Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 222-248. szám)
1926-10-08 / 228. szám
JNÍYÍRYIDÉK. 1926. október 8. egy-egy dísztárgyat cipelnek fel a pódiumra és kegyes beszéd kiséretében átadják a böszörményieknek Mi bizony nem hoztunk semmiélfe dijat mi tőlük akartunk hazavinni Hát meg is adtuk az árát. A vándordíjat^ a nagy fene boroskancsót nem nekünk adták, hanem a miskolciaknak. Azoknak több eszük volt. Vittek dijat és kaptak cserébe vándordíjat. Mi nem vittünk semmit, hát kiszúrták a torkunkat egy Bé listára helyezett első dijjal. Nem baj. De Hajdúböszörménybe többet nem megyünk. — Maradtam a Szerkesztő Urnák mint közönségesen Rudolf Valentinó A Általános közkívánatra! Csak pénteken az Apollóban. Rövid hirek. Szeptemberben 1 és fél százalékkal olcsóbbodott a megélhetés. Németország ötmilliárd aranymárkával tartozik a külföldnek. Jeritza Mária esténkint 140 millió koronáért énekel a berlini operában. A pénzügyminiszter rendelete értelmiében az adófizetési halasztásoknál is kell késedelmi kamatát fizetni. József főherceg október 10-ikén leplezi fe a szolnoki hősi halottak emlékmüvét. A közalkalmazottak kérik, hogy ügyeik intézését vegyék kl a pénzügyminiszter kezébőlA kis és középkereskedök 4 millió alaptőkével altruista pénzintézetet akarnak létesíteniNem hagyta jóvá a miniszter Debrecen 200000 dolláros kölcsönét. Oláhországban módosítják az állampolgársági törvényt. Kétezerháromszá2 helyett csak 650 tanulót engedtek beiratkozni a bukaresti német iskolában. Rodolf Valentinó legújabb filmje a Cobra Szombat, vasárnap a Diadalban. Az aradi vértanuk emlékünnepe az állami tanítóképző-intézetben. Nyíregyháza, október 7- A Nyirvidék tudósítójától. | A nyiregyházi áll. tanítóképző j intézet tanáritestülete és ifjúsága megható ünnepség keretében idézte fel a tizenhárom aradi vértanú emlékét. Az ünnepségen, amely az intézet uj épületének dísztermében folyt le, megjelent Sarudy Ottó, a 'kir. áll. tanítóképző intézetek főigazgatója is. Fél kilenc órakor kezdődött az ünnepség, amelyet az ifjúság énekkara a Himíiuszszal nyitott meg. Tüdős Zoltán V. ' é. tan. növ. előadta Szatháry Istvánnak A kő dalol c- megrázó erejű költeményét, amely az aradi vértanuk szobrának barbár lebontásával kapcsolatban a szoborban kiolthatatlanul élő erőt glorifikálja. Az ünnepség fénypontja Ehrlich Antal tanár zenemüvének bemutatása volt. Ehrlich tanár, aki már több kompozíciójával tanújelét adta zenepoétai erejének, Tóth Kálmán Az aradi vértanuk c- költeményét zenésitette meg. A regős énekként ható eleven erejű zenemüvet az ifjúság nagyzenekara ad\ta elő, a regőséneket, amelynek a zenekari rész kíséretéül szolgáit. Tóth Gusztáv III. é. növ. énekelte szépen csengő tenor hanggal- — A imü a régi regősénekek lelkét juttatta kifejezésre és szivbemarkolóan igaz érzéskivetitésével mélyen meghatotta a jelenlévőket. Czimbolinetz János IV- é. növ. az aradi kivégzés részleteit elevenítette fef szomorú emlékeket felújító dolgozatában. — Széchy Ferenc Mendelssohn gyászindulóját játszotta gondos előadásban, Hook Gyula V- é. növ. pedig a vértanúság következményeit fejtegette felolvasásában. Nagy hatást keltett Tóth Kálmán V- é. növendék, aki Agyagfalvi Hegyi Istvánnak Aratóünnep c- gyújtó irredentizmust sugárzó versét adta elő- A kegyeletes, Szép ünnepséget az ifjúság énekkara a Hiszekegy gyei zárta be. SZÍNHÁZ. Igazgató: Gulyás Menyhért. Heti műsor. Csütörtök, okt. 7. Dr. SzabóTüci. Péntek: okt. 8. Muzsikus terkó. Szombat, okt. 9. Csuda Mihály szerencséje. Vasárnap, ok. 10. délután 4 órakor Csókos asszony. Vasárnap, okt. 10. Csuda Mihály szerencséje. Hétfő, okt. 11. Csuda Mihály szerencséje. Csuda Mihály szerencséje. A magyar népmesék szivárványos világára gondolunk, mikor ezt az operett cimet halljuk. Nemcsak Csuda Mihálynak van itt szerencséje, hanem annak is, aki á színházba megy, aki tudva nem tudva, rabjává lesz ennek a világot bejáró ui operettnek. Emiitettük, hogy Rózsahegyi Kálmán ezZel a Bus Fekete—Zerkovitz operettel járja a világot és ezzel tufajdonképpen mindent el is mondottunk a Csuda Mihály szerencséjéről. Mert Rózsahegyi Kálmán a nevettetés vidám mestere, de utolérhetetlenül komoly, amikor a művészi eshetőségek mérlegeléséről van szó- Rózsahegyi, amikor reprezentatív szereplésről volt szó, azonnal a Csuda Mihály szerencséjére gondolt és ez szerencséje neki is, Bus Fekete Lászlónak és Zerkovitznak is. de szerencséje az amerikaiaknak is. — Nyíregyházán hetek óta nagy gond dal készülnek az uj operett bemutatójára. Rózsahegyi Kálmán szerepe Gulyás Menyhértnek jut és a direktornak ez a szerep lesz az idei szinpompás bevonulása a nagy sikeren: pálmás kertjébe. Endrődi alakítja Kabos szerepét. Az az Endrődy, aki maga képes elmulattatni az egész nézőteret az egész estén át. Berki Lili pompózus szerepe Tóth Boriskának juU aki 'ismert gondosságával készül a nagy szerepre. És Gaál Franciska sugárzó kedvességével Szigethv. Annus fog versenyre kelni- Ennek a talentumával annyi melegséget sugároztató művésznőnek a kezében minden szerepből tavaszos élet zsendül. Hát hogyha még olyan gazdag lelket kell sugároztatnia, mint Gaál Franciska szerepében. Z- Molnár Lászlóval Soltit fogják összehasonlítani, akin látták ezt az operettet a fővárosban. Meg vagyunk róla győződve, hogy az összehasonlítás Solti nimbuszát csak növelni fogja. Székely René is elemében lesz Forrai Rózsi szerepében. Nagy kacagó estnek van jelezve a Csuda Mihály szerencséjének bemutatója. Kacagásra hívnak. Van-e ma ennél figyelmet keltőbb toborzó 1? Szombaton este tűnik ki, hogy ez a toborzó Nyíregyházán is kedves A Vígszínház nagy sikerű újdonsága A Noszti-fiu esete a Tóth Marival c- vígjáték, melyet Mikszáth Kálmán regényének fel használásával Harsányi Zsolt irt. Pesten még ma is ingerlő újság. Nyíregyháza az első vidéken, ahol mar most színre kerül a pompás vígjáték. Különös eset a NosztJ Fiu esete Nyíregyházán. Tóth Mari neve kimaradt a szinlapról. Pedig Salgó Mária játsza ezt a bájos szerepet. Hol maradt,, hol járt, hogy igazol alibit a nyiregyházi Tóth Mari? Nem tudjuk, csa'k abban vagyunk bizonyosak, hogy a bemutató után nem lesz szükség szinlapra, hogy megtudjuk, ki alakította Tóth Marit. Salgó olyan kitűnő ebben a szerepben, hogy a szivek eleven szín lapjára irják nevét. * Ma este dr. Szabó Jucit nézik meg azok, akik meg nem látták és azok is, akik harmadszor akarják látni. Mert kétszer mindenki megnézi, hogy esjk a szerélem boldog lázába a doktorkisasszony. A dr. Szabó Juci szereposztása a következő: Dr. Szabó Juci — Koppány Erzsi Mici — Rózsássy Ágnes Keresztmama — O. Székely Rene Kuthy Bálint — Szabó István Virgil — Bihari László Kerekes professzor — Koftay Kálmán Böske — Pethö Mária Pincér — Révész Béla Első szolga — Kun Emil Második szolga - Lov'isS Józsej * Október 6-ika a Városi Színházban. A Városi Színházban tegnap Sardou Fedoráját újították fel. Mielőtt az előadás megkezdődött volna, Bihari László fekete magyar ruhában jelent meg a függöny előtt és hazafiúi érzéstől átliatott szavakban emlékezett meg az aradi tizenhárom vértanúról, majd nagy hatással szavalta ef Kozma Andor Vae Victis c- hatalmas költeményét. Sajnálattal láttuk, hogy az ünnepi estén a szinház csaknem üres volt. Rudolf Valentinó A SEJK Általános közkivánatra 1 Csak pénteken az Apollóban. — A Magyar Hirdető Iroda Amerikai Hirdető táblája elkészült s tegnap délben fel is állították a Korona-szálló előcsarnokában- A hirdető tábla az ajánlható nyíregyházi cégek hirdetéseit foglalja mamába, közli a pontos időt, melyet a Magyar Távirati Iroda időjelzése nyomán mindennap ellenőriznek. Az időjelzés természetesen nem a helyi órákhoz, hanem a középeurópai zónaidőhöz igazodik. Valószínűleg már a mai naptól kezdődőleg ki lesz függesztve rajta naponként a tőzsdei jelentés is. A tábla felállításával Havass Lajos, a MTI. nyiregyházi fiókjának vezetője figyelemre méltó üzleti 'érzéket árult el. A tábla tervezése és Ízléses kivitele pedig Pál József címfestő munkáját dicséri(*) Az autó: Mihály Dénes szakkönyve újból kapható az Ujságboltban. Ára egész vászonba kötve ífO ezer korona. HÍREK. | — •MMMMMMMN»>> KIS KAPTAK Október 8• Péntek. Róm. kath. Magy. N. A. Gör. kath. Pelógia. Prot. Etelka. Izr. ^lisri 30. Városi Szinház: Muzsikus Ferkó. DiadaC-Mozgó: A szerelem ellenőre, egy házasság vígjátéka 7 felv. — A pénz nyomorultja(5, 7 és 9 órakor). Apolló-Mozgó: A se]h, Rudolf Va'entino főszereplésével, egy forró szerelem regénye 8 fejezetben, kisérő műsorral (5, 7 és 9 órakor). Városi gőz- es kádfürdő : nyitva 6—fél 20 óráig. A gőzfürdő kedden e s pénteken csak nők részére van nyitva. Vármegyei Jósa-Muzeum•' nyitva 9-13 óráig. Egész héten át a dr. Szopkó és Gergelyffy-gyógyszertárak tartanak szolgálatot. Vásárok jegyzéke: Október 8-án, pinteken: A lat- és kirakodóvásár: Derecske, Nagyhalász, Tarpa. Kirakodóvásár: AIhó, Debrecen, Sarkad. A TE BESZÉDES KEK SZEMEDBEN... A te beszédes, kék szemedben Egy halk, bus árnyat látok én: Panaszt sikolt a hervadásróí Hangtalan hangon énfelém. Ajkad mosotyg vidám derűvel, Mintha tavasz nap sütne rád; Szemedbe meg temetni látom Titkon, életednek szép nyarát. E két végiét közt én ugy állok, Mint egy megszeppent k|; gyerek Kinek játékát mosoíyogva Viszik el kegyetfen kezek... Fidtt András. • • • • • — A tanitók jubiláris közgyűlése október 16-án Nyíregyházára gyűjti egybe nemcsak a hivatásos tanerőket, hanem a köznevelés ügye iránt érdeklődőket is. A diszgyülésen a Tisztviselő Dalkör írredentikus énekszámmal vesz résztAz estélyen pedig a Gárdonyi Géza irodalmi társaság nyújtja szellemi értékeinek legjavát. A diszgyülésre szóló meghívók már szétküldettek. A műsoros estélyre^ szóló jegyek pedig már kaphatók a Tanitók Szövetkezetében Nyíregyháza, Széchenyi-ut 1. — Az ifjúsági vöröskereszt mozgalom terjedése. Az ifjúsági vöröskereszt mozgalom erősödésének ujabb jele, hogy az áll- tanítóképző intézet ifjúsága is megalakította az ifjúsági vöröskereszt egyesületi csoportját. Az uj csoportot Horváth János gyakorlóiskolai tanító szervezte meg és vezeti. — Szülői értekezlet a gyakorló elemi iskolában. A kir. állami tanitóképzőintézettel kapcsolatos gyakorló elemi iskolában népes és magas színvonalú szülői értekezlet volt. Dr. Tóth Antal, a pedagógia tanára nagy érdeklődést keltő előadásban fejtegette a nevelés lehetőségének problémáját. Ferenczi István és Horváth János, a gyakorlóiskola vezetői értékes gyakorlati kérdéseket fejtegettek. Ferenczi István a gyakorlóiskola sajátos munkásságát, Horváth János ami*, kaiskola eszméjét fejtegette. A megjelent szülőkre mélyen hatottak az éretkezleten elhangzott fejtegetések.