain dr. Knob Sándor mond : „Meg vagyok győződve róla, hogy a közvélemény józanabb része megértéssel fogja fogadni a Kék Könyv igen értékes adatait és megállapításait s átlapozása után azzal az érzéssel teszi le ezt a füzetet, hogy az adott körülmények között megpróbáltunk minden lehetőt megtenni a súlyos viszonyok enyhítése érdekében." üz állami tanítóképző tanulmányi kirándulásai Az állami tanítóképző V. éves növendékei szeptember 18-án tanulmányi céllal megtekintenék az anyakönyvi hivatalt. Kreskai Gyuia anyakönyvvezető ismertette a tanulókkal a születési, házassági és halotti anyakönyvek vezetését s az anyakönyvi hivatal ügyrendjét. A növendékek sok értékes ismerettel gazdagodva távoztak az anyakönyvi hivatalból. Szeptember 20-án az áll. tanítóképző I. éves növendékei megtekintették a vármegyei muzeum történelmi előtti korból való leleteit. Kiss Lajos igazgató, a kiváló régész és néprajzos a leghíresebb nyírségi leletek bemutatásával megismertette a tanulókkal a kő- és fémkorszakok emberének életét és kulturáját. Két esztendei fegyházra Ítélték Perczel Zita tolvaját Hoffmann Elemér állítólagos festőművészt, aki Perczel Zita lakását fosztogatta, a bíróság lopás büntette miatt két esztendei fegyházra ítélte. AAAAAAAAAAAAA Porsoí Higosan Tillantin legolcsóbban beszerezhető H offma nn Adolf üzletében. Két filléres indul Nyíregyházáról Vasárnap Tokajba A tokaji szüreti nap iránt még az eddiginél is hatalmasabb érdeklődés mutatkozik, ugy hogy Nyíregyházáról két Filléres Gyorsot indítanak. Az első filléres indul Nyíregyházáról 7 óra 53 perckor — vissza indul 18 óra 55 perckor (kék szinü jegy)A második indul Nyíregyházáról 8 óra 32 perckor — vissza indul 18 óra 24 perckor (fehérszínű jegy). A Menetjegyiroda ezúton is figyelmezteti a Filléres Gyors utasait, hogy a menetjegyeket a hátlapon sajátkezüleg irják alá. A két vonatra már minden jegy elfogyott. Gázol! és tovarobogott egy teherautó Ujfehértó határában Tegnap estefele Ujfehértó határában egy az országúton haladó teherautó elütötte Szepes József 23 éves kifutót. Az autó elkapta a kerékpáron haladó Szepesit és nagy ívben az országút árkába hajította. Ez volt a szerencséje, mert igy nem került a teherautó kerekei alá és a kerékpárja sem roncsolódott össze. A zuhanás következtében azonban véres horzsolásokat és sebeket szenvedett és eszméletét is elveszítette. A gázolás után egy órával tért magához, akkor bement egy ujfehértöi orvoshoz és az első segély után megtette a feljelentést a lelkiismeretlen továbbrobogó soffőr ellen. A csendőrség a teherautó számának a kiderítésére a nyomozást megindította. Országos esemény lesz az idei Katolikus Nagygyűlés Mindössze egy hét választ el bennünket az idei Országos Katolikus Nagygyűlés megnyitójától s azokból a jelenságekből, amelyek a közönség minden rétegében máris tapasztalhatók, joggal lehet azt következtetni, hogy a katolikusoknak ez a manifesztációja az egész országot átjáró a következményeiben maradandóan érezhető esemény lesz. Kovács Sándor az Actio Catholica országos titkára az előkészítő munkálatokról s a várható sikerről a következőkét mendotta : — Az idei nagygyűlés sikere semmiben sem fog mögötte maradni az eddigieknek, jóllehet az anyagi viszonyok egyre súlyosbodása s az a körülmény, hogy a tömegek az utóbbi időben kiváltképen kiábrándultak a gyülésezésekből, nem éppen kedvező a propagandára. Ennek ellenére minden irányból a legkészségesebb részvételi szándékot látjuk s a rendezőség a legmegfeszitettebb munkával és kiegészített gárdával is alig tud eleget tenni a napról-napra növekedő igényeknek. — Először is azt szegezzük le, hogy szerencsés volt a témaválasztás : Krisztus és a gyermek, mert ez csakugyan hatalmas rétegeket tud megmozdítani. Az idei katolikus nagygyűlés plakátja is oly kedves és anyyira megfog mindenkit, hogy igen kedves fogadtatásra talált a vidéken is. — Különösen nagy érdeklődés nyilvánul meg a bevezető ünnepélyes Veni Sancte és az azzal kapcsolatos első díszülés iránt. Az Iparcsarnok előtti hatalmas téren lesz ez a grandiózus nyitány, amelynek színpompás központja a bíboros hercegprímás ünnepi szentmiséje lesz. Ezt követi a páp3i nuncius rövid szózata, majd József főherceg lép a lobogó elé és mond ünnepi beszédet, utána pedig Bangha Páter fejti ki a közönség előtt, hogy mekko ra kincs a gyermek. Ez a két szónoklat az előadók kiváló személyiségénél fogva is hatalmas vonzóerőt jelent. _ Szeptember 29-én délután 3 órakor hatalmas körmenet lesz a legméltóságosabb Olfáriszentséggel. A parlament előtti térre, az Országház kapuja elé vonul a tömeg, száz ezerfőnyi emberáradatra számítunk s itt Glattfelder püspök fog szentbeszédet mondani. — Szeptember 30-ának nagy eseménye a délután 5 órakor tartandó misztériumjáték, amelyet az Iparcsarnok előtti téren fognak bemutatni. 1500 {gyermekszereplő közreműködésével megy ez a hatalmas mozdulatmüvészeti remekmű, amely a „Gyermek utja" cimen nagy és szép elgondolásokat vetit a közönség elé. A nagygyűlés napjaiban a Nemzeti Színházban bemutatásra kerül a „Missa Sollemnis" című liturgikus dráma, amely eddig soha nem tapasztalt szépségeket fog a színpadra varázsolni. Kétszáz szereplő, hetvenöttagu énekkar és egy száztagú zenekar fog közreműködni s a hatalmas színpadot erre az alkalomra óriási költséggel átalakították s remek díszletekkel megszépítettek. Hat estén át lesz műsoron a Missa Sollemnis s kétségtelen, hogy igen sokan lesznek, akik értékelni tudják ennek a pompás színpadi alkotásnak művészi vonzóerejét. — A vidék érdeklődésére misem fellemzőbb, mint az, hogy eddig 18 keresztes gyors indítása van biztosítva, ami a távoli vidékről húszezer ember részvételét biztosítja, de ezenkívül igen sokan lesznek, akik egyénenkénti kedvezményes jeggyel utaznak s pestkörnyékének hatalmas katolikus tömegeit a helyiérdekű vasút szerelvényei szállítják. A jelek szerint az idei katolikus nagygyűlés idegenforgalmi szempontból közvetlenül a Szent István-hét nagyarányú tömegfelvonulásai után következik. Nyíregyházán a Menetjegyiroda nyújt közelebbi felvilágosítást a keresztes gyors indulásáról és menetjegyeiről. FILMET vásároljon a FÖLDES DROGÉRIÁBAN BETHLEH-U. 2. Telelőn 148. WESZELY ÖDÖN EMLÉKÉHEK... Belohorszky Ferenc dr., a Kossuth reálgimnázium tanára az iskola idei értesítőjében nagy érdeklődést keltő értekezést irt „A magyar középiskola uj utjai" cimmel. Az értekezés most különlenyomatban is megjelent, A középiskola jövőjének bontakozását tiszta szemmel látó, a lelki renaissance útjait impulzív erővel megjelölő éríékes do'gozatot a szerző a nagy magyar pedagógus, Weszely Ödön dr. emlékének ajánlotta fel. HITLER ÁLNÉVEN IRT NÉVTELEN LEVELET A debreceni polgármesteri Jhivatalba ostoba hangú névtelen feljelentés érkezett. A levélíró „Hitler" álnevet használt. A zagyva tartalmú lapot, amelynek tartalma a nyugdijasok alkalmazása ellen szól, a város áttette a rendőrkapitányságra. kapható a YÍRYIBÉK v kiadóhivatala Nyíregyháza Bethlen-utca 1. szám. Teleion 77. Városházépület. Időjárás Élénk nyugati, északnyugati szél, változó felhőzet, helyenként záporok lehetségesek, A hőmérséklet sülyed. * Szőrme divatujdonságok | % minden színben és minőségben SZENTMIKLOSSY SZŰCSüél szerezhetők be. ^ Használt bundák javítását és alakítását jutányosán vállalja. Horthy Miklós-tér. Egy használt perzsabunda van eladó, jfj