Nógrád Megyei Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 227-252. szám)
2015-10-10 / 235. szám
Megállás nélkül továbbhajtott Segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki 2015 áprilisában elgázolt egy gyalogost, majd megállás nélkül továbbhajtott. Szécsény/Nagylóc. a vádlott ez év április 25-én éjjel tehergépkocsival közlekedett Szécsény irányából Nagylóc felé, lakott területen kívül, ahol az ittas sértett sötét ruhában, a vádlott menetiránya szerinti forgalmi sáv közepén, vele megegyező irányba gyalogolt A gépkocsivezető a férfit csak féktávolságon belül észlelte, ennek következtében a teherautó jobb első részével elütötte. A gyalogos az ütközés következtében nagyobb területen betörte az első szélvédőt, az úttest szélére zuhant, és életét vesztette. A sofőr észlelte a férfi elütését, de csak több kilométer megtétele után állt meg, amikor is megvizsgálta a gépjárművet ért sérüléseket, majd a teherautóba visszaülve hazaindult. Útközben telefonon névtelen bejelentést tett a balesetről, órákkal később pedig feladta magát a rendőrségen. A baleset oka az volt, hogy a sértett nem az úttest menetirány szerinti bal oldalán közlekedett és nem viselt fényvisz- szaverő ruházatot, így a vádlott a sértett haláláért nem tartozik büntetőjogi felelősséggel, ugyanakkor megsértette a KRESZ szabályát, mivel a balesetet követően nem állt meg és nem győződött -meg a baleset következményeiről. A Balassagyarmati Járási Ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott - tájékoztatta lapunkat dr. Bóna Gyula megyei főügyész. Miben élünk? A háztartások lakáskörülményeit feltáró országos felmérés lesz 2015. október 10. és november 30. között Miben élünk? - Lakásviszonyok, 2015 címmel. Az adatfelvételt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hajtja végre. A felmérés az ország közel 500 településén összesen 20 ezer véletlenszerűen kiválasztott háztartást érint NMIHlfformaciÓ. Az összeírás átfogóan vizsgálja a háztartások lakáshelyzetét, a lakások és a lakóépületek minőségét Az összeírok megkérdezik, mennyire elégedettek az emberek a lakásukkal, környezetükkel, milyen okból, hogyan változtattak lakást az elmúlt években, milyen lakásváltoztatási terveik vannak a közeljövőben. A felmérés kiterjed a háztartások lakáskiadásaira és lakásfenntartási problémáira, a korábban felvett lakáshitelekre és az igénybe vett támogatásokra is. A kérdésekre kétféle módon lehet válaszolni: a kérdező személyes közreműködésével vagy interneten. A háztartásokat felkereső kérdezők hivatalos igazolvánnyal, illetve megbízólevéllel rendelkeznek. Az adatokat a KSH bizalmasan kezeli, felhasználásuk összesítve, egyedi azonosítás nélkül történik. A KSH az eredmények feldolgozása után a felmérés eredményeiről széles körben nyújt tájékoztatást. Télre már hosszabb útvonalon kerékpározhatunk Az elkészült kerékpárút a beruházás végeztével teljes hosszában az önkormányzat kezelésébe kerül majd Tőzsér Viktor (Folytatás az 1. oldalról.) Salgótarján. Az első pályázat eredményeként készült el az észak-déli irányú fejlesztés engedélyezési terve a Szécsényi úti csomóponttól kezdődően a Beszterce lakótelep fölött található Tarjám Gyermektáborig. Az engedélyezési tervezés 2008-ban kezdődött, azóta két ütemben építették ki a Városi Sportcsarnokig tartó kerékpárutat. A folytatásról szóló támogatási döntést július végén hozta meg a minisztérium, ezért szűk határidő maradt a váratlanul fellépő problémák kezelésére, a kivitelezést ugyanis november 30-ig be kell fejezni. Az előző ütemekhez képest tehát a megvalósításra fordítható idő fele áll rendelkezésre - tájékoztatta lapunkat a Városfejlesztési Iroda két munkatársa. Hozzátették: a közbeszerzési eljárást még a támogatói döntés előtt feltételesen le kellett folytatni, amelyen a Tengely-Közmű Fuvarozási és Közműépítő Kft. nyerte el a kivitelezési feladatok lebonyolítását. Az előző ütemeknél győztes cégek közül az egyik konzorciumban pályázott, de a jelenlegi vállalat kedvezőbb ajánlattal szállt versenybe. A beruházás 100 százalékos pályázati finanszírozású, nem igényel önkormányzati önrészt. A teljes projekt költségéből a kivitelezés nettó 128 millió forintba kerül. Á munkálatok állami tulajdonú területeket érintenek, melyekhez az építés idejére tulajdonosi hozzájárulást kellett kérni. Az elkészült kerékpárút a beruházás végeztével teljes hosszában az önkormányzat kezelésébe kerül majd, ahogyan az eddig elkészült szakaszokat már most is a város tartja karban - tudtuk meg a projektben tevékenykedő szakemberektől. A harmadik ütemben érintett, a sportcsarnoktól a Kékkői útig (a Tarján Vendéglővel szembeni utca) húzódó munkaterületet augusztus 26-án adták át a kivitelezőnek, ahol először a kutatóárkos munkálatok indultak meg. Jelenleg járdabontást végeznek, ami után az ÉMÁSZ szakemberei által történő kábelkiváltási munkák következnek, valamint új térkő burkolatú járda kerül kiépítésre. A Füleki úton az idősek otthonával és a kórházzal szemben lévő villanypóznákat az ingatlanok kerítéséhez közeszakaszon vesznek igénybe területet a jelenleg gyalogosok által használt zóna bővítéséhez. A járókelők számára így 1,5, míg a kerékpáros forgalomra 2 méter széles sáv áll majd rendelkezésre. A tervek szerint az épületek mellett halad a gyalogút, az úttest felé eső részen pedig a biciklis közlekedés zajlik, majd Hamarosan még' felszabadultabban biciklizhetnek lebb helyezik majd és lemetszik a járdán található fák zavaró, belógó ágait. A Móricz Zsigmond úttól észak felé új vasbeton oszlopok beépítésére is sor kerül. Az úttest szélességéből a teljes mindez a buszmegállóknál felcserélődik. Kivétel ez alól a rendelőintézet előtti megálló, ahol a kerékpárosoknak a bejárathoz vezető lépcsősor alatt alakítják ki az útvonalat. A Móricz Zsigmond úti kereszteződéstől a Kékkői útig szűkül le a legnagyobb arányban az úttest, ezen a szakaszon egy métert vesznek el a gépkocsiktól, valamint az eddigiekhez hasonló zöldsáv is kialakítására kerül. A munkálatok gyalogos- és járműforgalmi szempontból is frekventált területeken zajlanak, emiatt fennakadások következhetnek be a közlekedésben, ezért a kivitelezők és a városfejlesztési iroda munkatársai a megszokottnál is nagyobb türelmet és megértést kérnek a lakosságtól és a forgalomban résztvevőktől. A tervezési folyamatokban az utóbbi időszakban nem következett be különösebb változás, a munkaanyag megfelel az elmúlt években elkészítettnek, amely- lyel a pályázat kedvező elbírálását várták. Az önkormányzat folytatja azt az előző városvezetés által megkezdett elképzelést, amely a kerékpárosok életterének növelését szolgálja. Jelenleg a biztonságos biciklis közlekedés - a 21-es melletti szerviz úttal kiegészülve - Kisterenye északi végétől a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokig tekinthető kiépítettnek, 12 kilométer hosszúságban, amely kiegészül majd a folyamatban lévő 1278 méteres fejlesztéssel. Építik a kerékpárutat a Füleki úton HIRDETÉS SALGÓTARJÁNI PROGRAMAJÁNLÓ APOLLÓ MOZI 16.00 Hotel Transylvania2.3D, 16.15 Én, Earl és csaj, aki meg fog halni, 17.45,20.00 Mentőexpedíció 30,18.15 Hercegnők éjszakája, 20.15 Legenda JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT Október 12.16.00 Nógrád Kincsei című érem, bélyeg és képeslap kiállítás A kiállítás október 19-ig látogatható. Kapcsolódó rendezvény: Tere-fere-csere Hobbi-börze október 18-án (vasárnap) 9.00-12.00-ig. Október 16.19.00 Ouimby Teátrum Jegyek még kaphatok az intézmény jegypénztárában, 11,00-17.00 között Még kapható bérletpénztárunkban a Családi Bérlet, benne négy, a család minden tagjának szóló előadással. Előadásnapok: október 24., december 27., február 28., május 29. Közönségünk kérésének eleget téve indítjuk útnak ez évben az Operett Bérletet, négy előadással. időpontok: 2015. november 27., 2016. február 5,, 201 ó. március 4., 2016. június 4. Jegyek kaphatók bérletpénztárunkban hétköznapit és 17 óra közt! VÁROSI TELEVÍZIÓ SZOMBAT 12.00 Hírfüzér 12.45 Háttér - Egy nap a nőkért T 3.00 A filmezés számomra szemfényvesztés... - beszélgetés Szálkái Péter, helyi filmessel 13.50 Háttér - Az önkormányzatiság napja 14.35 Válogatás a Ceted» Művésztelep gyűjteményéből 15.00 Háttér - Közösségi felsőoktatási képzés Salgótarjánban 15.15 Hirfüzér 16.00 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.45 Háttér - Aradi Vértanúk Napja 20.30 Szűrei nosztalgia Karaneskesziben 20.35 Háttér - Átadták a civil díjakat, köszöntötték az időseket 21.25 Értéktár - Versek dalban a könyv ünnepén 21.50 Háttér - Átadták a Vastaps-díjat 22.15 Hírfüzér 23.00 INFO TV VASÁRNAP 12.00 Hírfüzér 12.45 Háttér - Aradi Vértanúk Napja 13.30 Szűrei nosztalgia Karaneskesziben 13.35 Háttér — Átadták a civil díjakat, köszöntötték az időseket 14.25 Értéktár - Versek dalban a könyv ünnepén 14.50 Háttér — Átadták a Vastaps-díjat 15.15 Hírfüzér 16.00 INFO TV 19.00 Hirfüzér 19.45 Háttér - Egy nap a nőkért 20.00 A filmezés számomra szemfényvesztés...- beszélgetés Szálkái Péter, helyi filmessel 20.50 Háttér - Az önkormányzatiság napja 21.35 Válogatás a Ceredi Művésztelep gyűjteményéből 22.00 Háttér - Közösségi felsőoktatási képzés Salgótarjánban 22.15 Hírfüzér 23.00 INFO TV A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok a WWW.STKULT.INFO honlapon! Érme-, bélyeg- és képeslap-kiállítás A Magyar Éremgyűjtők Egyesülete és a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége Nógrád megyei szervezetei „Nógrád kincsei” címmel rendeznek érem-, bélyeg- és képeslap-kiállítást a József Attila Művelődési- és Konferencia- központban. A tárlat megnyitója október 12-én, hétfőn 16 órakor lesz, amelyben közreműködik Gusztinédr. Toronyi Judit, a Nógrád Megyei Levéltár igazgatója. Szintén ezen a napon 14 és 18 óra között az intézményben alkalmi posta fog működni. A tárlatot az érdeklődők egészen október 19-ig tekinthetik meg a központ nyitva tartási idejében (hétfőtől-szombatig, 8- 18 óráig). Mindezek mellett a kiállítás keretében. Október 18- án, vasárnap délelőtt 9-12 óra között pedig tere-fere-csere hobby -börzét is rendeznek. A programokra minden érdeklődőt szeretettel várnak! I 1 1 é