Nógrád Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 124-149. szám)

2015-06-13 / 135. szám

FOTÓ: BAGYINSZKI ISTVÁNNt _____________________________________________ FOTÓK; P. TÓTH LÁSZLÓ JI UJjJJJjAzS 2015. JÚNIUS 13., SZOMBAT M 5 J „Szép nyári nap”: bent és kint Azaz a színházteremben és egyáltalán. A Budapesti Operettszínház előadása, a „Szép nyári nap” sokak számára tette kel­lemessé a június 6-át Salgótarjánban. A da­rab egy paradicsomszüretre szakosodott középiskolai építőtáborban játszódik, lá­dák, rekeszek százai között zajlik az élet- szerelmek, összezördülések, kibékülések, cívódások, ugratások, bulik szövik át a mindennapi munka monotómiáját, aho­gyan az általában történik a növekvő egojukat próbálgató tinédzserek, a felnőtt­kor határára érkezett lányok és fiúk csapa­tában. S minden étkezéshez sok-sok para­dicsom dukál, még a mackósajthoz is...Dióhéjban ennyi a musical Böhm György és Koncsmáms GyörgyéItal írott szü- zséje, ami - nem mellesleg - a különböző nevű és összetételű Neoton együttes más­más korszakaiban született, Pásztor Lász­ló, Jakab György és Hatvani Emese szerez­te retro slágerekkel nemcsak emészthető, hanem nagyon is élvezhető színházi él­ményt nyújt. A hat évvel ezelőtt bemutatott darab af­féle magyar „Mamma mia’’-ként hódít törzshelyén, a pesti Broadway-en az ope­rettszínházban és mindenütt, ahol színre kerül. így volt ez a minap Salgótarjánban is, ahol két telt házas előadást - a bérletso­rozat -zárót és egy pluszt - vonzott a József Attila Művelődési és Konferencia-központ­ba. Van azonban egy lényeges különbség az ABBA-dalokra hangszerelt produkció és a „Szép nyári nap” között. Az utóbbiba ugyanis beszűrődött a politika, olyannyi­ra, hogy már-már tragikus végkifejlettől is lehet tartani: az apja disszidálása és az ő karakán szókimondása miatt megfigyelt, szociológusnak készülő, de egyetemi ta­nulmányaiban meggátolt főhős, Péter hát­rahagyván szerelmét hajszál híján neki­vág a jugoszláv határnak... Ez a felettébb borús háttér nem igazán illik a dalok és táncok vidám hangulatához - vagy for­dítva - arról nem is beszélve, hogy a fel­idézett - sajnos igaz - éles, kemény tár­sadalmi konfliktusok, a családok, sze­mélyek életét is megkeserítő megrázó esetek inkább a korábbiakban fordultak elő, mint amelyeket a hetvenes évekbeli és még későbbi építőtábori világ illetve a Neoton felidéz. De mint látszott, a közönséget e csúsz­tatás egyáltalán nem zavarta, mert - a ta­valy ilyenkor itt „Az ördögölő Józsiás”-sal már bizonyított - bajai születésű Marosvá­sárhelyt diplomázott, fiatal, mindössze harminchat éves - Somogyi Szilárd ezúttal is kiváló rendezőnek bizonyult: érzi, érti ezt a stílust, amelyet napjaink kedvelt mű­faja, a folyamatosan megújuló musical kí­ván. Remek színészeket vonultat fel, akik - koruk miatt - két csoportra oszthatók. Az idősebbek - vagy ha úgy tetszik ta­pasztaltabbak - közül Szulák Andrea emelhető ki, nemcsak énekhangja, hanem sallangmentes őszinte játéka okán is: Pan­ni nénit, az orosztanár osztályfőnököt, Pé­ter szerelmének, Julinak az anyját szemé­lyesíti meg. Tóth elvtársat, a téesz mellék­üzemág-vezetőjét, a tábor parancsnokát - akiben ismét felébrednek az egykoron Le- ningrádban kibontakozott érzelmek az ak­kor még csak leendő tanárnő iránt - Fara­gó András kedvesen ironizálva játssza el. A megszokott szerepeitől alaposan eltérő figurát, a tábor szakácsnőjét, Rózsikát - az immár Kossuth-díjas Oszvald Marika Jör- málja meg ugyancsak szerethetően. Kie­gészülve Panni néni elvált férjével, Juli ap­jával , az „ügynökkel” azaz Dézsy Szabó Gá­borral a bácsszentmáriai Kishalász ven­déglő kerthelyiségében fergeteges produk­ciót adnak elő a „Pago, pago” dallamára, ritmusára. A pesti művésznő szerepében Csepregi Éva szó szerint egykori önmagát igyekszik adni. A diákseregben minden­ki a helyén van, a szerepek nyújtotta le­hetőségek révén a Pétert játszó Szabó Dá­vid, Julit a dacos, szerelmes kamaszlányt megjelenítő Vágó Zsuzsi, a „bombázó” Vá­gó Bernadett, a „szépfiú” Kocsis Dénes, Ju­li barátnőjeként Peiler Anna és minde­nekelőtt Öcsi, a ragyogóan éneklő és tán­coló Herényi Miklós Máté emelhető ki. A sikerhez az ismert, fülbemászó zenén és a színészi játékon kívül a stáblistán jog­gal felsoroltak - köztük a díszlettervező Bátonyi György, a jelmezeket megálmodó Kemenesi Tünde, a fénytechnikus Somfai Péter és legfőbbképpen a koreográfus Du­da Éva - is nagymértékben járulnak hoz­zá. Az élvezeti szintet az élő zenei - hang­szeres és vokalista - kíséret is fokozza. A hangszerelést Pejtsik Péter végezte, a zenei vezető Bolba Tamás karmester. Milyen jó, hogy Salgótarjánban megépült a forgó­színpad, mert anélkül nem szólalhatott volna meg színházi keretek között a „Santa Maria”, a „Don Quijote”, a „Kétszázhúsz felett”, a „Holnap hajnalig”, a „Vándor­ének” vagy éppen a „Tini-dal”... A „Szép nyári nap”-pal - mint fentebb szó esett róla - befejeződött Salgótarján­ban a 2014/2015-ös színházi szezon. Soha rosszabb slusszpoént! Most már össze le­het számolni a „Vastaps-díj”-akra beérke­zett szavazatokat és gőzerővel folytatód­hat az új évad előkészítése. Csongrády Béla Az egykori leningradi emlékeket eleveníti fel az osztályfőnök (Szulák Andrea) és a táborparancsnok $ (Faragó András) Mikszáthra 19Ío. május 28-án - alig néhány héttel írói pályafutásának negyvenedik jubileumát kö­vetően - 64. életévében váratlanul elhunyt a magyar regény- és novellairodalom egyik legjelentékenyebb képviselője, felmérhetet­len értékű személyisége: Mikszáth Kálmán. Munkásságát, alakját sokféleképpen őrzi az utókor, különösen Nógrádban, ahová annyi eltéphetetlen szál kötötte. szűk..a jövőre is gondolunk. A fiatalokra, akik itt vannak, vagy tán még itt sincsenek, csak készülődnek. Mert most ők kapnak va­lami fontosat sokak jóvoltából... akik úgy gon­dolták, hogy az író csak addig él, amíg van- nak-lesznek olvasói. És lesznek emlékeinek, emlékhelyeinek megtartói. Most mi vagyuk ezek, de kell, hogy legyenek tíz és száz eszten­dő múltán is. Magyarok is, meg szlovákok, A Mikszáth Kálmán Társaság tagjai Budapesten Komjáthy Jenő sírjánál (balra) is lerótták kegyeletüket Halálának minapi 105. é vfordulója tisztele­tére a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeum a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma az író szülőfalujában, Szklabonyán működő Mik­száth Kálmán Emlékházban múzeumpedagó­giai foglalkoztatót adott át a rendeltetésének. A szlovákiai Postabank Alapítvány által támo­gatott helyiség avatásán dr. Praznovszky Mi­hály irodalomtörténész, a Mikszáth Kálmán Társaság örökös tiszteletbeli elnöke - aki elő­ző nap Pozsonyban, a Magyar Casinóban már beszélt az íróról - mondott ünnepi beszédet. Mikszáthra emlékezünk és gondolunk a mindannyiunk mindennapos, szívet melenge­tő olvasmányélményeire. S mikor ezt tesz­meg németek, meg franciák és angolok. Meg mindenki más Európából. De nekünk enged­tessék meg, nekünk mégiscsak a magyar fia­talok a legfontosabbak..Az eredendő Mik- száth-élményta mai ifjú olvasóknak is átkeli élniük..Nem kell mindenkinekMikszáthnak lenni, de jó Mikszáth-olvasó magyar ember még mindenkiből lehet” - mondta többek között a szónok. A szklabonyai ünnepségen - amely keretében megkoszorúzták a Mik- száth-szobrot is - közreműködött a Csesztvei Hagyományőrző és Kulturális Egyesület női kórusa. Az 1993-ban alakult Mikszáth Kálmán Tár­saság hagyományosan - minden év májusá­(es masokra) emlekezve ban - megemlékezést tart Budapesten, a Fi­umei úti sírkertben az író nyughelyénél. Nem volt ez másként az idén, Mikszáth halálának 105. évfordulóján sem. A megjelenteket dr. Kovács Anna, a társaság elnöke köszöntötte majd a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola két diákja - Mezei Patrik és Pásztor Csaba - mutatott be egy Mikszáthról írt modern, fia­talos hangvételű párbeszédet. Ünnepi beszé­det az intézmény igazgatója, Lavaj Árpád mondott, áttekintve az író életének különle­ges fordulatait. A koszorúk, virágok elhelye­zését követően az emlékezők elsétáltak a szécsényi születésű, Balassagyarmathoz is kötődő Komjáthy Jenő - aki 120 évvel ezelőtt, mindössze 37 évesen halt meg - sírjához. Életéről, munkásságáról Kovács Anna be­szélt, a „Csak töredék” című Komjáthy-verset Básti Istvánná olvasta fel. A 190 éve született Jókai Mórról is megemlékeztek a Mikszáth Kálmán Társaság tagjai. Az ő sírjánál Sztermen Ildikó tolmácsolta a „Legyen úgy, mint régen volt” című verset A „Jókai-túra” a Svábhegyen, az íróról elnevezett kertben folytatódott. Pillér Mónika, Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa először a természetvé­delem alatt álló területről beszélt, amelyet Jó­kai 1853-ban vásárolt meg a rajta állt házzal együtt. Az épület már nincs meg, a kertet azonban - amely annak idején a magyar mű­vészeti élet jelentős eseményeinek színhelye volt - Jókai szellemében állították helyre. A volt présházban 2011-ben alakítottak ki em­lékszobát, amelyben a „Kertész vagyok, és ez büszkeségem - Jókai Mór a Svábhegyen” cí­mű kiállítás kapott helyet. A nézelődést követően a társaság tagjai a nagy juharfa alatti padokon ülve tartot­ták meg közgyűlésüket. Az úgymond hiva­talos napirendi pontok , a 2014. évi beszá­molók előtt Bagyinszki Istvánná, a társaság titkára felolvasta Mikszáth Kálmán „Jókai Mórok” című írását, majd Pásztor Sándor alelnök mondta ei Komjáthy Jenő „A ho­mályból” című versét. csébé r Finnünnep fotókon A kiállítás - amelyet a Nógrád Megyei Magyar-Finn Baráti Tár­saság rendezett Salgótarjánban a Balassi Bálint Megyei Könyvtár­ban - a „ Juhannus - Szent Iván- éj Finnországban” címet viseli. Ez á leginkább várt - bár nem hi­vatalos - ünnep, amelynek nagy részét északi nyelvrokonaink a természetben, a „mökkikben” - hétvégi házakban - töltik, vidá­man szórakoznak és a hosszú tél után örülnek a fehér éjszakák­nak, egymásnak, az életnek. A természeti szépség, a felszaba­dult életöröm sokféleképpen tük­röződik Csorba Károly fotóin is, amelyekhez saját élményei alap- ján Krausz György, Magyarország volt finnországi nagykövete mon­dott értelmező, egyszersmind empatikus ajánlást. Az egykori diplomata már ötödik alkalom­mal nyitotta meg Csorba Károly kiállítását, akinek viszont 2010 óta a salgótarjáni a harmincadik finn tárgyú tárlata. A fotográfus elmondta, hogy fia révén immár családilag is kötődik a finn embe­rekhez és nagyon megszerette azt a természetközeli életformát, amelyet képein is igyekszik meg­örökíteni. Akiállítás - amelyen a tárlók­ban könyvek, katalógusok, ké­peslapok, térképek is láthatók - megnyitóünnepségén Egyed Andrásáé, a baráti társaság me­gyei elnöke üdvözölte a megje­lenteket. Megköszönte, hogy a vendégek elfogadták a meghí­vást, a könyvtár pedig helyet adott e rendezvénynek. Örömé­nek adott hangot, hogy közre­működőként köszönthette a bu­dapesti „Laulujoutsen” („Éneklő hattyú”) nevű női kamarakó­rust, amely finnül adta elő - töb­bek között - Jean Sibelius „Fin­landia” című szimfonikus költe­ményét, Finnország második himnuszát és megszólaltatott néhány népdalt is. A fotótárlatnak - a vendég­könyv beírásai szerint is - nagy sikere van, a szervezők minden bizonnyal különösen nagyra érté­kelik Krausz György alábbi sora­it: „Öröm volt ismét találkozni Csorba Károly képeivel ilyen nagy­szerű környezetben és ilyen kedves emberek társaságában. ” Cs. B. Indul a vonat a bácsszentmáriai építőtáborba paradicsomot szüretelni...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom