Nyelvtudományi Közlemények 51. kötet (1941)

Tanulmányok - Horváth Károly: Az sz-szel és d-vel bővülő v-tövű igék története 116

134 HORVÁTH KÁROI-Y stb. Mivel azonban aluttam, aluttál úgy hangzott, mint tuttamr tuttál, gondolkottam, gondolkottál, s mivel az ilyen igéknek 3. személye tudott, gondolkodott, s minthogy végre a ngúgoszik igének már régente is volt nyugodott alakja (a nyúgod-alom is régi): ezeknek analógiájára előbb a gyermekek, később egyes vidékeken a fölnőttek is azt kezdték mondaná, hogy aludott, feküdött..." Később már csak a nyugszik hatására gondolt: „a nyugszik nem csak ragozása hasonló volta miatt hathatott a másik két igére .. . hanem jelentése rokonsága miatt is, tehát mindenesetre sokkal inkább, mint a tud és ad-félék" (Nyr. XLIII, 416). Nyelvemlékeink vallomása ebben a kérdésben a következő: Legkorábban az esküszik ige ragozásában találunk d-s alakot, már a XV. században. A század második feléből való Apor-kódexben a Benedictus fordítása két egymástól eltérő változatban is olvasható. A latin eredeti így hangzik: Memorari teslamenti sui sancti — Iusiurandum, quod i u r a v i t ad Ábrahám patrem nostrum (Lukács I, 72—73). A kódex 127. lapján ezt olvassuk: „meg emlékeznek ő zent testamentumáról, Az esről kit eskót mi atainknak ábrahámnak". Ez a szövegrészlet szóról szóra megegyezik a MünchK. megfelelő helyével: „ing émlékeznec 9 scent testamentumáról, Az ésrol kit éskot mú atancnac abrachamnak" (RMNy. III, 125). Ugyanennek a Lukács-evangéliumi részletnek ettől egészen eltérő fordítását olvashatjuk néhány lappal hátrább a kódex 136. lapján: ,,meg emlekezny ew terwenyerewl: Melyet terwenyel eskedet ábrahámnak my atyánknak". Ez az adat jó harmadfélszáz évvel korábbi, mint az, amelyet az EtSz. (II. 46 és 47) az OklSz. alapján elsőnek idéz 1728-ból; az EtSz. idézett helye szerint ugyanis az esküd- tő a XVI—XVII. században keletkezett, a múlt idő d-s alakjára pedig az első biztos adat 1728-ból való: „Apáthiban esküdött bé" (OklSz. 1129. 1.). A múlt idő után a főnévi igenévben jelenik meg a d. A XVL század elejéről valók ezek a2 adatok: Eködny (sic!) WinklK. 171 (1506.), eskódny NádK. 201 (1508.), esküdnie WeszprK. 79 (a XVI. sz. első negyedéből). Ha mármost ezeket a szavakat nem elszigetelten vizsgáljuk, hanem figyelembe vesszük a szövegkörnyezetet is, érdekes megfigyelést tehetünk. A WinklK. idevágó helye így hangzik :„kezdee tagadny ees E[s]kődny "(WinklK.