Nógrád Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 228-252. szám)
2010-10-06 / 232. szám
2 2010. OKTÓBER 6., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Erik ajándéka Erik (középen) barátai gyűrűjében, immár az elektromos meghajtású kerekesszékben Hősök tiszteletére Bátonyterenye. A város önkormányzata az aradi vértanúk tiszteletére rendezett ünnepségre és koszorúzásra várja az érdeklődőket október 6-án 14 órától a Kopjafa és Emlékparkba (Tarján út 3). Az irodalmi műsorban a Kossuth Lajos általános iskolai tagintézmény tanulói szerepelnek. Koncert a templomért Salgótarján. „Ne hagyjátok a templomot...” - Reményik Sándor e gondolata képezi a mottóját a salgótarjáni római katolikus főplébánia-templom érdekében kifejtett kezdeményezésnek. A Követ Kőért Alapítvány október 9-én, szombaton 17 órai kezdettel a templomban jótékonysági hangversenyt rendez. Az est főszerep- lője Pándy Piroska, Salgótarján Pro Arte-díjas művésze, az operaház magánénekese lesz. Közreműködik Diósi Tamás orgonaművész és a Cantabile kamarakórus. A szervezők várják a hívők, az érdeklődők minél nagyobb számban való megjelenését, annál is inkább, mert a köA Pro-Arte-díjas Pándy Piroska zönség adományait nemes célra, a műemléktemplom felújítására kívánják fordítani. Egykoron ezek a fiúk játszótársak voltak, iskoláikat is jórészt egy időben kezdték. Akkor még nem volt köztük látható különbség. Aztán a sors kegyetlen tréfája folytán Erik egyre nehezebben járt, egyre többször csak barátai segítségével volt képes kimozdulni otthonról, a négy fal közül. Zoli például még a Hungaroringre is kivitte, máskor quadoztak a közeli dombokon. Eriknek kézi hajtású kerekes székével nehezére esik a közlekedés. Barátai tudtak erről a problémáról is, s egyikük, Péter rátalált egy alkalmi vételre: egy elektromos hajtású kerekesz- székre, amellyel még a forgalomban is lehet közlekedni. Ösz- szeültek a fiúk, s megbeszélték: megvásárolják az új áron közel egymilliós szerkezetet Aztán eljött egy különleges péntek este, s ahogyan szokták, most is elhívták a gyanútlan Eriket egy kis társasági összejövetelre a Galcsik Fogadóba. Látszólag minden úgy indult, mint az ilyen ösz- szeröfíenéseken, ahol a finom vacsora után kvaterkázni kezdett a tucatnyi fiatal. Egyszer csak sötétségbe borult a terem, a beavatat- lanok már-már áramszünetre gyanakodtak, amikor Balázs kitolta a terem közepébe a villogó villanyjárművet. Kicsit libabőrös lett mindenki, egyedül Eriknek nem volt erre ideje, hiszen közölték vele: mától ez a kerekesszék az övé. Talán még egy-két könnycsepp is legördült az arcokon, Erik édesanyjáén bizonyosan. Megható percek következtek, s Erik élete ismét új értelmet kapott. Lám, lám, ez a vad világ olykor micsoda kincsekkel tör elő! Erik ajándéka nem pusztán a kerekesszék; olyan dolgot kapott, amit kevesen: a felebaráti szere- tetet, s a reményt. Kálmán-napi megemlékezés Sz. A. Szklabonya/Horpács. Október 9-én tíz órakor kezdődik a hagyományos Kálmán-napi megemlékezés Mikszáth szk- labonyai szülőházánál, ahol Jarábik Gabriella, a Szlovák Nemzeti Múzeum Magyar Kultúra Múzeuma igazgatónője és Marta Kálovcová polgár- mester fogadja a vendégeket. 10.15-kor Agócs Gergely népzenész lép fel, majd 10.30-kor ünnepi köszöntőt mond Vladimír Manka, a besztercebányai kerület önkormányzati elnöke, valamint Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, Nógrád megye önkormányzatának elnöke. Tizenegy órakor Mikszáth Kálmán nyomában indul séta a szklabonyai emlékhelyek körül Bőhm András lektor vezetésével, az íróra dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész emlékezik. Délben ünnepélyes fogadásra kerül sor a községházán, majd 13 órakor indulnak az érdeklődők Horpácsra. Két órakor a horpácsi Mikszáth Kálmán Emlékházban A „ jó palócokat” és „tót atyafiakat” Környey Alice idézi meg, majd Becsó Zsolt, Vladimír Manka és Molnár Zoltán, Horpács polgármestere szól az egybegyűltekhez. Ünnepi beszédet mond dr. Vasy Géza irodalomtörténész, a Magyar író- szövetség elnöke. Műsort ad a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi Szak- középiskola. 15 órakor a koszorúzás következik, s vendéglátás lesz a faluházban. 16 órakor Pásztor Sándorné dramati- zálásában a Szűcs Pali szerencséjét adják elő a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium diákjai, majd könyvbemutatókra kerül sor. A 12 interjú Mikszáth Kálmánnal és az Utazás Mikszáthtal Palócországban című könyvekről dr. Csongrády Béla közíró beszélget dr. Praznovszky Mihállyal, ezt követően dr. Hausel Sándor Mikszáth kora című dokumentum-válogatásáról lesz szó, amely Balassagyarmat 1867- 1914 közötti történetéhez nyújt adalékokat. Csohány Kálmánra emlékezve Shah Gabriella művészettörténész beszélget Csohány Kálmánnéval, átadják a Mikszáth-órát, s az Elhagyott szárnyak című filmmel idézik fel Csohány Kálmán művészetét. Leszakadt út: előkészítik a helyreállítást G. E. Pásztó. A június eleji esőzések megyeszerte komoly problémákat okoztak, a 2408-as számú út Hasznos és Mátrakeresztes között leszakadt, ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. lezáratta azt. Akkor Mátrakeresztest csak Gyöngyös felől, a Mátrán keresztül lehetett megközelíteni, majd a közútkezelő egy három méter széles ideiglenes út megépítésével orvosolta a problémát. Az érintett közel száz méteres szakaszon a mai napig, hónapokkal a beszakadást követően is az ideiglenes úton haladhat, lámpával szabályozva, felváltva a közlekedés. Olvasóink kérésére a közútkezelőnél érdeklődtünk: mikor készül el a leszakadt út helyreállítása?- Hasznos városrész külterületi szakaszán a tavaszi, nyár eleji rendkívüli esőzések miatt a 2408 jelű úton bekövetkezett burkolat-leszakadás helyreállítására folyamatban van a tervezési közbeszerzési eljárás előkészítése. A károsodás már korábban is jelentkezett, a több évvel ezelőtti helyreállítás azonban a rendkívüli esőzésnek nem tudott ellenállni, így a végleges javítás megnyugtató módon a szaktervező által megadott módon biztosítható - fejtette ki ÜrmössyÁkos, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nógrád megyei igazgatója. - Az elkészülő terv szerinti végleges helyreállítás majd csak ezt követően lehetséges. A helyreállítás előkészítéséről Pásztó Város Önkormányzatát értesítettük, a végleges helyreállítás várható ütemezéséről csak a tervezési közbeszerzési eljárás lefolytatása után tudunk tájékoztatást adni. Addig kérjük a lakók és a közlekedők türelmét, megértését. Zöld Elekkel beszélgetek a Lehetőséget Mindenkinek Alapítvány környezetvédelmi hősével! Elek először is szeretném megtudni, milyen céllal indították el kampányukat? A kampányunk célja, hogy a régió lakosai tisztában legyenek a jelenlegi életmód fenntarthatatlan voltával, illetve megismerjék az ökointelligens hulladékkezelési és építési alternatívákat Ezek szerint a kampányuk több szakaszból áll? Igen. A kampányunk most második szakaszában tart melynek témája az épületek, lakás és lakhatás körül forog. Mi az üzenetük ebben a témában? Az energiatakarékos anyagokból készített, és a hatékonyan szigetelt épületek hosszútávon anyagi és energia-megtakarítást eredményeznek, ezzel megelőzve az energiafelhasználásból eredő légszennyezést A természeti adottságok szerint a napkollektorok, vagy a geotermikus energia leginkább környezetbarát fűtési energiaforrása az épületnek Milyen megtakarítás érhető el ezekkel a módszerekkel? Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni, de egy átlagos épület szigetelésével 10- 15%, nyílászáróinak cseréjével 15-20%, kazáncserével szintén 15-20% és a meleg víz előállításához használt napkollektorokkal 10-15% költség takarítható meg. Milyen tippekkel szolgálna az olvasóknak? A legfontosabb javaslatom az energia költség lefaragására a pazarló rendszer elemek cseréje. További javaslatokat olvashat honlapomon a www.zoldelek.hu címen! s Vértanúkra emlékeztek, fogadalmat tettek (Folytatás az 1. oldalról) tízezrei indultak a csatamezőre. Amikor a túlerő legyőzte a szabadság és függetlenség ügyét, utána nem a nagylelkűség, nem a megbékélés, hanem a bosszúállás, a megfélemlítés politikája következett. Ennek a megtorlásnak esett áldozatul 1949. október 6-án Aradon a magyar honvédség 13 tábornoka. Mártírságuk azonban nem volt fölösleges, mert a haza függetlensége 1867-ben ha korlátokkal is, de megvalósult - idézte fel a történelem eseményeit Becsó Zsolt, majd Nagy-Majdon József köszöntötte a jelenlévőket. Bátonyterenye újonnan megválasztott polgármestere beszédében a rend és béke jelentősége mellett a hazaszeretet fontosságára hívta fel a figyelmet. Dr. Sód Kálmán rendőr ezredes - aki dr. Pintér Sándor belügyminiszter üdvözletét tolmácsolta - a honvédelmi oktatásról beszélt. A belügyminisztérium ajándékcsomagját Ángya/ Balázs tanuló vehette át, majd Csank Csaba iskolaigazgató és Bocsok Józsefhé tagintézmény-vezető kapott emléklapot és emlékérmet A fogadalomtételre készült emléklapokat Némedi Gábor megbízott főkapitány nyújtotta át, Zahar Béla plébános, püspöki tanácsos pedig a vértanúk lelki üdvéért mondott imát. Az emléknap végén, a koszorúzást követően a Szózat hangjai csendültek fel, a díszmenet után pedig két díszlövés dördült el az udvaron. Zászlók és díszőrök kíséretében tartották meg a megemlékezést az iskolában fot&gyuriántibor