Nógrád Megyei Hírlap, 2014. június (25. évfolyam, 126-149. szám)

2014-06-07 / 131. szám

FOTÓK: GYURKÓ PÉTER Em lékmű a negyedszázados születésnapra (Folytatás az 1. oldalról.) Bátonyterenye. Ebben a város­ban, egy pincehelyiségben, hu­szonöt évvel ezelőtt 15 fővel ala­kult meg a Politikai Foglyok Or­szágos Szövetségének (Pofosz) megyei szervezete. Ezt ünnepel­ték tegnap a Szent István Emlék­parkban emlékmű avatásával is a bajtársak, tisztelőik és vendé­geik. Bérezési Mihályné, a nóg­rádi szervezet elnöke idézte fel a kezdeteket, a megalakulás körül­ményeit, majd a két és fél évtízed során végzett tevékenységük kezdeményezéseiből, eredmé­nyeiből emelt ki néhányat. Az '56-os eseményekhez, az ál­dozatokhoz méltó, olyan memen- tókról van szó, mint a salgótarjá­ni, Szent József Plébániatemp­lomnál lévő milleniumi emlék­mű, a központi temetői emlékfal, a hugyagi Hadadi-Hargitay mú­zeum, illetve az '56-os Emlékház.- Göröngyös úton indultunk el, de sokan segítettek, támogattak bennünket - mondta az elnök, majd köszönetét mondott ezért Becsó Zsoltnak, a megyei önkor­mányzat vezetőjének, Székyné dr. Sztrémi Melindának, Salgótarján polgármesterének és alpolgár­mesterének, Eötvös Mihálynak, valamint középiskoláknak is, hogy történelemórákat tarthattak a történésekről a fiataloknak.- Olyan velünk élő esemény 1956, amelyre nem lehet elég­szer emlékezni. Nem lehet elfe­lejteni azt az időt, amikor a füg­getlenség, a szabadság legpará­nyibb csírájára is börtön, halálos ítélet volt a válasz... - fogalma­zott dr. Bablena Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke, aki szemé­lyes emlékképeket, tapasztalato­kat is felidézett beszédében, amit azzal zárt: Istené a dicső­ség, de feladatunk hálát adni és köszönetét mondani. Székyné dr. Sztrémi Melinda egyebek mellett arról szólt, hogy az '56 utáni nemzedék fiataljai nehéz időket éltek meg azáltal, hogy jó ideig nem ismerték a hi­teles történetét, s később döbbe­nettel vették tudomásul, miről szólt a csend, a szülők őket óvó hallgatása... Salgótarjánban min­dig is jobban mardosott a könny, hiszen itt 131-en estek áldozatul a kegyetlen megtorlásnak. A vá­rosvezető szavai szerint ezért na­gyon fontos a POFOSZ léte, tevé­kenysége, nem utolsósorban az, hogy a fiatalok, mint velünk élő történelemre tekintsenek a forra­dalom és szabadságharc meghur- coltjainak sorsára. Az áldozatok emlékére állított kopjafa megkoszorúzásával foly­tatódott az ünnepség, majd a hat­vannégy vármegyét jelképező me- mentóknál helyeztek el egy-egy szál fehér szekfűt a középiskolás­ok. A megyei Pofosz emléklapok adományozásával is megköszön­te a megye, Salgótarján, Bátony­terenye és Pásztó város vezetésé­nek, üégi András országos elnök­nek és másoknak a szervezet szá­mára nyújtott támogatásokat. Dancsó János fafaragó mondta el Dömötör Tibor: '56 hősei című versét a rendezvényen, a jubileum alkalmából ő készítette el 1956 eseményeinek, hőseinek tisztele­tére a parkban elhelyezett emlék­művet is. Leleplezése után dr. Var­ga Lajos, a váci egyházmegye se­gédpüspöke, Kálmán Peregrin, kegyhelyigazgató és Zahar Béla püspöki tanácsos, plébános kért áldást erre. Az esemény koszorú­zással ért véget (M.J.) HIRDETÉS PALéC TAMÍA KÍSYENDÉ6L© $ ft. C őal^étarjAn, JZakJczi út HZ.. Te-leßm: 01-70/MS'- tfXJ BET! *£KÜ 2614. JÚNIUS 9- 14. A-fntnü Ara: MO ft, kiszállítással: tfO ft. BÉTíé ZÁJtVA un Tvjásle-Vts Leesés tárkonya - Virsli SZERDA FíSÍÓUjuhiM prizes tészta iSÜféRTO irka ná MájjaluskateVes fántott szelet - petrezselymes ímrejenya SZMBAT pákatt kát &sirkeraauleVes Ma^tjam csirkemáj - rizs palacsinta JÖ jr Szügyi műhelyben készült a csíksomlyói emlékérme H. H. (Folytatás' az 1. oldalról.) Szügy. Tíz évvel ezelőtt, egy családtagja útján is­merkedett meg Érsek Balázs Böjté Csabával, a Dé­vai Szent Ferenc Alapítvány alapítójával, az erdé­lyi szegény gyermekek közismert felkarolójával és nevelőjével. Azóta egyre mélyült a két férfiú közöt­ti kapcsolat. A szügyi ötvösmester és aranyműves először a budapesti Gellérthegyről a Duna túlpart­ján, a Ferenciek terén található ferences kolosto­rig vezető Fehér Szív Útja zarándoklat alkalmából kapott felkérést egy emlékérme megalkotására. Ez egyedülálló eljárással a Gellérthegy gyomrá­ban található mésztufából készült, és rendkívül népszerű lett a vallásos zarándoklat résztvevői kö­rében. Ezután Böjté Csaba társaságában Érsek Ba­lázs többször járt Erdélyben, közvetlen közelről gyönyörködhetett a Kárpátok ölelésében fekvő cso­dálatos Székelyföld szépségeiben, és megismer­kedett Urbán Erikkel, a csíksomlyói kegytemplom igazgatójával. Ezek az élmények és hatások vetet­ték fel benne az ötletet, hogy míves ötvösmunká­val a mostani zarándoklatra és búcsúra is készít­sen egy emlékérmét.- Alapvetően arra törekedtem az alkotás során - eleveníti fel a készítés műhelytitkait az arany­műves mester -, hogy mind numizmatikailag, mind stilisztikailag tökéletes legyen. Sok olyan kegyszerrel találkoztam ugyanis korábban, amely nem ütötte meg a mércét. Felkerült rá az idei csíksomlyói búcsú mottója: „Boldog a méh, amely téged hordott”. Figyeltem arra, hogy rávéssem a veretre a székely jelképeket, a Napot és a Holdat, valamint a Makovecz Imre által készített keresz­tet is. Nagyon nagy megtiszteltetés volt, amikor Böjté Csaba és Urbán Erik elismerően szólt a mun­kámról, Erik testvér kiemelte, ilyen csodás emlé­ket még sohasem kaptak a zarándoklat résztvevői. De nem csupán ez az érme készült a jeles alka­lomra Érsek Balázs műhelyében. Egy kis ezüstme­dál kitűző megvásárlásával a Dévai Szent Ferenc Alapítványt is lehet támogatni, mi több, Böjté Csa­bával együtt már azon gondolkodnak, miként le­hetne feléleszteni az Erdélyben az utóbbi időben igencsak háttérbe szorult ötvösmesterséget. HIRDETÉS •‘.V nUMMUtlfti ?•£* Salgótarján Június 7.10.00 III. Palócföldi Táncház Találkozó (Sportcsarnok) Mesemondók, néptánc együttesek, énekesek, dudások, tánctanítás, népzene, kézműves foglalkozások, vásár. Jegy: 800 Ft, 5 év alatt ingyenes. Június 7. 16.00 8. Savaria Táncgála (József Attila Művelődési és Konferencia Központ) Június 11.16.30 Szerdatársaság - Irodalmi Kávéház Verses beszélgetés Csernák János színművésszel. (Stécé Kávéház) Június 5-11.15.30,17.45 Demóna 3D Szinkronizált amerikai akdó/kaland Június 5-11. 20.00 A holnap határa 3D Szinkronizált amerikai akció/kaland/sci-íi Június 8. Nyit a Strand! Nyitva tartás minden nap: 10.00-19.00 9.00 - 10.00 reggeli úszás (csak úszójeggyel) A nyitásig a Városi Tanuszoda várja az úszni vágyókat! Jegypénztár: 32/430-991 Június 7.11.00 Dr. Gótai László Úszó Emlékverseny VÁROSI TELEVÍZIÓ SZOMBAT 09.00 INFO TV 12.00 MESÉL AZ OVI- AI Assaf Meymoona 12.05 Hírfuzér 12.25 Ajánló 12.30 MESÉL AZ OVI ­Pintér Iringó 12.35 Városi Pedagógusnapi Ünnepség 13.10 Háttér - Bagiyasi Napok 13.40 Nemzeti összetartozás Napja 14.10 Csendes percek (Adventista Egyház pünkösdi műsora) 14.30 Pünkösdi hangverseny Baglya salján (2013) 15.00 Novohrad-Nógrád Geopark 15.30 MESÉL ; AZ OVI - Katkó Zsombor 15.35 Hírfüzér 15.55 Ajánló 16.00 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.25 Ajánló 19.30 „A művésznek gyönyörűség a látás” 20.00 Nemzeti Össze­tartozás Napja 20.35 Bagiyasi Napok 21.00 30. Nemzetközi Dixieland Fesztivál 21.45 Tarjáni életképek (69. rész) 22.30 Hírfüzér 22.55 Ajánló 23.00 INFO TV 09.00 INFO TV 12.00 MESÉL AZ OVI - Oláh Péter Mátyás 12.05 Hírfüzér 12.25 Ajánló 12.30 „A-művésznek gyönyörűség a látás” 13.00 Nemzeti össze­tartozás Napja 13.35 Bagiyasi Napok 14.00 30. Nemzetközi Dixieland Fesztivál 14.45 Tarjáni életképek (69. rész) 15.30 MESÉL AZ OVI Medved Bálint 15.35 Hírfüzér 16.00 INFO TV 19.00 Hirfözér 19.25 Ajánló 19.30 Városi Pedagógusnapi Ün­nepség 20.05 Háttér - Bagiyasi Napok 20.35 Nemzeti összetartozás Napja 21.05 Csendes percek (Adventista Egyház pünkösdi műsora) 21.25 Pünkösdi hangverseny Baglyasalján 22.00 Novohrad- Nógrád Geopa rk 22.30 H írfüzér 22.55 Ajánló 23.00 INFO TV HIRDETÉS A KAVEHAZ OTTHONT AD CGGES- ES MAGANRENDEZVÉNYEKNEK. ZENEI PROGRAMOKNAK. ESKÜVŐKNEK. i. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom