Nyírvidék, 1899 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1899-11-26 / 48. szám
4. N T t K V t U É K" — ,,Á Bessenyei kör" első estélye. Lapunk mult számában jeleztük már, hogy a „Bessenyei kör" estélyeinek sorozatát deczember hó 2-án kezdi meg egy műkedvelői előadással. Két egy felvonásos színdarab kerül előadásra. A „Barátságból" czimű vígjáték, amelyben a nevezetesebb szerepeket Irján Etelka, Maurer Irenke, dr. Konthy Gyula és Baróthy Zoltán fogják betölteni. — A másik Thury ZoltánJ bájos drámája: „Susannea melynek cziros/.erepét dr. Ferlicska Kálmánné úrnő játsza. Partnere Szabó László lesz. A többi szerepeket Irján Etelka, Jósa Andrea, Rónay Jenő, Baróthy Zoltán, Árvay Géza, Pavlovits Sándor, Szlaboczky Ernő ismert jeles működők látják el. Az előadásra előjegyezni dr. Prok Gyula főtitkárnál lehet. Már ezúttal is módunkban van jelezni, hogy a második estély nyilvános jelleggel január hó 6-án lesz rendezve, amelyre közreműködését Ábrányi Emiiné, Wein Margit, a királyi Operaház jeles tagja is megígérte. Ábrányi Emil ezen estelyen felolvasást fog tartani. Általában az igazgató-választmány teljes erejével rajta van, hogy a kör estélyei méltóan sorakozzanak a tavalyi sikerekhez. — Sertésbeviteli tilalom. Az osztrák b lűgyminiszter a sertésvésznek Kisvárdáról Schwarczenauba történt bchurczolasa miatt, a kisvárdai járás egész területéről a sertéseknek Ausztriába való bevitelét azonnal kezdődő érvényességgel megtiltotta. — Eljegyzés. Gara Alajos a napokban jegyezte el Debreczenben Rosenfeld Sámuel nagybirtokos kedves leányát Mariskát. — Víg farsang. Ugy látszik víg farsang lesz városunkban ez idén, mindenütt mulatságokat tervezgetnek. A helybeli ág. hitv. ev. egyház is érdekes estélyt tervez az idei farsang utolsó napjára; előre is felhívjuk a tisztelt közönség figyelmét, annyival is inkább, mert a czél igen nemes, a melyre az estély rendezve lesz. — Nyilvános nyugtázás. A felső-szabolcsi ev. ref. egyházmegye Nyíregyházán felállítandó leánynöveldéjének alapjára a buji ev. ref. egyház 200 koronát, Andrásy Kálmán buji lelkész 100 koronát, a berezeli ev. ref. egyház 100 koronát, a gégényí ev. ref. egyház 40 koronát, Dr. Borosnyói L. Béla, a nagy-kállói orsz. elmegyógyintézet igazgató főorvosa 20 koronát, a lórántházai ev. ref. egyház 30 koronát, a paszabi ev. ref. egyház 10 koronát adományozott. — Fogadják a szives adakozók egyházmegyénk nevében hálás köszönetünket. Az adományok végösszege, a már előbb nyugtázottakkal 710 korona. Görömbei Péter, esperes. Fas Mihály, pénztáros. — Gyászrovat. Ujfalusi Ujfalussy Miklós mint testvér, ugy a maga, mint a nagy kiterjedésű család nevében, bánattól meatört szívvel tudatja feledhetetlen testvérének ujfalusi Ujfalussy Lajos urnák volt 1848— 49-ik évi országgyűlési követ, tejhatalmu kormány biztos, mijd királyi biztos, 1865. évi országgyűlési képviselő, egyházmegyei segédgondnok, vármegyei bizottsági tagnak stb. stb. élete 77 ik évében, hosszas szenvedés után, folyó november hó 16-án este 6 órakor történt gyászos elhunytát. A feledhetetlen szeretett hilott földi maradványai folyó november hó 19-dikén délelőtt 11 órakor fognak Remetemezőn az ottani családi sírboltba az evang. ref. egyház szertartása szerint örök nyugalomra tétetni. Remetemező, 1899. november 16-án. Áldás ós béke poraira. — Az alulirott igazgatóság a magy. kir. államvasutak részére a jövó 1900. évi január hó 1-től három illetőleg Öt éven át kék másoló papírból felmerülő szükségletének szállítását biztosítani kívánván, ezennel nyilvános pályázatot hirdet. A kiírás tárgyát képező kék másoló papírról szóló kimutatás, mely egyszermind ajánlau mintául szolgál, valamint a szállításra vonatkozó részletes módozatok valamennyi hazai kereskedelmi és iparkamaránál megtekinthetők és a magy. kir. államvasutak igazgatósága anyag és leltár beszerzési A. III. szakosztálynál (Budapest, Andrássy út 73. szám, 40. ajtó szám) kaphatók. Az igazgatóság. — Értékes aranyórát és lánczot kinált megvételre Geppel Tivadar helybeli órásnak 80 írtért két laskodi parasztember: Mihók Sándor és Szkircsák János. Az órás előtt gyanús volt a dolog s rendőrt hívott, aki igazolásra szólította fel a két parasztot, mire azok özv. Csordás Jánosnét nevezték meg, mint aki az órát találta s nekik eladás végett átadta. A rendőrség az ügyet az illetékes kisvárdai járásbírósághoz tette át. — Hirtelen halál. Gégényben Nyikos András 15 éves fiu hirtelen meghalt. Az orvosi bonczolás kiderítette, hogy agyszélhüdés okozta halálát. — Eltűnt fiatal leány. Lakatos Gábor báji lakos 14 éves Zsuzsanna nevű leánya néhány nap előtt a szülői házból nyomtalanul eltűnt. Országosan körözik. — Veszett ebmarás. Szikora Jávos 13 éves cseledtiut Királytelken egy — minden valószínűség szerint veszett kutya balkarján megmarta. A fiút felszállították a budapesti Pasteur-féle intézetbe. — Gyermek halál. Német Pál halászi dohányos egész háza népével dohánysimitással volt elfoglalva. Ez alatt 3 éves kis fia magara maradt a házban és hogy nyugton legyen, egy darab sült tököt, meg egy bicskát nyomtak a markába s felültették a kemencze padkára. A gyerek valahogy lebukott, még pedig oly szerencsétlenül, hogy a kezében levő bicska pengéje tövig a hasába szuródott. Nagy sivalkodására előszaladtak a szülei, de hiába volt minden segítség, a szegény gyerek, rövid idő alatt belső elvérzésben meghalt. — Az élelmesség netovábbja. Kinek nincs kedves hozzátartozója: anyja, apja, férje, neje vagy gyermeke, kik ne örülnének, ha életnagyságú fényképükkel otthonokat díszíthetnék és ki ne fogadna el egy ily 60 cm. magas, szép kivitelű fényképet, pláne ha ezt ineyen kapja. Mert valóban teljesen ingyen ad a Párisi Nagy Áruház (Bédapest kerepesi-ut 38.) minden egyes vevőjének, ki 10 írtért bevásárol, egy bármely fénykép után elkészített művészies kivitelű életnagyságú képet. Mivel azonban mindenki nem vásárol egyszerre 10 frtért, az ingyen fényképet pedig mindenki szeretné, as áruház ezen akkáp segített, hogy a 10 frt. részletekben is levásárolható. Ugyanis minden kisebb bevásárlásról egy boont kap a vevő és ha esek a 10 irtot, meghaladják; az ingyen fényképet, a mely testvérek között is megér 10 frtot. kiszolgáltatják. Figyelmeztetjük t. olvasó közönségünket, hogy szükségletüket itt szerezzék be és az áruház újonnan megjelent és eddigieket felülmúló képes nagy árjegyzékét hozassák meg. — Szegénységi bizonyítványok érvényessége. A szegénységi bizonyítványok, melyek személyes bélyegmentességet biztosítanak, mostanáig az illetékes lelkész megerősítésének voltak alávetve. Egyrészt a lelkészi hivatalok távolléte miatt, másrészt azért, mert az illető lelkészek aláírásukat több esetben megtagadták, most a pénzügyminiszter elrendelte, hogy jövőben a szegény| ségi bizonyítványok lelkészi aláírás nélkül is érvényeseki nek ismertessék el. — Féláru vasúti jegy váltás az 1900. évre. A folyó évre szóló fetaru vasúti jegy váltasara jogosító arczképes évi igazolványok az 1900. évre leendő érvényesítés végett már f. évi október hó 1-től kezdve ide beküldhetők, azon jogosultak pedig, kik a folyó évben ily igazolvány birtokában nincsenek, az ilyet maguk részére az 1990 évre váltani kívánnak, az igazolvány kiállítását ugyancsak a fenti időponttól kezdve kérelmezhetik. Nehogy tehát az igazolványok érvényesítését ós illetve az ujak kiállítása a f. év utolsó hónapjára maradjon; a munka torlódásának, ős az ebből származó késedelmeknek elejét veendő figyelmeztetjük az érdekelteket, hogy saját érdekükben cselekszenek, ha az érvényesítés kieszközlése, illetve az uj igazolványok megszerzése iránt igazolványaik, illetve fényképeik ós kezelési illetők fejében szemőlyenként egy korona készpénznek beküldése mellett az előirt módon hivatali felsóbbségeikhöz, illetve a jogosult nyugdijasok bélyegtelen folyamodványnval közvetlenül az alólirott igazgatósághoz (Budapesten VI. ker. Andrássy ut 73 sz.) már most folyamodhatnak. Megjegyezzük, hogy a nyugdijasok a lakhelyükre illetékes közigazgatási elöljáróság által nyugdíjas minősitvényüket és azt hogy díjazott tisztséget vagy fizetéssel járó hivatalt nem viselnek, folyamodványaikon igazoltatni tartoznak Az illetékes hivatali főnökségeket fel kérjük, hogy az érvényesítést, és az uj igazolványok kiállítását kérelmezők igazolványait, fényképeit a kezelési illetékkel és a folyamodókról 2 példányban szerkesztendő névjegyzékkel együtt a teendők lehető megosztása szempontjából alólirott igazgatósághoz ininél előbb beküldeni szíveskedjenek. Végül közöljük, hogy az igazolványok határozmáuyainak 17 pontjában foglaltakhoz képest azon idő alatt mig az érvényesítés végett beküldött igazolványok nálunk kezeltetnek, azok birtokosai előre Lem látott utazásokra bélyegtelen folyamodvány alapján, — melyben az hogy az illető folyamodónak igazolványa érvényesítés végett be van küldve, a hivatali főnök által igazolandó féláru menetjegygyei egyszerű útra szóló igazolványok fognak ugy az alólirott igazgatóság, mint üzletvezetőségeink által is kiállíttatni megjegyezzük, hogy azok részére, kik a fentközölt esetben egyszerű útra szóló igazolvány kiállítását kérelmezni elmulasztanák, a rendes menetdíj megfizetése esetén menetdij-visszatéritések semmi körülmények között sem fognak engedélyeztetni. Budapest, 1899 szeptember hó 21. A magy. kir. államvasutak igazgatósága. — Árjegyzékek postai szétküldése. A kereskedelemügyi m. kir. minisztériumnak a debreczeni kereskedelmi és iparkamarához intézett 3'J217. sz. leirata szerint a postai tarifák és posta üzleti szabályok II. rész 11-ik §. 5. d) pontja értelmében a könyvkereskedők, iparosok, kereskedők, gyárosok stb. által, csupán saját üzletük vagy egész üzlet-csoportok érdekében időnként kiadatni és nagyobbrészt előfizetés nélkül ingyen kiosztatni szokott nyomtatott hirdetményeket, a belföldön és Ausztriában, valamint B jszni i és Herczegovínába hírlapjegyekkel bérmentesítve, kedvezményes dijak mellett lehat a posta utján szétküldeni: I. ha a magyar korona állam területén vagy Ausztriában rendes időközökben megjelennek, illetve postára aditnak; 2. ha a megfelelő elnevezés és a felelős szerkeszti neve minden ejyes példányon meg van jelölve s ez által az időszaki folyóiratok jellegét öltik el. A hírlap-jegyekkel való bérmentesítésére azonban a feladó lakhelyére illetékes postaés távirda-igazgatóság engedélyét bélyegköteles folyamodvány utján meg kell szerezni. — A magyar kir. államvasutak igazgatóságától nyert értesítés szerint f. évi deczember hó 1-től kezdve Alsó-Tömös megállóhely és Derestye-IIétfalu állomás között 1 korona 50 fillér áron munkás heti bérletjegyek lépnek életbe, melyekre az 1899. évi szeptember hó 1-én kiadott helyi személy- és podgyász díjszabás B. rész 1. fejezet 8. szakaszának halározmányai mérvadók. — Busuló gentry a czime Gottier Lijosuj novellás kötetének, a mely az igazán termékeny író tollából most egyszerre nem kevesebb, mint 18 elbeszélést tartalmaz.Gottier nevét lapunk tárczarovatából is ismerik olvasoink Ám e kötetnek nemcsak a mennyiség, de a minőség szerint megbecsült tartalma is figyelmet érdemel. Gottiernek ez uj novelláiban nemcsak a finomult ízlése, de igazi irói tehetsége is érvényesül. Kftüník mieden sorából, hogy olyan pontos megfigyelője az emberek és viszonyaiknak, a ki valami vonzót ós érdekeset ott is fel tud fedezni, ahol szazan megszázan közömbösen haladnak el. Elég hi enne . igazolására „A Regánlányok, és a „D>ra házassága, czimü novellákat idézzük. Igénytelenül indul mind a kettőnek a meséje és egyszerre azt vesszük észre, hogy figyelmünket mindinkább leköti végül pedig a megelégedésnek azzal az érzetével teszszük le a könyvet, hogy most igazán jó dolgot olvastunk Könyvét mint az ujabb magyar novellairodalom egyik jobb produktumát, bízvást ajánlhatjuk azoknak, a kik a sok nehéz és gyomorrontó külföldi termék mellett szívesen élveznek egy kis hamisítatlan, magyar szellemi táplálékot. — A csinos kiálitásu kötet Singer ós Wolfner kiadásában jelent m»g. Louis Frangois cs. és kir. udvari szállítók, pezsgőgyára Budafokon. A magyar pezsgőbor-gyártás terén, a mely egyike a legfiatalabb, de legnagyobb reményekre jogosító ipar ágaknak, legkiválóbb helyet foglalja el Louis Frangois és társa czég, a budafoki nagy pezsgőbor gyár tulajdonosa. Ki nem emlékszik ezredéves kiállításunkban ama pittoreszk építményre, hol bájos arczu örökké mosolygó Hébék öntögették poharakba a hazai gyártmányú pezsgőt? Királyunk,- 1896. október 10-én szintén kitüntette a czéget látogatásával, a mely alkalommal a czég főnöke engedelmet kapott arra, hogy felséges királyunkat megkínálja a kitűnő „Crémant Rosé* pezsgóborral, a czég legkiválóbb gyártmányával. Megízlelése után királyunk teljes megelégedését fejezve ki, mondván: ,a bor jó, igen jól* Három óv mult el azóta, a mely elég nagy idó egy rohamosan íejlódó iparvállalat történetében. És az idő meg is mutatta, hogy nem kell háttérbe szorulnia a magyar pezsgőgyártásnak a franczia mögött, hogy igenis méltányolják a magyar ipart, elismerik, fogyasztják a magyar pezsgőt. Frangois és társa leküzdötték a kezdet nehézségeit és ma már joggal vehetik fel a ver senyt bármely hasonló franczia gyártmánynyal. A tulaj donos Frangois Lajos, a pezsgóbor gyártás elméleti kellékeinek és gyakorlati titkainak alapos ismerője, Pdholszky József, a czég társa 1889. évben elhalt és igy a gyártelep egyedüli tulajdouosa: Frangois Lijos. Louis Frangois Reimsban született és fia de Montigny gróf pezsgőgyárának 30 éven át volt üzletvezetőjének Pbilippe Frangoisnak. Ismereteit a pezsgőgyártás terén Roederer és Mummnál szerezte, kiktől 1882-ben hazánkba került. Vizsgálódásai meggyőzték, hogy a magyar bor épp oly alkalmas a pezsgőgyártás czéljára, mint a franczia és 1886-ban megnyitotta apósa társaságában pezsgőbor gyárát. — Azóta Frangois tastestől-lelkestől magyarrá, sőt oly lelkes magyarrá lett, bogy a német nyelvet — melyre üzleti összeköttetéseiben nagy szüksége volna — egyáltalán nem, a magyart pedig perfekt elsajátította és 1895-ben a magyar állampolgári esküt is letette. A gyártelep Budafokon van 52 000 • méter területen. Fekvése elragadó, valóságos kis paradicsom. És agyárban minő elevenség, minő elet! Itt a sajtókkal kipréselt szólőnedvet osztályozzák, hogy az erjedés gyengébb, a bor nagyobb alkoholtartalmulegyen.Itt palaczkokba töltik a bort és a pilaczkokat bedugaszolják, aczéldróttal elzárják, hogy igy az erjeszőthelyiségbe fektessék, ott a tulajdonos öcscse Frangois Cesar személyesen végzi a legnehezebb, mert rendkívüli ügyességet kívánó munkát, a degorgemeut t, mely az aljunk eltávolításában és abban áll, hogy a dugót ügyesen kiu ratja és a kitóduló bor az aljat magával ragadja. Még nagyon sok fázisa van a pezsgőkészítésnek, melyeket e helynek szük voltára való tekintettel elő nem adhatunk. A leirottak utján azonban tudjuk, hogy az Francoispezsgők nemcsak az egész országban, de mielőbb világhírű közkedveltségnek fognak örvendeni; nem hiányoznak egy vendéglő vagy házigazda asztaláról sem és külföldre is eljutván, hozzá fognak járulni a folyton emelkedő s mindinkább virágzó magyar pezsgőgyártási ipar dicsőségének emeléséhez. •V A vármegyei régiségi muzeum minden szombaton és vasárnap d. e. 10-től 12 óráig nyitva van s ingyen megtekinthető. — A muzeum katbalogusa 20 krért ugyanott megszerezhető. Yasuti ügyek. , A magy. kir. államvasutak igazgatóságától. 17068—99. sz. Fiume és Velencze között a legnagyobb kényelemmel berendezett gyorshajtók közlekednek. Ezen hajtók téli menetrendje f. évi november hó 1-től 1900 évi márczius hó 31-ig a következő: Fiúméból indul Velenczébe minden szombaton ,8 órakor este, csatlakozásban, a Budapestről este érkező gyorsvonathoz érkezés Velenczébe másnap reggel 7 órakor. Velenczéből indul Fiúméba minden kedden este 7 óra 30 perczkor a Szt. Márk tőrről; érkezik Fiúméba másnap reggel 6 óra 30 perczkor, csatlakozásban a Budapestre reggel induló gyorsvonathoz. Fiúméból indul Anconába minden csütörtökön este 8 órakor, csatlakozásban a Budapestről este érkező gyorsvonathoz; érkező? Anconába másnap reggel 6 órakor, csatlakozásban a Rómába induló gyorsvonathoz. Anconából indul Fiúméba minden szombaton este 8 óra 30 perczkor, csatlakozásban a római, nápolyi és bolognai gyorsvonatokkal; érkezés Fiúméba másnap reggel 6 óra 30 perczkor, csatlakozásban a Budapestre reggel induló gyorsvonathoz. A tengerbe való hajó átkelés 10 órát vesz igénybe. Fiuméból-Anconáig vagy Velenczéig a gőzhajón fizetendő: a luxus osztályban ágygyal együtt 16 korona a I helyen 12 korona a III. helyen 6 korona. Bécs államvasút és északi vasút p. u. és Fiume közt Budapesten át alábbi menetdíjak fizetendők és p. a gyorsvonaton I. oszt 36 k. 70 fillér. II. oszt. 24 k. 40 fillér; és a személyvonaton III. oszt. lik, 80 fillér Ezen jegyek 8 napig érvényesek, mely idő alatt az utazás Budapesten láttamozás mellett tetszés szerint megszakítható. A fentebbi utiiányon át Olaszországba közvetlen gyorsvonatu menetjegyek és kiadatnak következő árakon; I. oszt. II. oszt. III. oszt. Budapest-Firenze Fiúmén át 75 80 fr. 55.45 fr. 30.15 fr. , Ganua Velenczén-át 92.50 fr. 67.25 fr. 36.55 fr. Milano-Velenczéu át 71.95 fr. 52 95 fr. 28.70 fr. Turin-Velenczén át 92.25 fr. 67.10 fr. 36 45 fr. s Nápoly Fiume Anconán át 104 45 fr. 75.55 fr. 41.05 fr „RómaFiume Anconán át 76 05 fr. 55.65 fr. 30.30 fr. Bővebb értesülés nyerhető a magy. kir. államvasutak városi menetjegy irodájában és a Cook fél utazási irodájában a .Caurier" nemzetközi utazási irodájában Abbaziában és Bécsben „Schenker és Társa* czégnél Budapesten és Bécsben és Atutonio re Paoli czégnél Velesczében E. R. Brizzi Co Milanóban valamint a Stangen féle utazási irodájában Berlinben. Budapest 1899. november hóban. Az igaigatóság: