Nógrád Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 230-255. szám)
2016-10-06 / 234. szám
Vértanúk Alapi újra Vélemények tiszteletére 2. oldal a tarjáni Fronton! 3. oldal a Karancs Szállóról 3. oldal HIRDETÉS köpönyeg hu „Vedd kezedbe a sorsod!" A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya, valamint a Salgótarjáni Szakképzési Centrum Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakközépiskolája és Szakiskolája interaktív szakmai szimpóziumot és figyelemfelkeltő sétát szervez az emlőrák, valamint a méhnyakrák elleni harc jegyében. A „Hívunk, jöjj, mert késve késő!" elnevezésű rendezvényt október 7-én, pénteken tartják. A program délelőtt, 11 órakor önvizsgálat-oktatással kezdődik a Salgótarjáni Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda (SITI) fogadóterében. Ezt követően előadásokon, valamint kerekasz- tal-beszélgetésen is részt vehetnek az érdeklődők, akik egy dokumentumfilmet is megtekinthetnek. A kerekasz- tal-beszélgetés dr. Pintér Katalin radiológus-mam- mológus főorvos, dr. Pasztuhov Ágoston szülész-nőgyógyász főorvos, valamint Bertókné Tamás Renáta megyei szűrési koordinátor részvételével fog zajlani. Mindezek után, 14 órakor kezdődik a lufis figyelemfelkeltő séta a Fő térre. Ezt követően dr. Surján Orsolya megyei tiszti főorvos és Kreicsi Mária, a Magyar Rákellenes. Liga Salgótarjáni Alapszervezetének elnöke tolmácsolja a nap üzenetét. A program Flashmob-bal zárut. A szervezők kérik, hogy minél többen csatlakozzanak a figyelemfelkeltő sétához! Gerhát Karina .. FM radio 100.-4 HH TELEFONSZÁMUNK MEGVÁLTOZOTT! 0632/ 34&00 Nógrád8 Hírlap AJÁNLÓ Béremelés az egészségügyben 5. oldal Védőoltás lányoknak 7. oldal Füstöltek a gumik a határon 10. oldal Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Ha azt mondjuk. Arad, mindannyiunknak egy valami jut eszébe: egy dátum és egy történelmi esemény. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése és az aradi vértanúk kivégzése 1849. október 6-án. Aradról nem a szép belváros, a szecessziós kultúrpalota, a gyönyörű neoreneszánsz városháza (ami a Parlamentet is tervező Steindl Imre alkotása), a kétszáz éves régi színház (ahol még Petőfi is játszott), még csak nem is az épületek közé ékelt katolikus, minorita templom, hanem egy vesztőhely nem messze a vártól, a Maros partjától. S ha személyt kell mondanunk, bajosan jut eszünkbe az itt született Rajnai Gábor, a XX. század első évtizedeinek rajongott férfiszínésze, vagy a harmincas-negyvenes évek nagy magyar filmsztárja, a szintén aradi születésű Jávor Pál. De nem gondolunk a város szülöttére, a Nyugat alkotójára, Tóth Árpádra sem Arad hallatán, és szintén nem Szabad György történész-politikus nevét mondjuk, ha ezt a szót halljuk: Arad. Mondunk nevet, és egyből tizenhármat: az aradi tizenhárom nevét, akik 1849 hűvös őszén Haynaunak, a „bresciai hiénának", ezrek gyilkosának döntése nyomán a szabadságért adták életüket. És hozzámondunk még egy nevet, az első magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos nevét, aki ugyanekkor Pesten adta életét a hazáért és a szabadságért. Vé- rükkelfizettek-nevüket, emléküket, tettüket őrzi az utókor magyarsága De hogyan is kezdődött? Mire is emlékezünk ma? Csak egy napra? Nem, egy érzésre, egy gondolatra, egy hitre, amit úgy hívnak, hazaszeretet. És százakra, akik életükkel fizettek azért, hogy mi most ezeket a sorokat leírhassuk, hogy nyugodtan koszorúzhassunk, emlékezhessünk rájuk. Egy kis népre és segítőtársaikra, akik néhány hónapig ismét magukra vonták a világtörténelem szemét, és a népek nagy könyvébe, a világtörténelembe beírták nevüket. A maroknyi ifjú sereg 1848. március 14-én este Pesten, az' ország szívében megálmodta álmát, amelyet másnap elindított útjára. A siker nem maradt el s a forradalomból szabadságharccá lett ösz- szefogás hosszú csaták után, célját elérve 1849 tavaszára, (a történészek szavaival élve) a dicsőséges tavaszi hadjárattal kisöpörte a „labancokat" az országból. (Folytatás a 2. oldalon.) ÜGYELETEK ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ GERHÁT KARINA TERJESZTÉS, APRÓHIRDETÉS 32/340-100 Hangszerek találkozója trófeaszemlével, versenyekkel IDŐJÁRÁS Erősen felhős, vagy borult lesz az ég, csak délutántól észak felől szakadozhat fel a felhőzet. Sokfelé valószínű kiadós mennyiségű eső (a magasabb hegységekben akár havas eső). A nyugati szél erős lesz. Hűvös, kellemetlen időre készülhetünk! Mindössze 6 és 13 fok között lesz a legmagasabb hőmérséklet. 16234 000 Vadászkürtösök szignáljai nyitották meg a rendezvényt. Balról jobbra: Szukán Csaba, Dolányi Zoltán és Laczkó István, a Nógrád Megyei Vadászkamara Kürtegyüttes tagjai. Mihálygerge hagyományos rendezvényén, a különleges hangszerek találkozóján, amelyet a községi és a helyi szlovák nemzetiségi önkormányzat szervezett meg immár 16. alkalommal, számos programnak örülhetett a közönség. (Folytatás a 4. oldalon.)