Nógrád Megyei Hírlap, 2014. május (25. évfolyam, 101-125. szám)

2014-05-17 / 113. szám

Gazdit keres Salgótarján. Költözés miatt kell sürgősen új gazdi egy németjuhász-rotveiler keve­rék kan kutyának. Jelenlegi tulajdonosa és a Gazdi­kereső Alapítvány kertes házba, gondos családnak, felnőttnek adná örökbe a házőrzőt. Telefon: 32/311- 840 vagy 20/9419-914. Közösségi napot tartanak KállÓ. A község önkor­mányzata szeretettel vár min­den kedves vendéget a május 18-án, vasárnap délelőtt 8 órakor kezdődő „Együtt Káliéért Közösségi Napra”, amelyet a 11. Rákóczi Ferenc Általános Iskola melletti sportpályán rendeznek meg. Az esemény a főzőverseny­nyel kezdődik, majd ezt kö­vetően a jelenlévők meghall­gathatják és megtekinthetik a „Szikár” mese- és versmon­dást, valamint a karikás os- torcsattogtatást. Ezen kívül lesz még díszpolgár-avatás, humoros kutyás bemutató, il­letve fellépnek a helyi óvodá­sok, a Nagykökényesi népi táncosok, a Ceferino Egyesü­let, az Erdőkürti és Egyházas- dengelegi hagyományőrző csoport, valamint a Fiesta ze­nekar tagjai. Déltől az érdek­lődők részt vehetnek a kéz­műves bemutató foglalkozá­sokon - fazekas, kosárfonás, gyöngyfűzés,, tűzzftipánc,- és bőrtárgykészítés -, a gyerme­kek pedig használhatják az ugráló várat is. Barnaerdon bamamodvo járt a bocsával... NMH-információ (Folytatás az 1. oldalról.) Hasonló híreket Nógrád megye más részeiről igen, efféle nagyvad Bárna-környéki előfordulásáról azonban eddig még nem lehetett hallani. Érthető, hogy az értesülé­sek gyorsan elterjedtek, s annak rendje-módja szerint a kezdeti iz­gatottság már le is csendesedett, pedig az itt élők között sok az er­dőjáró, ki gombáért, ki gallyért vagy va­dászni jár a cse­resbe, bükkösbe. A gombaszezon pedig most kezdődik, és egészen biztos, hogy a medve-hírek okán egy gombász sem marad otthon, legfeljebb kerüli majd a sűrűsé­geket vagy nem egyedül vág neki az erdőnek. A tudomásunkra ju­tott történések szerint néhány nappal ezelőtt bámai erdő­művelők buk­kantak a nyo­mokra, amelyek nekik, mint laikusoknak is feltűnőek, szokatlanok és na­gyok voltak, az erdei földút egyik szélétől a másikig átvezettek, így jól szemügyre vehették ezeket. Nagyon meglepődtek, s voltak köztük, akik rögtön feltételezték, hogy medve vagy medvék járhat­tak itt, mert egymáshoz közel ki­sebb talpnyomatokat is láttak... Észlelésükről értesítet­ték az erdészt, így - mint tudomásunkra ju- * tott - annak felettese is megtudta, mit láttak a dolgozók. A nyomokról a hírek szerint tájékoztatták a szakigaz­gatási szervet és a természetvé­delmi hatóságot is, bár sem az erdészet, sem az utóbb említet­tek illetékesei nem kívántak nyi­latkozni a történésekről. Volt, aki más, hasonló, az elmúlt években elterjedt medve-históri­ák kapcsán elharapózott, a ter­mészetvédelem ügyének ártó szenzációkeltés elkerülése, va­gyis éppen a medvék megóvása érdekében tartotta magát ehhez. Nem hivatalosan az az infor­máció is eljutott hozzánk, hogy a magasabban fekvő Rónafalu felől barangoltak le az említett területre a nagy mackók, s az ed­digi tapasztalatok alapján ez a legdélebbi előfordulásuk. Két éve vélhetően Szlovákiá­ból csatangolt át egy nagyraga­dozó, s a Börzsönyben látták a nyomait, tavaly tél végén Balas­sagyarmat és környéke lakosait foglalkoztatta hasonló eset. A ko­rábbi „nyomkövetés, -kutatás” során megkeresett Nógrád me­gyei szakember arra hívta fel a fi­gyelmet: ahogyan a szlovákiai vagy az erdélyi állományuk nö­vekszik, valószínűleg úgy fog egyre többször előfordulni hosz- szabb-rövidebb időre a határnak ezen az oldalán is a barnamedve. Elsősorban a nagyobb, összefüg­A medve, ,i farkas és a hiú/ egy kor őshonosak voltak e/en az erdőségekkel borítóit, vad regényes tájon, ahol Bánta, korábbi nevén Barnaerdő is megbújik az egyik völgy ben. Ebijeit a/ általában nem elm mere változó világban mégis t sak jó, hogy az erdők, innen távolabb a mesékben hasz nah kifejezéssel szólva a rengetegek megmaradtak, Élőhelyei nyújtva a tekintő íves megjelenésű harnahun das orsós oknak, akikre oá lünk tilos puskát lógni. Tehet, hogy meg kell tanulnunk újra az egy üttelést velük, es ez szó katlan let ke lesz. gő erdőségekben, a Börzsöny­ben, Zemplénben, az Aggteleki karszt területén, illetve a Bükk- ben, vagyis ott, ahol gyakorlati­lag megfelelő életteret találna. Hangsúlyozta, alapvetően semmiféle pánikhangulatra nin­csen ok, mert ez egy ugyanolyan vad, mint akármelyik másik. Az kétségtelen, hogy egy bocsait fél­tő anyaállat azért veszélyes lehet, ha sarokba van szorítva. Ám egy foxi is támadhat, ha így tesznek vele... A barnamedve nem jelent a turistákra nagyobb veszélyt, mint például a malacait féltő vad­disznó koca. Azért azt sem sza­bad elfelejteni, amire egy székely mondás is figyelmeztet: a hegy meg a medve nem játék! Tehát kellő tisztelettel kell lenni irán­tuk, vagyis, ha véletlenül valaki medvével találkozik, szép nyu­godtan hátráljon el arról a hely­ről. Nem kell elrohanni, terrori­zálni, megdobálni vagy megpró­bálni elzavarni az állatot és így semmi baj nem lesz. (M.J.) „Belehallgattunk” a telefonba Ha többet tudunk, többet is tehetünk... A közelgő május 20-i személyijövede- lemadó-bevallási határidővel kapcsolat­ban volt a Nógrád Megyei Hírlap vendé­ge néhány napja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regio­nális Adó Főigazgatóságának szakértő­je. Olvasóink - szerkesztőségünk tele­fonszámán - keresztül Zahoránszki Szilvia tájékoztatási ügyintézőnek te­hették fel kérdéseiket. Összeállításunk­ban ezekből szemezgettünk. Féltucat té­ma, amely sokakat érdekelhet... 2013-ben két hónapot Hollandiában dolgozott a ma­gánszemély, ezt megelőzően pedig Magyarországon állt munkaviszonyban. Kelle a holland munkáltató ál­tal juttatott jövedelmet a bevallásban szerepeltetni? Hollandia és Magyarország között van hatályos kettős adóztatást kizáró egyezmény, amely a külföld­ön adóköteles jövedelmet Magyarországon mentesí­ti az adó alól. Mivel a magánszemély belföldi bérjö­vedelme okán adóbevallás benyújtására kötelezett, a külföldön adóköteles jövedelmet tájékoztató adatként szerepeltetni kell a bevallásban (44. sor). A magánszemélyt alkalmi munkavállalóként al­kalmazták 2013-ban 90 napig. Kell-e bevallást be­nyújtania? Abban az esetben, ha az alkalmi munka után 90 napra kapott díjazás nem haladja meg a mentesített keretösszeget, mely e foglalkoztatás naptári napjai száma és az adóév első napján hatályos minimálbér napi összegének (2013-ban 4.510 Ft/nap) szorzata, akkor ezt a jövedelmet nem kell bevallani. Amennyi­ben a magánszemély ettől magasabb összegű kifize­tésben részesült, akkor bérjövedelemként csak a mentesített keretösszeget meghaladó részt kell beval­lani, és 16 százalékos mértékű személyi jövedelem- adót is a különbözet után kell üzemi. Keletkezik-e adókötelezettsége a magánszemélynek, ha 2013-ban ingó értékesítésből - használt motorja el adásából - származott 350 000 farint jövedelme? Az ingó értékesítésből származó bevételt akkor nem kell bevallani, ha annak éves összege nem ha­ladta meg a 600 000 forintot. Ha a bevétel meg­haladta a 600 000 forintot, az abból számított jö­vedelmet 200 000 forintig szintén nem kell beval­lani. Amennyiben e jogcímen megszerzett jövede­lem meghaladja ezt az összeget, úgy csak a 200 000 forint feletti rész után kell a 16 százalékos adót megfizetni. A magánszemély 3 napig dolgozott 2013-ban, azon­ban nem tudja milyenjogviszonyban, a kifizetőtől kapott igazolást pedig elvesztette. Hogyan tudja az igazolást p& tolni? Kelle egyáltalán bevallást benyújtania? Az adókötelezettség teljesítéséhez mindenképp vizsgálni kell, hogy a magánszemély milyen jogvi­szony alapján végzett munkát 3 napig (például munkaviszony, alkalmi munka). Ehhez, illetve a be­vallási kötelezettség teljesítéséhez szükség van a kifizető igazolására, így javasoljuk a volt munkálta­tó megkeresését az igazolás pótlása érdekében. Amennyiben a kifizető az igazolást nem pótolja, akkor lehetősége van a kiüzető által teljesített adat­szolgáltatás Önre vonatkozó adatait -, így az adott jogviszonyra vonatkozó adatokat - megismerni. Az adatok kiadásával kapcsolatos kérésével az adóha­tóság ügyfélszolgálati irodáit személyesen (megha­talmazott útján), vagy postai úton eljuttatott kötet­len formájú kérelemmel szükséges megkeresni. A személyi jövedelemadó bevallásban fizetendő adó keletkezett. Hogyan kérhet erre a tartozásra részletfizetést a magánszemély és milyen módon tudja megfizetni? Abban az esetben, ha a magánszemély nem foly­tat vállalkozási tevékenységet és nem kötelezett áfa-fizetésére, lehetősége van a 150 000 forintot meg nem haladó személyi jövedelemadó fizetési kötelezettségének legfeljebb 6 hónapon keresztül, pótlékmentesen, egyenlő részletekben történő megfizetésére. Erről nyilatkozni a határidőben be­nyújtott személyi jövedelemadó bevallásban lehet. Az adófizetési kötelezettség teljesíthető átuta­lással, ügyfélszolgálatainkon POS-terminálon ke­resztüli bankkártyás befizetéssel, vagy készpénz- fizetési megbízás (csekk) útján. Van-e a közfaglalkoztatottaknak adóbevallási kötelezettsége? E jogviszonyból származó jövedelem nem önál­ló tevékenységből származó adóköteles bérjövede­lemnek minősül. Az adóköteles jövedelemmel ren­delkező magánszemélyt adóbevallási kötelezett­ség terheli. A kötelezettséget abban az esetben is teljesíteni kell, ha adófizetési kötelezettsége nem keletkezik az adózónak, mert a munkáltató az adó­előleget évközben hiánytalanul levonta. Salgótarján. A rák világnaphoz kapcsolódóan szervezett vetélkedőt nemrégiben a Magyar Rák­ellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete és a Sal­gótarjáni Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete Tudjunk meg többet róla, tegyünk meg többet ellene! címmel. Általános iskolák 7-8. osz­tályos tanulói mérték össze tudásukat a Balassi Bá­lint Megyei Könyvtárban, annak tudatosítása volt a cél, hogy az egészséges életmódnak a rákmeg­előzésben is döntő szerepe lehet. A gyerekek esz- szét írtak a témáról, nevezetesen arról: mit tudnak tenni, hogy egészséges felnőtté váljanak. Érintették a további fel­adványok az Európai Rákellenes Kódex pontjaiban megjelölteket és gyakorlati feladatot is kaptak a tanulók. A megelőzés fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, hangzott el a bevezetőben. So­kat tehetünk a daganatos elvál­tozások kivédésére a kockázati tényezők csökkentésével, a fi­gyelmeztető jelekre való odafi­gyeléssel, a rendszeres önvizs­gálattal és a szűréseken való részvétellel. A tanulók nagyon jól teljesítették a feladatokat, a verseny kiegyenlített volt. Amint az összefoglalóban elhangzott, a legna­gyobb haszna a rendezvénynek remélhetően az lesz, hogy a résztvevő fiatalokban tudatosodott: nem vagyunk tehetetlenek a rákkal szemben, de élnünk kell a rendelkezésünkre álló lehetőségek­kel. A legjobb teljesítményt elért három csapat: első helyen végzett a salgótarjáni Beszterce La­kótelepi Tagiskola csapata, második lett a bátonyterenyei II. János Pál Pápa Katolikus Óvo­da és Általános Iskola, harmadik pedig az Etesi Általános Iskola csoportja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom