Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1898-07-10 / 28. szám
,,JN Y t R V I D É K«‘ O vés felületű papirossal vannak bevonva: este a világosságnak neki röpülő molyok neki mennek az enyves papirosnak s odaragadnak. A molylámpánál, mely esős időben, vagy holdvilágos estén nem alkalmazható, jobb a molylegyező. Ez egy fogóhoz erősített vékony, de széles felületű fa-, vagy vastag papirlemezből készül. E molylegyező egyik fele be van kenve ragadós anyaggal (gliezerin, vagy lenmagolaj és megolvasztott kolotonium egyforma arányú keveréke.) Az eljárás az, hogy a munkás egyik kezével megveregeti a tőkét, másikkal pedig a legyezőt tartva utána suhint a felzavart molynak, a mely a ragadós felülethez oda tapad. Ez a molyfogás tehát végrehajtható nappal is. Tavasszal, szőllőnyitás idején, alkalmazható ellene a kéreghántás. Ez abból áll, hogy a tőke felesleges kérgét és az elszáradt csapatokat leüljük s a tőkén megmaradt repedésekbe húzódott bábokat hegyes árral megöljük. Ez alkalommal meg kell tisztitani a rajta meghúzódott bábtól a szőlőkarókat is, valamint, hogy el kell égetni a szőlőben maradt megelőző évi kötőanyagot is. A tőkéről levert kérget és fát szintén el kell égetni. Különösen kell vigyázni arra, hogy a kéreghántáskor kihullott kis bábók főidőn ne maradjanak. Ez oknál fogva tanácsos, hogy a tőke alá már a munka megkezdése előtt valami ponyvát vagy zsákot teregessünk, a melyről a hulladék azután könnyen összeszedhető. Vasúti ügyek. A magy. kir. államvasutak igazgatóságától. 99229/98. szám. A magy. kir. államvasutak igaz gatóságátó! vett értesítés szerint Budapest—R-cj között Marcheggen át edóig a 104. és 105. sz. gyorsvonatokkal közlekedett étkező kocsik folyó évi julius hó 1-től kezdve a 108. és 107. sz. gyorsvonatokkal fognak járattatni. A 108. számú gyorsvonat indul Budapest nyugati pályaudvarról délután 5 óra 45 perczkor és Bécsbe este 9 óra 45 perczkor érkezik; a 107. sz. gyorsvonat indul Bécsből este 7 óra 4 perczkor és Budapestre éjjel 10 óra 50 perczkor érkezik. 99560. sz. Áz érdekelt osztrák és külföldi vas- utaktól vett értesítés szerint f. évi julius hó 1 ével a magy. kir. államvasutak néhány állomásáról a magde burgi kir. vasút igazgatóság állomásaira szállítandó liszt és őrleményekre mérsékelt díjtételek léptek életbe melyek az 1898. évi deczember hó végéig elszállítandó küldeményekre — 5000 tonna minimális mennyiség beigazolása esetén — visszatérítés utján alkalmaztatnak. A kikötött minimális mennyiségbe úgy az Elba átrakodási valamint a közvetlen kötelék forgalomban elszállított mennyiség beszámittatik. A szóban forgó mérsékelt díjtételek á magy. kir. államvasutak C/II-a igazg. ügyosztályában megtudhatók. 96.620/98. sz. Az osztrák—magyar vasúti kötelék forgalomban 1898. julius hó 1-én „II. rész 6. díjszabási füzet“ czim alatt uj kivételes díjszabás lép életbe, mely szarvasmarha, sertések, juhok, kecskék és egyéb apró marha fehéráruként való szállítására közvetlen díjtételeket talmaz, a Duna balpartjáu fekvő magyar vasúti állomásökról Wein Stautsbahnhof, Wien Nordbahnhof, Wien St. Marx és Wien I. trausil K. E. B. (Westbahnhof) állomásokra. A mennyiben egyes viszonylatokban díjemelések állannak be, a felemelt díjtételek csak f. évi augusztus 1 tői nyernek alkalmazást. Ezen díjszabási füzet által az 1897. év január hó 1-től érvényes IV. rész 1 díjszabási füzet I. és II. pót lókával együtt hatályon kívül helyeztetik. Az uj díjszabás megszerezhető a részes vasutak igazgatóságainál. GABONA-CSARNOK. Nyíregyháza, 1898. évi julius hó 9-éu. A gabona-csarnoknál bejegyzett árak. Búza 100 kiló 10.— tői 10.25-ig. Rozs 100 n 8.65 - tői 8 75 ig. Árpa 100 » 5.50 tői 5.75 ig. Zab 100 n —.— tél —•—igTengeri 100 n 5.20 tél 5.30 ig. Köles 100 n —tói —.— ig. Paszuly fehér 100 n —tói —.—ig. Szesz literenként to o *s" 57 Felelős szerkesztő: INCZÉDY 'LAJOS. Kiadó tulajdonos: JÓBA ELEK. Nyilt-tér. Értesítés. Van szereucsém a n. é. közönség szives tudomására hozni, miszerint állásomat elfoglaltam. Lakásom Nyíregyházán a vasúti-út 20-ik szám alatti házban, szemben a Julia gőzmalommal van. Tisztelettel Kondor Mihály, ^3 5—1-1) m. kir. állami állatorvos. Dr, HOFFMANN MÓR ügyvéd, lakását városház-utcza 5-ik színtű (Csengeri) há/ba tette .át. (259-10-6) Figyelmeztetés. Van szerencsém a n. é. közönséget értesíteni, hogy az osztálysorsjegyeknek IV-ik húzása f é. augusztus hó 3. és 4-én lesz. Kérem a III-ik osztályú sorsjegy t. tulajdonosait, hogy szíveskedjenek a sorsjegyeiket a IV-ik osztályra minél előbb, de legkésőbben f. é. julius hó 27-ig kicserélni, mert különben minden kiváltási jogukat elvesztik. Kiváló tisztelettel Stern Emánuel fia, (317-2—1) osztálysorsjegy főárús. Lakás bérbeadás. Van szereucsém a n. é. közönséggel tudatni, hogy az iskola-utczai 6-ik számú házam emeletes lakása, mely egészben szép úri lakásul szolgál, folyó 1893. évi október hó 1 -ével kiadó. Bővebb felvilágosítással szolgál (313—3—1) Palicz János, háztulajdonos. Pályázati hirdetmény. Polgár községben az üresedésben levő segódjegyzői állás julius 21 én megtartandó választás utján betöltődő lévén, pályázni kívánók okmányokkal felszerelt kérvényeiket addig a községi .elöljárósághoz nyújtsák be. Javadalom: A községi pénztárból utólagos havi részletekben fizetendő 400 frtnyi. 6 hol 435/1200 □ öl szántóföld és 713 G Öl kenderföld használata. Polgár, 1898. julius 1. Virányi János, Kovács Márton, jegyző. (310—1—1) fóbiró. Eladó birtok. y ■ f"'HH A Mihálydi határban 560 holdas tagbirtok, továbbá a martonfalvi határban szinte egy 830 holdas tagbirtok, mindkettő Szabolcsmegyében, eladó. Vevők értekezhetnek Ujfalussy Endre tulajdonossal tfartonfalván, u. p. H.-VámosP^rCS- ' (318-3-1) j gÍt1- Árverési hirdetmény. Alólirott bírósági kiküldött írnok az 1881. évi 60. trvczikk 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagy-káliéi kir. járásbíróság 4919/1897. P számú végzése által, dr. Messin- ger Lipót ügyvéd mint vagyonbukott, Fischer Jakab csédtOroeg- I gondnok végrehajtató javára, Lévy Mátyás, Lévy Miksa és Weisz- fáld Eszti ellen az esetleg teljesített fizetések betudásával 232 frt 90 kr tóke, ennek 1894 szeptember 1-tól járó 6»/, kamata éB dm ( ddig összesen 1.7 frt 90 kr. perköltség követelés erejéig elren- álé delt kielégítési végrehajtás alkalmával, valamint Neuman Sámuel javára összesen 150 frt három rendbeli tóke s ennek és pedig 50 frt 1897. szeptember 1 -töl, 50 frt után 1*97. október 1-tól és 50 frt utá’i 1898. január 1-tól járó 6*/. kamata, összesen 107 frt 25 Itr. három rendbeli perköltség követelés erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foganatosítása alkalmával biróilag le s felül- foglalt és 1975 írtra becsült sertés, ló, szekér, tehénből álló ingóságok nyilvános árverés utján eladatnak. | Mely árverésnek az 1781/98. P. sz. kiküldő végzés folytán u helyszínén, vagyis Szent-György-Ábrány községben, esetleg j annak határán leendő eszközlésére 1898. évi j'ulius hó 15-ik napjának délelőtti 8 órája kitüzetik, s ahoz a venni szándé- j kozok ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen, az 1881. évi LX. trvczikk 107. §-ábau foglalt knak megfelelően a legtöbbet ígérőnek becsáron j lói is eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t.-cz. 107. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. N.-Kallóban, 1898. évi június hó 24-én. Horváth-István, (316—1 — 1) jb. kiküldött. Azon szülök, akik a jövő iskolai évben fiaikkal valamely algimnáziumi osztályt magánoktatás utján végeztetni, s amellett a német nyelvet tökéletesen elsajátíttatni óhajtják, forduljanak biza- 1 lommal az alulírotthoz. Schróler Károly ev. lelkész, (305-3-2) Szepes-Olas/.iban. ROBEY & COMP. gépgyárosok, Budapest, IX., Rákos-utcza 9. Ajánlják • Massy-Harris kévekötő gabona-arató-gépüket, cséplő-gépeiket 2Ä,?*““1 * 'fcs; Pályázati hirdetmény. lc.J A nyírbátori orth. izr. hitk. templom építésre pályázatot hirdet 5250 forint előirányzattal. Válalkozni kívánók adják be zárt ajáula taikat 1898 évi julius hó 17-én délutáni 4 óráig. A terv és feltételek a hitközségi elnöknéimegtekinthetők. Az építő bizottság fen- tarlja azon jogát, hogy a beérkező ajánlatok között szabadon választhat. — Útiköltség nem téríttetik meg. Nyírbátor, 1898. julius 6. Fisch Jakab, építő biz. elnök. Weisz József, orth. izr. hitk. elnök. (312—1—1) I FLEISCHER és TÁRSA © GÉPGYÁRAésVASÖNTŐDÉJE KASSÁN, ® ® ajánlja a legújabb tapasztalatok alapján, czélszerüen s szilárdul gyártott ® 3 olaj-gyár berendezéseit, nevezőt« ©en : Olajsajtók viznyomásra s kézi erőre, Olajpörkölöket, Olajmag zúzó gépeket, 1 ‘ “ 1 Olajmagpep gyúró gépeket egjutányosabb árak mellett. Továbbá czélszerüen és gondosan gyártóit jó hirnevü a nyári iclén.yie, úgymint: Ciéplőkószlcteit könnyű járással járgány vagy gőzmozdonyáltalihajtásra. Kézi cséplőgépeit járgányhajtásra is alkalmazva, szalmarázó készülékkel vagy a nélkül. Baker ős magtár rostált, továbbá mindennemű szivattyúkat, gőzgépebet és gőzhazánohat. Szeszgyár berendezéseket, malom berendezéseket stb. Gépgyárunkban gyártmányaink jelentékeny készleteit tartjuk állandóan; bizományi raktárt pedig C» rósz Vilmos úrnál liisvsirtlán. Gazdasági gégéink és öntödénk képei árjegyzékét ingyen s béraieutre küldjék, © ^3SINMNtÍ3.90^»»8®IS@M«Í Hirdetmény. Van szerencsém a n. é. közönség becse* tudomására hozni, hogy debreczenben, valamint Szabojcsvár- megye területén majdnem 10 evet töltöttem el a kútfúrások körül mint intéző, mint vezető, csak legutóbb is két évig folytattunk Statkievitz Román úrral e téren társas üzletet, de az idén márczius ’-ével barátságos megegyezéssel elváltunk egymáslő], miulán Statkievitz Román úrnak a saját műlakatos üzletében lúl elfogult sága nem engedi, hogy tovább is kútfúrással foglal kozzék, én tehát átvettem minden a kútfúráshoz szűk- szükséges (ágyait s fennt említett időtől fogva saját számlámra, saját felügyeletem alatt, tőlem telhetőleg a tizenkét évi e pályán eltöltött tapasztalataim érvé nyesitése mellett eszközlök kútfúrást a legelőnyösebb feltételek és olcsó árszámitással. A kutakhoz szükséges bárminemű és fajú szivaly tyuk beszerzését is saját árban számítom. Az általam készített kütakórt s beállított szí vattyukért szerződésileg jótállást vállalok. Magamat, mint e téren szakképzett egyént ügy a mélyen tisztelt községi elöljáróság, mint a n. ó. közönség becses jóindulatába ajánlva, maradok. Nyíregyháza, 1898. junius hóban. Különös tisztelettel: Bászler Károly, kútfúró mester. (294—5—3) Kállai-utcza 26. szám.