Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 50-74. szám)
1933-05-18 / 64. szám
1933. május hó 18. 3. oldal. Nyíregyházán juliusban jegyzői továbbképző tanfolyam lesz Virányi Sándor alispán a jegyzői karnak az ujabb közigazgatási kérdésekben való egyöntetű eljárása érdekében julius első felében Nyíregyházán jegyzői továbbképző tanfolyamot rendez. Erre a tanfolyamra járásonként egy jegyzőt hívnak be, aki otthon, járásában tájékoztatni fogja a közigazgatási kart a hallottakról. A tanfolyam előadói a pénzügyi, közigazgatási központi tisztviselői kar vezetői lesznek. Ha a tanfolyam eredményesnek mutatkozik, akkor kiterjesztik a jövőben nagyobb körre is és több jegyzőt bevonnak a nyári továbbképző kurzus munkarendjébe. Megpofozta a mezőőrt a tettenért tolvaj Kovács Károly napszámos a rétközi uradalom Nagykálióhoz tartozó tanyáján megbontotta az egyik répakupot és egy zsák répát akart elvinni. Kormány János mezőőr tettenérte Kovácsot. A mezőőr és a tolvaj között szóváltás támadt, majd Kovács rátámadt Kormányra és többször arculütötte. A renitens tolvaj ellen hatósági közeg elleni erőszak büntette miatt az eljárás megindult. Betörtek Diener Pál szabolcsbákai földbirtokos szeszgyárába Wein Ferenc szabolcsbákai szeszgyárvezető jelentette a csendőrségen, hogy éjjel ismeretlen tettes hamiskulcs segítségével behatolt a Diener Fái szabolcsbákai földbirtokos tulajdonát képező szeszfőzdébe és onnan a főszijból mintegy hatméteres darabot levágott és elvitt. A nyomozás megállapította, hogy a betöréses lopást Szabó Károly kisvárdai napszámos követte el. Szabó Károly beismerte tettét, a lopott szijjat azonban nem tudta előadni, mert azt feldarabolta és a kisvárdai vásáron előtte ismeretlen egyéneknek eladta. A tolvaj napszámos ellen az eljárás folyik. Tyúklopás Mátészalkán Magos László mátészalkai máv. munkás feljelentést tett a csendőrségen, hogy ismeretlen tettes feltörte az udvarán lévő zárt tyúkólját és onnan két darab tyúkot ellopott. A nyomo zás során megállapították, hogy a lopást Herczeg Mózesné mátészalkai napszámos asszony követte el, aki kihallgatása során beismerte tettét és nagy szegénységével védekezett. A tolvaj napszámosasszony ellen az eljárás megindult. Korcsmai rendeletek kaphatók a Szabolcsi Hirlap kiadóhivatalában Nyíregyházán, Bethlen-utca 1. szám. (Városház-épület). — Telefonszám 77Nyíregyháza sportéletének hatalmas megmozdulása lesz a NyTVE vasárnapi tornaiinnapélye Május 21-én, vasárnap dél után nagyszabású tornaünnepélyt rendez a Nytve bujtosi sporttelepén. Az ünnepélynek nagy jelentőséget ad az a körülmény, hogy a nyíregyházi fiu- és leányközépiskolákon, cserkész és leventecsapatokon kivül résztvesz a magyar válogatott tornászcsapat, élén a finneket legyőző Peter Miklóssal s megjelennek a ma mór országosan ismert és elismert debreceni tornászok is. Impozáns látványt fog nyújtani magában a felvonulás is. Az egyes iskolák és csapatok programmszerint a következő útvonalon haladva mennek ki a sporttelepre : Bethlen- és Szabolcs-utca sarkától kezdődően Szabolcs-, Széchenyi-, Zrínyi Ilona utcák, Kossuth-tér, Bencs László-tér- Bujtos-utca. A csapatok a sporttelep futópályáján menetoszlop alakzatban sorakoznak fel s utána elvonulnak a tribün előtt várakozó előkelőségek előtt. A fel vonulás pontosan 3 óra 30 perckor kezdődik. 4 óra 5 perckor a nemzeti ima hangjai mellett felvonjak a nemzeti zászlót s utána megkezdődik az egyes iskolák tornászcsapatainak bemutatója. Az ünnepély után 7 óra 10 perckor a Bethlen-utcai tornacsarnokban rövid értekezlet lesz a fővédnökök, védnökök, a város képviselői, tanárok és az ünnepélyt rendező egyesület tisztikarának részvételével a városi tornacsarnok felépítésének megvitatása ügyében Jegyek a Menetjegyirodában kaphatók. Nagyon ajánlatos, hogy minél előbb igyekezzék mindenki megváltani a jegyét, mert nagy az érdeklődés. A Nytve egyébként gondoskodott kellő számú ülőhelyről, 2000 ülőhelyet tud biztosítani az uj tribünrészek kiépítésével. Bodor Zsigmond harangot ajándékozott a domrád-tiszaháti róm. kath. templomnak A magyar testvériség szellemében való fenkölt elhatározással Bodor Zsigmond földbir tokos harangot ajándékozott egy szabolcsvármegyei róm. kat. templomnak. A nemes és példásan kiemelkedő hazafias tettről a következőket jelenti tudósítónk : A Dombrád melletti Tiszahát tanyán azok a szegénysorsu földművesek laknak, akik az OFB eljárások során házhelyet és földet kaptak. A szomszédos földbirtokos, Bodor Zsigmond és felesége, a jótékonyságot önzetlen szeretettel munkáló Bodor Zsigmondné, kezdettől bensőséges érdeklődéssel foglalkoztak a tiszahátiak sorsával. A tanyán Klébelsberg Kunó gróf iskolaépítő akciója során olyan iskola készült, amellyel kapcsolatban kápolnát építettek a róm. kath. hívek számára. A tanya népe amely egykor hevesből odaszármazott dohányosok utódja, róm. katolikus vallású. A tanyai lakosok a kápolnát berendezték kegyszerekkel szerelték fel, csak harang hiányzott, amely imára hivó hangjával megszépítse a tanya ünnepnapjait. Ezen a vidéken még soha nem zendült az igét hirdető harang, hisz Dombrád jó messze esik a tanyától. A környék birtokosa, aki felekezeti különbség nélkül istápolója lelkiekben is azoknak, akik védőszárnya alatt élnek, megérezte a tanyai szivek vágyát, sóhaját. Harangot adott a tiszaháti róm. kat. híveknek. A harangot megható ünnepség keretében vasárnap szentelték fel Dombrád elöljáróságának, a környék intelligens népének jelenlétében. A felszentelés szertartását Bury Alajos, esperes, a kisvárdai róm. kath. tanitónőképző-intézet igazgaíója végezte, aki ünnepi beszéde ben szárnyaló .szavakban adot kifejezést a hivek meghatott hálájának Bodor Zsigmond és neje iránt a szeretet és áldozatkészség gyönyörű megnyilatkozásáért és áldást kéri a jóság embereire. Amikor megszólalt a harang, könny szökött a szemekbe és a szivek dobbanásában halaima szállt a magasságba azokért, akik a népet tettekben szeretik. A haranganyák Bodor Zsigmondné és Vanyak Józsefné, az Armentesitő Társulat gáifelügyelőjének felesége voltak. A szentelés után Bodor Zsigmond ebédet adott a megjelenteknek. A teritett asztalok mellett ott volt a szegény nép éppen ugy, mint a környék jobbmódui. A banketten Bury Alajos esperes, igazgató lelkes szeivakban köszöntötte Bodor Zsigmondot, Táczy Albert kékesei plébános, a tiszaháti lelkész Bodor Zsigmondnéra mondott megható bensőséggel köszöntőt. Mindkét szónok arra kérte a Bodor házaspárt, hogy jóságos szivök szeretetét árasszák továbbrá is a kis egyházra. Révész dombrádi főbíró a testvériség eszméjére mondott köszöntőt. Bodcr Zsigmond felszólalásában a szeretet szavaival beszélt a munkás magyar népről meg sem érdemelte — mondotta — azokat az elismerő szavakat, amelyekkel Bury Alajos a templomban is, a banketten is méltatta. Mindig megtett mindent a dolgozó népért, amelyet megtanult szeretni, becsülni, tisztelni és amelynek mindig erejéhez I mérten segítője, támasza lesz. A harangavatás, amelyben a szolidaritás nagy eszméje tündökölt, mély benyomást keltett a szivekben. A Csorba-tóra is kirándulhatnak a Nytve tátrai utjának Megirta a Szabolcsi Hirlap, hogy a Nytve nagy érdeklődést kekő tátrai autóbuszkirándulást rendez. A tátrai programmról a továbbiakban a következő információt adják : Autóbusszal a viteldíjak külön megfizetésével kirándulásokat tehetnek a résztvevők a Csorba-tóra, viteldíj oda-vissza 18 csehkorona, a Dunajechez viteldíj oda-vissza 32 csehkorona, a Dunajecen tutajon 20 csehkorona ellenében tehető meg egy szakasz vadregényes út, Dobsinára a viteldíj odavissza 24 csehkorona, a jégbarlang belépődija 6 csehkorona végül a tarajkai sikló viteldija fel és le 6 csehkorona. Amint látható tehát a matlárházi szállásról, amely egyébként minden modern kényelemmel elvan látva, a Magas-Tátra legszebb helyei kis fáradsággal és csekély összeg ellenében közelíthetők meg. Jelentkezéskor a Menetjegyirodában 15 pengőt kell lefizetni, mig junius 4 ig az egész részvételi dijat. Ugyancsak junius 4-ig kell az érvényes utlevelekettömegvizum megszerzése végeit a Menetjegyirodaban átadni, amelynek ára P 2 40. Végül a kiránduláson résztvenni akarok junius 4-ig a Menetjegyirodában írásban jelentsék be, hogy Matiárházáról a fentebb jelzett első, vagy pedig a 2. sz. alatt jelzett csoportos kiránduláson óhajtanak résztvenni. Az elindulásnak a Bessenyeiiérről való pontos idejét a jelentkezéskor a Menetjegyiroda fogja megmondani. Súlyos kimenetelű cigányverekedés Nyirgyulajon A napokban Tejfel József és ifj. Zsámbó Sándor nyirgyulaji muzsikus cigányok összevesztek a közös kereseten. Előbb csak szavakkal vagdalták egymást, majd Zsambó előkapta a zsebéből a bicskáját és azzal Tejfelt a fején súlyosan megsebesítette. Tejfel a verekedés után nem ment orvoshoz és szakszerű kezelés hiányában a sebe annyira elgennyesedett, hogy orvosi megállapítás szerint aligha lehet megmenteni az életnek. A súlyos kimenetelű verekedés ügyében megindult a nyomozás annak megállapítására, hogy tulajdonképen ki kezdte a civakodást és az ennek folytatásaképen bekövetkezett súly os kimenetelű verekedést. Filléres papírszalvéta 100 drb 20 fillér az UJSÁGBOLTBAN wmm