Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 1-24. szám)

1910-04-10 / 15. szám

13-ik szám. N Y I R V I D É K 1910. m á rc iu s 27 . 5 elkészíteni: 18X24-es méretű felvételek első példánya helyben 4 kor. ugyanaz vidéken (de legalább 3 felvételnél) az első példány 5 kor. további példányok mindkét esetben 2 korona. 13 X 18-as méretű felvételek első példánya hely­ben 3 kor. ugyanaz vidéken (de legalább 3 felvételnél) az első példány 4 korona további példái yok mindkét esetben 1.50 f 11. Vidéki felvételeknél útiköltség oda és vissza. — Eset­leges nagyobb méretű felvételeknél a fentiekhez arányes, mérsékelt árakban. Ezek alapján — méltán nevezve ez alkal­mat az előbb jelzett feltételek folytán a leg­kedvezőbb alkalomnak, — egész tisztelettel fel­hívjuk kiállító közönségünket, hogy a közös érdek céljából is azt minél nagyöbű számban felhasználni szíveskedjék. Vidéki telvételek érdekében kérjük az eset­leges kívánalmakat, a felvételek tárgyait, tzok hozzávetőleges számát és a felvétel napjául kivánt határidőt tudatva, akár közvetlen Hu­nyady László fényképész úrhoz, akár pedig — esetleg rövid uton — vármegyei Gazdasági egye­sületünkhöz (telelun 113 ) juttatni. Kelt. Nyíregyházán, 1910. április 9. A kiállítás vcgrtha/tó bizottsága. ÚJDONSÁGOK. Telefon szám 139. Közgyűlési naptár. A „Boni* gyártelep és mezőgazdasági rész­vénytársaság rendkivüli közgyűlését április hó 10-én d. e. 10 órakor tartja. A nyíregyházi kerületi munkásbiztositó pénz­tár rendes évi közgyűlését április hó 10-én d. e. 10 órakor tartja. ,A Szabolc; megyei Takarékpénztár" rend­kivüli közgyűlését április hó 17-én délelőtt 11 órakor tartja. A nyíregyházi leányegyesület ez évi rendes közgyűlését április hó 10-én vasárnap délelőtt 10 órakor tartja. Kérelem a város közönségéhez. Nyíregyháza város évről-évre tetemes áldo­zatokat hoz a város utcáinak és tereinek befa­sitása érdekében. Ez évben is több utcán ültetett fákat, a melyek nemcsak a várost diszitik, hanem a nyári hőség, a szél és por enyhítése és a levegő üdi­tése által a város minden lakosának előnyére szolgálnak. Ezeket a fákat, valamint a nyilvános ker­tekben levő ültetvényeket, bokrokat és gyep­területeket megőrizni és gondozni csak ugy lehetséges, ha tz iiányban a város egész közön­sége segítségére van a hatóságnak. Tisztelettel felkérem a város összes lakos­ságát. szíveskedjék a város utcáin és terein levő fák, bokrok és egyéb ültetvények megőrzésében a hatóságnak támogatást nyújtani. Ne engedjék, hogy azokat a gyeimekek, avagy a felnőttek is, akár pajkosságból, akár gondatlanságból, akár rosszindulatból rongálják, gázolják, tépdessek. Ne engedjék, hogy azokban az állatok kart tegyenek. Ha pedig ebbeli közbelépésük ered­ménytelen maradna, szíveskedjenek a tapasztalt rongálásokat a mezőrendőri ügyosztály tudomá­sára juttatni, ahol a kárt tevő, avagy a kárt okozó állat gazdája szigorú büntetéssel fog súj­tatni. Nyíregyháza. 1910. április hó. Májerszky Béla, polgármester. — A nyirbogdányi választókerület 48-as és függetlenségi pártja a mult vasárnap délelőtt tartotta meg, Mezőssy Gusztáv pártelnök vezetése alatt képviselő jelölő közgyűlését, a kerület minden részéből összesereglett választó polgárság tömeges részvételével. Mezőssy Gusztáv elnök bejelentvén a közgyűlésnek, hogy Kállay Leopold, a kerületnek 18 éven át, elvei mellett törhetetlen hűséggel kitartott 48-as és függetlenségi párti eddigi képviselője, hozzá intézett táviratban tudatta vele, hogy a jelöltségre nem reflektál: a köz­gyűlés háláját és köszönetét fejezte ki a kerület volt képviselője iránt, ki hűséggel ragaszkodva elveihez, szeplőtlenül adja át most a függetlenségi zászlót megbí­zóinak. Mezőssy Gusztáv elnök ezután lelkes beszéd kíséretében kérte föl gróf Vay Gáboit, hogy vegye kezébe ezt a zászlót, vezesse azt törhetetlen hazafiságával dia­dalra; fogadja el a jelöltséget. Szűnni nem akaró éljenzés fogadta ezt a fölszólítást, mire Vay Gábor gróf hatalmas beszédet mondott., szavainak lelkes, szinte sugárzó igazságaival magá­val ragadva hallgatóit s kijelentve végül, hogy a jelöltséget elfogadja. Mint értesülünk Vay Gábor gróf a héten kezdi meg körútját a kerületben, — Figyelmeztetés. A kézbesítések akadály­talan eszközölhetése céljából figyelmeztetnek a felek s a t. ügyvéd urak, hogy a helyben lakó egyes személyek lakását legalább kerület, utca s lehetőleg házszám szerint is közelebbről jelöl­jék meg. mivel a beadványoknak ennek megfe­lelő pótlása iránti iniézkedés egyrészt a bíró­ságra felesleges munkát idéz elő, másrészt az az ügymenetre és a felek érdekeire is hátrányos következményekkel jár. A m. kir. tszék Elnöke. — Az alispán rendelete. Mikecz Dezső, Sza­bolcsvármegye alispánja körrendeletben hivja fel a hatóságokat, hogy mulalsági engedély ki­adásánál a legnagyobb körültekintéssel járjanak el, nehogy megismétlődjék az óköritói tűzka­tasztrófa, ha mindjárt kisebb arányokban is. A rendelet szószerinti szövege a következő. „A járási főszolgabiráknak és Nyíregyháza város rendőrkapitányi hivatalának. Ámbár nem kétlem, hogy a szomszéd vér­megyében. Ököritó községben előfordult borzal­mas szerencsétlenség intő példáján okulva az elsőfokú rendőrhatóságok, összejóvetelpk, látvá­nyosságok, táncmulatságok stb. engedélyezésénél a legmesszebbmenő óvatossággal és elővigyázat­tal fognak eljárni, mindamellett én is figyelmez­tetni kívánom a hatóságokat azon óriási felelős­ségre, mely az engedélyezési eljárásra > hivatott közegeket terheli, amidőn egy elhibázott, vagy kellő alapossággal nem teljesített intézkedés száz.tkra menő emberéletet kiván áldozatul. Felhivom tehát a tek. urat, hogy ilynemű kérdések elintézésénél a legnagyobb körültekin­téasel járjon el, gondoskodjék mindazon intéz­kedések megtételéről, melyek bármely szeren­csétlenség bekövetkeztét emberi számítás szerint kizárják és csakis akkor adja ki az engedélyt, ha e tekintetben felelőssége érzetében minden intézkedest megtett." — Villanyvilágítás Nagykállóban. Nagykálló község képviselőtestülete e hó 7-én tartott köz­gyűlésén elfogadta a villanyvilágításra vonatko­zólag a nyíregyházi villamossági r.-t.-gal kö­tendő szerződést. A szerződés értelmében Nyír­egyházáról Nagy kállóig és Nagykálló község utcáin a vezetéket a világítási vállalat állítja fel. Nagy­kállóban a közvilágítást 20 egész éjjel égő és 60 fél éjjeli lámpa fogja ellátni, ezeknek és egy ivlámpának világításáért fizet a község évi 2100 koronát. A magánosok részére a villany árem ára mindenkoron egyenlő lesz a nyíregy­házi árakkal. Az utcai izzó lámpák 25 gyertya­fény erejű fémszálas izzólámpák lesznek. — Uj hivatalos órák. A lapunkban már kö­zölt igazságügyminiszteri rendelet értelmében április hó 1- sejével az összes bíróságokhoz tar­tozó hivatalokban uj rend lépett életbe, mely­nek legérdekesebbje az, hogy a délutáni hivata­los órák eltöröltettek s e helyett most d. e. 8 órától d. u. 3 óráig folyik a munka a bírósá­goknál. Felek részére a telekkönyvi iroda 9—l-ig, egyébb irodák 9-től 11 ig álianak rendelkezé­sére. Vasárnap munkaszünet van s csakis ins­pekció tartatik. — Kereskedők és Gazdák Köre. A modern sociologia köréből vett előadások ez idei soro­zatának befejezéséül f. április 15-én pénteken este 9 órakor saját helyiségében dr. Jászi Oszkár úr fogja előadását megtartani arról, hogy hogyan születik a nemzet ? A kiváló tudós előadására a müveit közönség figyelmét azzal hívjuk fel, hogy vendégeket — a kör mint eddig — úgy ezúttal is szívesen fogad. — Telefon előfizetők figyelmébe. Kereskede­lemügyi m. kir. miniszternek f. évi március hó 19-én kelt 2232 V./910. számú rendeletével — felmerült esetekből kifolyólag figyelmezteti a távbeszélő állomások előfizetőit, hogy a távbe­szélő „szabályzat 1' 42. pontjában foglalt ama kedvezmény, hogy az előfizető állomását díjta­lan használatra másoknak átengedheti, csakis a helyi forgalomra terjed ki. A távolsági (interur­bán, környékbeli, törvényhatósági) forgalomban tehát az előfizető állomását az évi átalány el­lenében, csakis az állomás tulajdonosa használ­hatja. Az ezen forgalmi viszonylatban az előfi­zetői állomásokról mások részéről kezdeménye­zett beszélgetések díjkötelesek. Az előfizető állo­másról kezdeményezett díjköteles beszélgetések dijáért az állomás előfizetője szavatol. — Kalotaszegi háziipari kiállítás vá­rosunkban. A kiállítás védnöke: Májerszky Béla polgármester. Folyó hó 14-től, kezdve városunk közönségének alkalma lesz, hogy egy szokatlanul kedves, intim és érdekes kiállítás­ban találjon gyönyörködtető szorakozást, ami egyszersmind hasznos tanulmányul is fog szol­gálni. A Bánffyhunyad és Kolozsvár közt elterülő Kalotaszeg hegyvidéki községeinek szegénysorsu tiszta magyar lakossága évtizedek óta kézi ipar­űzéssel keresi meg kenyerét. A féifiak bútoro­kat, külcnfele irodai és szalontárgyakat farag'­nak tömör keményfából a leglelkiismeretesebb gondossággal. E?.t a kézi foglalkozásukat való­sággal a művészetig vitték, olyan csinos, tet­szetős és gondosan elkészített minden egyes a kezük alól kikerülő tárgy. Amellett hamisítatlan tiszta magyar motivumos, amelyhez hasonlót nemcsak Magyarorszag, de a világ egyetlen helyén sem állítanak elő. Ezeknek az iparter­mékeknek értékesítésére Kőrösfőn iparpár;oló szövetkezet alakult, amely a kész árukat az egyes iparüzőktől átveszi és azonnal kifizeti, hogy azok munkájukért a fenntartásukhoz szük­séges keresetükre ne legyenek kénytelenek addig várni, amig vevő jelentkezik. Ez a szövetkezet most Budapesten központi telepet létesített és a fővárosban állandó háziipari kiállítást nyit meg a kalotaszegi kézi ipartermekekből. Elha­tározta azt is, hogy az ország jelentékenyebb vidéki városaiban, igy Nyíregyházán is vándor­kiállítást rendez. Ezeken a kiállításokon nem­csak a kőrösfői szövetkezet háziipari cikkei, hanem a kalotaszegi nők bámulatosan szép kézi hímzései, a hires „kalotaszegi varrottas"-ok is szerepelni fognak. A tőzsgyökeres magyar, kéziipart űző lakosság megélhetését fogja elő­mozdilani mindenki, aki a hazai ipar eminens pártolásával ezt a kiállítást, melyet díjtalanul tekinthetnek meg, meglátogatja és a tetszetős, hasznos és meglepően olcsó művészi tárgyakból vásárol. A kiállítást a budapesti telep igazgatója Bokor Imre fogja vezetni. A kiállítás meg­tekinthető a nyíregyházi városház nagytermében naponkint d. e. 9—l-ig, d. u. 3—7-ig. Bezárul 1910. április 18-án, hétfőn este. — Belépődíj nincs. — A nyíregyházi városi dalegylet elha­lasztott közgyűlését folyó évi április hó 10-én, d. e. 10 órakor a városháza kistermében tartja, melyre az elnökség a dalegylet tiszteleti, pár­toló és működő tagjait hazafias tisztelettel meg­hívja. A közgyűlés tárgyai: 1. Elnöki megnyitó és előterjesztései. 2. A számvizsgáló bizottság jelentése. 3. Az 1910-ik évi költségelőirányzat tárgyalása. 4. Általános tisztújítás. 5. Elnöki indítvány a dalegylet 25 éves fennállásának ünnepélyére nézve. 6. Esetleg egyéb indítványok. Helyben, 1910 évi április hó 3-án. Dr. Frok Gyula, dalegyleti elnök. Fazekas János, titkár. Jelentkezési felhivás a nyíregyházi női kereskedelmi tanfolyam 1910 — 1911-ik évfolyamára. Nyíregyháza varos által a polgári leány­iskolává! kapcsolatosan szervezett s 1909. szep­tember havában megnyílt egy évfolyamú női kereskedelmi tanfolyamnak az 1910 —1911. tan­évre fenntartását, ezen tanfolyamra vonatkozó miniszteri rendelet értelmében a folyó iskolai év végével ismételten kérelmezni kell a vallás és közoktatásügyi miniszter úrtól. Bár e tanfolyamnak gyakorlati jelentősége közismertté vált s annak évről-évre fenntartása közóhajt képez, az iskolafenntartó város mielőtt az engedély megadását kérelmezné, tájékozást kiván szerezni a hallgatók számáról. Annak megemlítésével, hogy a már hivat­kozott miniszteri rendelet értelmében rendszerint

Next

/
Oldalképek
Tartalom