Nógrád Megyei Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 101-123. szám)

2015-05-29 / 122. szám

Beruházásokról tárgyalak Rekordon a nők foglalkoztatottsága Budapest Rekordot döntött a nők foglalkoztatottsága, köszönhetően a munkahely­védelmi akciónak és a gyed extrának - mondta a Fidesz- frakció szóvivője. Dunai Mónika a Központi Sta­tisztikai Hivatal (KSH) friss ada­taira hivatkozva jelezte, a nők foglalkoztatási rátája már 57 szá­zalékon áll, ami a legmagasabb érték 1992 óta, amióta ezt az adatot mérik. A frakciószóvivő szavai szerint míg a baloldal kor­mányzása alatt mindig a gyer­meket nevelő családok és a nők húzták a rövidebbet - a nők fog­lalkoztatása 2009-ben még az 50 százalékot sem érte el -, ad­dig a Fidesz politikájában a csa­lád és a gyermek az első. Megje­gyezte, hogy a nők foglalkoztatá­sát segítő kormányzati progra­mok ezután is folytatódnak. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a tájékoztatón azt mondta: a gyermeket nevelő vagy gyermekvállalás előtt álló nők esetében kiemelt jelentő­ségű a foglalkoztatás támoga­tása, mert segíteni kell őket a munkaerő-piaci hátrányok le­küzdésében. Az intézkedések közül kiemelte a hároméves gyes visszaállítását, a gyed ext­rát, azaz a gyed és a munka együttes lehetőségét - amelyet jövőre már a gyed elejétől igénybe lehet venni -, valamint a munkahelyvédelmi akciót, amelynek járulékkedvezmé­nyét idén márciusban már csaknem 40 ezer 'ember után vették igénybe a munkáltatók. Szingapúri vállalatok ma­gyarországi beruházásai­ról és magyar cégek szin­gapúri befektetéseiről tár­gyalt szerdán Szijjártó Pé­ter külgazdasági és kül­ügyminiszter a délkelet­ázsiai országban, ahol több konkrét befektetés­ről, így egy új, Miskolcon létesítendő gyár építéséről született megállapodás. Szingapúr. Szijjártó Péter az MTI-nek telefonon elmondta, hogy tárgyalt Szingapúrban Kasivisvanathan Shanmugam külügy- és igazságügyi minisz­terrel, és találkozott a legnagyobb szingapúri vállalatok vezetőivel. A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy Szingapúr a világ má­sodik legversenyképesebb gazda­sága és legmeghatározóbb keres­kedelmi, pénzügyi és kutatásfej­lesztési központja, ráadásul a vi­lág egyik legnyitottabb gazdasá­gával rendelkezik, amely a nagy tudásigényű és nagy hozzáadott értéket képviselő iparágakra épí­ti a sikerét Ez a magyar vállalatok számára megnyitja az export le­hetőségét a szingapúri piacra, el­sősorban a prémium élelmisze­rek és borok, a szoftverfejlesztés, az egészség- és szépségipar terü­letén - mondta a tárcavezető. Szijjártó Péter felhívta a figyel­met arra, hogy a délkelet-ázsiai országok közösségén belül Szin­gapúr már most is Magyarország legfontosabb partnere, a kereske­delmi forgalom értéke tavaly 220 millió dollárt ért el. Annak érde­kében, hogy a magyar vállalatok sikeresek legyenek a szingapúri piacon, a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) megnyitott egy 600 millió dolláros hitelkere­tet, amelyből magyar és szinga­púri vállalatok együttműködését fogják finanszírozni. Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarország továbbra is elköte­lezetten támogatja az Európai Unió és Szingapúr közötti szabad­kereskedelmi megállapodás mi­előbbi aláírását. Látogatása ide­jén megállapodtak a kettős adóz­tatás elkerüléséről szóló kétolda­lú egyezmény felülvizsgálatáról. A miniszter látogatásán meg­állapodás született arról, hogy a Patec Automotive szingapúri autóipari beszállító vállalat a jelenleg Kínában lévő gyártási tevékenységét folyamatosan át­telepíti Magyarországra, és en­nek első lépéseként - ötmillió eurós beruházás keretében - új gyárat épít Miskolcon, ahol el­ső ütemben kétszáz új munka­helyet teremt. Szijjártó Péter részt vett a szin­gapúri üzleti szövetség rendez­vényén, amelynek végén a Ma­gyar Kereskedőház magyar bo­rok szingapúri exportjáról írt alá megállapodást. A magyar miniszter szerint gazdasági sikernek tekinthető, hogy a mobilfizetési és kereske­delmi szolgáltatásokat kínáló Cellum vállalat létrehozta Szin­gapúrban ázsiai-csendes-óceáni térségbeli központját, és az elkö­vetkezendő években négymillió eurót fektet be, hogy a százszáza­lékos magyar mérnöki innováció keretében megvalósuló mobilfi­zetési szolgáltatások ott is teret tudjanak hódítani. A külgazdasági és külügymi­niszter szingapúri tárgyalásain megállapodás született a légügyi egyezmény megújításáról, vala­mint egy felsőoktatási megálla­podás megkötéséről, amely ke­retében harminc szingapúri ösz­töndíjast fogadnak magyar egye­temek, és a szingapúri felsőokta­tási intézmények is fogadnak magyar egyetemistákat. A fővárosban is „megvetheti lábát" Budapest A Demokratikus Koalíció (DK) azt gyanítja, hogy a főváros szerdán elfogadni ter­vezett közvilágítási tervével Tibonz István, Orbán Viktor kor­mányfő veje a fővárosban is „megvetheti lábát”. Erről fíy. Né­meth Erzsébet, az ellenzéki párt budapesti képviselője sajtótájé­koztatón beszélt a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, hogy a miniszter- elnök veje tavaly december­ben 14,2 millió forintért 233 lámpatestet cserélhetett ki, de a fővárosbán akár 100 ezer lámpatestet is ki lehet cserél­ni, ami mintegy hatmilliárd fo­rintos megbízást jelentene. Gy. Németh Erzsébet emel­lett bejelentette, pártja vizsgá­lóbizottság felállítását követe­li annak kiderítésére, hogy a főváros miért nem képes öt éve megnyitni a Rácz fürdőt. A DK politikusa meglepőnek nevezte, hogy a közgyűlés előtt fekvő egyik előterjesztés nem keretet, hanem pontos összeget határoz meg a 3-as metró felújí­tására. Egy több mint 63 milli­árd forintos beruházás eseté­ben nem lehet ezer euróra ki­számolni a pontos költségeket, csak azzal a gyanúval, ha már megvan, hogy ki fogja elvégez­ni a felújítást - fogalmazott. Gy. Németh Erzsébet kitért arra is, hogy a közgyűlés szer­dán azért dönthet zárt szava­zással egy új városarculati kft felállításáról, mert Tarlós István főpolgármester „elirigyelte Or­bán Viktor néhai, rossz emlé­kű országimázsközpontját”. Perel az Altus Zrt. Az Altus Zrt. bepereli Orbán Viktort, mert a miniszterelnök Strasbourgban skandalumnak nevezte a Gyurcsány Ferenc volt kormányfőhöz köthető Altus Zrt. európai bizottsági megbízá­sát és azt mondta, üzleti megbízatás­nak álcázott formában uniós pénzt ad­nak egy olyan cégnek, amely egyértel­műen pártpolitikai célokra is használ­ja ezeket a forrásokat. Budapest DobrevKlára, az Altus Zrt vezérigazga­tója, Gyurcsány Ferenc felesége az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: mivel a miniszterelnök sza­vai még nyomokban sem fedik a valóságot, az Altus Zrt a bíróság előtt kívánja bizonyítani igazát. „Az Altus bepereli Orbán Viktort, valamint elvár­ja, hogy a miniszterelnök azonnali hatállyal, nyil­vánosan kérjen bocsánatot a valótlan és rosszin­dulatú állításai miatt” - írta közleményében az Altus Zrt. vezérigazgatója. Orbán Viktor a múlt héten Strasbourgban egy kér­désre válaszolva az Altus Zrt európai bizottsági meg­bízásával kapcsolatban úgy fogalmazott: „Én ilyen pártfinanszírozási skandalumot és botrányt, mint amibe most keverte magát az Európai Unió még nem láttam. Nem kétséges, hogy miről beszélünk. Arról beszélünk, hogy üzleti megbízatásnak álcázott formában európai uniós pénzt adnak egy olyan cég­nek, amely egyértelműen pártcélokra is használja ezeket a forrásokat. Ezt még a vak is látja.” Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesz­téspolitikai kommunikációért felelős helyettes ál­lamtitkára április 19-i sajtótájékoztatóján jelentet­te be, hogy azt kérik az Európai Bizottságtól (EB), gondolja újra, hogy Gyurcsány Ferenc ellenzéki politikus cégét, az Altus Befektetési és Vagyonke­zelő Zrt.-t bízza-e meg a fejlesztéspolitika magyar- országi működésének ellenőrzésével. A helyettes államtitkár értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy az EB egy politikailag függetlennek nem mondha­tó politikus négyfős cégét bízta meg a feladattal, ahelyett, hogy azt például egy nagy nemzetközi könyvvizsgáló cégre bízta volna. Dobrev Klára, az Altus Zrt. ve­zérigazgatója még aznap reagált a helyettes államtitkár szavaira, és közleményében azt írta, az Altus Zrt.-nek az Európai Bizott­ságtól tavaly elnyert tanácsadói megbízása az Európai Unió ösz- szes tagországára kiterjed, tárgya pedig a 2014-2020 közötti új programidőszak tervezési doku­mentumainak elemzése. Mint ír­ta, az Altus 2014 őszén nemzetkö­zi nyílt tenderen egy 11 céget - köztük német, francia, olasz, svéd, bolgár, lengyel és szlovák vállalatokat - magában foglaló konzorcium vezetőjeként nyerte el a tanácsadói megbízást az Eu­rópai Bizottságtól. Dobrev Klára közölte azt is, hogy a cég működésében Gyurcsány Ferenc személyesen nem vesz részt. Dobrev Klára Kasivisvanathan Shanmugam szingapúri küliigy- és igazságügyi miniszter fogadja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Szingapúrban

Next

/
Oldalképek
Tartalom