Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 225-248. szám)
1933-12-30 / 247. szám
2. oldal. < ft.MOLCSlHIB UP 1933. dcoember hó 30. Nagy tombola, reggelig tartó tánc a Korona Szilveszterén Bekény Rladár Eltűnt jellegzetes alakja a nyíregyházi utcákról, amelyeken át naponként útjára indult, a Turáni Körbe, a Kaszinóba, ahol magyar lélekkel, magyar szívvel beszélte meg nemzetének sorskérdéseit. Meghalt Bekény Aladár ny. erdőügyi főtanácsos, min. osztálytanácsos. Nem érte meg a súlyos bánat évének végét és nem érte meg annak a nagyszerű álomnak valóraválását, amely egész lényét fogva tartotta, az elvesztett régi haza szent rögeinek visszaszerzését. Nagymagyarország nagy jellemeinek fénye ragyogott egyéniségében, magyar urak, nagy lelke lángolt benne. Szinte a bujdosás magányában élt itt, a Nyírségen, ahol visszasírt lelke a Kárpátok zugó fenyveseihez, a magyar dicsőség nagyszerű emlékei közé, Máramarosba, Ungba, Rákóczi földjére, ahol Krasznahorka büszke várának elégiájáról dalol az erdők, a patakok, a vágvári emlékek regés szava. Erdők ura volt a Kárpátokban, Ungban s a betolakodó csehek elől menekült Ungvárról, az erdő felügyelőség éléről. Sebzett szive a családi és baráti kör vigasztalásában talált enyhülést. Szőlője, háza volt Nyíregyházán. Tagja elnöke volt sok közhasznú, hazafias egyesületnek, a vármegyei törvényhatóságnak, szakbizottságainak, egyházközségének, a városi képviselőtestületnek, Mindig nagy figyelmet keltettek okos, megfontolt, értékes felszólalásai és nagy tudását, széleskörű tapasztalatait Szabolcs vármegye és Nyíregyháza város közéletének javára értékesítette. Kiváló magyar vezető tisztviselő, a felvidéki magyar élet jelentős tényezője volt aktiv szolgálata idején és a nemzeti ügy harcosa, áldozatos támogatója nyugdíjba vonulása után, új hazájában. Bekény Aladárt a korral járó betegeskedés döntötte beteg ágyba s vitte sírba. Temetése vasárnap, Szilveszter napján lesz a Kölcsey utcai gyászházból. Halálát kiterjedt rokonság siratja. A gödöllői vadászat Ma reggel kezdődött meg Gödöllőn a nagy vaddisznó vadászat. A kormányzó többek között vendégül látja József főherceget, Fülöp Ágost, Montenuovo herceget, Kállay Miklós minisztert s más kiválóságokat. A hitelügyi tanács tárgyalásai Ma délelőtt kezdte meg tanácskozásait a Hitelügyi Tanács avi. déki pénzintézetek helyzetével fog lal kőzik s főleg a gazdaadósságok rendezésével kapcsolatos kamat szolgáltatást tárgyalja le. Időjárás Élénk délkeleti légáramlással esö. vagy havas eső várható, a hőmérséklet egyelőre nem változik lényegesen. Általános a város közönségének elhatározása, hogy az idei Szilvesztert a Koronában tölti. Azok a családok, kik otthoni Szilvesztert rendeznek, éjfélutánra foglaltak asztalt és az újév najnalán a Koronában vigadnak. Érthető ez az érdeklődés, mert hiszen a Korona étterem és kávéház kitűnő Megirta a Szabolcsi Hirlap, hogy a Nyíregyházi Iparosifjak Önképző Egyesülete december 31 én, Szilveszter napján tánccal egybekötött műsoros estet rendez. Ezen a vidám estén személyenként 1 P a belépő, 4 P a négyszemélyes páholy, 6 P a nagypáholy és 1 P a páholy pótülése. A szilveszteri estnek tizenkét műsorszáma csupa kedély, ötlet, felvillanyzó szellemesség. Kiemeljük a műsorból a Pesszimizmus, a Jenő, te megcsalsz, a Vonósnégyes c. bohózatokat, illetve tréfákat, a Biztos gyógymód c. parasztkomédiát, az Illúziók c. számot, Yissza — a kézművesiparhoz Furcsán hangzik ugy-e bár ez a cim ? Különösen furcsán annak az embernek aki látja a géptechnika szédületesen rohamos fejlődését. És különösen furcsán hangzik, ha még hozzátesszük, hogy ezt a jelszót Németországban, az ipar fejlődését és a gépek térhódítását eddig mindig nagyobb és nagyobb mérvben fokozó államok egyikében adták ki. Ugy látszik azonban, hogy most a furcsaságok korszakát éljük, mert amig mindenütt azon igyekeznek, hogy a gépek segítségévei időt és tért nyerjenek, Németország épp az ellenkezőjét cselekszi ezeknek. Ezt a visszafejlődési folyamatot az egyik legfejlettebb iparnál, a grafikai iparnál kezdi mep. Lassan leépíti az egy célt szolgáló lapokat olyanformán, hogy ha valamely érdekcsoportnak több lapja volt csak egynek a megjelenését engedélyezik. De itt nem állnak meg. A gyorsabb termelést szolgáló szedőgépeket és rotációsakat és szilveszteri vacsorával, jazz és cigánymuzsikával, tánclehetőséggel, tokaji és pezsgő nyereményeket biztosító fánkkal, nagy tombola játékkal várja a közönséget. A tombola főnyereménye egy kívánatosan szép újévi malac. Asztalok már most foglalhatók a Korona főpincéreinél. amelyet a neves komizáló, Raksányi Sándor fog bemutatni, az Asztaltbetyár c. idillt, a Tente baba, a Hacsek és a békekonferencia, a Honi Pacák Kórus számokat, a Hej ripi, ripityom c. énekes, táncos duettet. Az újévi prológot a tehetséges poéta, Bálint Mihály irta és a kitűnő előadó, Kovács László szavalja. A műsor és a tánc kettős vonzó erejének nem lehet ellenállani és az Iparosifjak Egyletének Szilvesztere a siker fényes estje lesz. Lefogadjuk. üzemen kivül helyezik és áttérnek a lassúbb járatú gépek igénybevételére. Igy természetesen nagyobb a munkapiac felvevő képessége és ezáltal csökken a munkanélküliek száma. Hogy ez aztán meghozza-e a kivánt eredményt, ma még nem tudjuk, mert a kísérletnek csak a legelején tartanak. A kézművesipar mindenesetré nem várt fellendüléshez fog ezáltal jutni. JS lassan visszaállítják majd a régi közlekedési eszközöket, a delizsáncot, meg a lóvasutat. Es milyen érdekes lesz a jövő német—francia háború, amikor majd a modern tankokkal, repülőgépekkel és motorosütegekkel szemben felállítják a jó öreg tarackokat, mozsárágyukat és a legénység gyorsasági rekordot fog elérni az elöltöltő nagy mordályokkal I Hát nem elég alaposak a németek a gazdasági válság megoldásában ? Malmok részére szállítási bárca megrendelhető a Szabolcsi Hirlap kiadóhivatalában. Izzólámpa és öngyujtóadó Csehszlovákiában Csehszlovákiában a villamos izzólámpákat — a szénszálas izzók kivételével — energiafogyasztásuk (watt) alapján adóztatják meg külön megállapított kulcs szerint s az adó lefizetését minden egyes lámpán fel kell tüntetni. Ujabb rendelkezés szerint ugy a külföldről behozott, mint a külföldre kiszállított izzólámpák vámbevallásában is fel kell tüntetni az energiafogyasztást s ugyanakkor részletezve ki kell mutatni a lefizetett adókat is. Ha az energiaíogyasztást nem tüntetik fel az égőn, akkor a legmagasabb adótételt kell számítani. Adózás szempontjából mindig az eladási árat kell venni levonás nélkül, hozzászámítva a vámot és a vámhatárig szóló összes szállítási költségeket. Esetleges engedmény tehát nem vehető figyelembe. A .pénzügyminiszter legújabb rendelete szerint az öngyújtóknál az adó megállapításánál a forgalmi és fényűzési adót is bele kell számítani az adóalap összegébe, tekintet nélkül arra, hogy belföldi származása öngyújtók, vagy importáruk forgalmi adójáról van-e szó. Elhunyt lapszerkesztő Lenkei Lajos, a Pécsi Napló főszerkesztője 68 éves korában meghalt. Több mint 40 éve állott az újságírás szolgálatában. A Vidéki Lapok Orsz. Egyesületének alelnöke, a Ferenc József rend lovagja volt. A romániai szenátorvalasztás eredménye Bukaresti jelentés szerint a tegnap lefolytatott községi szenátorválasztás alatt kifejtett terror minden eddigi elképzelést is messze felülmúlt. Ennek a terrornak volt a következménye az, hogy a magyar párt egyetlenegy mandátumhoz sem jutott s csak hat ellenzéki szenátor került be a szenátusba. Megnémult az ijedtségtől Pestszentlőríncen Újhelyi Mária öngyilkossági szándékbői beleugrott egy 14 méter mély kútba. A leányt szerencsésen kihúzták s kórházi ápolás >alá vették, az apja azonban, aki a jelenetnek szemtanuja volt, az izgalmak következtében megnémult. Roosewelt béketervezete Roosewelt tegnap nagy beszédet mondott, amelyben körvonalazta béketervezetét. Többek között kijelentette, hogy a világ népeinek 90 százaléka elégedetlen a mai határokkal. Ha ez a 90 százalék meg tudná győzni a 10 százalékot a helyzet tarthatatlanságáról — mondotta — akkor megoldható volna a béke. Péntek, szombat, vasárnap Kalandorok királynője (Die schönen Tage in Aonjuez.) Egy szépasszony szálhámoskodása városról-városra és a fényes kisérő műsor Előadások 5, 7, 9 órakor. Vidám szilveszteri műsor várja az Iparos Ifjak táncestjének vendégeit