Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)
2014-12-17 / 291. szám
rJ J £J ' ----A M '' V> Z'S' xwC Olvasónapló pályázat a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban Immár negyedik alkalommal hirdette meg a Balassi Bálint Megyei Könyvtár olvasónapló pályázatát. Ebben az esztendőben Mátyás király korát idézték fel a megyében meghirdetett olvasónapló pályázaton keresztül a kistelepüléseket ellátó Megyei Szolgáltató és Módszertani Osztály munkatársai. Történelem, búvárkodás, mese és játék várt azokra az általános iskolás gyerekekre, akik kitöltötték az olvasónaplót. A jó hangulatú időutazás kapcsán a könyvtárosok korhű ruhákban, a kornak megfelelő tánccal idézték fel a reneszánsz kort. A díjazottak: Bartos Eszter Egyházasdengeleg Vastagh ZsomborNógrádsáp Varga Réka Somoskőújfalu Bakos Márton Bátonyterenye Szaltorisz Gergő Zsombor Bátonyterenye Molnár Liliána Mátraverebély-Kányás Boldog Virág Csesztve Papp Emma Sára Páty Jakus Nóra Nógrádsáp Szentes Bence Piliny VenczelÁdám Szanda Bibók Adrienn Bátonyterenye Pálinkás Judit Karancsalja Tóth Hanna Ecseg Tábori Kornélia Salgótarján Berki Olivia Kazár Tóth iVoé/m'Rákóczibánya Kaszás Gergő Bátonyterenye Fidel Zsombor Nógrád Fedelin Márk Bátonyterenye Matikovszki Regina Rákóczibánya Repka Helga Bércéi Fazekas Emese Egyházasgerge Gherdán Rozália Tar Végh Mátyás Szuha Fehérvári Flóra Erdőkürt Csesznak Fanni Kazár Gáspár Márk Patak Horváth MilánCered Gembiczki Dániel Bátonyterenye Szukán Bence Egyházasgerge Bakos EnikőSzügy Végh Afrodité Mátramindszent Tóth Eszter Bátonyterenye Ponyi Szonja Liliána Kazár Kanalas József Márió Szirák Adorján Eleonóra Márkháza Különös érzés lehet nemcsak az elsőnek, de egyetlennek is lenni egy nemzet - jelen esetben a magyar - képviseletében. Márpedig Farkas Bertalan ebben a tudatban él több mint harmincnégy éve. 1980 májusában neki adatott meg az a lehetőség, hogy hazánkfiaként először jusson el a világűrbe, azóta pedig úgy alakultak a körülmények, hogy nem volt, nem lehetett követője. Az immár 65 éves nyugalmazott dandártábornok a minap a nógrádi megyeszékhelyen járt és a Madách Imre Gimnáziumban tartott élménybeszámolót. A salgótarjáni származású dr. Ravasz István alezredes, hadtörténész - akinek ugyanilyen nevű nagybátyja az 1956. december 8-i sortűz áldozata volt - hívta meg, tekintve, hogy a Hadtörténeti Intézet és Múzeum várbeli épületéből jól ismerik egymást. A neves vendéget Szluka Pálné igazgató köszöntötte. Elmondta: az intézményben hagyomány, hogy Ravasz István mártírköltőtől elnevezett versmondó verseny két fordulója között rendhagyó történelemórákat tartanak. Ezúttal Farkas Bertalan személyében - egy régen dédelgetett tervük megvalósulásaként - az élő történelem jelent meg a gimnáziumban - hangsúlyozta az iskolavezető. S a neves, sok magas kitüntetéssel elismert űrhajós - ki tudja már hány századik alkalom- maFa három és fél évtized során itthon és szerte a világban - kiállt az aulát zsúfolásig megtöltő, főként diákközönség elé és elkezdett mesélni: közérthetően, közvetlenül, minden póz, pláne a manapság divatos sztárallűr nélkül. Felidézte gyermek- és ifjúkorát, a Szabolcs-Szatmár megyei Gyulaházán illetve Kisvárdán eltöltött éveket. Jó tanuló és kiváló sportoló volt, egy barátja hatására jelentkezett a repülőtiszti főiskolára és lett vadászpilóta. Nagyon sok tanulás, gyakorlás - és nem utolsósorban - egészségügyi ellenőrzés után került azok listájára, akiket 1978- ban kiválasztottak űrhajósjelöltnek. Felesége nem kis bánatára mindig benne volt az egyre szűkülő keretben, míg legvégül Magyari Bélával ketten maradtak, akik az Interkozmosz- program keretében az egykori szovjet Csillagvárosban felkészülhettek a nagy utazásra. Végül ő szállhatott be a Valerij Kubaszov parancsnoklásával 1980. május 26-án, magyar idő szerint 20 óra után 2 perccel a kazahsztáni Bajkonurból startolt Szojúz-3ó űrhajóba... Soha nem felejthető, magasztos élményt jelentett számára, amikor a Kárpátok ölelésében kirajzolódtak Magyarország körvonalai. Visszaemlékezésében kiemelt hangsúlyt helyezett az űrállomással való összekapcsolódásra az ott dolgozó Popov és Rjumin nevű asztronautákkal való találkozásra, a közösen végzett tudományos munkára, orvosbiológiai, fémtechnológiai, távérzékelési kísérletekre és megfigyelésekre s mindenekelőtt annak a különleges állapotnak az érzékeltetésére, amit a súlytalanság jelent. Ez a központi témája a Farkas Bertalan által bemutatott filmnek is. Végül is a világűrben töltött 7 nap 20 óra és 45 perc után nem kis izgalmak közepette értek földet június 3-án, 17 óra 7 perckor ugyancsak Kazahsztán területén. Farkas Bertalan nemzetközi összevetésben beszélt az űrkutatás jelenlegi helyzetéről és várható perspektíváról is, majd három nagyon fontos tanácsot adott ifjú hallgatóinak: sajátítsanak el idegen nyelveket, sportoljanak nagyon sokat és tanuljanak szorgalmasan s nemcsak az iskolapadban, hanem a következő életszakaszokban is... Az élménybeszámoló végén a magyar űrhajós megmutatott néhány világűrt járt tárgyat vagy másolatot majd barátságosan elvegyült az őt körülvevő, vele szívesen fényképeszkedő diákok sűrűjében... Cs. B. Búcsú R. Várkonyi Ágnestől Amikor hétfőn délután a közösségi oldalra léptem fel, szomorúan láttam a hírt, hogy elhunyt R. Várkonyi Ágnes történész-professzor asszony, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Salgótarján díszpolgára, akivel volt szerencsém találkozni, beszélni többször is. Úgyis mint a történészek egyik legnagyobb alakjától, de úgyis mint városunk szülöttétől és díszpolgárától elbúcsúzunk a hírlap hasábjain. A Széchenykh'jas történész, művelődéstörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének professor emeritája, a Rákó- czi-szabadságharc, a Zrínyi-mozgalom kiemelkedő kutatója, a hazai történeti ökológia megteremtője 87 éves volt. Az akadémia oldalát idézem, ahol összefoglalták életét, tudományos munkásságát, kitüntetéseit. R. Várkonyi Ágnes 1928-ban Salgótarjánban született. 1951- ben szerzett magyar- történelem-levéltár szakos diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Ezt követően a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa lett, később az intézmény középkori, majd kora újkori osztályának vezetőjévé nevezték ki. 1960-ban védte meg történettudományból kandidátusi, 1971-ben akadémiai doktori értekezését. 1983-tól 1998-ig az ELTE Bölcsészettudományi Karának Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének tanszékvezetője, ezt követően adományozott számára az egyetem professor emeritai címet. Kutatási területe Magyarország és Erdély a 16-18. századi Európában, művelődéstörténet és történeti ökológia. A történelemtudományt számos, a Rákó- czi-szabadságharcról, Rákóczi államáról, a Rákóczi-emigráció- ról, Thököly politikájáról, a 17. századi erdélyi és kelet-magyarországi politikai mozgalmakról, a kor eszmei hátteréről szóló elemzéssel gazdagította. Akadémiai taggá választása után a korábban sajtó alá rendezett, nagyszabású Zrínyi-kötetét újabb Zrínyi-tanulmányok követték, majd a Rákóczi-szabadságharc történetének angol nyelvű összefoglalása, amely a Habsburg-elle- nes mozgalmakat európai hatalmi összefüggésekbe ágyazta. Kimagasló tudományos munkásságát számos díjban, elismerésben részesítették: Magyar Köztársasági Érdemrend közép- keresztje (2003), Széchenyi-díj (2000), Akadémiai Díj (1965, 1974, 1986, 1987), Szent-Györ- gyi Albert-díj (1998), International Star Registry (1997), Madách Imre-díj (1996). Nógrád megye és Salgótarján díszpolgárává választotta (1998, 2004). Meg kell állnunk egy fontos dolognál, mégpedig annál, hogy megyénk és városunk díszpolgára volt. Nem felejtem el azt a márciusi pillanatot, amikor találkozhattam vele. Az ELTE ódon falai között, a hosszú folyosón a valaha élt legnagyobb magyar történészek arcképei mellett érkeztem az irodájába, ahol olyan szeretettel fogadott, amit nehéz leírni. A jóságos, jólelkű professzor asszonnyal nem Rákócziról vagy a kuruc korról beszélgettünk, pedig aligha van nála nagyobb ember, aki többet tudna a korszakról, hanem szülővárosáról, városunkról. Nagy örömmel beszélt Salgótarjánról, a város múltjáról, a háború előtti időszakról, aminek gyermekként részese volt. Emlékezett az Aranyvonat látogatására, az Országzászló avatására is. Vallásos ember lévén ismerte és emlékezett a salgótarjáni ferencesekre, akikkel a feloszlatás után sem szakította meg a kapcsolatot. A plébániaalapítás és a templomépítés két kötetes visz- szaemlékezését ő őrizte és adta át a rendnek, ebben a kötetben egyébként a lelkes plébániaalapító hívő, Sálvássy Xavér Ferenc acélgyári mérnök és Pájer János püspöki helynök írt előszót. Megírta a plébániaalapítást nagyon fontos személyes visszaemlékezésekkel tűzdelve, de mégis a történészi hitelesség mentén, még a 75. évfordulón. E munka felbecsülhetetlen a hely- történeti irodalomban. Amikor a várossá nyilvánítás 90. évfordulóján, 2012-bén a televíziós szentmise-közvetítésre hívtuk a Jézus Szíve templom búcsújára, a nagy távolság miatt nem tudott eljönni hozzánk, de azt írta: „Lélekben ott leszek. Salgótarján gyermekkorommal együtt él emlékezetemben.” S valóban nem felejtette el a szülővárost. A Magyar Tudomány 2007-es számában így fogalmazott róla: „Soha nem gondoltam, hogy történész leszek. Pedig amit szüleimtől, szülővárosomtól, tanáraimtól kaptam, a humán pályára irányított. Engem viszont az érdekelt, amit magam körül láttam, az érdekes világ. Salgótarján, a Mátra északi oldalán a szűk völgyekben elnyúló városban világok találkoztak: bányák, gyárak, a vármegye, a salgói vár és négy vallás temploma. Az udvarokba bekönyököltek az erdős hegyek, a falvakból palóc viseletben jöttek a hetivásárokra. Hat kilométerre húzták meg a határt, Somoskő vára alatt. Bánrévén, ahol nyaranta nagyanyám tíz gyermeke és huszonhat unokája nyaralt, a ház mellett a vasút túloldalán kezdődött a másik ország. Irtózatosan kíváncsi voltam, mit jelentenek a felnőttek beszédjéből közénk lehulló olyan különös mondatok, mint hogy azóta ott a levegő íze is más lett. Talán ez a határ menti gyerekkori lét az oka, hogy Magyarország történetét soha nem tudtam elképzelni határok közé zárva.” Most búcsúzik a szeretett szülőváros, a megye, búcsúznak a magyar történészek, az egykori hallgatók, azzal az üzenettel, hogy sem munkásságát, sem emberi nagyságát nem felejtjük, megőrizzük az utókor számára. Veszelovszki Balázs
