Nógrád Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 151-177. szám)
2008-07-05 / 155. szám
KULTÚRA 2008. JULIUS 5., SZOMBAT Változóban az irodalomról való gondolkodás Egyetlen folyóiratszámból nem szabad általános következtetéseket levonni. És kettőből? Ez esetben már felfedezhetők visszatérő szerkesztési elvek, nem lehetnek véletlenek az ismételten alkalmazott gyakorlati megoldások. A tendenciózusnak látszó elemek különösen akkor árulkodóak, ha egy lap élén személyi változás és ennek révén óhatatlan koncepcióváltás következik be. Ez történt Nógrád megye irodalmi, művészeti, közéleti folyóiratánál, az 54. évfolyamában járó Palócföldnél is, amelynek a közelmúltban megjelent idei második számát is az új főszerkesztő, Mizser Attila jegyzi. Csak azok kedvéért, akik eleddig még nem szereztek róla tudomást, újra rögzítjük: a Praznovszky Mihály lemondásával megüresedett főszerkesztői székbe, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2008. március elsejei hatállyal nevezte ki a Füleken élő, harminchárom éves Mizser Attilát, aki magyar nyelv és irodalom szakot végzett a Miskolci Egyetemen s költőként, íróként máris több saját kötetet tudhat magáénak (a legfrissebb, „Köz” címmel az ez évi ünnepi könyvhétre látott napvilágot) és jó néhány általa szerkesztett kiadvány is gazdagítja pályaképét. S ha már megkapta a bizalmat - azontúl, hogy tisztelettel viseltetik az elődök, a hagyományok iránt -, nyilván törekszik saját értékrendjét, ízlését is érvényre juttatni a folyóirat arculatán. Mint az 1. szám beköszöntőjében írta: „Nem kell megijedni. Vari, ami maradt, van, ami lassan változik.. .próbálunk színesebbek, elevenebbek lenni. Haladni a korral. ” Akkor nézzük: először, ami a színességet illeti. Ha szó szerint, azaz formailag értjük, akkor egyértelmű az előrelépés. Praznovszky Mihálynak az általa utolsóként (fő)szerkesztett lapszámban, a 2007/6-osban sikerült elérnie, hogy színes borítóval jelenjen meg a Palócföld, azóta viszont végérvényesnek tetszik e variáns. Sőt a kettes számban nemcsak a borítókülsők, hanem a belsők is színesek. A címlap az idén 85 éves balassagyarmati festőművész, Réti Zoltán „Dombok zenéje I. ” című festményének felhasználásával készült. A belső borítókra a párizsi Magyar Műhely egyik alapító - szerkesztője, Papp Tibor „Óraköltemények” című képversének 19. és 20. számlapja került. Tudatosságra vall, hogy az ily módon kiemelt alkotókról belül, a szövegekben is szó esik. A festőről például két nehezen meghatározható műfajú dolgozat keretében. A „Gyermekkorom emlékei között élek” címűben Debreceni Boglárka az életmű egészének mozaikjaiból építkezik, H. Szilasi Ágota viszont „A fiú, aki Istennel beszélgetett” címmel Madách Imre „Mózes”- éhez készített akvarellek kapcsán Palócföld A címlap Réti Zoltán „Dombok zenéje I. festményének felhasználásával készült mondja el impresszióit. A két opus együtt alkotja a „Kép-tér” rovatot, amely újnak számít az első „Mizser-számhoz” képest is. Papp Tibor viszont egy - Prágai Tamással közösen írott - kötetet, „A pálya mentén” kapcsán tér vissza Handó Péter könyvismertetésében. Az • írás túlmutat önmagán, hiszen a mű felvállalásával a Palócfóld nem csak egy huszadik századi emigráns életsorsot mutat be, de ráirányítja az érdeklődést a vizuális költészetre s éppenséggel beavat egy jeles tipográfus műhelytitkaiba is. Ez pedig, mint Nagy Pál - aki Papp Tibor pályatársának számít - mondta a minap a Tarjáni Kassák Kör rendezvé- ; Hí nyén, a lap elkötelezettségét jelzi az avantgárd, a modern európai irodalom mellett. Ezt a „kávéházi szegleten...” című versrovat, valamint a „Próza és vidéke” ismert, középkorú (Kukoreily Endre, Turczi István, Nyilas Atilla), de inkább fiatal, pályakezdő (Pollágh Péter, Petrik Barbara, Tétényi Csaba) költői, írói akar- va-akaratlan visszaigazolják. Eredeti formavilág, eleven, friss szemlélet jellemzi a salgótarjáni születésű, Budapesten élő Vadas Vera monológját éppúgy, mint a felvidéki N. Tóth Enikő írásait. című Szintén az aktualitások iránti érzékenység, ha úgy tetszik, a korral való haladás tükröződik a „Kutatóterü let”-ben közzétett publikációban, Bedecs László „Bélyeg helyett kukac D K M D \ K JT O M Á R A D Ó K A J A 1% Ó D A R Á M Ó K /i D K Papp Óraköltemények van című tanulmá nyában, amely a küszöbön álló, sőt I azt már át is lépett digitális korszak líráját elemzi példákkal il lusztrálva. Végkövetkeztetése szerint „...a szépirodalom nem csupán elszenvedője a társadalmi és technikai változásoknak - ahogyan azt sokan láttatni szeretnék -, hanem haszonélvezője is. Ha élni tud az új médiumok kínálta lehetőségekkel, illetve kreatív válaszokat ad azok igényeire, a korábbinál is sikeresebb lehet. Még akkor is, ha mindez az irodalomról való gondolkodásunk változásával is együtt jár. "A „Találkozási pontok” című roVbtban Bedegi Dea a Cereden élő, Salgótarjánhoz kötődő festőművésszel, Cenegál Istvánnal beszélget az absztrakt és- az újjáéledt realista ábrázolásmód helyzetéről, viszonyáról a hazai kortárs képzőművészetben. Az „Ami marad” című rovat a már említett Papp Tibor-könyv mellett más újdonságokra is felhívja a figyelmet. Halmi Nikolett „Kanonizált hangzattal" címmel foglalkozik Szabó T. Anna, Tóth Krisztina és Varró Dániel állatverseit összeK gyűjtő „Kerge ABC”-vel. Két helyi szerző - a költő Kiscseri Mihály és a szépíró Andrásfalvi-Faragó Zoltán - legújabb kötetét mutatja be Nagy Csilla, illetve Baráthi Ottó. S ha találó volt a „Panelrés” cím Kiscseri Mihály verseskönyve élén, nem kevésbé az a recenziót címző „Bér- házbukolika”, amely ugyancsak jól jellemzi a filozofikus-lételméle- ti kérdéseket is boncolgató kötet alaphangulatát. Nagy Csilla úgy látja, hogy „a várostematika sok szempontú újragondolása, és a poétikai eljárásokkal való merész kísérletezés a Panelrés erénye... ” Baráthi Ottó „Nándorfehérvár nógrádi hősei” címmel méltatja Faragó Zoltán díjnyertes regényét az „Öt íjász”- t, megállapítván, hogy „a kötet minden részletében biztosítja az élményszerűséget, gazdagítja az olvasó érzés- és képzeletvilágát, elősegíti emocionális emelkedettségét. ” Rovatrenden kívül - és túl minden józan észen - kapott helyet Kupcsulik Ágnes „Három meg egy mea culpa Marschalkó Zsoltért” című írása. Az egyedi hangvételű nekrológban a költő méltón búcsúzik a Palócfóld egykori szerkesztőjétől, a váratlanul és fiatalon távozott szerzőtársától... Csongrády Béla Tibor:- Számlap no 8. „Kirendelés szavak mellé” „Őrzöm szemem sarkában öreg gőzösök szénporát / átrobognak éveim vágányain füttyös hajnalok / látom vörös nap lebukó fényében / fészkükre zuhanni a madarakat...” - írta „Kirendelés szavak mellé” című versében Ketykó István, valamikor 1982 májusában harminchat évesen. Már akkor is, de 1976-tól folyamatosan megemlékezett - vasutas létéről, gyermek- és ifjúkoráról, a szabad kéményű, petróleumlámpás kis házról, a „kavics-ütötte ablakok”-ról, a „feltúrt széna- boglyák”-ról, az örökös hazatérésekről - mint ahogyan azóta sem tesz mást: versbe foglalja átélt élményeit, az izzó lobogású szeretnivalókat is, de főként a fájókat, a keresztet hordozókat. E kettősséget már címében - „Kard éle, vagy angyalszárny” - is kifejezi egy 1996-os verse, amelyben ekként elmélkedett: „Igazad van Barátom! (Ádám Tamás szerkesztő: Cs. B.) Lehetne jobb is... / Csak hát: a nyárból egyenesen a télbe futok / hiányzik a csendes ősz belőlem,...” Azóta egy bő évtized eltelt és úgy tűnik, Ketykó István mégiscsak rátalált a termést hozó, betakarító hajlamú évszakra is. Ezt látszik igazolni a közelmúltban magánkiadásban megjelent „Mostanában fekete lovakkal álmodom” című új kötete is, amelynek Balassagyarmaton az ünnepi könyvhét rendezvényei sorában volt a bemutatója. A házigazda szerepet nem véletlenül vállalta a Madách Imre Városi Könyvtár, ugyanis a Szügy- ben született költő - ha mostanság a Dunakanyarban, Verőcén él is - a Balassi Bálint Gimnázium növendékeként érettségizett és a MÁV-nál töltött két évtizedet követően több mint tíz esztendeig dolgozott a megyei munkaügyi központ rétsági kirendeltségén. Alapító tagja a balassagyarmati Komjáthy lenő KRTYKÓ ISTVÁN Mostanában fekete lovakkal álmodom A Balassagyarmaton bemutatott kötet borítóján Domin Károly szobrászművész alkotása látható Irodalmi és Művészeti Társaságnak, valamint a rétsági székhelyű Spangár András Irodalmi Körnek. Könyvéhez Baranyi Ferenc írt előszót és a bemutatón ugyancsak ő méltatta Ketykó István 1976 és 2003 között papírra vetett - összegyűjtött és új - költeményeit. - Egy lírikusnak névjegy a verse, minden lényeges életrajzi adat, történés kiolvasható a szöveg szövetéből s ott bujkál a költői eszközökben - fejtegette Baranyi Ferenc. Azt hangsúlyozta, hogy Ketykó István őszintén, kendőzetlenül kimondja esettségeit, kitárja legbenső énjét is, azzal sem törődve, hogy sebezhetővé válhat így. Ő azonban társnak tekinti olvasóit, közülük jött, nekik, hozzájuk beszél, „...versei segítenek bennünket embernek megmaradni egy olyan világban, ahol nem cél az, hogy a társadalom gondolkodó és nemesen érző lények összessége legyen...Ketykó István „jelző nélküli költő”, amilyennek Váci Mihály mondta magát. Nem népi, nem polgári humanista, nem közéled, nem konzervatív, nem modern - egyszerűen csak költő.írta a Kossuth- díjas pályatárs és igaza van minden szavában. Ketykó István ciklusait - köztük az addiktológián „feladott” tizenöt levéllel - és olyan gondolatok, érzelmek, hangulatok, lélekmélyi moccanások tárulnak fel, amilyeneket - családi körben, beteljesült szerelemben, kínzó csalódásban, jó és rossz útválasztásban - a legtöbb ember magáénak tudhat, de nincsenek rá „kirendelt szavai”. Cs. B. JO MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Meg akarja várni a kedvenc sorozatának utolsó epizódját. ” Szerencsés nyertesünk: VígLajosné, Salgótarján, Kercseg út 18. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését július 10-éig juttassák el szerkesztőségünkbe (Salgótarján, Alkotmány út 9.), az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át!
