Nyelvtudományi Közlemények 87. kötet (1985)
Tanulmányok - Molnár Ilona: A nyelv értékeinek kérdéséhez [On Value in Language] 3
A NYELV ÉRTÉKEINEK KÉRDÉSÉHEZ 25 támpontok is). Az esetek egy másik részében — s ezek között már a nyelvművelők által nem javasolt vagy ellenzett szerkezetek is vannak — a beszélők olyasfélét éreznek, hogy a kifejezés modoros vagy egyáltalán túlhangsúlyoz valamilyen jelentéstartalmat. Például: Kérnék szépen egy pohár vizet; Ügy gondolnám, hogy . . .; Az ellenőrök úgy találták, hogy a vásárlókat kár érte volna (TV 1984).63 A magyar módhasználat szabályai, sajnos, nincsenek egy helyen összegyűjtve.64 A különböző összefoglalások ennek ellenére alapjában véve egységes (bár nem teljes) képet adnak az igemódokról. Ami szempontunkból különösen fontos: a szerzők között nincs jelentős nézeteltérés a módhasználat normatív kérdéseiben. Módszertanilag erre alapozzuk, hogy bizonyos átalakulások „a normán belül" mennek végbe. Az is korszakról korszakra hagyományozódó átfogó tétel, hogy a magyar mellékmondatban az igemódok „főmondatbeli értékükben", ,,önálló jelentésükben" szerepelnek, „olyanok, amilyenek az egyszerű mondatban volnának". Annak kritériumai azonban, hogy mi egy mellékmondat egyszerű mondati megfelelője, kidolgozatlanok; méghozzá az egyszerű mondatbeli reális módhasználatot rendszeresen még nem is vetették össze a mellékmondatbelivel. Klemm úgy véli, hogy például a Senki sints, az ki nem kívánná az békességet mellékmondata önállóan kb. így hangzana: Ki nem kívánná a békességet?; Nincsen, ki eltávoztassa őtet önállóan: Távoztassa el valaki őt! stb.65 Csakhogy Klemmnek különben igen figyelemre méltó gondolkodásmódja — az tudniillik, hogy a fenti mellékmondatok „önálló megfelelőjeként" fel sem tételez indic. módú szerkezetet (pl. Mindenki kívánja a békességet, Valaki nem kívánja a békességet), ellenben az egyszerű mondati történeti előzményt tekinti „önálló megfelelőnek" — az általunk metaforikusnak tartott folyamatot tükrözi, voltaképpen a végbement eltolódásnak a kiinduló egyszerű mondathoz való visszavezetése. így Klemm mondatpárjai azt semmiképp sem bizonyítják, hogy a mellékmondatbeli módhasználat nem egyéb, mint a változatlan egyszerű mondatbeli igemód átemelésének művelete az összetett mondatba. Viszont alátámasztják, hogy a mellékmondatbeli módhasználat kialakulásában közrejátszottak metaforikus mechanizmusok. A módhasználat általunk vizsgált átalakulása éppen a metaforikus mechanizmus kiküszöbölésének tendenciáját fogja mutatni. Lássuk először a c o n d. mellékmondata használatát hogy és vonatkozó kötőszós mondatokban. A kérdés mindenekelőtt azokkal a szerkezetekkel kapcsolatban merül föl, amelyekben a beszélő explicite kifejezi, hogy a mellékmondatban leírt összefüggést nem fogadja el igaznak (tagadja, kétli, felteszi, reméli stb.). 63 Vö. IMPLOM JÓZSEF 1968. 64 A legfontosabb e századi információ-források: TOMPA JÓZSEF (szerk.) 1961—62 (főként szinkronikus leírás); GBÉTSY LÁSZLÓ—KOVALOVSZKY MIKLÓS (szerk.) 1980 (főként nyelvhelyességi szempontok); KLEMM ANTAL 1928—1942 (nyelvtörténeti feldolgozás). Újabb kutatások a tárgykörben alig folytak, s a jelenlegi témát közvetlenül nem érintik (1. PAPP LÁSZLÓ i. m.; PRILESZKY CSILLA 1974; a problematikát egy ideje jóformán csak a kötőmőd vitájához kapcsolódó kontrasztív kutatások, illetve idegennyelv-oktatási vizsgálatok tartják életben). 65 KLEMM i. m. 492—494.
