Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)

1925-08-04 / 174. szám

1925. augusztus 4. JSÍYÍRVIDÉK. 3 tyárokrói is igy tudok meg egyetimást. Akük rettegésben tartották a Tiszamentét Még emlékeznek itt rá, sőt a tiszakarádi emberek részleteket is tudnak a betyárvilág utolsó fellobbanásáról, a Jakab—Tőrös—Recsku János társaságáról. Jakab Samuról, aki I Haváról kikerülve tisztes, békés életben őszült, azt mondják, hogy még ma is él Karádon. A három kalandos legénytől Dombrádtóí Rakamazig féltek minden faluban, minden tanyán. Ott bujdostak a Tisza-partján egykor hatalmas ősi nyár és tölgyerdőben, amelynek Tod-erdő volt a neve és amely a Dessewffy grófoké volt. Azóta azt az erdőt is kivágták és felszántották. A helyén szorgoskodó mezei munka közben ma is találkozik az erre lakó ember egy-egy hatalmas tölgyfacsonkkal, amelyet ott hagytak fészkében, olyan hatalmas erőVei fogta meg a nehéz tiszamenti földet. l A Tod erdőben senki fia fel nem lelte a bujdosó szegénylegény rejtekét, akiket a környéki juhászbojtár és halász, révész népség is rejtegetett a csendőr szeme elől. Mert az ő szerelésük már a csend" * őrvilágba, a hetvenes-nyolcvanas évekbe esik. Pedig ugyancsak keresték őket, mert ha valahol rávetették a szemüket a gazda szép borjújára, szeme láttára vezették ki az istállóból. Nem volt tanácsos szót vagy kezet emelni, mert akkor egy-kettőre felgyújtották a falut. A Iegdöbbenetesebb tettük azonban a Neszed-hidja mellett lakó zsidó korcsmáros meggyilkolása és kifosztása volt. Ettől kezdve irgalmatlan hajsza indult meg ellenük. A fikciós betyár* Jakab Samu volt a legfikciósabb, merészebb ,erősebb a három betyár között. Egyszer, amint a Tisza tufsó partján készülő töltésen jár, egyszercsak látja, hogy a csend őrök szemközt jönnek véle. Nosza odamegy a kubikosok közé, kabátot cserél, elveszi egyikőjük kubikló fufikját és szorgalmasan tolja a töltésre a földet egyenesen a csendőr felé. Még rá! is köszönt a biztos úrra. A csendőr megkérdi tőle: Hallja kend, nem látta erre felé Jakab Samut? — Dehogyis nem láttam. Itt volt biz az egész este, itt mulatott velünk, de azóta eltűnt. Igy felelt meg Jakab Samu, akit világért se mertek volna beárulni. Máskor meg éppen a hidasba szállt, amikor a révnél megjelent a csendőr, Jakab azonnaf átvette a kompon a révész szerepét és az igazi révészt ugy szerepeltette, mintha átkelő utas volna. Azután még meg is hivta illendően a csendőr-urat, hogy nem kiván-e átaljönni a komppal a Tiszán? A csendbiztos ur nem óhajott átmenni a túlsó partra és köszönte a révész uram figyelmét. Mikor aztán Jakab Samu átért a folyó túlsó partjára, onnan ugyancsak dévajkodva kiáltott át, nagyon csúfos pózba vágva magát. — Csendbiztos ur! Én vagyok Jakab Samu. Persze utána lövöldöztek, de ő akkorra piár jói elrejtőzött. Az utol>ó golyó Egyszer aztán rajtavesztettek a rettegett tiszamenti betyárok. Be árulták őket. Meglepték feleségüket íjiikor ebédet visz nekik tiszaparti rejtekhelyökre. Itt rontottak rájuk a csendőrök a berceli parton, a Diófaíaposon. Tőrös Jancsi a csendőr puska szavára pisztofyáVai felelgetett, de egy golyó lobogó ingujja alatt hónaljába fúródott. — Látták, amint a .sürü kukoricásba támolyog, mig két társa golyófütytől 'kisérve átaluszott a sebes Tiszán. Azt mondják a diófalaposi csatát elbeszélők, hogy a csendőrök csak harmadnap merték megközelíteni azt a helyet, ahol Törös Jancsi elesett. Akkor már harmadnapos hatott volt. Rövidesen kézrekeritették a másik kettőt ís. Jakab Samut hozzátartozói itatták íe, ugy tették a vasat a kezeire, Recsku Kis Jánost pedig otthonában. fogták ei* Vélük lezárul a Tiszamenti betyárhistóriák sora s a tiszamenti füzesek már nem nyújtanak menedéket a törvénnyel liarcbaszálió embereknek, akik a nagyvárosok kőrengetegében keresik a könnyű pénzen szerzett könnyű életet . A székesfővárosi gyermeknyaraitatási akció igazgatója a Sóstón. Megdicsérte a nyíregyházi gyermeknyaraltatási. Nyíregyháza, augusztus 3. A Nyirvidék munkatársától Nyíregyháza „város ezen a nyáron, julius 15-től augusztus hó végéig huszonöt szegénysorsu és üdülést kivánó nyíregyházi gyermeket nyaraltat. A nyaraló gyermekek ellátását Estók Aranka látja el kiválóan, foglalkoztatásukról pedig a gyermekekkel* való mesteri bánásmódjáról közismert Wagner Irén városi óvónő gondoskodik. Ezzel a nyaraltatási akcióval nemcsak a gyermekek és a szülők, hanem a szakemberek is a legnagyobb mértékben meg vannak dégedve. Legutóbb dr. Fekete Géza a székesfővárosi gyermeknyaraltási akció igazgatója járt a Sóstón, ahol* "tanulmányozta Nyíregyháza gyermek nyaraltatását. Fekete Oéza igazgató elragadtatással nyiálatkozotí Nyíregyháza város nyaraltató rendszeréről és kijelentette, hogy a sóstói gyermeknyaraltatási a hasonló céllal megindult akció elé példaképül kell odaállítani. — A Sóstón nyaraló gyermekek ellátása kitűnő. Fekete dr. váratlan látogatása alkalmával éppen husieves, tökfőzelék, ..csibepaprikás galuskával volt a gyermekek ebédje, akiknek egész idő alatt hasonló, igen tápláló ét. kezésben van részük, ami a hivatását ideálisan, önzetlenül felfogó. Estók Arankának köszönhető. A gyermekek változatos és testet-lelket uditő, erősítő napi tevékenységéről, szórakozásáról Wagner Irénke gondoskodik kifogyhatatlan szerettei és hozzáértéssel. A fővárosi szakférfiú elismerése legszebb jutalma Estók Aranka és Wagner Irénke fáradozásának és a város áldozatkészségének. L HAJDÚ ANNA énekművésznő eredeti dalbetéteket énekel Jtz izlandi halászok-bao Keddtől az Apollóban. Hogy bontották le a románok az aradi vértanuk szobrát? Legelőször az „Ébredő szabadság" bronz alakját távolították el. A „Nyirvidék" munkatársa végignézte a heteken át tartó szoborbontást. Egy asszonyt be akartak kisérni, mert a Szabadságtéren sirva fakadt. Nyíregyháza, aug. 3. A Nyirvidék tudósitójától. Temesvárról érkeztem Ujaradra hogy napról-napra ott lehessek az erdelyi magyarságot mélyen megalázó barbár szoborrombolásnak.tanui között, az aradi tizenhárom; vértanú Szabadság-téri szobrának lebontásánál. Reggelenkint jöttem át Ujaradról aj magyar pénzen épiitett s ai oláhok által ,üres és minden idegent megnevettető gőggel Decebal-ról elnevezett Maros hidon. A Szobor lebontását egy nagyváradi olasz szobrász vállalta. Szerencsénkre. Ez a derék nacionalista olasz, akinek Budapesten is van műterme, egy magyar mérnök segítségével, magyar munkaerő felhasználásával heteken át féltő gonddal és odaadással vezette a műremek lebontásának nehéz' munkálatait. Minden ellenkező hirrel szemben, mint szemtanú, megállapíthatom, hogy a, szobornak semmi baja, legkisebb bántódása sem történt. A bontás julius 1-én kezdődött és több, mint három hétig ítartott. Előbb a vértanuk szobrát körülépitő zárt fabódét bontották el. A szobor büszke, szép bronzalakjai : A babérkoszorút tartó páncélos,, pajzsos, kardos Hungária., amelynek szinte eleven figurája a szobor csúcsalakja, az »Ébredő szabadsága, az « Áldozatkészsége, »Harcrakészség<s. és a »Haldokló megdicsőülő harcosi, amelyek a szobor hasábjának négy oldalán helyezkednek ei, talán> ércszivük dobbanásával figyelték a börtön falát feszítő szerszám zaját. Keserű csalódás. Alighogy kibontakozott Hungária alakja az eltávolított deszkák közül, a munkások az előzetes román utasításnak megfelelően nagy ponyvát borított reá. A városban pillanatok alatt elterjedt a hír, hogy a románok gúnyból Hungáriát dominóba öltöztették. Mindenütt éles kifakadások hallatszottak de a félreértés csakhamar kiderült. Amint ai deszka burkolatot el\távolitották, a szobor köré állványoszlopokat emeltek, amelyekre' erős csiga felvonót szereltek fel. A sírás: izgatás. Hosszú esős napok bús egymásutánja következett. Egész' Aradon arról folyt a csöndes susogással ejtett, keserűn, fájón könnyes szó, hogy bontják a vértanuk szobrát. Talán csak aradi ember tudja átérezni olyan marcangoló kínnal, mit jelent a gyermekkora óta szaszabadnak, büszkének, harsonásnak és diadalmasnak látott szobor lebontása. Az elsőjvéső, amely a vértanuk szobrának kőiés bronztestébe feszült: szivet ért^a vértanuk városának fiait eleven fájdalommal sebezte szivén. Amig a bontás tartott, fegyveres őrök sétáltak a szobor körül. A feltűnően közeledőt durván eltávolították. Ám az aradiak, ha ezieken a napokon dolguk akadt a Szabadság-téren, sietve mentek tovább. De egyse állta meg, hogy könnyekre nej takadjon. Az egyik durva katona meglátott egy síró uri asszonyt. Be akarta 'kísérni. Ráförmedt: mit lázit jtt ? A néma könny is lazításba románnak. Pedig tudnia kellett, fiogy ő a lázitő. A vértanuk szobrának szentségtelen kezekkel való eltávolítása a leggyujtóbb lázítás, amely hatalmas lerővel szította fel a romángyülöletet,. Az )iÉbredő szabadsága az első áldozat. Az állványok felszerelése után a bronzalakoknak a kőalaptól való lazítása következett. Ezután a klaszszikusan szép bronzalakokra vastag láncot csavarnak rá. Legelőször az »£bredő szabadság«-ot verik rabbilincsek közé. Valóban jelképezése a rab magyarság sorsának, Erdélynek, ahol minden szabadabb gondolatot láncba ver az igazság napfényétől irtózó impérium. A mikor a táncok jól fogják a szpbor(testet, a csiga működni kezd, az »Ebredő szabadság« a levegőbe emelkedik, majd a csiga karjanak fordításával az előtérbe kerül, ahonnan leeresztik óvatosan az alátolt társzekérre. Fájdalmasan groteszk, amint a mozgalmas szooorcsoport a kocsin fekszik. A lendülő vonalak élnek és kiáltanak. Megindul a kioqsi s viszi a szemfedovel takart branz$tj s'a Forray-utcán át vonul a szomorú menet a régi lovardába, ahová a szobor részeit ideiglenesen elhelyezik. Megyek a szekér után kísérőnek. Szinte önkívületben követem erőtlen lábbal, meg-megbo tolva. £s jól látom azokat, akut a boltajtókban, ablakokban álltak sjnikor meglátják a lassan, szomorúan haladó kocsit, köny nyező szemüket elrejtve vonulnak vissza. A mártírokat másodszor is kivégzik, a vértanukat másodszor temetik... Az a sok könnyes szem hirdeti : a vértanuk örökké élnek, ha százszor iaf halálra szánják őket. Az »Áldozatkészség«. Kis bronz házioltár, amelyre egy szépséges asszony, gyöngyöKet, ekszeneket helyez, ez a bronz jalak jelképezte a vértanuk szobrán a negyvennyolcas nemzet világraszóló áldozatkészségét. Mikor a fákfyás »£bredő szabadságok elvitték, le van már bontva az »Áldozatkészség« oltára is. Ott áll az adakozó nemzetet jelképező bronzasszony egyedül. Kezét előre nyújtja, mintha keresné az oltárt, amelyet elvittek előle. Mindez olyan sokat mondó, olyan fájdalmasan jelképes. Igy lépnek, szállnak le a kegyetlen lánc fojtogató karjában julius 13tól, hétfőtől 17-ig, péntekig a szobor többi alakjai. Kedden, 14-én már csak Hungária áll, most is büszkén, most is diadalmas életet .követelőn. Elvitték az Ébredő szabadságot, az Áldozatkészséget, a Harcrakészség izmos óriását, a Hősi halált glorifikáló zászlós csoportot, most már Hungária sem állhat meg... Igy történt, igy a valóságban is. Hungária is... Pénteken, 14-én reggel ott fekszik hanyatt a társzekéren Hungária. Egy oláh katona észreveszi,