Nyírvidék, 1896 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1896-05-17 / 20. szám

XVII. t>vfolvavii. 21. s/ám. Nyíregyháza, 1896. május 24, VEGYES TARTALMÚ HETI LAP. SZABOLCSVARMEGYE HIVATALOS LAPJA A SZABOLCS VÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE. Előfizetési feltótelek: postán vagy helyben hashoz hordva : F.géas évre 4 forint. Fél évre 2 „ Negyed évre 1 p A köiaégi jegyső és 'auitú uraknak ejés: i

;vre csak két forint. Megjelenik hctenltin

t egyszer, vasárnapon. a A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Az előfizetési pénzelt, megrendelések s lap szétküldése tárgyában leendő felszótámlások Jööa Élek kiadó-tulajdonos^^f-^ könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám . , . . . . 14./..U i,<s„\ »x j-i I A kéziratok csak világos kívánatra (Jállószky ház) intézendok. I illet.6 költségére Küldetnek vissza. liéruieutctlen levelek csak ismert kezektől Hirdetési dijak : Minden négyszer hasá uzott petit sor er »zp' közlése 5 kr.; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hir detés után 30 kr. fizettetik. A nyilt-térl közlemények dija soronkint 30 ki Hirdetések elfogadtatnak lapunk része.e a kiadó-hivatalban (II. kerület iskol.-utcza 8-ik szám); továbbá; Uoldberger A. V. által Budapesten, Haaseusteln es Vogler '"Jdajábau Becsben, Prágában és Budapesten, valamiut Németország és Svcícz fővárosaiban is Doru & Conip. által Hamburgban. Hivatalos tíz:, Szabolcsvármegye közönsége részéről Nyíregyházán 1800. május 13-án folytatva lartoll rendes közgyűlés jegyzökönyvének kivonata. Olvastatott Szunvoghy Kálmán alszámvevő kérvénye, három havi szabadságidő és 150 frt segély engedélyezése iránt. 226/896. Bgy. 7620/96. K. Szunvoghy Kálmán alszámvevő részére, tekintettel súlyos betegségére, a 3 havi szabadságidő engedélyezteíik. A szabadságidő megkezdésének határideje az alispánra bizatik. A kért 150 frt segély a közegészségi alapból megadatik. Ezen határozat közérdekű voltánál fogva közhírré teendő lévén, a .Nyirvidék" utján oly utasítás mellett közöltetik Nyíregyháza város polgármesterével és a községek elöljáróival, hogy azt a 417 95. B

0'y. sz. szabályrendeletben előirt módon és időben azonnal közhírré tegyek, s az azt igazoló községi bizonyítványokat a polgármester közvetlenül, a községi elő járók pedig járási főszolgabíróik utján 8 nap alatt az alispánhoz terjeszszék be. Mikecz János alispin pedig megbizatik, hogy a községi bizonylatok beérkezte után jelen határozatot felsőbb jóváhagyás kinyerése végett a m. kir. belügyminiszter úrhoz terjeszsze fel. Miről az alispán, főszámvevő, főpénztárnok, valamint járási főszolgabirák, Nyíregyháza város polgármestere. végül a .Nyírvidék* utján a községi elöljárók, Szunyoghy Kálmán ' ezen jegyzőkönyvi kivonaton értesíttetnek. Kelt mint fent. Kiadta: Okolicsányi, aljegyző. Lnnn r coíi. a.

. Szabolcsvármegye alispánjától. 1896. A járási fős/Olgabiráknak, Nyíregyháza város polgármesterének és a községek elöljáróinak. Értesítem, hogy Nyíregyháza városban Csengeri József taligás itteni lakos kárára egy db ló a f. hó 7-én takonykór miatt kiirtatott, s ez okból a nevezett tulajdonát képező egy db ló takonykór fertőzés gyanúja miatt 60 napi zár alá helyeztetett s amennyiben a takonykóros ló Csernus Elek ujfehértói lakos fertőzött gazdaságából származott, Uj fehértó község egész lóállomanyának sürgős megvizsgálása elrendelve lelt. Nyíregyházán, I8Ü6. május 14-én. Alispán helyett: Mil.ccz Dezső, főjegyző. A .NYIRVIDÉK' TÁRCZÁJA. Későn. Márczius végi délután volt. A hó elolvadt a rétek felett, a fák rügyei felpattogtak s a fű szabadon légzett a langyos fuvalomban . . . . M uden nyílni, éledni kezdett, ügy mint az emberek szivében az ábráudos tavaszi szerelem. A félénk nap odatü;te legragyogóbb sugarait a nagy terraszról az ebédlőbe nyíló üveges ajtóra. Sok sugár megtörve halva maradt az üvegen, de bár keresztül oaont, szerte szaladva a szoba tőtét falán, elrejtőzve a nehéz, nyomasztó függönyök ránczaiba. Szinte büjdósdit játszottak egymással — vagy tán ók keresték valakit, talán azt a szép aranyszőke asszonyt, ki lavaly olyan fáradtan, betegeu vett tőlük bucsut. Akkor még feut járt, s fehér ruhás alakja, miut egy kialvó sugár bolyongott nyirkos, örökárn)u parkban egy kis fényt hurczolva e komor helyen magával. Azután elvitték, messze délvidékre, melegebb éltetőbb uap a!á és az a nap sem tudta felmelegíteni csak hült . . . hült . . . Most már nem tud járni, csak viszik nagy karosszékében, elbírja akárki, hisz köunyü, mint egy falevél. Líptek hangzottak ... két férfi vigyázva csen desen vitt ki a terraszra egy nagy karosszéket, az a f^hér, ar&ny-zőke szirmú asszonyvirág egészen elveszett benne Letették. — Hová méssz Laczi — kérdezte a beteg, férje felé fordulva, ki sapkáját a szemébe húzta, s megindult • terraiz-lépcsőköD lefelé. — Édesem, ugy e nem veszed rossz néven, de a lovaim után kell néznem. Tudod, hogy a tavaszi verÖnkoriu inyzat. Az alispán indítványa. Vármegyénk alispánja próbált és meggyőződésében sok közvetlen tapasztalatok révén megaczélosodott híve az autonómiának. Régen látja mir és közvetlen tanúja, hogy az a fogalom, amit ez a szó: önkormányzat jelent, a vármegyei közigazgatásban való érvényesülés't illetőleg évről évre, napról napra veszít tartalinálijl s üres frázissá lesz, olyas valamiféle olcsó csecsebecsévé, sallanggá, melyet ünnepi parádékon előszedüuk állami berendezkedésünk ócska-szerszámos kamarájából. A hanyatlás, melyet uz önkormányzat jogának megbecsülésében — e jog gyakorlásának kötelességtudásában észlelünk, olyan kirívó, olyan szembeszökő, hogy a mi alispánunk, aki benue született, abban nőtt fel, hogy ezt a jogot megértse, megbecsülje és egész életének és mindeu tehetségeinek munkáját e jog és kötelesség gyakorlásának szentelje: hivatalos tollal irott jeleutésébeu sem térhetett ki a a kényszerűség elöl, miszerint ö, mint az autonomikus vármegyei közigazgatás feje, figyelmeztesse a közöns 'g"t. bogy az a remek épület, melynek alapjai ezer évesek már, amelynek Csakuera minden egyes kövét vérrel ragasztottuk a másikhoz, omlik, pusztul, mint a gazdát cserélt ősi ház, melynik uj gazdája a régi falak között kísérteteket lát. Uj vakolat kell a régi épületre. Jíem csákányra van szükség, hogy széjjel romboljuk vele a régi falukat, banem maiteres kanálra, simitóra, még talán uiesszelőre is A régi köveken is megragad a homok, meg a mész. * * * Az alispán azzal az ellágyulással szemb n, melyet a közönség az önkormányzat jogának gyakorlásában és kötelességének teljesítésében senyekre felmegyek fogadtam reájuk, azután mosolyogva fordult oda a csendesen álló nyúlánk barua fiatal emberhez, ki az előbb segítségére volt. — Te itt maradsz. S ha Hanna megengedi mulattathatod. — Óh be kegyes vagy, — szólt a f ifi egy nagy bókot csapva, s mialatt kérdőleg nézett az igent bólintó asszonyra, befu'ott a szobába s kezében egy kis bársony — puff d tért vissza. Oda dobta a beteg lábai e'é ós azután ráült. . . . Mind kelteu hallgatagou néztek a magas alak után, ki vígan futott le a lépcsőkön és eltűnt a bokrok lombtalan vázai között. — Különös ember ez az éu férjem, egyeueseu örült, hogy itt hagyhatott, p.'dig nem mondhatnám, hogy szívtelen, bár sokszor úgy tesz, mintha az volna. — Hanna, érteni kell őt, mindig élt-halt a vadászatért, lovaglásért, versenyért .... — No meg az udvarlásért, — vágott szavába az asszony egykedvűen. — Pers. e, ahhoz is értett, s mindenütt egyforma szerencséje volt. — DJ nem is becsüli többre az asszonyokat a lovaknál! . . . — Arról az asszonyok meg a lovak tehetnek! — Óh! minden bizonynyal — felelt Hanna gyűrűivel játszva — az asszonyok elvitték a pénzét, a lovak meg hoztak Deki . , . Nem folytathatta, köhögni kezdett, feje hátra csuklott, szegény kimerült teste vonaglott, czimeres pókhálózsebbkendöjét pedig odaszorította ajkához, azután félve nézett a kendőre . . . nem piros . . . s a fehér valeuciennes csipkék hullámai egy megkönnyebült sóhajtástói emelkedtek keble felett. tauusit (s ez az ellágyulás, a jog értéke szerint mérve, szinte agylágyulás számba megy) járási önkormányzati testületek szervezését javasolja.' E javaslatnak nagy jövője van, mert megjelöli és megmutatja azt az utat, amelyen a legtermészetesebb emberi jog. az a jog t i., hogy a magunk dolgait mi magunk intézzük, közelebb juthat a megvalósuláshoz. * * * Az a jog, hogy történelmi alakulásu területeken együtt élő emberek, közösökül fölismert érdekeiket önmaguk védelmezzék és istápolják, a legtermészetesebb szervezete az emberi társadalom rendjének. Eredetileg uem is jog volt ez, hanem — bogy ugy mondjuk — életrend; mint jogot, ilyenül csak azóta nevezzük, mikor ezt a rendet — megtámadtatván — védelmezni kellett. A magyar állam-szervezet megépítésének ezer éves története e természetes emberi jog fejlődésének valóságos bibliája. Kis nemzet vagyunk, még jelentéktelenebbek, mint számunknál s a tulajdonunkkul bírt föld nagysága szerint lehetnénk; de a uépek történetében példa nélkül való, hogy egy nemzet ezer éves történetének minden lapján meg legyeu irva, vérrel megpecsételve, "békés idők munkájával igazolva az az egységes, igazi nemzeti törekvés — a maguük dolgait tni magunk intézzük: önkormányzat. Ez a magyar alkotmány ! Ezért vau „magyar korona", ez a fogalom, mely más nemzet lelkéből hiányzik, s szótáraikban ez a szó egészen mást jeleut. — Ezer éves társadalmi reudünk szervezetének történetében ez a közönséges és természetes elv, az önkormányzat elve folytonos. Ez a gerinc/.e egész nemzeti alkotmányunknak, rne— Hallja, hogy köhögök? . . . nem fogok én máisokká élni . . . Ugye nagyon rosszul nézek ki? — Mi jut eszébe! — szólt a férfi vontatott hangon, előre is érezve, hogy ügyetlenül fog hazudni, — hisz most nagyon jó szinbeu van és ... . — Nagyon jó szinben, — ismételte Hanna, csalódva az utolsó szavakon, ő valami elhihetőbbet várt, valamit, a mi egy kis reményt adhat. Mert bár érezte, hogy halálosan beteg, mégis hitt egy keveset a felgyógyulásban s a tragikus szomorú dolgokról nem azért beszélt, mintha lelke mélyéből ugy gondolkozott volna, hanem mert ijesztegetni szerette környezetét s ki akarta erőszakolni a vigasztalást. A férfi csak elnézte, — ott látta a beesett halántékok körül lappangaui a halált — ott. a szép profilon, m'.lyet rózsaszínnel keretelte be az estifényt, s ott a szőke hajhullámok között . . . mindenütt a halál, hoszszü hervasztó betegségével. — Miért néz rám olyan sajuálkozva? — szólalt meg Hanna hevesen, — ne sajnáljon kérem, oh nincs rá szükségem, eleget éltem már arra, hogy kiheverjem csalódásaimat. Örülök, hogy mindennek vége lesz a halál után, mert nem hiszek a jövő életben s ez jól van igy; fáradt vagyok éu bárminő feltámadásra. — Egészen belepirult, a mig elmondta szónoklatát s azután oldalt lepillantott a férfira: vájjon milyen hatást tehettek rá szavai. Az nagyon szomorúm nézett maga elé s az asszony valósággal megijedt: hogy hát ő talán igazat beszélt, hogy elhiszik, komolyau veszik szavait. — „Pajtás!" — gyenge, fáradt kezével megleugyitette vállát — „ne beszéljünk ilyen szomorú dolgokról, inkább meséljen nekem valamit . . . ugyan, mondja meg már egyszer, hogy kibe szerelmes". Mai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva.