Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 49-74. szám)
1922-03-24 / 69. szám
JNftÉfflTIPÉK 1922. március 24 Operett a választási küzdőtéren. Az alliterációk röpirat, amelynek pontjai .megjavításra szorulnak Nyiregyháza, március 23. A Nyirvidék tudósítójától. Nyíregyházán a választási arénán egy lobogót bontottak ki, dr. Kállay Tibor pénzügyminiszter zászlóját, amelyre ez a két szó van felírva: egység é s munka. — Városunknak eddlig is cgysé(gjet kereső, szélső kilengésekre sohsem hajló, komoly lakossága, ennek a lakosságnak minden rétege, iparos, kereskedlő, gazda, tisztviselő, az epedve várt társadalmi béke és zavartalan alkotómunka vágyával és köszöntésével mint egy ember sereglett a zászlóbontás napján dr. Kállay Tibor köré. Ez az impozáns egyelakarás, igaza van a dr. Kállay Tibor előtt nyilatkozó komoly kisgazdáknak, máris eldöntötte a választást . A választások levegője, a mandátum napfénye azonban mindig előcsalja a szürke semmiben lapuló, de titokban érvényesülésért sóvárgó szerencselovagokat. A nyíregyházi arénán is bohócz jelent meg, hogy utánozza a tenni tudó athlétákat, utánozza azok mozdulatait. A politikai pierot egy jámbor kisgazdát vezetett pórázon és wagneri zenére táncot járatott vele. Ezzel a nyíregyházi választásnak meg van a maga opercttepizódja, hogy necsak lelkesedjünk, hanem mulassunk is egy kicsit. A mandátumot közvetítő ügynökre naiv hiszékenységgel hallgat a jobb sorsra érdemes gazdiauram, aki tán nem is veszi észre, hogy nézőtéren van, táncot jár és hogy a nézőknek pompás mulattatására szolgál . Az első harsogó nevetés akkor hangzott el a publikum soraiból, a mikor ama bizonyos plakátok megjelentek majd megduplázták a háhotát a leleplezett riasztó sürgöny bankdirektori pózbán irt sorai. Ezen a sürgönyön most odafent a pártközpontban is nagyszerűen mulatnak mióta a fent járt nyíregyházi kisgazdák és kisgazdaasszonyokból álló küldöttség elmondotta Nagyatádíi Szabó vezér és Mayer János miniszter előtt, mi az igazi nyíregyházi kisgazdatársadialom egy szívvellélekkel vallott akarata és hogy ki az a sürgönyöző impresszárió?? Az allUeráeiós röpcédulák Tegnap délelőtt kisgazdák jelentek meg a szerkesztőségünkben, akik a Lovas Kovács-féle jelölésen még nálunk is jobban mulatnak. Egy röpiratot mutatlak be, amely Polgárok! Kisgazdák! Munkások megszólítással Lovas Kovács Jánosnak, aki a röpirat szerint »pusztán egyszerű. becsületes« ember, tizenkél pontját tartalmazza. Hál igaz. amit a röpirat mond, Kovács János pusztán egyszerű ember. Olyan egyszerű ember, aki elhiszi az ő közvetítőjének, hogy ez a röpirat nagyon jól, okosan és szépen van megírva. A pusztán egyszerű ember nem tudja, hogy ez a röpirat olyan, mint egy lap a Debreczeni Bugyi Újságból, hogy viccek, nem is nagyon finom viccek vannak rajta. Vicc; mindjárt az is, hogy a polgárokhoz. meg a munkásokhoz is odakiált. — Mindkét tábor nagyon epedlve vágyik Lovas Kovács Gazda karjaiba!! Meg kéli adni azonban, hogy mihdgárt az első sorokban egy költői szépség van. íme ez a pompás a! 1 iteráció: »Az állam szekerét véres kézzel veszekedéssel vezetni nem lehet«. Nagyon szép. És milyen igaz!! A szekeret nem lehet vezetni. Látszik, hogy r ügynök fogalmazta ezt a mondatot. ö ugyanis a szekeret is vezetni szokta és pedig a benne ütő orránál fogva. — Lovas Kovács János jól tudja, hogy a szekeret nem vezetni, hanem húzni kell. A józan választók pedig még mást is tudnak ,azt, hogy az ország szekere ugyancsak elakadt, kátyubain van és hogy onnan kiemeljük, ahhoz nem elég pusztán egyszerű embernek lennünk, hanem oda tudás, sok tuldlás is kell. A tizenkét ponl De nézzük, mit is követel L. Kovács János uram, jobban mondva Wágnerbank igazgató ur. Tizenkét pontba foglalt követelés van előttünk. Nem tévesztendő össze a hires márciusi tizenkét ponttal. Követeli először a független, önálló Magyarországot. Halljátok??, — ö követeli ezt. Hát nem vagyunk elég függetlenek, önállóak?? És ha nem, kitől függünk még?? Ha jól tudjuk ,a kisantant az, amely önállóságunkba ugyancsak bele üü Éaz orrát. Valószínű tehát, hogy L. Kovács a csehektől 1, oláhoktól, rácoktól követeli önállóságunkat. Nézzük miként kövelel i?? Talán megfenyegeti őket, hogy adják vissza elrabolt területünket, mert különben baj lesz?? Dehogy!! A röpirat má sodik pontja megmondjja, miként akarja ő függetlenségünket biztosítani. Ezl a pont ezt mondja: »követeli a legteljesebb megegyezést, békességet szomszédainkkal«. Legteljesebb megegyezés az oláhokkal és csehekkel. No ebből aligha születik meg a független, önálló Magyarország!! Hasonlóan élces a harmadik pont is. Ebben megint olyant követel L. Kovács amit, ha jól tudunk, minJd|en jelölt, még Kállay Tibor is követel: a termelő munka megindítását minden vonalon. Csakhogy' Kállay Tibor nemcsak követeli ezt a termelő munkát, hanem csinálja is éjjel-nappal szakadatlanul. L. Kovács János és Wagner bankigazgató ur se követeljék minden vonalon a termelő munkát, hanem csinálják a saját vonalukon. Azaz a kisgazda ne a dunaparii palolába menjen termelő munkázni, hanem oda, ahová képessége, szakismerete utalja, valamint az ingatlanban közvetítő is maradjon az adásvételnél és ne termeljen vicces képviselőjelölteket, mert ezekből úgyis van elég ebben a szegény országban . Mézes ígéretek A röpirat többi pontozala olyan a választóknak, mint a gyerm ekek nek a csoko ládés kirakat. Tele van édies bonbonokkal. Van ott neked való is, nekem való is. Pl.'Néz.d csak ezl a Kovácsot, ő követel ú fogja a forgalm iadó eltörlését. Milyen jó is lesz. Veszik a szivacsot és letörlik yele azt a fránya forgalmi adót. És ezt a pusztán egyszerű ember fogja meglenni. Mi ebhez képest az a Kállay, aki felírja azokat az adókat!! Szóljatok kérlek dV. Benes polgármester urnák, hogy azonnal hagyja félbe a városházán az előmunkálatokat .amelyek á forgalmi adó szedésere szolgál óhelyiségekben folynak. L, Kovács úgyis ei fogja törölni a foiigjalmit. Igaz, hogy a város most a forgalmi adóból építteti a szükséglakásokat, amelyek után mosl annyi szerencsétlen lakástalan sokkal, inkább vágyik, mini arra, hogy L. Kovács legyen a képviselője, de mindegy L. Kovács köveleli a forgalmiadó eltörlését és Ö ebből nem enged, bár pusztán egyszerű ember. Viszont nem baj, ha azok a szükséglakások nem is épülnek fel, mert nézzétek, ő ugyanezen a röpiraton a 13. pontban követeli a tömcglakások megszüntetését is. Már pedig a napnál is világosabb, hogv ha a tömeglakások megszűnnek, a tömegeknek nem is kell lakás. Vannak a követelések között édességek mindenki számára: válaszd! ki belőlük a tiédet: L. Kovács köveleli az élelmiszer kiviteli tilalmát, adidiig, mig fölösleg nem mutatkozik. Ha jól tudjuk, a gazdák, ha igazán követelnek, nem röpiraton, akkor a sertésecske meg a borocska, meg a tisztecske kivitelét követelik. A 6. pont követeli az államárdrágitó áremelésének megszüntelését. Lássátok, igy az igazságra tapintani csak egy pusztán egyszerű ember tud. — Meri ti naivan azt hittétek ezelct , hogy vau közvetítő uzsora, meg piaci uzsora, a gazdák meg azt, hogy csizmaáremelés van, nem, ez óriási baíhiedélem, ilyen uzsorák csak az Árvizsgáló Bizottságok lázálmaiban léteztek. Kovács bácsi enynvire nem tud elfogult lenni, ő kimondja kereken a szinigazságot: a piac, a bolt az olcsó, az állam, az az árdrágító. Ja, az államnak nincs szavazati joga, őrá rákenhetjük a tojás, meg a csizma, meg a ködmön magas árát is. És még sokat követel L. Kovács uram. Nagyon megható, hogy a népnek ingyen népfürdőket követél. Ez szép, tiszta dolog. Ez kell. Ha egyelőre nincs is pl. munka és sok a munkanélküliség, meg van a népnek egynéhány más gondja is, nem baj. Fürödjön meg az ingyen fürdlőben. Ez fel fogja üdíteni Nagyon szép az is, hogy az iskoláknak ingyen toliat, tentál és kisirkát követel. Erre a hírre a Ferenczy, Szántó stb. cégek vagonszámra rendélték meg a tanszereket. Beint van, vagy nincs?? Egv táborban ez a gazdag! program is csalódást keltett. A tisztviselők tiborában. Nem baj, ők úgyis KáUayra fognak szavazni. Megérdemlik a sorsukat. Egv tisztviselő azonban azt mondja, hogy ők is bent vannak a L. Kovács féle programúiban. A 13. pontban. Egy ugyanis tüdőbeteg sz a" ualóriumokat. kórházakat követel. Ezt nekik szánta L. Kovács. Mire szorul a programm?? Ha valaki azt mondaná, hogy elfogultan olvastuk a röpiratot, erre maga Kovács cáfol rá. A röpirat végén ugyanis az van, hogv »ezek nagyjában azok a pontok, amelyek sürgős s lelkiismeretes megjavításra szorulnak.« Hát ez igaz. Ezek a pontok ugyancsak csak rászorulnak a sürgős és lelkiismeretes megjavításra. Már van is emberünk, aki sürgősen és igen pontosan meg fogja javítani ezeket a pontokat. És ez az ember nem más, mint dr. Kállay Tibor, aki, ha valamit pontba foglal, az nem, szorul javításra, mert ha nem is lesz tizenhét pontja, de mind olyanok lesznek, ami szerint cselekedni is fog. SUHASESZ LAJOS mübutor árucsar noka saját készitményü bútorai a legolcsóbb arban szerezhetők be. Nyiregyháza, g. kath. parochia, Bethlen-utca 5. szám. 1400 • T- — 27-én este Koronában Néhány jegy még kapható Ferenczinél.