Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-01-27 / 7. szám

Nyíregyháza, 1916. január 27. Csütörtök XXXVII. évfolyam, 7. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 12 K, Félévre 6 K, Nagyedévre 3 K, Egyes szára ára 12 f. — Tanítóknak íélár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. TELEFON SZÁM SS9. POSTACHEQUE 2955«. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számíttatnak. Legolcsóbb hírdttéft 1 R. Hivatalos hirdetések sora 60 T A nyiittér soronként 80 f> Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit Itália. Dr. Pröhle Vilmos. Montenegró részéről a békekérés és a fegyverleiétel megmarad ténynek, bármennyire hangoztatja is az entente, hogy mi a montenegrói cselhez fűzött reménységünkben véresen csalódtunk. Először is már akkor, mikor Tisza István a képviselőházban bejelentette Montenegró kapitulációját, legkiválóbb politikusaink ugy nyilatkoztak, hog3

r a montenegrói ügynek ilyetén fordulata jelentőségében nem becsülendő tul. Nem is becsültetett tul. Hiszen ha Nikita békeajánlatát igazán életbevágó dolognak tartotta volna a mi hadvezetőségünk, nem követelte volna hozzá bevezetésül a lehető legsúlyosabb feltételt: a feltétel nélkül való fegyverlerakást. Nikila és kormánya, ugy látszik, ismét az entente hatalmába és vonzási körébe került; legyen velük boldog az entente; Montenegro, az ország és a nép, a mi hatalmunkban van s igy ma is feltehetjük azt a kérdést: vájjon melyik ellenséges ország részéről várhatunk legközelebb békeajánlatot. Békeajánlat tételére minden velünk ellenséges lábon álló országnak volna ezer és egy oka. Mindegyik ezer sebből vérzik, és egyik sem bizik többé a maga erejében. liogy ily körülmények között mégis leginkább Itália nevét emlegetjük, valahányszor uj békeajánlat lehetőségéről beszélünk, annak meg van a maga különös és Itáliára nézve egyáltalában nem hízelgő lélektani oka. Nem a harctéri helyzetre gondolunk, hanem arra a helyzetre, amely a világháborút megelőzte. Itália szövetségesünk volt. Először elárult bennünket, titokban; aztán egy hirtelen briganti-mozdulattal hátba támadott bennünket. Ezt maga a hivatalos Itália is beismerte és szövetségesei is ugy tudják a dolgot, mint mi. • Már pedig a hütelenségnek, a hitszegésnek a természetrajzát mindenki ismeri akár magán, akár közéletbeli vonatkozásaiban. >i Aki egyszer tudott hütelen, hitszegő lenni, annak a második, harmadik sőt X-ik hitszegéshez is csak alkalom kell, semmi egyéb. Itáliában nem bizik senki, még maga Itália sem, nemhogy Nikita biznék benne. Ennek az abszolút megbízhatatlanságnak köszönheti Itália azt, ami vele eddig történt s annak köszönheti majd az elkövetkezendőket is. Lehet, hogy ő fog a békekötés feltételei iránt legközelebb érdeklődni. De ugyan mit lehetne Itáliának válaszolni, milyen feltétellel lehetne Itáliával szóba állani. Az embernek az esze valósággal megáll. Hitszegővel nem tanácsos, nem lehet, nem szabad szóba állani; ezt diktálja minden józan ész és ép erkölcsi felfogás. És az a tenger sok olasz vér, ami eddig lefolyt, az a töméntelen sok temetetlen olasz hulla, amely rajvonalaink előtt hever, nem tud változtatni azon a tételen, hogy Itália a nemzetközi érintkezésekben erkölcsi halolt, a hitszegés erkölcsi hullája; ő beszélhet, kérhet, ma, holnap, holnapután; de szóbaállani vele nem holnap, se azután.... tanácsos se ma, se J magyar szent korona igényei a volt mellékorszégokra-" Immáron belépünk a negyedik félévbe annak a háborúnak, amelyet irigy ellenségeink alattomos aknamunkával kovácsoltak ellenünk. A mi ügyünk igaz; mi létünkért viseljük e reánk kényszeritett háború minden borzalmát, minden terhét. Nem a hóditás-vágy vitt bele e háborúba, melynek esélyei reánk nézve — különösen eleinte — nagyon bizonytalanok voltak; hiszen ennek ellene szól egész multunk; mi élni akarunk, de ez élhetés lehetőségéhez engedélyt sem kérni, sem elfogadni nem vagyunk hajlandók senkitől. Azt hangoztatta diplomáciánk, azt hirdették politikusaink is a háború megindításakor, hogy hódítási célunk nincs. Igy nyilatkozott gróf Andrássy Gyula is «Á jó béke céljai» cimü munkájában, midőn ezeket mondja: «A mi célunk nem lehet valamelyes konkrét országrész meghódítása, mert nincs egyetlen olyan hódítás sem, amely felérve azokkal a veszélyekkel, azokkal az áldozatokkal, amelyekkel a háború jár, amely felérve azzal a vérrel, amelyet ontunk.» Igy szól Andrássy munkája elején ; míg végén ezeket mondja: «Ha célunk nem is hódítás, nem is a jelenlegi európai államok területének hódítása, a háború teljes erkölcsi jogot ad mind ahhoz, amit előnyösnek tartunk magunkra nézve és a jövő békéjére nézve. Ellenségeink nem kímélnének, ha győznének. Esetleges hódításoktól tehát ne riadjunk vissza mellék területek miatt, hanem kizárólag csak a mi előnyünk által vezettessük magunkat.» A harctéri események tényleg ugy alakultak időközben, hogy szükségessé vált a hódítás kérdésével is foglalkozni. A központi hatalmak óriási tér nyeressége önkéntelenül e kérdést tolja előtérbe: Vájjon mit tartanak meg a győztes államok a meghódított területekből? E kérdés minket magyarokat is közelről érdekel, mivel — különösen a Balkánon — a mi igényeink is kielégítésre várnak. Ezért felette oly aktuális és érdekes az az előadás, melyet dr. Buza László, a sárospataki jogakadémia kiváló tanára tartott a napokban Budapesten, a Magyar Jogászegyesületben, melynek cime: A magyar szent korona igényei a volt melléktartományokra. Köztudomásu, hogy Ausztria közjogászai semmiféle önállóságunkat sem akarják elismerni, sőt meglévő állapotainknak is felforgatására törekesznek. Legutóbb Bervatzik, a bécsi egyetem tanára támadta meg nemzeti egységünket 'és gúnyolja ki Deák és Andrássy közjogi elveit. így szól többek között: «Fiume nem illeti meg Magyarországot, hanem Horvátországot; Magyarországnak Dalmáciára való joga is illuzórius, sőt az Erdéllyel való Unió jogszerűsége is vitatható; Bosznia-Hercegovinához semmi joga sincs a magyar szent koronának.» PZ felfogás ellen száll síkra Buza említett előadásában s a közjogi és alkotmányjogi argumentumok súlyával — szinte — széttépi a Bervatzik levegőből kapkodott állításait. Az elfoglalt Szerbiát illetőleg hivatkozott a királyi hitlevél harmadik pontjára, mely igy szól: Magyarország és társországainak mindazon részeit és tartományait, melyek már visszaszerezlettek és azokat, amelyek Isten segedelmével ezután fognak visszaszereztetni, koronázási eskünk értelmében is a nevezett országhoz és társországaihoz viszszacsatoljuk.» Ez alkotmány-törvény alapján állva fejtette ki Buza, hogy Magyarországnak valóságos jogigénye van az uralkodóval, illetőleg Ausztriával szemben arra, hogy. ha régi magyar területek visszaszereztetnek, aminő a jelenleg elfoglalt Szerbia területe is, azok Magyarországhoz és ne Ausztriához csatoltassanak. A közösen viselt háborúban elfoglalt területek nem feltétlenül közösek Ausztriával. Ha régi magyar tartományok foglaltatnak vissza, azok a királyi hitlevél alapján Magyarországhoz csatolandók és igy csak azok a területek lesznek ideiglenesen, a hovatartozás eldöntéséig közösek, amelyek nem állottak sohasem a szent korona fennhatósága alatt. Dr. Buza László kétségtelenül a leghelyesebb és alkotmányjogi argumentumokkal alaposan támogatott állásponton van fennti kérdést illetőleg. Mert királyi hitlevelünk alapján — melyre királyaink koronázásukkor esküt tesznek — Magyarországnak minden előzetes alkudozás mellőzésével igénye, joga van a meghódított Szerbiára, illetőleg annak arra a részére, amely a Magyar Szent Koronához tartozott. Tehát Szerbia háború utáni helyzete nem képezheti vita tárgyát, mert annak békekötés után eo ipso, a Magyar Szent Korona tulajdonába kell átmennie. E pontnál önkénytelenül felmerül Bosznia Herczegovina hovatartozásának kérdése. Ez ország hosszú időn keresztül szintén a Magyar Szent Korona részét képezte, melynek azonban államjogi helyzete — tekintve az 1878-as okkupációt és az 1908-as anexiót — még ma sincs tisztázva. A mai tényleges állapot az, hogy Bosznia Hercegovina Magyarországnak és Ausztriának kondominiuma (közös mellékországa), mely állapot azonban oly bizonytalan és semmitmondó, hogy e szegény országnak még állampolgársága sincs. De nemcsak az a hibája Bosznia Hercegovinának, hogy állampolgársága sincs, hanem nagyobb hiba az, hogy semmije