Nógrád Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 230-255. szám)
2016-10-07 / 235. szám
Iljúsági találkozó a teremtett világ védelmében Ha azt mondjuk: Nagymaros, a katolikus fiatalság és az egyház tagjai egy mára már fogalommá vált rendezvényre gondolnak: a minden évben tavasszal és ősszel megrendezett katolikus ifjúsági találkozóra, amelynek otthona a Dunakanyar egyik legszebb városa, a maga gótikus templomával és nagy plébániakertjével. És persze a szervező személyekkel, atyákkal, közreműködőkkel, akik nélkül szinte nem is lenne igazán Nagymaros a nagymarosi találkozó. Földre nyomta... Rimö a Szécsényi Rendőrkapitányság rablás gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 36 éves helyi lakos ellen. A férfi februárban, az éjszakai órákban- betörte egy rimóci családi ház bejárati ajtaját, majd az ott alvó idős sértettet lehúzta az ágyából, a fejét a földre nyomta és megfenyegette. Ezt követően a sértettet a szobában hagyta, majd átkutatta a lakás helyiségeit, továbbá az istállót, magához vette az ott tárolt női kerékpárt és távozott a helyszínről. A sértett a bántalmazás következtében könnyű sérülést szenvedett. A rendőrök fél órán belül elfogták, előállították és őrizetbe vették a 36 éves férfit, akinek az illetékes bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását. A hatóság a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen a a napokban befejezte a nyomozást, és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg a Balassagyarmati Járási Ügyészségnek. Ütött a teraszon NMH-INFORMÁCIÓ. Garázdaság megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Rétsági Rendőrkapitányság egy 37 éves kókai lakos ellen. A gyanúsított és egy férfi között két hónapja, az esti órákban, az egyik rétsági italbolt teraszán szóváltás alakult ki. A 37 éves férfi vita közben egy alkalommal, ököllel megkísérelte megütni a sértettet, aki az ütés elől elhajolt. Ezután a gyanúsított a sértett védelmére kelő - vendégként ott tartózkodó -férfit megpofozta. A hatóság a tettes ellen folytatott eljárást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbította a Balassagyarmati Járási Ügyészségnek. NMH-INFORMÁCIÓ.Azidénaz őszi találkozóra október 2-án került sor, témája a teremtett világ védelme volt. A találkozón mintegy kétezer fiatal vett részt. Az igazán aktuális témát Ferenc pápa Áldott légy! enciklikája (pápai tanítása) nyomán választották. A katolikus főpap által tavaly megjelent gondolatok a teremtett világ védelmére szólítanak, amely üzenet igencsak aktuális napjainkban is. Farkas Olivér, a pápai körlevelet kiadó Szent István Társulat igazgatója úgy fogalmaz: az üzenet - alcíme szerint - nem kizárólag a környezetvédelemről, hanem közös otthonunk gondozásáról szól. A pápa mindezzel arra kíván rávilágítani, hogy földünkön nem pusztán a természeti környezet vesz körül bennünket, hanem az emberi környezet is. Mivel minden élőlény ehhez a közös otthonhoz tartozik, egyszerre kell gondját viselnünk mindennek és mindenkinek. Ezen gondolatok jegyében kezdődött meg a találkozó a szokásos reggeli imával, melyet az Imperfectum együttes vezetett. Ezt követte Nobilis Márió atya főelőadása, aki a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára. így fogalmazott gondolataiban: valójában „csak" azt kell cselekednünk, ami kétezer éve a dolgunk, de rá kell ébrednünk, hogy a korábbinál következetesebben kell megélnünk Istentől kapott feladatunkat, küldetésünket, hivatásunkat. Tudnunk kell, hogy nem csak a magunk javára tesszük mindezt, hanem a világ iránt felelősséggel, az egész teremtésért igyekszünk azok lenni, akiknek lennünk kell. És miközben így igyekszünk megélni az evangéliumot, „környezettudatos" szemmel nézve is hitelesen kell tennünk mindezt. Azért, hogy az üzenet az erre érzékeny világnak is érthető, elfogadható legyen, és azért is, hogy az Istentől ránk bízott küldetésnek megfelelően - Krisztussal együtt, hozzá csatlakozva -jól szeressük ezt a világot. Az előadást szentségimádás követte, majd kiselőadásokkal folytatódott a program. A főelőadó atyát a művelődési házban kérdezték tovább az érdeklődők, az altemplomban Radnóti Mária szociális testvér várta az érdeklődőket. A plébániakertben Vágyak, érzelmek, szabadság címmel tartottak előadást a domonkos család tagjai. A két legismertebb, visz- szatérő előadás programja a Kálvária és a templom. A hegytetőn a Kérdezz! Felelek! címmel a résztvevők Brückner Ákos Előd ciszterci szerzetes atyát, valamint Somogyi Sándor, Várnai Péter és Lejtényi Emmánuel atyát kérdezhették mindarról, ami érdekli őket: hivatásról, családról, hitről, vagy az aktuális, mindennapi életünkben felmerült kérdésekről. A rendszeresen nagyszámú érdeklődőt vonzó Kerényi Lajos atya idén is a keresők számára tartott előadást a templomban. Idén a Má- rianosztrai Fegyház és Börtön fogvatartottjai is várták zenés tanúságtételre az érdeklődőket a református templomban. A nap csúcspontja, a több ezer embert megszólító záró program a püspöki szentmise volt, amelyet az idén aranymisés főpásztorunk, dr. Beer Miklós püspök atya tartott. A szentmise elején arról a fóti párról szólt, akit aznap délután esketett meg, utalva a házaspár kapcsán arra, hogy a másik emberben az Úristen ajándékozó szeretetét tapasztaljuk meg. Szentbeszédében a Püspök Atya egy kedves tanúságtételt, történetet mondott el. Egy faluban élt egy nagyon kedves özvegyasszony, aki szorgalmasan művelte a kertjét, mindenféle zöldséget, gyümölcsöt termelt benne. Az a szokása volt, hogy délutánonként a kosarát megrakja egy kis zöldséggel, gyümölccsel és virággal S minden délután elindult a faluban, hogy meglátogasson egy rászoruló családot. Egy nap valaki szembe jött vele, s megszólította: „Mariska, már megint a magáét osztogatja?!" S akkor ez a kedves özvegyasszony megállt, ránézett, s azt mondta: „Kedveském, csak amit a Jóisten nálam tett le, azt osztom tovább." Fontos hogy ne felejtsük el - mondta a Püspök Atya - egyikünk sem maga választotta, hol szülessen, milyen adottságok között. Magyarországon, egy csodálatos országban élhetünk, hálát kell adnunk az Istennek, de ne legyünk soha önzőek, és ne akarjunk kizárni a szívünkből senkit, aki épp szembe jön velünk, aki rászoruló. A szentmisét követően érkeztek meg a Gyerekmaros résztvevői. A hatszáz gyerek a legkisebbektől a középiskolásokig teljesen megtöltötte a szabadtéri oltár előtti teret. Közös éneklésükkel a jelenlévőket is buzdították a hit megváltására, majd elhangzott az októberi Mária-köszöntő imádság. A szentmise a Franco Zeffirelli által rendezett Napfivér, Holdnővér című film dalának közös elé- neklésével zárult, melyre utalt a Püspök Atya is a beszédében, és ami Szent Ferenc Naphimnusza alapján szépen kifejezi hálánkat a minket körülvevő teremtett világért. A napot az évtizedek óta a találkozón szolgáló és életével is tanúságot tevő Sillye Jenőnek és barátainak a koncertje, közös éneklése zárta. Nagymaros a legnagyobb múltú ilyen rendezvény is hazánkban, 1973-ban még titokban szervezték az első ilyen találkozót, s azóta évről-évre fiatalok ezreinek nyújt lelki feltöltődést, irányt és útmutatást programjai- val.Szinte már hagyomány, hogy a találkozót élőben közvetíti a Mária Rádió, amely által sok száz hallgató csatlakozik lélekben a találkozóhoz. Akik ott voltunk, megannyi szép emlékkel térhettünk haza az együtt töltött nap után. Évről-évre, alkalomról alkalomra a találkozó a találkozások ünnepe is: barátokkal, régen nem látott ismerősökkel, korábbi plébánosainkkal találkozhatunk, lehetünk együtt a program alatt, imádkozhatunk együtt a misén. S idén ehhez új feladatot is kaptunk: teremtett világunk, minket körülvevő természeti és társadalmi környezetünk védelmét és segítését, ami nem kis feladat, nagy munkát kíván meg mindenkitől, ugyanakkor nagy szükség is van rá. Veszelovszki Balázs Közös otthonunk gondozásának gondolata állt a találkozó középpontjában HIRDETÉS Pályázati felhívás Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása (VP6-6.2.1-16) A pályázat célja:- a már működő mezőgazdasági mikrovállalkozások fejlesztése új, nem mezőgazdasági tevékenység elindításával- új mikrovállalkozások indítása igényelhető, vissza nem térítendő támogatás: 40.000 euró Önerő nem szükséges! A támogatás igénybe vehető a vidéki térségekben (10.000 lélekszám alatti településeken):- a már működő, legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkező mezőgazdasági mikrovállalkozások, nem mezőgazdasági tevékenység indításához- nem mezőgazdasági tevékenységet végző új mikrovállalkozás indításához Amennyiben a pályázati lehetőség felkeltette érdeklődését, az alábbi elérhetőségeken kérhet további felvilágosítást: Telefon: 32/520-303,30/200-6622 E-mail: info@nmrva.hu ■KSa. * Begyei íovércsá aSaptfwwyok * VAJlaütozétfejfesí?»«» H-3100 SaJgótótjáfi. Mártfrok út t. Szüreti nótadélután Atilla példázata Miért nem lehet Atilláról drámát írni? Hogyan kerülnek kecskeszarvak a hun fejedelmet ábrázoló alkotásokra? Melyik a hiteles Atilla-képünk: az, amit a hivatalos történészi körök sugallnak, vagy amit krónikáinkban olvashatunk? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak az érdeklődők Balassagyarmaton, az Örökség Kulturális Műhely új évadának első előadásán, amely során Pap Gábor művészettörténész beszélt a hun-magyar história egyik legvitatottabb, sok kérdőjellel övezett alakjáról. Balassagyarmat, a neves kutató igyekezett ezt a sokszínű, szerinte olykor szándékosan elferdített Atilla-képet árnyalni, vetített képes illusztrációkkal is alátámasztva mondandóját. A késő estébe nyúló előadás - amely Thierry francia történész művére épült, mely szerint „Atilla, Árpád és István: egymás fiai test és lélek szerint is" - történelmi, filozófiai és politikai, erkölcsi kérdéseket is feszegetett. Az előadó Atilla életének - és ezen keresztül példázatának - négy szintjét különítette el: a Budával fennálló testvéri viszonyt, és az egyetlen méltó küzdelmet, az egymásért való harc szintjét, amikor a szembenállás nem a véres állati ösztönöket, hanem mindkettejükből az addig szunnyadó értékeket hozza elő. A második próbatétel a hadvezéri képességekre vonatkozott a catalaunumi csata és Aetiussal (valójában önmagával) történő szembenállása kapcsán. Mivel Atilla feladata nem rekedt meg egy világi uralkodó szintjén, ezért innen továbblépett a következő, a szakrális uralkodói stádiumba, végül pedig a férfiban lévő női minőséggel való küzdelem szintjére. A tudós úgy véli, Atilla Pap Gábor a hun vezér életútját több szempontból vizsgálta mind a négy próbából emberként tudott kikerülni, a szkíta erkölcsöt egyszer sem sértve meg. Az előadás fő üzenete is ehhez kapcsolódott Atilla sorsa valójában arra példa, hogy a maga korában is irreálisnak tartott jézusi értékrend, a jóság és szeretet igenis megvalósítható: Atilla krisztusi magatartást hordozott emberi alakban. Ez pedig a mai kor embere számára is példaértékű, hisz manapság a káini erkölcs az útmutató: „Valósítsd meg önmagad, akár másokon átgázolva is!" Ebből az állapotból csak úgy tud kikecmeregni az emberiség ha visszatér a krisztusi szeretet-programhoz. Atilla megmutatta: ez igenis reális, egyszerű emberként is megvalósítható. Bellér Annamária SalGŐTAR Ja n . Október 8-án, szombaton 15 órától a Salgótarjáni Nóta és Népzenei Egyesület szüreti nótadélutánt rendez a József Attila Művelődési Központ klubtermében. A műsort Bohács István Aranykoszorús és Aranycine- ge-díjas nótaénekes állította össze. Fellépnek az egyesület tagjai, kísér Oláh Albert népi zenekara, valamint zongorán közreműködik Frei János. Jegyek a helyszínen kaphatóak! Minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak a szervezők! Nyitott könyvtár KlSBÁGYON A nyitott könyvtári napokat rendezik meg október 8-án, szombaton a faluházban, jó fdő esetén az előtte lévő kis parkban. A programsorozat keretében 10 órától asztalitenisz-bajnokságot bonyolítanak le, 14 órától pedig Jászberényi Péter természet- gyógyász tart előadást. Civil piknik őszelőn címmel 16 órától éjfélig kötetlen szócsata-já- tékot rendeznek. A rendezvény ideje alatt a helyi óvodások Mihály-napi vásárral várják az érdeklődőket és a vásárlókat. Új helyen a védőnői szolgálat Palotás A Szabadság útról a napokban új helyre költözött a védőnői szolgálat. A lakosság a jövőben a Bajcsy-Zsilinszky út elején felépített, tavaly átadott új háziorvosi rendelő épületének hátsó részében veheti igénybe a Gálné Kiss Zsuzsanna által nyújtandó védőnői szolgálatot.