Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Vitafórum - Schütz István: A múlt nyomasztó öröksége : Gondolatok egy új román monográfiáról (Sala, Marius: De la latină la romănă [A latintól a románig]) (The weight of the past. Thoughts on a new Rumanian monograph) 343

századfordulóján még nem kevesebb, mint 5000 dákoromán családot talált Boszniában és a szomszéd országokban. Jelentősebb településeiket meg is nevezi, és a szöveghez részletes térképmelléklettel is szolgál.) Sala megemlíti a sajátos fägädui marea cu sarea román kifejezést is (szó szerint 'megígérni a tengert a sóval', magyar megfelelője: 'eget-földet ígérni'), ami szerinte is csak a tengertől távol keletkezhetett, de tüstént hozzáteszi, hogy ez a „tengertől távol" csak a Balkán félsziget észak-nyugati részében lehetett, „ahol a románság területe valahol elérhette az albánlakta részeket" (?) (Sala 33). Ezt a feltevést pontosíthatjuk: a szólás természetesen nem keletkezhetett a sóbányákban gazdag Dácia területén, hanem csak valahol a Balkán félsziget belsejében, a hosszú albán-vlah szimbiózis területén. A balkáni árumén és meglenorumén nyelvjárásban ugyan tényleg hik, illetve ik a „füge" neve (a mai románban smochin), amit a román nyelvészek a latin ficus 'ua.' szóból származtatnak, de megfeledkeznek arról, hogy a két déli román nyelvjárást beszélő csoportok a legkorábban csak a 10. sz. második felében költözhettek délre, ahol akkor már legalább négy-ötszáz éve nem beszéltek latinul. Ezért a két nyelv 'füge' jelentésű szava csak az albán azonos jelentésű fik szavának az átvétele lehet, hiszen új lakóhelyükön szinte mindenütt albánokkal is kapcsolatba kerültek és kapcsolatban vannak még ma is. Ami a román päcurä szót illeti, a szerzőnek először be kellene bizonyítania, hogy a géták vagy legalább a szlávok már a középkorban megkezdték volna a mai havaselvei olaj mezők kiaknázását. A pakura szó ma a nyersolaj lepárlásának végén visszamaradt, kazánfütésre még alkalmas sűrű massza román neve, amit a 19. sz. első felében még 'kátrány, szurok' és 'kocsikenőcs' jelentésben használtak, és amit a magyar nyelv is átvett. De már a latin fantáziaszülemény (*picula-) hangsúlyos pi- szótagjából eredeztetett román pör szótagot sem igazolja semmilyen hangtörvény. A hajdani román etimológusok a päcurä szót még a románpicurő 'csepereg, szemerkél' szóval (?) rokonították, de sehol, semmilyen feljegyzés sem maradt arról, hogy a történelmi Havaselve területén az ókor végén vagy a középkor elején valahol csepegett és égett volna egy hegy. Az ókorban valóban volt egy „égő hegy" (vagy más források szerint „örökégő kő"), de ez bizonyíthatóan nem a mai román olaj mezők területén volt, hanem egy Nymphaeum nevű ókori város mellett, a mai Albániában, a selenicai-kucovai olaj mezőn, ahol a feltevések szerint földrengés következtében a felszínre került bitumen-réteg lobbant lángra egy villámcsapástól és égett még a török hódoltság korában is. Ott egyébként már az ókorban folyt a termelés. Persze nem a kőolajé, hanem az ugyanott található szilárd bitumené. (Feltehetőleg ez volt többek között a bizánci flotta félelmetes görögtüzének, a vizén is égő, elolthatatlan keveréknek az egyik alkotó eleme, amivel a támadó arabok flottáját is megtizedelték.) A román nyugaterdélyi nyelvjárásaiban megvan a pic 'csepp', a