Nógrád Megyei Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 178-202. szám)

2008-08-29 / 201. szám

2008. AUGUSZTUS 29., PÉNTEK INTERJÚ 5 szekeres Imre A budapesti NATO védelmi miniszteri értekezlet a következő évtizedek stratégiájáról dönt. Meghatározhatja az oroszokhoz való jövőbeni viszonyt is. A KORSZERŰ REPÜLŐGÉPEK KORA JÖN A minden eddiginél sikeresebb kecskeméti re­pülőnap alkalmából a ma­gyar katonapolitika idő­szerű kérdéseiről beszél­gettünk Szekeres Imre honvédelmi miniszterrel. Bálái F. István-Gazsó László- Hogyan értékeli a kecskemé­ti repülőnap eseményeit? A látvány arányban állt a költ­ségekkel?- Örülök, hogy az időjárás nem szólt közbe, a nézők pedig látványos produkciókban gyö­nyörködhettek, amelyek tükröz­ték a részt vevő országok légvé­delmének erejét is. Elővételben 45 ezer jegy kelt el, szombaton közel ötvenezren, vasárnap pe­dig annál is többen látogattak el a repülőnapra. Ez a bevétel a szponzorok támogatásaival együtt már fedezi a rendezvény költségeit. A nézőcsúcs azért is nagy öröm és megtiszteltetés, mert jelzi, hogy a társadalom ér­deklődéssel és elismeréssel for­dul a katonai repülés és a Ma­gyar Honvédség felé. A repülő­napot páratlan években szoktuk rendezni, az idei kivétel. A ma­gyar honvédség megalakulásá­nak 160., valamint a légierő hi­vatalos megalakulásának 70. év­fordulóját ünnepeljük. ■ Bűnbakkeresés helyett át kell tekinteni, mi tör­tént a magyar sportban.- Az ünnepet beárnyékolják a közelmúlt sajnálatos halál­esetei. Megvan-e a vizsgálatok eredménye, s milyen tanulsá­gokat vontak le a tragédiákból?- Tűzszerész katonáinkat | csapdába csalták. Tehát nem a § felkészítésük szakmai hiányos- f ságai vagy az eszközök elégte- | lensége okozta a bajt. Felszerelt- I ségük a lehető legkorszerűbb, védelmük érdekében persze ha­tékony együttműködésre van szükség a felderítésben a szövet­séges erőkkel. Persze szerzünk be új eszközöket is. Tűzszeré­szeink egyelőre csak a magyar egység védelmével kapcsolatos feladatokat látják el, s az újabb, az ötödik váltás kiutazása után vesszük át ismét a teljes feladat­körünket. A repülőbalesetek ki­vizsgálását civil hatóságok, töb­bek között a nemzeti légügyi ha­tóság és az ügyészség folytatja, de még nem végeztek. Ha lete­szik a vizsgálati eredményt, utá­na kerül sor az esetleges kato­nai felelősség megállapítására is a megfelelő parancsnoki rend­ben. Felvetődött az a nehéz kér­dés, hogy ilyen előzmények után hogyan népszerűsítsük a ka­tonai repülést, de végül - rábe­szélésemre - Bochkor Gábor rá­diós újságíró a balesetek ellené­re is vállalta, hogy végigcsinálja a kiképzést. A repülőnap is mu­tatja, hogy képesek vagyunk megfelelő biztonsággal ellátni a feladatokat.- Melyek a légierő fejlesztésé­re vonatkozó legfontosabb el­képzelések?- A közelmúltban egy konfe­renciát szervezett erről a kato­nai vezetés, amely arra a meg­Honvédelmi miniszterünk az egészsége alapján - az orvosok szerint - akár arra is alkalmas, hogy MiG-29-essel emelkedjen a levegőbe állapításra jutott, hogy az egyik döntő kérdés a stratégiai légi szállítás biztosítása. Nagyot lép­tünk előre, amikor beszálltunk a NATO nehéz szállítóezredé­nek létrehozásába, s így az összköltség két százalékának vállalásával biztosítjuk a Ma­gyar Honvédség számára a probléma végleges megoldását. Közismert, hogy ez Pápára tele­pül, ami gazdasági szempont­ból is nagy jelentőségű, hiszen munkahelyet hoz létre. A má­sik feladat a légtérellenőrzés. Felgyorsítottuk a Gripenek rendszerbe állítását. A bemuta­tón is repültek, és augusztus 20-án is. A MiG-29-eseket és az Albatrosokat jövőre kivonjuk a hadrendből. Felvetődött az érté­kesítésük is, én azt szeretném, ha helikopterre tudnánk cserél­ni őket. Szükség van azonban több repülési időre, hogy piló­táink biztonságosan repülje­nek. A svéd és a cseh kormány­tól ajánlatot kaptunk olyan együttműködésre, amellyel a repülési időt növelhetjük. Ezt most tanulmányozzuk, szeret­ném, ha ötpárti konszenzussal születne döntés. Ami a helikop­tereket illeti, megkezdődött a Mi-17-es szállítógépek moder­nizációja, ebből a típusból újab­bakat is vásárolunk. A Mi-8- asokat kivonjuk a hadrendből, mert lejárt az üzemidejük, és drágák. A Mi-24-es harci heli­kopterek még sokáig megfele­lők, ezeket modernizáljuk. — Névjegy 1950. SZEPTEMBER 9-én született Szolnokon. 1974-ben vegyipari rend- szermémöki diplomát szerzett Veszprémben. 1977-ben egyetemi dokto­ri címet szerzett 1985-től tagja lett Veszp­rém város tanácsának, ahol tanácselnök-helyet­tes lett 1989 OKTÓBERÉTŐL az MSZP megyei pártszerve­zetének első elnöke. 1990-TŐL az MSZP orszá­gos elnökségének tagja. 1994-tól országgyűlési képviselő a Jászapáti-köz­pontú 2. sz. Jász- NagykunSzolnok megyei választókerületben, egy­ben 1998-ig a Miniszterel­nöki Hivatal politikai ál­lamtitkára, és az MSZP országgyűlési Jrakció- vezetője. 2002-től 2004-ig ismét a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. 2006-től miniszter, nős, két gyermek édes­apja. Hazánk azt a svéd és cseh ajánlatot tanulmányozza, ami lehetővé teszi a hosszabb repülési időt a Gripeneken- Októberben Budapesten lesz a NATO-országok védelmi mi­nisztereinek találkozója. En­nek mi a jelentősége, s mit várhatunk a tanácskozástól?- Magyarország úgy tudja a szövetségben érvényesíteni ér­dekeit, ha a döntés-előkészítés­ben is részt vesz. Ezért fontos, hogy Budapesten lesz ez a védel­mi miniszteri értekezlet. A szer­vezet főtitkára és a védelmi mi­niszterek arra kaptak felkérést, hogy dolgozzák ki a NATO új stratégiáját. Mi az, amit a szö­vetséges országok területén kí­vül vállalunk a békefenntartás­ban, hogyan viszonyulunk stra­tégiai partnereinkhez, például Oroszországhoz? Az angol mi­niszterrel közösen kezdemé­nyeztük, hogy a téma jelentősé­gére tekintettel az októberi bu­dapesti tanácskozást előzze meg Londonban egy egyeztetés, ahol ugyanazok a résztvevők vitatják meg a kérdéseket, hogy október­ben lehetőleg konszenzusra jut­hassunk. ■ Magyarország részt vesz a NATO döntései­nek előkészítésében.- Mi várható Grúzia NATO- tagságának kérdésében?- Az állam- és kormányfők Bu­karestben úgy határoztak, hogy decemberben a NATO-országok külügyminisztereinek szintjén szülessen döntés a lehetséges bővítés üteméről Grúzia és Uk­rajna irányába. Ez az állásfogla­lás érvényben van annak ellené­re, hogy súlyos konfliktus ala­kult ki a Kaukázusban.- Milyen politikai hozadéka lehet annak, hogy ön jelen volt az olimpia megnyitóján?- A megnyitón mint a triatlon- szövetség elnöke vettem részt, viszont találkoztam a kínai hon­védelmi miniszterrel is. Ez fon­tos, mert Kínában a hadsereg ko­moly belpolitikai tényező is. Ha a két ország viszonyában vala­mit a hadsereg is lényegesnek tart, annak nyert ügye lehet, ezért fontos a jó kapcsolat. Örü­lök, hogy a kínai miniszter elfo­gadta a meghívásomat, és első külföldi útja Budapestre vezet.- Sokan sokféleképpen értékelik a magyarok olimpiai szereplését. Ön mit gondol róla?- Sajnos az olimpiai szereplé­sünk nem volt olyan, mint ahogy megszoktuk. Jó lenne, ha nem a várható bűnbakkeresés követné a versenyeket, hanem végre ko­molyan áttekintenénk, hogy mi történt az elmúlt húsz évben a magyar sportban, s végre tényleg az utánpótlás nevelésére helyez­nénk a hangsúlyt.- Ha lesz jövőre is repülőnap, önt továbbra is honvédelmi miniszterként, esetleg ellenzé­ki politikusként, netán minisz­terelnökként üdvözölhetjük?- Remélem, hogy kormány- párti politikusként. Honvédelmi miniszterként kiválóan érzem magam a bőrömben. Sőt jövőre esetleg én is repülhetek egy MiG-29-esen a légi bemutatón. A repülőorvosi vizsgálatot meg­csinálták, az orvosok szerint al­kalmas vagyok rá.

Next

/
Oldalképek
Tartalom