Nyelvtudományi Közlemények 107. kötet (2010-2011)
Emlékülések - Kozmács István: Munkácsi Bernát és a magyar nyelvészeti terepmunka kezdetei (Bernát Munkácsi and the beginnings of Hungarian linguistic fieldwork) 258
268 Emlékülések különösen az egyházi szószék’ s a népnevelés’ útján mindinkább a néphez is leható könyvnyelv’ terjedésével, a nép’ nyelve, melly annyi kincseit őrzötte meg az eredeti magyarságnak, napról napra veszt sajátságaiból, úgy hogy, mint másutt, nálunk is e’ régi typusok mind inkább eltörlődnek” (Akadémiai Évkönyv 7: 612). Érdemes felfigyelni rá, hogy alig néhány évtizeddel az általános iskoláztatás bevezetése, a nyelvúj ító mozgalom eredményei után,máris a könyvnyelv károsító hatásaitól féltik a nyelvet. Meg kell jegyezni azonban, hogy ez a féltés nem a nyelvművelő, hanem a nyelvet búvárló, forrásanyagának elveszésétől tartó kutató tudós aggodalma. A nyelvjárások kutatása azonban csak a szabadságharc után indul meg erőteljesebben. Hunfalvy a Magyar Nyelvészetben írja, hogy nemcsak a nyelvtörténet, hanem a nyelv általános természetének búvárlásához is felette szükséges a nyelvjárások kikutatása. S nemcsak beszél erről, hanem lapjában helyet ad nyelvjárással foglalkozó munkáknak. A nyelvjárási kutatások valódi nekilendülése azonban 1872-höz, a Magyar Nyelvőr megindulásához kapcsolódik. S bár a gyűjtések most már számosak, a gyűjtések eredménye azonban nagyon is különböző értékű. Ennek oka, hogy jelentős részüket még ekkor sem képzett nyelvész gyűjtötte, s ezért az anyag megbízhatatlan mind a hangjelölés, mind az értelmezés tekintetében (Csűry 1936: 6). Majd csak 1905-ben - tehát jóval Munkácsi útjai után - születik meg Balassa József tollából A nép nyelvének tanulmányozása címmel egy útmutató, s 1901-ben ismerteti Setälä a finnugor nyelvek lejegyzéshez javasolt írásrendszerét. De ami ezután következik, már nem érinti jelen előadás tárgyát. Megállapíthatjuk hát, hogy Munkácsi Bernátnak udmurtföldi gyűjtőútja előtt nem állt rendelkezésére valójában még magyar nyelvjárási kutatási módszertan sem. Ezért vállalkozott Kunos Ignáccal 1880-ban arra - ez is arra utal, hogy határozott elképzelései voltak későbbi útjairól -, hogy nyelvjárási gyűjtőútra induljon, amelyről visszatértük után így ír számol be Budenznek: „MTAK Ms 5449/57. [Munkácsi levele Budenz Józsefnek a csángó út után] N. Várad, 1880. augusztus 2-án [Bekezdés.] Szeretett, jó professzor uram! [Bekezdés.] Két hónapja múlt el, mióta eltávoztam körükből, melyet a csekély személyem iránt tanúsított jóindulat s bizalom, de minden fölött a tanítványi hálás ragaszkodás oly kedvessé - mondhatnám kegyeletessé tett előttem. Rövidke, de mégis nevezetes időszak a fejlődésemben, egy kedvelt, régi ideámat valósította meg, egy nyelvtudományi célból tett nagyobb utazást. Szükségét éreztem elsajátítani bizonyos gyakorlati ügyességet a dialektusok tanulmányozásához, eltanulni néhány alkalmas módszert a népélet és nyelv közvetlen vizsgálásában s bár előre láthatók voltak a nagyobb fáradalmak, melyekkel e cél össze volt kötve, élénk buzgósággal igyekeztem keresztül vitelén. A fővárosból egyenesen Erdély éjszaki része felé vettem utamat, hol Bánffyhunyad környékén mintegy 4 hetet időzvén ama távolabbi utamra tettem előkészületeket, mely már kegyes uram előtt is ismeretes - a csángókhoz. [Bekezdés.] Június 19-én érkeztem meg Brassóba, honnan a hétfalusi
