Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-11-26 / 48. szám

„IN Y I « V I X) JÉ3 IÍ-" Erzsébet királyné. Gondolják meg a városok, a testületek, egyesületek, intézetek és a magánosok, hogy az egyszer nem olyan ünnepségről van szó, a melyet egy-egy ban­kettel, 'ünnepélyes, közgyűléssel, arczkep Ieleplezessel jl­iatézni lehetne. Mert ehhez minden ember ert, lelkesede­sét ilyenformákkal beváltani senkinek nagy megeroltete­sébe nem kerül, de meg kell ragadni az alkalmat annak a'bebizonyítására, hogy a kik Jókait tisztelik, tiszteletü­ket és elismerésüket impozáns módon tudjak nyilvánítani és méltón á költőhez, méltón önmagukhoz, melton ahhoz a nagy:naphoz, a mely úgyszólván határköve lesz ha­nyatló századunknak. . Csak ismételhetjük azt a mottót, a melylyel czik­künket-bevezettük: „Mondd meg, hogy ünnepelsz, es en megmondom, hogy mennyit, érsz." A szolgabírói járások rendezése. • A m- liir. belügyminiszter vármegyénk szolgabírói járásainak uj rendezése kérdésében a következő leiratot intézte a várraegye közönségéhez : £ Szabolcsvármegye közönségének Nyiregyházán. \ . Már az 1883. évi XV. t.-cz. czélul tűzte ki a köz­igazgatási, járási és járásbirósági beosztások összhangjat. Minthogy pedig a vármegyében ez az összhang épen niucgí megvalósítva, felhívom a vármegye közönségét, hogy legközelebbi közgyűlésében a kérdést vegye tárgyalás ala és a7. iránti megállapodásait, hogy a két beosztás kozott az összhang ugy területi kiterjedés mint székhelyek tekin­tetében mikép volna, biztositható, hozzám késedelem ael­kül. terjessze fel. • A két beosztás között az eltérések következőleg vol­nának megszüntethetők: 1. A dadai-felső és a bogdányi járások egyesítése álfát létesíthető volna Nyíregyháza székhellyel a központi járás; melynek hiányát a vármegye közönsége bizonyara rég óta sajnosan érezi. Hogy az ekkép megalkotható központi járás a -nyíregyházai kir. járásbírósággal területi kiterjedés" tekintetében is megegyezzék, Berkesz és Kércs községek, melyek ez idő szerint a bogdányi járáshoz tar­toznak, nem volnának a központi járásba bekebelezendők, hanem — megfelelőleg a járásbirósági beosztásuknak — a kisvárdai, illetőleg a nyírbátori járásokhoz volnának csatolandók. Viszont Uj-Fejértó község járásbirósági be­osztásának megfelelőleg — a nagykállói járásból az alko­tandó — központi járásba lenne áthelyezendő. Megfontolást érdemel még: vájjon jelenleg a nagy-kállói járásba tar­tozó Apagy és Napkor közaégek Nyíregyházához való közel fekvésüknél fogva nem volnának-e szintén a köz­ponti járásba beosztandók ? 2. A nagy-kállói járás az 1. alatt előadottak szerint Uj-Fejértó és esetleg Apagy és Napkor községek elvoná­sával lenne kisebbítendő. 3. A nyírbátori járás, amint 1. alatt már szintén jeleztetett, Kércs községgel nagyobbítandó lenne. Viszont azonban czélszerü volna Mada és esetleg talán Puszta­Dobos községet is a kisvárdai járás kikerekitése végett ezen járásba átosztani. Ha Napkor és Apagy valamint Mada és Puszta-Dobos községek járási beosztása változ­nék, akkor felmerülne természetesen annak szüksége is, hogy a nevezett községek törvénykezésileg is átkebelez­téssenek a nyíregyházai, illetőleg kisvárdai járásbírósághoz. 4. A kisvárdai járásba az 1. és 3. alatt mondottak­hoz képest a bogdányi járásból liérkesz és esetleg a nyír­bátori járásból Mada és^Puszta-Dobos községek át lenné­nek csatolandók. De be kellene olvasztani a kisvárdai járásba az egész tiszai járást is, melynek községei amúgy is Kis-Várda felé gravitálnak, s melyben különben is alig helyezhető el a szolgabírói hrvatal. 5. A dadai-alsó járás változatlanul maradhatna, legfeljebb annyi volna szükséges, hogy a járás elnevezése — tekintettel a másik, dadai járás megszűnésére — vál­tozzék meg s a járás székhelyéről neveztessék el. Ily elrendezés mellett a vármegye hét közigazgatási járásra és hét járásbíróságra oszlanék, melyek ugy kiter­jedés, mint székhely tekintetében teljesen megegyeznének. A járásokszámsnakleszállitásaáltal előálló két nagyobb terjedelmű járásnakiV- a központinak és a kisvárdainak — szolgabírói hivatalai teamészetesen megfelelő nagyobb lii­• vataai személyzettel .volnának ellátandók. Hogy a vármegye -közönsége a mai közigazgatási, • járási és járásbirósági beosztások közötti külömbségeket megfelelőleg átláthassa, a két beosztásról készített össze­hasonlító kimutatást ./• alatt megküldöm." E nevezetes kérdés a jövő hó második felébeu tartandó vármegyei rendkivüli közgyűlésen fog tár­gyaltatni. ÚJDONSÁGOK. — A vármegye közigazgatási bizottsága e hó 22 dikén délelőtt, Kállay András fői<p ni űr ő.néltóstga elnöklete alatt ülést tartott, melynek igeu uevezetes tárgya az 1894. évi közúti költség-előirányzat volt. A közigazgatási bizottság mult hxvi ülése ugyanis, a fő­ispán indítványára elrendelte, hogy az alispán által bemutatott 1894. évi közű i költség-előirányzat mellék leteivel együtt kinyomattassék s a bizottság tagjú között kiosztassék s azután annak tárgyalása egy rendkivüli bizottsági ülés uapiéendjére tűzessék ki. Az e hó 22 én megtartott rendkivüli közigazgatási bizottsági gyű ésen az ügy tárgyaltatváu, az alispán előterjesztése kevés, a főispán által tett módosítással elfogadtatott, közhírré tétetni s a legközelebbi törvényhatósági közgyű és elé terjesztetui rendeltetett. Ugyan ez alkalommal'fölszólalt Kállay Leopold bizottsági tag, s rövid indokolás mellett iuditványozta, hogy a törvényhatósági küzgyűléshez téte­sék az iránt iuditvány, miszerint vármegyénk közieke dési vonalai egy, az útadó alap terhére felveeulo köl­csönből 5—G év alatt teljesen kiépitessenek. Kállay Leopold fölkéretett, hogy .indítványát a közig iz^atási bizottság legközelebbi ülésén terjeszsze elő. Tekintettel arra, hogy a gyűlésnek e rendkívül fontos tárgya meg érdemelte volua a lehető bővebb tárgyalást, valóim sajnálkoznunk kell a felett, hogy a vidéki bizottsági a<j>£ kö'.dl a gyűlésen egy sem jelent meg. — Tanuluiány-ut. Miklós László alispín és dr. Jósa András vármegyei főorvos e hí 25 dikén Mirina­ros Szigetre utaztak, hogy az ottani nagy törvényható sá"i közkórház berendezésére és adminisztrálására uézve tinulmáuyokat tegyenek. Ei ut a Nyíregyházán létesi teulő vármegyei közkórház kérdésével vau kapcso­latban. — Gyümölcs József főherczeguek. Szentimrey Gábor turai birtokos, ot aui szép gyümölcsöséből egy kosár kürtét ós almit küldött József főherczeguek Al­cmthra, József-Á^ost főherczeg esküvője alkalmából. A főherczeg udvarmesteri hivatala által tudatta Síentimrey Glborral, hogy a küldemmyt köszönettel elfogadta. — A színház részvénytársaság igazgatósága, fel­ügyelősége-és választmánya KÖZÖI gyűlést tartott e hó 21-dikén s e gyü éseu a színházat a téli saisoura Djbó Sándor besztercebányai sziuígazgatóuik adták ki 1000 frt bérért. Elhatározták továbbá, hogy M mdoki Béla nyugalmazott színigazgatót megbízzák a gépész és disz­letmester feletti felügyelettel. Az ő feladata lesz továbbá a választmányt szaktanácsokkal ellátni, és ilyeuformáu az igazgatók és részvéuyesek között mintegy összekötő kapcsot képezni. Mindezekére pedig kap 300 frt fi vetést, to­vábbá minden előadástól 3 frtot. Ejy másodikállást isszer­vezett a gyűlés: agépésdiszietm jsteri hivatalt. E: állásra Kis Károlyt szerződtették havi 10 frt fizetéssel, szabadia­kás-al és előadásoukéut 2 forint 50 krajcUr dijjazással. A további határozatokból kiemeljük, hogy a város fel kéretett a színház előtti tér rendezésére, a gyalogjirók kövezésére s az árkok áthidalására. IÍ>váuatos is, ho^y e tér ne fordíttassák többé a széuavásár czéljaira, mert ez az oka szemetes és piszkos voltának. — A hely­árakat a gyűóseu a következő.eg állapították meg: Páholy 5.— télen, 4.— nyáron. Eisóreudü földsziuti zártszék 1.20 „ 1 — „ Misodreudü földszinti zártszék 1.— „ —.80 „ I. emeleti erkélyszék . . . 1.— „ —.80 , II „ zártszék . . —.50 „ —.40 Földszinti állóhely . . . —'50 „ —.40 n Migjegyzendő, hogy ez utóbbi helyre diák- és katona­jegy is adatik ki, mely esetben ára felauuyi, miut kü­lömben. A karzat 20 kr. — Szegény tanulók felruházása. Az ág. evang. központi iskolában kedden dilu'án osztották ki a sze­géuysorsu tauulókuak miudea évoeu szétosztani szokott ruhmemüt. A népiskola diszes épáletéből 50 szegény­sorsú tanuló távozott ol ez alkalommal örvendő arczczal s hálával telt szívvel. — Áttérés. Pallai (Propper) Margit az izr. hitről a r. kath. vallásra tért át. Az áttérés a fényes-litkei r. kath. templomban ment végbe. — Névváltoztatás. Hanyicska Gyula helybeli keres­kedő vezeték-nevét ,Havas"-ra, Oravecz Ágoston, szín­ién helybeli kereskedő pedig „Orlai"'-ra változtatta vezetéknevét, belügyminiszteri eugedélylyel. — A „Borsod" dr. Jósáról. Bjrsodvármegye hivatalos közlönye a „Birsod" a következő sorokat irja vármegyénk főorvosáról: „dr. Jósa András, Szabolcs­vármegye tiszti főorvosa a mult hit végeu városuukbau járt, meglévén híva egy súlyos beteg felett tartott orvosi tanácsba. Ed alkalmat felhasznllta arra, hogy megte­kintse uj közkórházunknak épitési terveit, a melyek épeu tárgyalás alatt állottak az alispiai hivataluál. — Épülendő kórházunkról, illetve anuak tervéről általában elismerőleg nyilatkozott. Rindszere — mint mondá — egészben véve jó, berendezése megfelel a legújabb vív­mányoknak e téren és az építtető vármegye — njy lát­szik — olcsóbban fog kijönui, mint bármily hasonló intézetet építtető testület. Megelégedése mellett azonban némely fjntos kellékek kiegészítése iráut i 0'eu figyelemre méltó észrevételeket tett. Ezek között legfontosabb a mű'.ő terem bereudezése ós összeköttetése a sebészeti szülészeti és szemészeti osztályokkal, — továbbá az infi­ciáló auyagokuak a legszigorúbb elvek szeriut való el­kü öuitése, a belépő beteg ruháinak fertőtleuitóse stb. A jeles orvos ős szakember észrevételei nemcsak mél­tók a figyelemre, de úgyszólván mellőzhetleuek is, ez annyira könnyen átláthitó még a laikus által is, ós ugylátszik mír is foglalkoznak vele, mely esetben a tervek ;változui fognának. Dr. Jósáról — bár kevesen vauuak, akik őt legalább h.réből uem ismerik — még megemlítünk annyit, hogy ő egy ritka tudomáuyosságu, a legfejlettebb gyakorlati érzékkel biró és amellett szakmáját szeuvedélyesen szerető orvos, aki miuden ide­jét hivatásának szenteli. Ssabolcsvármegye közegészsége felett oly féltő gonddal őrködik, mint a legszeretőbb anya gyermekei felett. Nincs semmi nagy és kicsiny dolog, a mi az ő figyelmét elkerüli, és nem riad vissza semmi nehézségtől, hogy üdvös Cíéljit kivigye. Ő bizony gyakran követel áldozatokat Szabolcsvármegyétől a köz­egészségügy érdekében, de amit sohasem sajnálnak tőle, mert tudják, hogy Jósa azt a legjibb helyre fekteti. Az ő kitartásának és lángoló ügyszeretetének si­került legközelebb egy közkórházat létesiteui mír Ssabolcsvármegye egyik kisebb városában Kis-Vtrdán, mely mintegy 50—60 ágyra vau berendezve; inost azon fáradozik, lngy a vármegye fivároiábau Nyíregyházán létesítsen egy nagyobb közkórházat, körülbelül hasonló nagyságút, a mienkhez. E czélból felkutat miuden tár­sadalmi és kormány segélyt, utazik jobbra-balra, hogy kórhízakat lásson, észleljen és okuljon azok hiáuyai és előnyei felett; tanulmányoz e szikba vágó muukákat, ugy hojy biztosra lehat venni, hogy az ő általa beren­dezendí közkórház egyike lesz az orszá,' legjobb beren­dezésű és leggyakorlatiasabb kórházainak. Mindezt p >dig nemcsak azért mondottuk el, ho^y a szomszéd Szabolci­vármegyének ezeu speczialitását közelebbről megismerj ik, hanem azért is, hogy figyelmeztessük a kórház építésével foglalkozó bizottságot, miszerint néni ártana ez ügyben dr. Jó iát bővebben is meghallgatni. — A helybeli ipartestület e In 26-dikín délelőtt tartja meg rendkívüli közgyűlését, az ipartestületi segély­pénztárral való egyesítése kérdésében. — A tokaj-rakamazi hidváinszedési jognak 1, esetleg 3 évre leendő berbeadása végett Tjk'ijOan a in kir. adóhivatal helyiségében deczember 4 éu d. e. 3 órakor 67á2 frt évi bár kikiáltási ár mellett árverés fog tartatni. Bánatpénzül 10 százalék teendő le. A bér le ti feltételek a tokaji ni. kir. adóhivatalnál megte­kíu thetők. — Halálozás. Horváth Eufémia bárónő, özv. báró Horváth Gedeonné leánya elhunyt. Temetése e hó 20­dikán nagy részvét mellett ment végbe Pap községben. — A következő gyászjelentést vettük: Gencsi és ér-mihályfal­vai Gencsy Béla nejével báji Pataky Margittal, gyermekeik : Ella, Ferencz, Béla; gencsi és ér-mihályfalvai Gencsy Ida férjével nádasdi Sárközy Auréllal cs. és kir. kamarás, gyer­mekeik : Mirgit férjével, kékedi Melczer Géza és István; gencsi és ér-mihályfalvai Gencsy Etel férjével gencsi és ér-mihályfalvai Gencsy Alberttel, gyermekeik : Juliska, Károly, valamint a többi összes rokonság nevében is tudatják forrón szeretett édesanyjuknak, anyósuknak, nagyanyjuknak és nagynénjöknek özv. Gencsy Ferenczné szül. veresmarti Weresmarthy Borbálának élete 64-ik évében november hó 22-én Kis-Létán hosszas szenvedés után történt gyászos elhunytát. A drága halott hült te­temei november hó 25-én d. e. 11 órakor az ev. reform, egyház szertartásai végeztével fognak a balkányi családi sírboltba örök nyugalomra helyeztetni. Kis-Léta, 1893. évi november hó 22-én. Áldás és béke lengjen porai felett! — Balog János helybeli derék asztalos-mester s a tűz­oltó-testület tagja a mult napokban elhunyt. Temetésén az önk. tűzoltók testületileg vettek részt. — Nagy hangverseny. Z inei életünk felélénki­tésére Tarczali Dezső helybeli jóhirnévuek örvendő könyv­kereskedő egy előadásra szerződtette az orosz Slavian­szky-Klebmikoff Nadina asszony 27 tagból álló jeles ének­társulatát. O.vasóink bizonyára emlekezni fognak még a három év előtt itt szerepelt Slavianszky-fóle orosz társulatra, melynek a szép Nadina volt a vezércsillaga. Azóta a szép Nadiui Parisban ólt és a hires Markesi Mithilda frauezia éuekmesternőnél teljesen kiképezte magát; atyja társu'atától megválva férjhez insut és sa­jit társulatot alakított, mely SO^tagból áll és jóval képzettebb erőből vau összealkotva az előbbinél. A tár­sulat egyik kiváló érdekessége az, hogy a szép Nidinán kívül — a ki ma még szebb mint volt valaha — nő egy sincs s az énekkar, mely csillogó nemzeti viselet­ben lép a hallgató közönség elé, 12 fiu ós 14 férfi éne­kesből áll, a szép Nadiuával élükön. A bécsi lapok ki­vétel nélkül elragadtatással irnak e jól fegyelmezett ős kitüuő hanganyaggal rendelkező társulatról. Ezek köz­zül különösen a „Neue Freie Presse" ós .Wiener Tag­blatt" a bécsi lapjk e legtekintélyesebbjei írnak a tár­sulat ottani szerepléséről a legnagyobb enthusiasmussal hasábokat betöltő bírálattal. A szép Nadina az 1894. évben M igyarország Románia stb. nagyobb városait fogj i beu'.azni társulatával, eljön tehát hozzánk is. Idő és hely a hol e monstre hangverseny meg fog tartatni még ni ics meghatározva, de tekintettel arra, hogy téli időben a mi szellős fabódénkban uem lehet coucertet rendezni, a rendelkezésűnkre álló valamalyik nagy te­remben lesz ez megtartva. Tarczali Dezső ur a közön­séget általunk felkéri, hogy kényelmes helyről előjegy­zés által mi: moit gondoskodni sziveskedjének, mivel elóreláthitólag e hangverseny iráut nagy lesz az érdek­lődés, s a hangverseny teremben ülőhelyek csak korlá­tolt meunyisógben lesznek felállithitók. Bővebbet e hingversenyról lapuak jövőheti számában közlünk. — Eljegyzés. Klár Sarolta kisasszonyt, Klár Divid léthi tekintélyes birtokos kedves leányát eljegyezte S:h/v,xrcz Kálmán bihirmegyei nagybirtokos. — Eötvös ünnepély. A szabolcsmegyei ált. tanitó egyesület az 1868. évi XXXVIII. t. cz. királyi szentesí­tésének 25 évfordulóji alkalmiból deczember 5-ón, az ág. h. ev. népisk)la disztormiben ünaepélyt rendez. — Hynien. Feldman József büd-szentm'hilyi föld­birtokos eljegyezte Szabolcsról özv. Fülep Józsefné ked­ves ós szeretetreméltó leányát Herminát. — A Nyírvíz társulat junius hó 25 én megtar­tott rendkívüli közgyű ésének, a hiszonaráuylagos osztá­lyozási munkálat jogerőre emelkedése után eszközlendó leszámolás iránt hozott határozata ellen beadott feleb­bezések átvizsgáltatváu, s miu'áu az ezek egy részében kifejezésre jutott azt a kifogást, hogy a szóban forgó kérdésben való httározásra — a társulat önkormányzati jogának, szünetelése folytán — a közgyűlés nem illeté­kes, — az 1885. évi XXIII. t. cz. 124. § ának harmadik bekezdésében foglalt rendelkezésre való fi^yelemmsl a földmivelésügyi miuiszter helytállónak találta, felhívta a társulat kormánybiztosát, hogy amennyiben ezek sze­rint, a közgyűlés határozatának csak informatív minő­sébe lehet, a kérdés iráut sajít hUáskörében határozzon. A kormánybiztos erre vonatkozólag határozatát mir meghozta s az az érdekeltekkel már a legközelebbi napokban közöltetni fog. — Nyíregyháza város képviselete, e hó 28-dikán d. u. 3 órakor közgyűlést tart, melynek nevezetesebb tárgyai lesznek a virilis bizottsági tagok névsorának megállapítása s a jövő hó folyamán foganatosítandó kép­viseleti tag választások előkészítése. — A tanitó nrak figyelmébe! A gyermekek rosszasága miatt ezúttal a tauitó urakhoz egy kórelem­mel fordulu ik. Ugyanis több oldalról általános a panasz, hogy a gyermekek ugy az iskolába menet, mint jövete­lük alkalmával igen rendületlenül viselkednek: a lakó­házak ablakai előtt rendszerint megállanak, s ha nyitva találják, ugy vagy bedobálnak, vagy beköpködnek, de még sok minden más itt el nem" sorolható dolgokat visznek véghez. Ugyanazért a gyermekek nagy mestereit felkérjük, h:>gy szíveskedjenek a felügyeletük alatt levő gyermekeket inegiuteui ós figyelmeztetni őket, hogy ű;y az iskolába menet, mint hazajövetelük alkalmával ildo­mosán viselkedjenek. (Beküldetett.) — Hirtelen halál. Az elmu't vasárnap este Ki­rályfalvi Líszló helybeli cdpészmestert a Jurás-féle orosi utc.ai vendéglőben szélhűdés érte. A szerencsétlen ember, a rögtön érkezett orvosi segély daczára, plr perez alatt meghalt. — Kossuth iratainak előfizetői közt számosan téves felfogásbin vannak az előfizetési feltételekre nézve. Azok ugyanis kik 3 frttal előfizettek, nem tudják annak magyarázatát, hogy miért kell a most megjelent negye­dik kötet átvételekor újból 3 frtot fizetni. A lelkes elő­fizetők és gyűjtőknek szolgáljon magyarázatul, hogy az

Next

/
Oldalképek
Tartalom